nov
27

Régi időket idézve

Múlt szombaton Orbán Viktor, volt és leendő miniszterelnökünk Szentpétervárott járt az Egységes Oroszország Párt - tudjuk, Putyin és Medvegyev hátországa - XI. Kongresszusán. A látogatás, valamint a Putyin és Orbán közötti megbeszélés okáról és valós céljáról vajmi keveset tudunk meg a FIDESZ elnökétől (de az orosz kormányfő szóvivőjétől is). Szűkszavúan, csak annyit árult el, hogy "szeretnénk egy XXI. századi partnerséget kialakítani, hogy más legyen a kapcsolatunk a jövőben, mint amilyen a múltban volt, és ne térjünk vissza soha abba az orosz-magyar kapcsolatrendszerbe, amiben a XX. században éltük az életünket." Ez a 'nesze semmi, fogd meg jól' típusú politikai semmitmondás netovábbja.

Annál többet árul a látogatásról a részletek elhallgatása, illetve ez a terelésnek betudható mondat: "az embernek időnként az az érzése, hogy néhány gyanús szocialista alak területe és fennhatósága alatt áll az egész orosz-magyar ügy." Nyilvánvaló, hogy Orbán célja az alábbi mondattal nem volt több, mint a figyelem fókuszának megosztása, s átirányítása a gyanús szocialista alakokra (akiknek létezését persze senki sem tagadja). Viktor szaftos kis csontot dobott választóinak, akik így jól elgondolkodnak, hogy kikre gondolhatott a pártelnök.

Én viszont azon gondolkodom el, hogy van-e összefüggés Orbán Viktor november 14-én, a IV. Energia Fórumon elmondott beszéde, és a hirtelen jött moszkvai látogatása között. Az említett tanácskozáson Orbán talán kissé elragadtatta magát, amikor szóvá tette, hogy Magyarország gázellátásának 80 százaléka orosz importból származik, ezért alternatív gázellátási útvonalakat kell biztosítani (Nabucco), s egyben a gáztól való függőségünket is csökkenteni kell - ez utóbbi gondolat kísértetiesen emlékeztet egy fiatal párt gondolataira.

Mondani sem kell, hogy mennyire örülhettek annak orosz felebarátaink, hogy Magyarország leendő miniszterelnöke az ő szempontjukból negatívan értékelhető energiaellátási terveket szövöget - aminek nem ez volt az első megnyilvánulása. Hiába így a hosszú évtizedekre visszanyúló, szocialistákkal ápolt barátság, hiába a magyar szélsőjobba fektetett milliók, meginogni látszanak gázipari üzleti pozícióik.

Így Orbán moszkvai látogatásának akarva akaratlanul van egy olyan íze, ami a pártállami időket juttatja eszembe. Azon régmúlt idők korát idézi fel, mikor a szovjet pártvezetés leszólt a legvidámabb barakkba az elvtársaknak, hogy ideje lenne egy kis fejtágítást tartani a szocializmus témakörében, mielőtt a gulyáskommunizmus odaég. Olyankor Kádárék általában lóhalálában összecsomagoltak, és repültek is Moszkvába.

Pont úgy, mint most Viktor. [És közben már Gyurcsány is. Felettéb különös...]

Remélem tényleg a két ország kapcsolatainak újragondolásáról volt szó a két politikus között, s Viktor nem a behúzott farkú kutyaként hallgatta Putyin dörgedelmeit az Energia Fórumon elhangzottak miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetmas.blog.hu/api/trackback/id/tr121545855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kalapácstollú 2009.11.27. 08:37:18

Hát, ez tényleg a pártállami időket idézi! Mármint az, ha egy politikusunk megjelenik Moszkvában/Lening...öööö Szentpétervárott, akkor sokan azt gondolják, hogy az ottani pártvezetés leszólt neki, ezért kellett mennie raportra.
Egyébiránt 36 ország küldöttei jelentek meg a kongresszuson. Mind raporton?

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2009.11.27. 10:00:32

Ez a bejegyzés mennyiben különbözik attól, amikor az MSZP és a Fidesz egymást szapulja? Költői kérdés…

netopi 2009.11.27. 10:04:57

@Tomeczek: Ez már a lehet más a politika vagy lesz ez még másabb is?

Pollack 2009.11.27. 10:40:12

A kérdés az, hogy miért dörgölőznek magyar politikusok Moszkvához?
Függetlenül attól, hogy Orbán, Gyurcsány, vagy Vona teszi azt. Így is, úgy is büdös nekem.

zsákdölór 2009.11.27. 13:49:30

A rosszindulatú olvasat: Viktor rapportra ment a nagy medvéhez.

A jóindulatú olvasat: tetszik vagy sem, Oroszország befolyása erre a térségre még mindig óriási, és középtávon az is marad, tehát le kell ülni velük.

Az igazság meg valahol a kettő között lehet valószínűleg.

netopi 2009.11.27. 14:48:40

@Pollack: Kedves Pollack STOP Köszönjük a hozzászólását STOP Nevét és IP címét rögzítették az illetékes elvtársak STOP Földgáz, kőolaj STOP :)

Aztán majd álljál ki a 6-8 millió honpolgár elé és mond meg nekik, hogy azért fognak jéghideg lakásokban karácsonyozni mert te voltál olyan tökös legény és megmondtad a köcsög ruszkiknak. Bevállalnád? Gondolom nem, de akkor meg mit ugrálsz itt?

Frank'Leó 2009.11.27. 19:04:37

Netopi! Nem szeretlek téged, de a hozzászólásod eleje nagyon jó!

Szerintem azért van mozgástér: energiatak., másik földgázvezeték, megújulók.

De húsz éven belüli önellátás? Ez csak a mesében ... meg a választási ígéretekben.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2009.11.27. 20:35:43

@Tomeczek: a blognak különböző rovatai vannak. Ez az írás az ún. "Zöld Ököl" rovatban szerepel, éppen azért, mert karcosabb a stílusa. Ezt kéretik figyelembe venni, amikor olvassuk.

@netopi: Karácsonykor nem lesz hideg, egész Európában nekünk vannak a legnagyobb tárolókapacításaink, ha most elzárnák, farsangig vígan elvagyunk. Éppen ezért felesleges a pánikoltatás, a gázt nem lehet szelektíven elzárni, mi még vígan pöfögünk, amikor a szerbek már rég felgyújtották az orosz nagykövetséget dühükben. Ezt meg az oroszok nem engedhetik meg maguknak.

Tomeczek · http://csomagmegorzo.freeblog.hu 2009.11.27. 21:28:45

@Lastres: Nekem nem a "karcossággal" van bajom, hanem a tartalommal. Azzal, hogy a bejegyzés annyiról szól: "Fúj!" Ettől nem lesz más…

Éhesló 2009.11.30. 16:13:10

@Pollack:
Talán mert az energiaimportunk túlnyomó részét még onnan (nem) kapjuk?
Talán mert a jórészt protekcionista módon védett eu. piacok "bevétele" még az eu.-n belülről sem lehetséges és érdemes lenne új piacok után kajtatni?
Talán mert a sokat csodált ejrópaji méretű politikusok is keményen benyalnak arrafelé, ha putyincár összevonja szemöldökét?

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2009.11.30. 17:19:48

@Tomeczek: szerintem nem csak annyiról szól. Az nekem se jön be, hogy "pártállamizik", normál dolog egy szomszédos nagyhatalmat meglátogatni: nem engedhetjük meg, hogy látványosan ekézük. És ez nem szervilizmus, hanem józan diplomácia.

Ettől még nem kellett volan Orbánnak hülyeséget beszélni. Annyira erőlködött, hogy a barátságot is megőrizze, meg hazafelé is nyomjon valami kuruc dumát, hogy végül kijött belőle egy ilyen, hogy "új alapokra helyezzük" (amit az oroszok még most sem értenek, milyen új alapokra gondol, hisz szerintük most is jól működik). A másik, hogy gáz helyett atomot veszünk tőlük, hát hogy is mondjam finoman, nem volt végiggondolva.
(Az elnök embereiben ilyenkor szokott repülni az Oroszország-referens a tanácsadók közül...)
süti beállítások módosítása