Az alábbi írást egy vidéki LMP-s önkormányzati képviselőtől kaptam. Tehát nem az enyém, én csak 100%-osan egyetértek vele:

Marhára megkönnyebbültem tegnap este. Mondhatni, megint jól alszom. Pedig hülyeség volt nem aludni, de hirtelen olyan helyzetben találtam magam, amiből úgy éreztem, egyszerűen lehetetlen kimászni.

Október 3-án ugyanis listás önkormányzati mandátumot szereztem az LMP színeiben. Jó, az eredmény rosszabb lett a vártnál (sokkal kevesebben szavaztak ránk, mint tavasszal), de amúgy sem lett volna esély egy képviselőnél többre, tehát a cél teljesült. Persze izgultam, meg nyomasztott a felelősség, de azért volt mit ünnepelni.

Aztán szombaton, 9-én, elmentem az OPT-ülésre, merthogy tagja vagyok az Országos Politikai Tanácsnak. Első napirendi pontként tárgyaltuk az Ivády-ügyet. Mire átrágtam magam az iratokon, szabályosan rosszul lettem, pedig azért tudtam kábé, mi lesz, mert az LMP-ben is megy a pletyka, ha úgy adódik. Nem tudom pontosan, mi történt azon kívül, hogy Gábor egy céggel kötött szerződés alapján kapott átutalva kb. 170 000-et, meg ki tudja miért, fél millát egy borítékban. (Amit előző nap – vagyis október 8-án – adott vissza a feladónak.) Hogy magának kérte/kapta, vagy a pártnak? Ezt csak ő tudhatja. De hogy miközben nyílt kampányszámlát vezetünk, és a legfontosabb üzenetünk a tisztaság, az egyik választmányi tag, az országos lista befutó helyén csücsülő emblematikus vidéki figuránk, a legismertebb médiasztárunk borítékban veszi át a pénzt, az kiverte nálam a biztosítékot.

Az OPT (titkos szavazással, az etikai eljárás sajátosságai miatt mindenféle vita vagy mérlegelés nélkül, csak az iratok és az írásban feltett kérdésekre kapott válaszok alapján) az EB ítéletét (kizárás) megrovásra enyhítette. Persze hamar megindult a balhé, jó-e ez vagy rossz így, mit kellett volna tenni, politikai és morális érvek ütköztek a párt internetes csatornáin és a levlistákon, meg nyilván a belvárosi romkocsmákban is, csak én oda nem járok, mert vidéki is vagyok, meg háromgyerekes anyuka is.

Azóta azon rágódom, mit tegyek, ha szembeköpjük az elveinket meg a választóinkat. Ha tényleg nem lehet más. Mondjak le? És a többiek a helyi kompenzációs listán, nekik volna kedve így folytatni? Tudtam, hogy nem, akkor meg mit fognak szólni a választóink? Egy hét után képviselő nélkül maradnak? Vagy lépjek ki az LMP-ből, és üljek úgy tovább a testületben? Nem mintha nem én dolgoztam volna meg Ivády helyéért is tavasszal, de hát mégis, hogy venné ki magát? A városomban meg, akár így, akár úgy, eláshatom magam, az tuti.

És akkor hallom, Ivády kilép a frakcióból, de a mandátumát megtartja. Azt, amiért én hónapokon át fagytam az utcákon, szórólapoztam a latyakban, kopogtattam vadidegeneknél, sok száz másik névtelen tagtársammal együtt, akik közül mindössze negyvenegynehányan lettek most önkormányzati képviselők. Hogy mit éreztem? Hihetetlen örömöt. Nem kell kételkednem, hogy ártatlanul meghurcolt áldozatról van-e szó, vagy egy dörzsölt gazemberről. Mit nekem egy országgyűlési képviselő, ha vége ennek a rémálomnak? Ha mégis Lehet Más?

Most megyek, és ma végre szundítok egy jót.