Néha sikerül a lehetetlen (az LMP-nek nem is néha) – ezt persze nem kell magyarázni.

Aztán vannak kevésbé látványos ügyek. Ugyan kevésbé izgalmasak, de ettől még oltári buktát jelentenek. Négy megyei lista, huszonegynehány polgármesterjelölt – ezen volna mit filozofálni, okokat elemezni. Vajon a lejtős pálya, a kevés aktivista, a szervezetlenség, az állampolgári érdektelenség vagy az eddigi teljesítmény (vagy annak hiánya?) nyomott többet a latba, amikor ilyen keveset bírtunk összehozni?

Az ügy kapcsán azonban én mégis leginkább magát ezt a gyalázatos rendszert – az ajánlószelvény-gyűjtést mint olyat – szeretném a sárba döngölni.
Nem azért, mert összeszedni olyan nehéz – elvégre nálunk (az egyik pest megyei városban) minden összejött, a polgi is. Egyébként persze nehéz, és utálatos dolog az otthonukban zaklatni az embereket, hogy adják meg az adataikat egy pártnak, ahol jó eséllyel mindenféle listákra kerülhetnek. Szép kis titkos választás, nulladik forduló névvel, címmel, személyi számmal… – röhej!

Igazán attól vérlázító ez az egész cédulabiznisz, ahogy működik. Könnyű összeszedni, ha van sok aktivistád, sok pénzed fizetett gyűjtőkre, esetleg egy illegális címlistád – legjobb persze, ha mindez együtt megvan. A választás ily módon a legtöbb helyen kizárólag a nagy pártokra redukálódik; a valódi civil szervezetek labdába sem rúgnak, pedig az önkormányzatokhoz nekik volna a legtöbb közük. Egyéni körzetben, egy elég kis helyen persze el lehet indulni – csak éppen semmi esély a bejutásra.

Aztán minden alkalommal telve a média a sötét ügyekkel. A feltört postaládáktól a tetten ért cédulaárusokig terjed a mocsár, és állandóak az olyan vádak is, miszerint (az egyszerűség kedvéért legyen szó rólunk), az MSZP-től vagy éppen a Fidesztől fújja hozzánk a szél a cetliket zsákszámra. Amikor ezt hallom, mindig azon gondolkodom: ha így volna (a gyengébbek kedvéért – nincs így), vajon ez miért ránk vetne rossz fényt? Mert el akarunk indulni és másképp nem megy? Miért nem a cetlivel manipulálók a patás ördögök? Az milyen már, hogy összeszedek x millió ajánlót, aztán én döntöm el, ki állhat még rajthoz velem együtt?

Egyébként ne legyen kétsége senkinek: van olyan, hogy jó lenne még egy induló a másik oldalra is, az ellenfelem ellenfelének. A négyévenkénti élethalálharc a helyi kiskirályságokért pont olyan mocskos, mint ahogy az Index-címlapról látszik. Csak közelről még undorítóbb.

Ha így nézzük, én oltári büszke vagyok a pártomra, mert ez a siralmas eredmény azt jelenti, az elempések máshol sem szálltak még be ebbe az üzletágba, ahol a cetliken kívül bizottsági helyek, városi cégek vezetőségi posztjai, és most már a külsős alpolgármesteri pozíciók is forognak.