sze
16

Hare Krisna

Hétvégén a somogyvámosi Krisna-völgyben jártam. Jómagam nem vagyok hívő, sem a keresztény Istenben, sem Jahvéban, sem Allahban ennek megfelelően Krisnában sem hiszek. Nem hiszek abban, hogy van valami emberek feletti, aki vagy ami dönt a világon mindenről. Ezért alapvetően tartózkodom az összes vallástól, ez alól talán csak a buddhizmus kivétel, amelyik azt tanítja, hogy önmagunkban és ne egy felettes erőben keressük a boldogságot. Persze Zarathusztra zoroasztriánus perzsa próféta morális minimum tanítását én is elfogadom és magaménak vallom. „Válaszd az igazságot, szállj szembe a hazugsággal és törekedj mindig a jó gondolatokra, jó szavakra és jó tettekre.”
 
Én ezért az emberekben hiszek. És ez volt a hétvégi túrám legfőbb tapasztalata is. A Krisna-völgy tulajdonképpen egy kolostor és egy biofarm ötvözete, ahol körülbelül 150-en élnek. Kik egyedül szerzetesként, kik a családjukkal. Az egész terület hihetetlenül rendezett, mindenfelé kis pavilonok és tavacskák, fák, bokrok és virágágyások díszelegnek. A völgynek saját tehenészete, méhészete és szántója meg legelője van. Ahogy sétáltam befelé érett tököket láttam a földeken, amelyek később immár kirántva visszaköszöntek a tányéromon ebédidőben. Minden hihetetlenül békés és nyugodt. Senki nem rohan, mindenki mosolyog, és persze köszön a másiknak – „Hare Krisna”.
 
Látható és érezhető, hogy igazi, nagybetűs KÖZÖSSÉGGEL van dolgunk, ahol az emberek figyelnek egymásra, tesznek a másikért. A szentélybe csak mezítláb lehet belépni, mégsem viszi be senki magával a cipőjét, hanem bátran kint hagyják az ajtó előtt. A házak körül nincsen kerítés. Nem látni jelét mohóságnak és irigységnek, bűnnek, agresszivitásnak vagy szimpla rosszakaratnak. Ahogy megérkeztem azonnal megszólítottak, útbaigazítottak, megmutatták a szentélyt és meginvitáltak a másnap reggeli legfőbb áhítatukra, amely hajnali fél ötkor veszi kezdetét. Ezen a völgy minden tagja részt vesz, közösen indítják a napot.
 
Ahogy ezt megtapasztaltam, az volt az érzésem, hogy ez nem Krisna műve, nem a hittől ilyen békések és kedvesek ezek az emberek, hanem önmaguktól. A jól szervezett közösség az ami megfogott, nem a transzcendens erő. Este naplementekor ücsörögve az egyik kistó partján erőt vett rajtam az érzés, hogy szívesen maradnék még. Jó volt ott lenni. Pedig Krisnában még mindig nem hiszek. :)
 
Hiszen ez vallástól független, mert egy keresztény kolostor vagy akár egy kis falu tagjai is ugyanígy alkotnak összetartó közösséget, csakúgy, mint egy buddhista rend, vagy egy zsidó kibuc lakói. Ez lehetett az az érzés, amely a ’60-as években a hippi mozgalom kialakulásához vezethetett, akiket más néven a béke gyermekeinek is neveztek.
 
Persze ne tegyünk úgy, mintha ez csak valami egzotikus közösség, vagy vallás privilégiuma lenne. Hazánk keresztény templomai és gyülekezetei ugyanezt a közösségszervező munkát folytatták évszázadokon keresztül. A falvakban és városokban a vasárnapi mise vagy istentisztelet mindig összehozta a közösség tagjait, akik ennek következtében figyeltek a másikra, segítették egymást. Mára sajnos ez a közösségszervező erő eltűnt. (Abba most ne menjünk bele, mert nincs értelme, hogy ez miért vagy ki miatt történt.) Ateistaként nem az „isteni ige” iránti vágy elapadását sajnálom, hanem annak a tevékenységnek a megszűnését, amely azt tanította, hogy figyeljünk a másikra, ne lopjunk, ne öljünk és szeressük felebarátainkat.
 
Ráadásul ma azok a szervezetek is hiányoznak, amelyek korábban az egyház mellett vagy helyett más módon szervezték a közösségeket, elsősorban a fiatalokat. A cserkészet, vagy a levente mozgalom, később pedig az úttörők összefogták a fiatalokat, és közösséggé formálták őket. Azon túl persze, hogy mindezeknek nem kevés ideológiai töltete is volt, azért nagyon fontos és hasznos munkát végeztek. A mai tinédzserek teljes szabadságot élveznek, de elveszítettek olyan élményeket, mint a közös zánkai táborozás.
A nagy szabadság pedig komoly felelősséggel is jár, hiszen nekik kell eldönteniük, hogy mihez kezdenek a szabadidejükben, és bizony ennek következménye – saját tapasztalatból tudom – néha rossz útra tévelyedés… Dohányzás a közeli játszótéren, éjszakába nyúló játékgépezés a játéktermekben, és persze egyre inkább a drog. (Ez utóbbival én már nem éltem.)
 
Mindemellett persze az igény megvan a közösségre, hiszen a rossz dolgokat is általában csoportosan, barátokkal „követik el” a fiatalok. De ugyanennek a közösség utáni vágynak a megtestesülése a Magyar Gárda megalakulása is szerintem. A Gárda sok negatív tulajdonsága mellett közös együttlétekre, közösségi élményekre nyújt alkalmat a részt vevők számára. Soha semmi nem fekete-fehér.
 
Egy szó, mint száz, napjaink egyik komoly hiányossága szerintem az, hogy nincsenek tömegszerű, átfogó közösségi kezdeményezések, nem tanuljuk meg, hogy hogyan működik egy közösség. Ennek következtében pedig természetes, hogy nem fogunk tudni össztársadalmi szinten sem közösségként működni, EGYÜTT-működni.
 
P.S. Ezért is tartom jó kezdeményezésnek az LMP-t, mert alkalmat és lehetőséget teremt arra, hogy hasonlóan gondolkodó emberek egymásra találjanak. Remélem lesz alkalmunk hamarosan személyesen is találkozni! Jó lenne.

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetmas.blog.hu/api/trackback/id/tr161380525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.09.16. 12:37:41

"annak a tevékenységnek a megszűnését, amely azt tanította, hogy figyeljünk a másikra, ne lopjunk, ne öljünk és szeressük felebarátainkat"
Khm. Jézus szándéka szerint valami ilyesmi lett volna, de ne mondd, hogy ez volt ténylegesen az elmúlt 1000 év alatt az egyház tevékenysége...

Nyár 2009.09.16. 15:39:47

@bm613: Nem mondta. Nyilvánvalóan nem is mondhatta.
Sőt, az én olvasatomban ebbe pont nem akart belemenni, hanem a kisebb közösségek összetartó erejének hiányát és pótolni vágyását akarta kifejezni. Értelmesen eltölteni a szabadidőt, egymás és önmagunk örömére. Szerintem.

darkgreen 2009.09.16. 16:52:29

Sartre szerint szabadságra vagyunk kárhoztatva és a kiút az elkötelezettség. Nem is olyan egyszerű ez a kérdés!!

A közösséget a közös tevékenység tartja össze. A közösséget szervezni, a tagjait keresni és folyamatosan a közösséghez kell kötni. Ma nincsenek olyan emberek, akik ezt megtehetnék. Sok oka van ennek. A papok abból élnek, hogy szerveznek és életben tartanak egy közösséget. Az egyházakon kívül lehet ilyet látni??

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.09.16. 19:33:54

@darkgreen: Igen sokat... bár nem járnak nekik közpénzből milliárdok, mégis működnek szép számmal.

denisson23 2009.09.16. 19:37:38

@darkgreen:

Szerintem a legfontosabb közösség a család. Ennek elhanyagolását, szétbomlását és az új kor követelményeinek megfelelő új családmodell kialakításának hiányát óriási problémának tartom. Ha ugyanis a családok jól működnek egy társadalomban, akkor az egyének és az egyéb közösségek is jobban működnek.

Emelett számomra a sport a leginkább közösségképző erejű. Akár ha csinálja az ember, akár ha szurkol egy csapatnak vagy egy versenyzőnek. A vizilabda válogatott működése például abszolút példaértékű, nem véletlenül nyertek három Olimpiát.

A lakóközösségek szintén jó közösséget alkothatnak, itt elsősorban a kisvárosokra, falvakra gondolok. Mivel Budapesten élek, ebben nem volt részem.

És persze a vallás hasonló szerepet tölthet be.

Meglátásom szerint egy valóban jól működő közösség óriási dolgokra képes, jóval többre, mint a közösséget alkotó egyének egyenként. A jó közösségek kialakulását és működtetését három dologra vezetném vissza. Egyrészt arra, hogy minél inkább önálló személyiségek alkossák azt. Másrészt arra, hogy ezek a személyiségek képesek legyenek a kétszemélyes csapatjátékokat (=saját emberi kapcsolataikat) jól működtetni. Hiszen amennyiben valaki az egyszerűbb dolgokban már jó, akkor nagyobb eséllyel lehet hasznos része egy bonyolultabb, többrésztvevős társasjátéknak. És harmadrészt persze az is fontos, hogy minden társasjátékban legyenek olyan játékszabályok, amelyet a szereplők elfogadnak, tehát legyen közös vagy legalább egymással kompatibilis értékrend. És, hogy ezek a jellemzők ne csak a kialakuláskor legyenek meg, hanem dinamikájában is, tehát mint egy házat, úgy egy közösséget is rendszeresen karban kell tartani.

kalapácstollú 2009.09.16. 21:46:00

Kedves Posztíró!

Én sem vagyok vallásos, nem vagyok hívő. Azonban azt már megértettem, szükség van hitre, vallásra, illetve a vallást igazgató, irányító intézményre, az egyházra. Éppen az általad hiányolt KÖZÖSSÉG miatt.

MagyarországKatonái · http://www.civilekahonvedelemert.hu/ 2009.09.17. 08:47:38

A poszt eleje alapján "rosszabbra" számítottam, de aztán egész jó lett.

Arra, hogy ne lopj, ne ölj, stb. elsősorban a családnak kéne megtanítani, de elég tragikus a helyzet e téren is ma itthon. A szülők rabszolgaként dolgoznak, a gyerekek pedig szabadon tesznek amit akarnak.

Ha zavar a tájékoztatás majd kimoderálod, de a találkozáshoz tudok ajánlani egy lehetőséget 24-én Bp-en, lmp-sek és mindenki más számára érdekes lehet, csak KLIKK.

Nyár 2009.09.17. 11:52:36

Én is a saját tapasztalatom alapján megerősíteni tudom, hogy szükség van kis közösségekre. Tíz évig sportoltam, azóta is tartom sporttársaimmal a kapcsolatot, sőt a mai napig, ha ritkán is, de sportolok velük. Ez persze nem ideológiai csoport, hiszen mindenki máshogy láthatja a körülöttünk zajló dolgokat, más körülmények között éli meg, így aztán nem biztos, hogy ugyanarra a következtetésre jut. De egy csoportot, akiket összeköt a sport szeretete, amiből következik az egymás iránti tisztelet, egymás erőfeszítéseinek elismerése, az már egy jó dolog.
Számomra meglepő volt, hogy gimnáziumban a mai gyerekek között értékes dolog az énekkar. Pedig az. Egy kb. 50 tagú csapatot egybe tartani nem kis feladat. Elismerés a énektanárnak. Még az egyetemről is visszajártak az énekkarba a volt diákok. Előadták a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválről” című musicalt, nagyon élvezetesen, azért ez sokat mond. Ilyen közösségekre lenne szükség. Ezek szerint van is, csak kevés, nagyobb az igény, mint a kínálat. Kíváncsi lennék bm613 milyen költségek nélküli csoportokat sorolna fel. Biztos van ilyen, nem kétségbe akartam vonni. A támogatásról pedig annyit, erre a célra igazán nem volna kár költeni az adófizetők pénzéből.
Tehát csak mellé állni tudok az ügyhöz (denisson23:családi része teljesítve). Ezek a közösségek azért jók, mert azok a gyerekek, akiknek nem sikerül barátokat találnia, az ilyen közösségek szívesen befogadnák őket. Talán ez a lényege.

kalapácstollú 2009.09.17. 11:57:55

Lássuk be, hitre, vallásra szüksége vana társadalomnak, mégha minden embernek minden időpillanatban nem is. Én sem vagyok vallásos, sem hívő, de ki tudja, mit hoz a jövő! Zuhanó repülőgépen kevés az ateista...:) A lényeg, a hitnek, a vallásnak és az egyháznak a társadalmi rend megőrzésében van szerepe, a mentális egészség megőrzésében. Persze az egyházat is emberek működtetik, így hibázik is. Mint minden más intézmény a világban. Azonban hit nélkül nincs rend, rend nélkül nincs stabil társadalom.

kalapácstollú 2009.09.17. 12:00:13

Az előbbi persze egy kicsit off volt tőlem, de a kommenteket olvasva jutottak eszembe ezek a gondolatok.
Maga a poszt nagyon tetszik!

darkgreen 2009.09.17. 16:43:33

@kalapácstollú: Azért egy kicsit óvatosabban. Az egyház egy hatalmi szervezet. Pl. Római Katolikus. Eredeti céljai egyike a Római Birodalom hatalmának helyreállítása. Természetesen a Vatikán uralma alatt.

Tudom, hogy ez nagyon nem ide tartozik, éppen ezért ne is folytassuk. Lehet, hogy van akinek szüksége van hitre és vallásra, de egy erre építő antidemokratikus hatalmi csoportosulásra már nem hinném.

kalapácstollú 2009.09.17. 17:46:39

@darkgreen: Nem értelek, ez talán egy gonosz cél? Ok, hogy én nem akarom, de attől a cél még nem ördögi. Nagyobb beleszólást akar az egyház a politiában. Na bumm, ezt mi meg nem akarjuk, ettől függetlenül azt tudom mondani, az egyházak nélkül hátrébb lennénk. Éppen a közösségépítésben, amiről ez a poszt szól. Na és a mentális egészség terén is. Mert nemcsak testi, hanem mentális egészségre is szükség van.
A vallásokat pedig nem lehet azalapján megítélni, hogy az egyházakat emberek vezetik, hatalmi csoportosulást alkotva. Ez a világon minden intézményről elmondható. Akkor tehát nincs szükség oszággyűlésre, mert arról is el lehet mondani sok rosszat?

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.09.17. 18:59:46

@kalapácstollú: Ezer évvel előrébb lennénk, ha nem uralkodott volna a katolikus egyház teljhatalommal Európa fölött. Nem véletlen a "sötét középkor" kifejezés, az kb. kizárólag nekik köszönhető.

darkgreen 2009.09.17. 19:13:51

@kalapácstollú: "Nem értelek, ez talán egy gonosz cél?"

Igen. A diktatórikus, zsarnoki hatalomra törekvés az.

Nem sokkal halála előtt Mindszenty József esztergomi érsekünk kinyilatkoztatta, hogy nem kell mindenkinek mindenről tudnia, mert majd "mi a színfalak mögött majd mindent szépen elrendezünk".

Nálam ez kiverte a biztosítékot.

darkgreen 2009.09.17. 19:16:51

@bm613: Azért akkoriban olyan nagyon nem lógtak ki.:))

Viszont azóta is nosztalgiával gondolnak azokra a szép napokra.:))

kalapácstollú 2009.09.17. 19:37:08

@bm613: Persze, igazad van. Sőt! Továbbmegyek: a személyautó is előrébb jutna a forgalomban, ha nem lenne rajta fék. Milyen remek opció ez az élet szerpentinjén...:))

kalapácstollú 2009.09.17. 19:42:37

@darkgreen: Ugyan már, mást jelent ugyanaz a dolog 500 éve, 100 éve vagy akár csak 50 éve és most. Az egyházak nem zsarnokoskodni akarnak a társadalmakon, zsarnokoskodni legfeljebb az emberek akarnak. Emberek pedig nemcsak az egyházi hivatalokban ültek/ülnek.
Azonkívül nem lehet megítélni egy egyházat annak valamely képviselőjének bárminemű kijelentésétől. Pláne nem lehet emiatt elítélni en bloc az egyházakat, mint intézményeket.

darkgreen 2009.09.17. 20:01:52

@kalapácstollú: Ez a megnyilatkozás példaértékű. Hosszan lehetne sorolni az egyházak prominens képviselőinek elképesztően antidemokratikus húzásait.

Amúgy az esztergomi érsek még úgyabbul képviseli a Katolikus Egyházat, mint Sólyom László Magyarországot.

kalapácstollú 2009.09.17. 20:17:03

@darkgreen: Sólyom László szerepét, tevékenységét úgy tűnik, eltérően ítéljük meg. Javaslom, erről azonban ne nyissunk itt és most vitát!
Persze, hosszan lehetne sorolni az egyházak vezetőinek antidemokratikus* megnyilvánulásait. Persze közel sem olyan hosszan, mint mondjuk a politikusok, államiférfiak antidemokratikus megnyilvánulásait. Most akkor a politika, az állam is káros intézmény?

* Kérdés persze, a demokrácia cél avagy eszköz a társadalom működésében. Szerintem - kövezzetek meg! - pusztán eszköz, de cél nem lehet.

darkgreen 2009.09.17. 22:15:08

@kalapácstollú: Kétségtelen, hogy sok politikus szeretne diktátor lenni.

A különbség az, hogy míg az modern állam, mint intézmény deklaráltan demokratikus, és maga a rendszer hordozza magában a demokratikus garanciákat, addig az egyházak még mindig a középkori hatalmi szisztémák szerint működnek.

denisson23 2009.09.17. 22:41:10

Szerintem mind az egyház, mind az állam csapatjáték. Amelyet lehet jól is és lehet rosszul is csinálni.

Egy csapatjátékon belül a hierarchia léte önmagában nem probléma, amennyiben azt a résztvevők a közös célok érdekében önként és tudatosan vállalják. Sőt, sokszor csak ez működik, sokszor ez vezet eredményre. Gondolhatunk például a tűzoltóságra vagy egy csapatsportban a csapaton belüli szerepekre (edző, csapatkapitány, cserejátékos, ...)

A probléma akkor van, ha az alá-, fölérendeltségi viszonyok nem tudatosan kerülnek felvállalásra, mert az bizonyos tagok függőségéhez vezet. Az ilyen függőségi viszonyrendszerek kialakítására két módszert láttam eddig, az erőszakot és a manipulációt. Egyik sem szimpatikus. Egyetlen ellenszere van mindkettőnek, az öntudatos egyének többsége az adott közösségben. Ha ez nincs meg, akkor a dominancia előbb-utóbb törvényszerűen bekövetkezik, úgyhogy nem érdemes rajta meglepődni.

kalapácstollú 2009.09.17. 22:53:31

@darkgreen: Középkori hatalmi szisztémák? Mire gondolsz? Hogy nem közvetlenül választják az egyházi személyeket? Az orvost sem, a tanárt sem, a gyárigazgatót sem, stb. Mondom, a demokrácia, az, hogy valami demokratikus nem valami önmagában való jó. A politika demokratikus, de gonosz. Az egyház működés világi értelemben nem demokratikus, de közösségteremtő, sokaknak lelki békét, boldogságot nyújt.

darkgreen 2009.09.18. 09:01:25

@kalapácstollú: Szerintem nem járnánk messze az igazságtól, ha a demokráciát olyan társadalmi berendezkedésnek tekintenénk, ahol a hatalmat a CIVIL KÖZÖSSÉGEK kontroll alatt tartják. Ezért gondolom, hogy ez a kérdés nagyon is ide tartozik.

A nyugati típusú berendezkedés lényege, hogy ezt a kontrollt egy mostanra elég jól kiépült intézményrendszer teszi lehetővé. Ennek lényege a hatalmi ágak szétválasztása, az emberi jogok mindenek felettisége és a rendszer nyilvános működése. Jelenleg két olyan jelentős hatalmi ág van, ami kivonja magát a civil kontroll alól. Ezek az egyházi és gazdasági hatalmi ágak. Emellett igyekeznek a három klasszikus hatalmi ág fölébe kerekedni, sajnos elég sikeresen.

A módszereik különbözőek. Az egyházak vakcsoportokat építenek, hiszen a nyáj a legritkább esetben végez bármilyen közös tevékenységet. A gazdasági vállalkozások módszereit valamennyien napi szinten megéljük. Mindkettőre az a jellemző, hogy a titokban működik. Nem nyilvánosak a szerződések, az elszámolások és beszámolók, a munkabérek, és semmilyen demokratikusan választott testület nem ellenőrizheti és befolyásolhatja a működésüket. Röviden a működésük nem nyilvános, kontrollálhatatlan.

darkgreen 2009.09.18. 09:12:34

@kalapácstollú: Középkori hatalmi szisztéma: merev, parancsuralmi, hierarchikus. A kinevezés életfogytig tart. A nők kizárása, egy-két kivételtől eltekintve. Hatalmi ágak szétválasztásának tiszteletben nem tartása (pl. gyónás és feloldozás, a köztörvényes cselekmények be nem jelentése, stb.). Az iszlám esetében az iszlám törvénykezés. Az EU alkotmány bevezetésének egyik legnagyobb akadálya az volt, hogy nem a "keresztény Európa" kifejezést sokan nem akarták és volt egy Dávid Ibolya nevű igazságügy miniszterünk, aki még keresztény törvénykezésről beszélt (nyilván nem az iszlám törvénykezés értelmében, de nagyon nagy az áthallás.)

Szóval ha egy kicsit megvakarod, az egész nagyon a sötét középkort idézi.

kalapácstollú 2009.09.18. 09:52:01

@darkgreen: Lehet persze definiálni, mi az a demokrácia, azonban nem azt vontam kétségbe, h lenne rá definíció, hanem azt, hogy önmagában való cél lenne.

kalapácstollú 2009.09.18. 09:57:57

@darkgreen: Kiragadsz - általad rossznak vélt - dolgokat és általánosítasz belőlük az összes egyházra. Egyházakra jellemző lenne a nők kizárása? Ugyan! Legfeljebb van olyan egyház. Hierarchikus struktúra? Persze, mint egy vállalatnál vagy egy iskolában.
Gyónás? Ugyan már, ez is csak a katolikus egyházra jellemző, pedig megszámlálhatatlan sok egyház van a világon.
Iszlám törvénykezés? Ne feledd el, hogy demokratikusan pl.hatalomra jutott pártok programja szerint is történt. Vallási törvénykezés pedig Európában is volt korábban. Hogy ez szerinted nem demokratikus? De könyörgöm, a (nyugati értelemben vett) demokrácia nem valami önmagában való jó, hanem egy lehetséges (!) biztosíték a társadalom egészséges működésére. Van ahol jó, ha alkalmazzák, van ahol kifejezetten rossz lenne.

törzsmókus 2009.09.30. 16:04:16

> Mára sajnos ez a közösségszervező erő eltűnt.

Hál'Istennek ez nem igaz, legalábbis nem mindenütt. Az én látókörömben lévő plébániákon és más keresztény gyülekezetekben rendre tapasztalom az ellenkezőjét.
Ugyanígy a cserkészet is köszöni szépen, működik, és hozzá hasonlóan más ifjúsági szerveződések is virágoznak (Szentjánosbogár, Regnum, stb).

Az alapvetéssel – a közösség mint megtartó erő – viszont nagyon egyetértek, örülök, hogy ez megfogalmazódott. (A témában érdemes Kopp Mária magatartáskutató munkásságát tanulmányozni.)

Szomorú olvasni a sok fanatikus ateista / egyházellenes kommentet; nagy részük tudatlanságból és/vagy személyes sértettségből fakadhat.

(A „sötét középkor” vs „felvilágosodás” leegyszerűsítéssel pedig engem ki lehet kergetni a világból, de ebbe most nem mennék bele.)

Bízom benne, hogy a jövőben a kalapácstollú-hoz hasonló, nyugodt, higgadt és párbeszédképes emberek fogják meghatározni az LMP-t, és nem a bm613-hoz hasonlóan saját prekoncepciójukat erőltetők (bocs a személyes kiemelésért, csak nagyon látványos a kontraszt).

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.09.30. 18:16:38

@törzsmókus: "Szomorú olvasni a sok fanatikus ateista / egyházellenes kommentet; nagy részük tudatlanságból és/vagy személyes sértettségből fakadhat."
Jaja, aki nem ért egyet veled, az fanatikus, tudatlan, vagy sértett. Te meg tökéletes vagy. Én meg abban bízom, hogy az ilyen nagyképű alakok még a neten sem bukkannak fel az LMP közelében...

darkgreen 2009.09.30. 23:35:10

@törzsmókus: Sajnálom, hogy rólam megfeledkeztél.

Te már hallottál olyat, hogy egy ateista megállított volna valakit az utcán, vagy vasárnap délután becsöngetett volna egy vadidegenhez, hogy megtérítse az ateista hitre? Vagy szerinted hányszor hallottam, hogy az értékválságért és a morál pusztulásáért az ateizmus a felelős? Vagy esetleg Te normálisnak tartod, hogy az egyházak számtalan esetben élveztek és élveznek előnyöket és kiváltságokat a rendszerváltás óta? Nem akarom sorolni, nagyon hosszú a lista. Mások ebből könyveket írnak, ezt egy blogon nem fogjuk tudni megvitatni.

Ami engem zavar az az egyházak - elsősorban a nagy történelmi egyházak - agresszív hatalmi törekvései. És az, hogy az általuk szervezett közösségeket erre használják fel. Nem meglepő, mert mindig is ezt csinálták, de rettenetesen bosszant.

Nyár 2009.10.02. 10:19:53

@törzsmókus:
Szomorú olvasni a sok fanatikus ateista / egyházellenes kommentet; nagy részük tudatlanságból és/vagy személyes sértettségből fakadhat.

Ez az általános vélemény az élettapasztalatból (a történelem is alátámasztja)jön létre, a személyes benyomásokból, és persze valószínűleg a környezet, a szülők véleménye is befolyásolja a véleményalkotót. Most éppen engem. Ateista vagyok. Fanatikus? Ezen még nem gondolkodtam. Irigylem a hívőket, akik bárgyún tudnak hinni abban, hogy majd a Jóisten segít rajtuk. Ha jó vagy, veled szemben is jók lesznek. Meg ilyenek. Bocsásd meg felebarátodnak amit ellened elkövetett, majd újra el fogja követni, de te csak birka módjára bocsáss meg neki. Ez számomra pont akkora népbutítás, mint amit a bulvár végez a buta embereken, butaságban tartja őket. (Nem a műveltségre gondolok, ami maguk között evidens, hanem amit a nép felé szónokolnak).
Az általános erkölcsi mintát mindenki a családban sajátítja el, mint ahogy már mások is írták. Aztán az iskola is erre tanít. Az élet persze egészen más, de megvan egy alap, ha ez erős, bármilyen az élet, az ember ember marad, ha gyenge, akkor ilyenné válik, mint most a sikeres ember sztereotípiája: azaz becsületből nem élsz meg, lopj te is ott, ahol tudsz, vagy megdöglesz. Ebben az erkölcsi fertőben élünk ma. Nincs olyan szervezet, ami tökéletes lenne, mert emberek csinálják. A törekvés a jóra. Ennyi, ami pozitív, minden kezdeményezésben, aztán minden elromlik, és ahol annyi rosszat elkövettek, mint az egyházban, (úgy gondolom elég lenne egy rossz is), azt az intézményt én előttem ne védje senki, mert az én szememben ugyanolyan hiteltelen, mint ha a mai politika résztvevőinek tevékenységét védené.
A Krisnások csoportja pedig, minden tiszteletem ellenére azért nem vonz, mert elszigetelten, passzívan cselekszenek. Ez egy csendes tüntetés a mai, erkölcstelen élettel szemben, csak nem vonzza eléggé magára a figyelmet, pedig méltó lenne rá. Arra lenne jó, hogy a két szélsőség, ahogy most zajlik a közélet, az életünk és a másik szélsőség, amikor minden tökéletes, közötti különbséget érzékelhetővé tegye, ezért kéne többet hallatni magukról. De annyira szélsőséges, hogy az emberek nem képesek befogadni, annnyira nem életszerű, sajnos. A jó nem életszerű. Ma.
Az LMP a legszimpatikusabb közösség a mai társadalomban, számomra egy űrt tölt ki, reményt ébreszt. Bár semmi nem támasztja alá a "HITEMET", sőt minden élettapasztalatom azt mutatja, hogy itt is majd alámossa őket a gáncs, de inkább bennük hiszek, emberekben, egyelőre egy csoport emberben, akik számora erkölcsileg a megfelelő úton járnak, mint bármilyen más csoportosulásban, amiről már lehullt a lepel.
Bennük is addig, amíg hitelesek maradnak. De addig nagyon.

denisson23 2009.10.03. 18:40:28

@Nyár:

Igen, óriási igény lenne az országban igazi közösségekre és pont ezzel szoktak visszaélni sokan, akik ebből akarnak hatalmat szerezni és/vagy üzletet csinálni. Ezért hiszek én sokkal jobban az alulról építkező kezdeményezésekben, főleg akkor, ha tiszták, átláthatók és rendszerszerűek. És addig, amíg nincsen mögöttük túl sok pénz. Mert a pénz egy szint felett általában lényegükben rontja el a dolgokat, hiszen az eszmék vagy az eredeti célok eszközökké válnak az érdekérvényesítéshez, ld. politikai irányzatok, sport, zene, stb.

Úgyhogy véleményem szerint egyetlen út van, építkezni kell. Mindenkinek apránként a saját környezetében, aztán előbb-utóbb összeérnek az értékeket képviselő szigetek. 100 év elég hozzá.

Sneijder 2010.04.13. 02:58:00

@darkgreen:

Sziasztok.Nos most röviden reagálnék írásodra.Az egyháznak tényleg volt hatalma a középkorban de a 18. századtól kezdve nem beszélhetünk szinte semmilyen egyházi hatalomról mert az többnyire az állam irányította.Majd csupán a Horthy-rendszerben lett szabadabb az államtól.

nagy történelmi egyházak - agresszív hatalmi törekvései.
Agresszív törekvésről nem igen beszélhetünk.A magyar állam több milliárd forinttal tartozik egyházi iskoláknak és ha ez ellen felszólalnak az már nyílt agresszió? Állam és egyház szétválasztása már réges régen bekövetkezett.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=261953

Mellesleg jobb,hogy ha tőlem tudod az ország morális válságáért a vallástalanság a felelős.Megszűnt a rend a hierarchia a család mint intézmény már nem létezik hiszen azt csinálhatsz amit akarsz: erről szól a modern liberalizmus.A lelkiismeret kinyírása a cél.

hulyeinformatikus 2010.04.13. 11:30:45

@Sneijder: "Megszűnt a rend a hierarchia a család mint intézmény már nem létezik hiszen azt csinálhatsz amit akarsz: erről szól a modern liberalizmus"

Tehát a család valójában az emberre ráerőszakolt együttélési forma, amit megtagad, ha szabad akaratából cselekedhet?

"Állam és egyház szétválasztása már réges régen bekövetkezett."

Talán, akkor nem kellene az állam irányítását meghatározó választásba nyíltan beleszólni.

darkgreen 2010.04.13. 11:40:51

@Sneijder: Valószínűleg csak a végét olvastad el (ami érthető). Egy másik, frissebb poszton részletesen kifejtettem ezekről a kérdésekről a véleményemet.

Az egyház nincs szétválasztva az államtól. Akkor lenne, ha a hívek tartanák el és az egyházak tartózkodnának a napi politikába való beavatkozástól. Az, hogy az iskoláknak tartozik az állam, az ennek csak egy vetülete. Amúgy az állam mindenkinek tartozik.

"az ország morális válságáért a vallástalanság a felelős.Megszűnt a rend a hierarchia a család mint intézmény már nem létezik hiszen azt csinálhatsz amit akarsz: erről szól a modern liberalizmus.A lelkiismeret kinyírása a cél."

Ne haragudj, de ez nettó hülyeség. Egyrészt a vallás és a szent könyvek emberi alkotások, így ezekben az amúgy létező erkölcsi elvárásaink fogalmazódnak meg, és egyben abszolutizálódnak, több száz évre rörgzülnek. Másrészt a vallásos emberek között ugyan úgy vannak erkölcstelen csalók, rablók, bűnözők, pedofilok és gyilkosok, mint a vallástalanok között. Sőt az USA statisztikái szerint az egy főre eső gyilkozok száma a vallásosak körében lényegesen magasabb, mint a vallástalanok körében.

Végül megemlíteném a példa kedvéért az abortuszt végrehajtó orvosok gyilkosait, akik vallásos indíttatásból gyilkoltak, és még a kivégzésük pillanatában sem mutattak megbánást.

Részleteket olvashatsz Richard Dawkins Isteni téveszme című könyvében.

hulyeinformatikus 2010.04.13. 11:48:44

@darkgreen: "Sőt az USA statisztikái szerint az egy főre eső gyilkozok száma a vallásosak körében lényegesen magasabb, mint a vallástalanok körében."

Erről adhatnál forrást.

darkgreen 2010.04.13. 13:42:16

@hulyeinformatikus: Richard Dawkins Isteni téveszme
süti beállítások módosítása