sze
25

Zselici Csillagoségbolt-park

Szeptember 17-19. között Írországban tartott fényszennyezés konferencián csillagoségbolt-parknak terjesztették fel a Zselici Tájvédelmi Körzetet. De miért is fontos létrehozni egy csillagoségbolt-parkot?

Szennyezni nem csak szennyvízzel, kipufogógázzal vagy szeméttel lehet, hanem fénnyel is. Aludtál-e már el valaha nehezen az ablakon bevilágító közvilágítástól? Ébredtél-e már fel úgy, hogy a teljes sötétség helyett csak félhomály van a szobában? Láttad-e már az emlékművek mellett elvilágító díszkivilágítást, vagy vakított-e már el vezetés közben a hírtelen felkapcsolódó mozgásérzékelős reflektor? Ha igen, már közvetlenül is megtapasztaltad a zavaró fények káros hatásait.

Egy derült éjszaka nézz fel az égre egy nagyvárosban, és a narancssárga égen próbáld megkeresni a Tejutat. Azt, amit néhány évtizede még egy kisgyerek is játszva megtalált. Nem fog sikerülni. A zavaró fények miatt nem.

Azt a megvilágítást nevezzük zavaró fénynek, ami nem oda világít, ahova szánják – tehát nem az utcára, hanem a hálószobába; nem az emlékműre, hanem az égre. Ez közvetlenül zavarhat minket, vagy az ég megvilágítása révén éjszaka is fényes eget eredményez – különösen, ha felhős az ég.

A zavaró fény ugyanolyan szennyezés, mint a többi, azzal az egy különbséggel, hogy a fény nem egy amúgy hasznos folyamat káros mellékterméke, hanem csak nem törődünk vele, hogy hova megy fölöslegesen. Ha például a rosszul beállított díszkivilágításhoz hasonlóan a rosszul beállított szökőkútból elfolyna a víz, és elárasztaná a környezetét, akkor az ellen rögtön mindenki tenni akarna. Míg ha a díszkivilágítás révén a fény „elfolyik”, akkor azt senki sem veszi észre, hiszen látszólag nem okoz semmilyen kárt sem.

Pedig okoz!

A legjobban a zsebünkbe vágó káros hatás az elpazarolt energia. Ha az eget világítjuk meg, akkor a világításra szánt pénz a semmibe vész – a közvilágításra fordított pénz 20-25%-a. Ezen felül mivel hazánkban a villamos energia döntő többségét fosszilis energiahordozóból nyerik, ezért a fölösleges energiapazarlás fölösleges károsanyag-kibocsátást is okoz. Minél több a zavaró fény, annál több a károsanyag-kibocsátás.

Az energiapazarláson túl a zavaró fényeknek számos egészségügyi és ökológiai hatása is vannak. Ha az állandó félhomálytól nem alszunk jól, másnap fáradtabbak leszünk, romlik a teljesítményünk. Ez hosszú távon egészségkárosodáshoz vezethet. A rovarokat és a madarakat megtévesztik a mesterséges fények. A madarak elhagyják a költő és a táplálkozó helyüket, felbomlik a bioritmusuk. Ezek hosszú távon a rovarok és a madarak számának csökkenését eredményezi, aminek beláthatatlan következményei lennének – gondoljunk csak a fecskék számának csökkenésére idén nyáron.

A nagyvárosokban már természetesnek vesszük, hogy ha az éjszaka felnézünk az égre, akkor az narancssárga színben úszik. Ez a nátriumlámpák által okozott fényszennyezés következménye. Ez a jelenség egyre kisebb településekbe is begyűrűzik, míg a majd a nem is annyira távoli jövőben a legkisebb falvakban is csak félhomály lesz éjszaka. A Kaposvártól délre fekvő Zselici Tájvédelmi Körzet azon kevés hazai területek egyike, ahol a zavaró fények még nem tették tönkre oly mértékben az éjszakai eget. Ennek megőrzése érdekében a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Csillagászati Egyesület még 2006 októberében megállapodott, hogy a csillagos égbolt megőrzése érdekében szövetkezik, és létrehoznak egy csillagoségbolt-parkot

A kezdeményezés legújabb lépéseként a szeptember 17-19. között, Írországban tartott fényszennyezés konferencián – Európában egyedülálló módon – hivatalosan is felterjesztették a Zselici Tájvédelmi Körzetet, mint csillagoségbolt-parkot. A kérelmet várhatóan november közepéig elfogadják.

Ebbe a parkba nem bezárnak valamit, hanem kizárnak – a fényt. A rohamosan terjedő rossz közvilágításnak köszönhetően egyre több és több lámpa világítja meg az utca helyett az eget. Kell egy hely, ahol a természethez hasonlóan a csillagos égboltot is megőrizzük, hogy legalább a turisták lássák, hogy milyen a valódi éjszakai sötétség.

Pedig ez a nagyvárosokban sem lenne lehetetlen. Éppen ezért indít programot a Lehet Más a Politika a zavaró fények ellen. Kérlek, csatlakozz Te is!

Lásd még: http://fenyszennyezes.csillagaszat.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetmas.blog.hu/api/trackback/id/tr101403665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ááááááák 2009.09.25. 09:51:09

Kicsit pontosítanád, hogy mi is az induló program? Hol lehet róla olvasni?

jakabfit 2009.09.26. 01:19:01

Helló

A zavaró fények elleni küzdelem szerepel az LMP készülő választási programjában. Erről nemsokára többet is olvashattok.

Jakabfi Tamás

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.09.26. 20:14:50

király. néha, amikor hazamegyek vidékre, mindig meglepődöm az ég látványán.

Éhesló 2009.09.27. 19:27:57

Kitűnő kezdeményezés!

iecs 2009.09.28. 01:05:43

Csatlakozom az előttem szólóhoz. Hajrá!

denisson23 2009.09.28. 11:00:17

Tök jó, hogy a válság hatására a fenntarthatóság, a takarékosság és hasonló fogalmak egyre inkább bekerülnek a közgondolkodásba.
süti beállítások módosítása