nov
27

Régi időket idézve

Múlt szombaton Orbán Viktor, volt és leendő miniszterelnökünk Szentpétervárott járt az Egységes Oroszország Párt - tudjuk, Putyin és Medvegyev hátországa - XI. Kongresszusán. A látogatás, valamint a Putyin és Orbán közötti megbeszélés okáról és valós céljáról vajmi…

nov
25

A konyhapolitológia nyomorúsága

Vasárnap időközi polgármesterválasztás volt Budapest VIII. kerületében. 1990 óta ezt a posztot mindig az SZDSZ szerezte meg. A párt jelöltje és elődje lemondása óta ügyvivő polgármester legalább 5 millió forintos költségvetésű kampányával a voksok valamivel több mint…

nov
08

A sokat forgatott köpönyegek azért néha elkopnak, ugye?

A pénteki Népszabadság hasábjain enyhén PR szagú cikkben bejelentette Szécsi Gábor, hogy az MDF az egyetlen hiteles (sic!) liberális párt. Távol álljon tőlem, hogy beleszóljak az SZDSZ romjai közt gyűjtögető alakulatok belviszályába. Csak azért ragadtam klaviatúrát, hogy…

okt
20

Mint az oviban

Kedd este Lendvai Ildikó bejelentette, hogy az MSZP országos elnöksége a párt budapesti vezetésével egyetértésben felmondottnak tekinti a fővárosi koalíciót, s a főpolgármester-helyetteseit is visszahívja. A "fiatalos" Lendvai úgy fogalmazott, hogy "az MSZP csak akkor…

okt
04

Puffogós poszt a zöld forradalomért

Az milyen, hogy a smach nevű izében a zöldséges "osztályon" szezonban, Magyarországon nem lehet szőlőt kapni, dísz(!!!)tököt viszont négyfélét is? Tudom, hogy tudatos vásárló eleve nem megy oda, de a tudatos vásárló sajnos addig dolgozik, hogy mire bevásárolná a…

sze
02

Tolvajolimpia 2020

A minap beleszaladtam a facebookon egy kezdeményezésbe. A Magyar Olimpiaellenes Bizottság nevet viselő, minden bizonnyal csak virtuális közösség felhívása olvasható ebben. Nem is magyaráznám agyon, idézem az öndefinicójukat: "Állítsuk meg a hülyeség nagykoalícióját,…

aug
19

Kék ló

Olvasom, hogy a szocialisták módosítanák a munka törvénykönyvét. Plafont szabnának a végkielégítéseknek, hogy ne legyenek többé olyan botrányok, mint a BKV-nál. Én utálom, ha hülyét tettetnek és még engem is hülyének néznek. Nem a végkielégítés gyakorlata a baj. Adják.…

aug
15

Egy kérdés a motorosokról

Miért nem büntetik bucira a kékek azokat a motorosokat, akik úgy hajtják be a rendszámukat, hogy ne lehessen leolvasni? És miért nem dugják a szájukba a sportkipufogót, amikor éjjel egykor felébresztenek mindenkit százméteres körzetben? Valahogy nem hiszem, hogy ez mind az anyjához…

süti beállítások módosítása