Elvileg egy ideges szemöldökrántásnál többet nem szabadna arra pazarolni, hogy a magyar parlament legnagyobb ellenzéki és jövőre kormányzásra készülődő pártjának mindenről csak az jut eszébe, hogy már megint mit cseszett el a kormány. Még akkor is, ha történetesen egy sikerről van szó. Ja és a fikázás akkor is kihagyhatatlan, ha az egyszersmint riasztó tudatlanságról vagy tudatos ferdítésről árulkodik (nehéz eldönteni, melyik rosszabb).

Ezúttal Navracsics Tibor frakcióvezető úr hozta a szokásos formát Andor László foglalkoztatáspolitikai EU-biztosi jelölésének kapcsán. Az egykoron jobb sorsra érdemes egyetemi oktató közleménye szerint "a kormány jelöltje könnyűnek találtatott és így Magyarország egy súlytalan tárcát kapott". Pedig a kormány azt ígérte, hogy a jelöléssel esély nyílik "egy fajsúlyos – a fejlesztéspolitikai vagy a regionális politikai – tárca elnyerésére".

Si tacuisses… Hogy jelenthet ki nyilvánosan egy ilyen egetverő balgaságot valaki, aki hagyján, hogy frakcióvezető, de európai belpolitikára szakosodott egyetemi oktató, uniós alapkönyv szerzője?

Merthogy mit is értünk "fejlesztéspolitika" alatt? Általában a gazdaság hosszú távú fejlődését szolgáló strukturális beavatkozásokat. Az EU aktuálisan érvényes fejlesztéspolitikai enciklikája a "Lisszaboni Stratégia" címet viseli, eredeti célja az volt, hogy "Európa 2010-re a világ legdinamikusabban fejlődő, magas foglalkoztatásra, KKV-kra és ICT technológiákra alapuló tudásalapú gazdaságává váljon". Bár ez a program szinte az EU minden tevékenységére kiterjed, legfőbb eszköze a fejlesztéspolitika, melyre – konkrétan versenyképességre és kohézióra – az unió 2009-ben 60,2 milliárd eurót, azaz büdzséjének több mint 45 százalékát költi. E pénzeknek legfontosabb kifizető csatornái az Európai Kohéziós Alap (EKA), az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Európai Szociális Alap (ESZA).

A bizottsági portfóliók közt nagyjából kettő köthető szorosan a fejlesztéspolitikához: a regionális politikáért, valamint a foglalkoztatáspolitikáért felelős biztos. A Bajnai kormány eme két posztért szállt versenybe, és lám, sikeresen kilobbizta az utóbbit. Ennek köszönhetően – feltéve, hogy az EP is elfogadja a jelöléseket – Andor László fogja az elkövetkező öt évben felügyelni többek közt az ESZA-t, mely az aktuális háztartási ciklusban (2007-13) összesen 75 milliárd euró, vagyis a tervezett összbüdzsének kb. 8,7 százaléka felett rendelkezik.

A Fidesz tudvalevőleg nem lenyűgöző gazdaságpolitikai víziójának köszönheti jelenlegi támogatottsági mutatóit. Mégis megnyugtatóbb lenne azt hinni, hogy az országot jövő nyártól feltehetően akár 2/3-os többséggel kormányzó pártnak van fogalma arról, hogy egy nemzetgazdaság sikerében mennyire fontos tényező a foglalkoztatáspolitika. Segítünk: a legfontosabb. És az is jó lenne, ha a Fideszben tudnák, hogy Magyarország hol áll ezen a téren: az OECD tagországok közt az utolsó helyen. Magyarán a béka segge alatt, köszönhetően az elmúlt húsz év kormányzati semmittevésének.

És mintha úgy tűnne – ha belpolitikáról van szó – a Fidesz tudja is ezt. Orbán elnök úr szinte minden megszólalásában kiemeli a munkahelyek és a foglalkoztatás fontosságát. Tegyük hozzá, helyesen. Ezzel a felismerésével a Fidesz máris meghaladta a szocialista-szabaddemokrata korszakot, amely a pénzügyi destabilizáció, majd stabilizáció gazdaságpolitikai börtönébe zárta magát Draskovicstól Veresen át Oszkóig, anélkül, hogy valaha eljutott volna a foglalkoztatás emeléséig, amely a kilábalás kulcskérdése lett volna.

A Fidesz azonban egy dolgot nem mond meg: hogyan fogja majd a foglalkoztatást növelni. Orbán elnök úr ugyan napi rendszerességgel elmondja, hogy adócsökkentéssel. Ez a Fidesznek 1998 előtt is programpontja volt, és kormányzásuk alatt nem valósult meg. A most várható adócsökkentésről Orbán elnök úr nem árul el közelebbit, technikai kérdésnek nyilvánítva azt, hogy melyik adónemet mennyivel kívánják csökkenteni, és a csökkentés utáni első években adódó adókiesést a bevételi vagy kiadási oldalon milyen intézkedésekkel kívánják ellensúlyozni.

Nem derül ki erről sokkal több a Navracsics által jegyzett "Erős Magyarország" elnevezésű "Fidesz program"-ból sem, amely lírai hangvétele, számok és konkrétumok nélkülisége ellenére szakpolitikai anyagként volt annak idején tálalva. Élt körülbelül két napot, utána elfelejtettük és a párt az óta is újabbnál újabb anyagokkal áll elő, amelyek azonban továbbra sem teszik lehetővé a szakmai és közvitákat, az előzetes hatástanulmányok készítését. De ismételjük meg megint: a Fidesz legalább választókat vonzó hatása miatt felismerte a foglalkoztatás fontosságát a belpolitikai szinten.

Ennél meglepőbb, hogy uniós szinten ugyanezt kudarcnak minősíti. Mint Navracsics nyilatkozatából is kitűnik, az égvilágon mindenre zsigerből nemet mondó rutin a Fideszben nem csak a Szijjártó- és Cser-Palkovics-féle automaták specialitása, hanem alapelv. Egy olyan alapelv, melynek – a kormányzati bénázás mellett – döntő szerepe van abban, hogy az országban eluralkodott a kilátástalanság hangulata. Az emberek érzik, hogy nagy baj van, de egyben azt is sulykolják nekik, hogy minden létező próbálkozás rossz, saját kormányra kerülésük messianisztikus teleológiáján kívül azonban szakpolitikai alternatívát nem kínálnak nekik. Ez így maga a defetizmus.

Ma már olyan helyzetben van az ország, hogy nem csak a foglalkoztatáspolitika terén lesz szükség több cikluson átívelő, nemzeti közmegegyezést igénylő erőfeszítésekre ahhoz, hogy az ország szekerét kihúzzuk a kátyúból. Ez a jelenleg uralkodó polgárháborús retorika alapján – melyet mindegyik parlamenti párt szeretettel ápol – elképzelhetetlen. Orbán elnök úr nem ’89-ben van, amikor egy összeomlófélben lévő állampártot kell tömegmozgalommal és radikális szónoklatokkal megbuktatnia, hanem 2009-ben, amikor egy demokratikus EU-országban kellene egy korrupt és szakmailag alkalmatlan kormányzatot leváltania egy válságból kilábalást jelentő sziklaszilárd szakpolitikai programmal, amely minden kétséget kizárólag erőforrások átcsoportosításával kell hogy járjon, azaz nem ígérheti mindenkinek az érinthetetlenséget.

Legfőbb ideje lenne tehát, ha a Fidesz a fikázógép csúcsrajáratása helyett nagyobb energiákat fektetne abba, hogy felkészüljön a kormányzati felelősségre. Ehhez pedig alapfeltétel lenne egy számokat, cselekvési terveket tartalmazó, ellenőrizhető, vitatható program – mellyel a Fidesz a mai napig adós maradt és semmi jel nem mutat arra, hogy ezen változtatni kíván.

Továbbá az is hozzátartozik, hogy ha már minden jel szerint magyar biztos fogja felügyelni az ország jövője szempontjából sorskérdésnek tekinthető foglalkoztatáspolitikát az Európai Unióban, akkor ezt a leendő kormánypárt fitymálás és kommunistabankározás helyett örömmel veszi tudomásul és megpróbál a leendő biztossal egy pozitív együttműködési klímát kialakítani.

Fehér Dániel – Pogátsa Zoltán