feb
13

A kormány hátat fordít a szegényeknek

Az egyik településen például az önkormányzati földeket a közmunka keretében művelték, majd az ott megtermelt élelmiszert szintén közmunkában főzték be, amiből az iskolában ebédet adtak a gyerekeknek. Máshol a faluőrszolgálatot tartották fenn közmunkával, több romát is…

jan
17

Melyek a nemzeti együttműködés határai?

Szerintem kevesen lesznek, akik meglepődnek azon, hogy a Véleményvezért a magyar internet legmegbízhatóbb elemzői egyikének tartom. Talán egyszer fordult elő, hogy nem értettem egyet a véleményükkel, de már arra sem emlékszem, hogy ez milyen téma volt (valószínűleg valami olyan…

jan
13

Aprajafalvi Együttműködés Rendszere

A Mandiner elég nagyra nem becsülhető szerzője (szerzőpárosa? :)) Kínai Kálmán és Trágár Tóni olyan videót illesztett be és ajánl hétvégi posztjában, mely mellett egészséges magyar(országi) ember nem mehet el tanulságlevonás nélkül.Nem csak az Aprajafalvi Együttműködés…

jan
12

A nemzeti együtt nem működés söpredéke

Ma kiiratkoztam a közösségből. Szerencsére a hozzám hasonló társadalomellenes népség zöme még hezitál, így mindössze öt percig tartott, sorba se kellett hozzá állni.Indokaim között vannak demográfiaiak (Ratkó-unoka vagyok), gazdaságiak, politikaiak egyaránt. Döntésem…

nov
22

Maguk alatt a fát

Mostanában, mikor a nemzeti együttműködés kormánya minden héten nekiesik a demokratikus jogállam egy-egy intézményének, mindezt az ország közvéleményének (pár mitugrász értelmiségit kivéve) teljes közönye mellett, talán nem ártana egy pillanatra visszatérni az alapokhoz és…

okt
30

A hübrisz Rubiconja: a bukáshoz vezető út. Szakirodalmi kitekintő és tüntetési felhívás.

(írás egy tagunktól) "Eddig jöjj és ne tovább, ez itt ellene áll kevély habjaidnak." "Hitherto shall you come, but no further: and here shall thy proud waves be stayed." Jób könyve Talán többen láttuk a Da Vinci kód című filmet. Félig bulvár, vagy tán…

okt
27

A béka, a kondér víz és a lassú tűz

Mindenki ismeri a klasszikus, biológiaórákon sűrűn elhangzó példát a békáról, amit ha beleraknak egy fazék hideg vízbe, majd begyújtanak alá, akkor észre sem veszi, hogy forrósodik az őt körülölelő közeg, s szépen lassan megfő benne. Nem ugrál, nem ficánkol, csak pislog,…

okt
22

Az Ivády-ügyről

Az alábbi írást egy vidéki LMP-s önkormányzati képviselőtől kaptam. Tehát nem az enyém, én csak 100%-osan egyetértek vele:Marhára megkönnyebbültem tegnap este. Mondhatni, megint jól alszom. Pedig hülyeség volt nem aludni, de hirtelen olyan helyzetben találtam magam, amiből úgy…