ápr
28

Már 1%-on az LMP+HP

A Forsense legújabb közvélemény-kutatása már az EP-választásra fókuszál. Április második hetében nagy valószínűséggel a következő eredmények születtek volna:

A biztos részvételt ígérő és pártot is megnevező válaszadók közül 63 százalék szavazna a Fideszre, 27 százalék az MSZP-re, és 6 százalék a Jobbikra. A többi párt a felmérés szerint nem éri el az 5 százalékos támogatási küszöböt, így azok nem tudnának képviselőt küldeni Brüsszelbe. Az MDF és az SZDSZ a felmérés szerint egyaránt 2 százalékon, az LMP-HP pártszövetség pedig 1 százalékon áll.

További részletek az Index.hu-n és a Forsense.hu-n

Annak tudatában, hogy – más kutatások szerint – az LMP-t a választók körülbelül egyötöde ismeri, ez elég biztató kezdet. Valószínűsíthető, hogy a kampányban, az ismertség növekedésével a szimpatizánsok száma is nőni fog, és hamarosan meghaladhatja az SZDSZ és MDF támogatottságát.

Sőt, ha egyenes arányosságot feltételezünk (aminél optimistább és pesszimistább becslés mellett is lehetne érvelni), akkor a teljes ismertség már a parlamenti küszöb elérését jelentené. De ne szaladjunk ennyire előre!

Ahhoz, hogy ezt a támogatottságot realizálni tudjuk, még listát kell állítani a választáson – ehhez pedig még mindig hiányzik párezer cédula (az aktuális állást lásd a 20000.blog.hu-n!).

Ezért mielőtt nagyon elkezdenénk örülni, mindnyájan gyűjtsünk még pár tucat ajánlószelvényt, hogy annak a (már most többtízezer, júniusban talán) többszázezer állampolgárnak, aki támogatna minket, legyen kire szavaznia!

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetmas.blog.hu/api/trackback/id/tr241090929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alfredo 2009.04.28. 14:44:04

Azért ilyet (mérhető támogatottság az első megmérettetés indulása, azaz a kopgtatószelvények összegyűjtése előtt!) még a Centrum sem tudott elérni 7 éve.

Wahun 2009.04.28. 16:49:37

Csak azt nem értem, hogy akkor miért nincs még meg a 20k cetli? Ja, hogy az LMP most ismerkedik a statisztikai hibahatár fogalmával? Az más.
Nem azért mondom, húzzatok bele, csak ne igyatok előre a medve bőrére.

zsákdölór 2009.04.28. 20:03:27

@Wahun: Izé, a statisztikai hibahatár szerintem 1 százaléknél nem értelmezhető, érted, 1000 fős minta (gondolom), vagy van ott 10 LMP szavazat vagy nem :) Persze nem vagyok statisztikus, szóval az is lehet h a 2-3 százlalákos hibahatárnál akár negatívba is mehet az LMP ;)

hulyeinformatikus 2009.04.29. 08:34:10

@zsákdölór: Saját tapasztalatok alapján kizártnak tartom, hogy reális lenne az 1%, de főleg az, hogy az emberek 20%-a hallott róla.

Egy olyan nagyvárosban, ahonnét a kopogtatócédulák legalább 10%-át fogja kapni az LMP, még nem találkoztunk olyan emberrel, aki korábban halott volna a pártról.

Lehet, hogy Budapesten más a helyzet, de ezt ne azonosítsuk az országgal.

pirxx 2009.04.29. 09:40:11

Én is két hét kopogtatás után kezdtem el olyanokkal találkozni akik már hallottak rólunk, amikor a felmérés készült még senki se ismert minket, tegnap a móriczon meg már többen mondták, hogy nekünk is adták a cédulájukat. Jól haladunk, hajrá!

bnct · http://lehetmas.hu/176 2009.04.29. 10:20:57

Én például statisztikus vagyok, és nem most ismerkedek a hibahatár fogalmával - ezért is tudom, hogy amire te gondolsz, az a maximális hibahatár, aminek a konkrét értéke a mintanagyság mellett a becsült arány (jelen esetben 1%) függvénye. Jelen esetben ez valamivel kevesebb, mint 0,5%. Ez azt jelenti, hogy a tényleges támogatottság 95%-os valószínűséggel kb. 0,5-1,5% között van.

Más kérdés, hogy az 1 (ill. fél-másfél)% milyen alapra vetítve értelmezhető. Ez itt a biztos részvételt ígérők között (53%) számított arány, ami azt jelenti, hogy az 1000 főből kb. 5 mondta azt, hogy elmenne, és az LMP+HP-re szavazna.
Ez azért a személyes tapasztalatoknak sem mond ellent, ugye? Én is kopogtattam eleget, és találkoztam olyanokkal, akik kifejezetten nekünk akarták adni a cédulájukat.
Szóval léteznek LMP-(és HP-)szavazók - itt vagyunk például mi -, úgyhogy ne legyen lazsálás, amíg össze nem gyűlik a 20k cédula!

(Ami azért nincs még meg, mert sok, amúgy politikailag tudatos, ide vagy oda elkötelezett ember sem foglalkozik ezekkel az ostoba cetlikkel, és teljesen igazuk van. Korábban én se adtam le senkinek.
Ez egy meglehetősen buta rendszer - bár van némi heroikus bája -, ami a zemberek zaklatására kötelez, ezért miután megküzdöttünk vele, megpróbáljuk majd átalakítani, mert az előbbi hátrányokon túl ez az egyik leghatékonyabb eszköze az új politikai alternatívák ellehetetlenítésének is.)

Éhesló 2009.04.29. 10:40:17

Ekkora médiatámogatással ez nem túl sok.
Bár kérdés, hogy mit szabtak feladatul?
Ha csak ennyit akkor ez is siker!
Csak így tovább!

le a 20. századdal! 2009.04.29. 11:16:36

Mivel egy átlagos országgyűlési választáson a résztvevők száma kb. 5 millió, ez azt jelenti, hogy nagyjából 50 ezer híve van jelenleg az LMP-nek országszerte. Ez elég impozáns szám három hónappal a megalakulást követően. Egyébként én úgy tudom, hogy ez az első nagy közvéleménykutató által készített komoly felmérés, amiben az LMP is szerepel, nem? Amúgy megnéztem a közvéleménykutatást és ott azt írja, hogy a bizos részvételt ígérőknek lehet, hogy csak a kétharmada fog elmenni szavazni. Márpedig azok között, akik most azt mondják, hogy elmennének, de aztán mégse mennek el, jellemzően nincsenek LMP-szavazók, szóval a közvéleménykutatásban mért támogatottsághoz gondolatban hozzáadhatunk cirka 30%-ot.

gbaba31 2009.04.29. 13:12:31

Üdv,

Ez azt jelenti, hogy az LMP-HP az 5 nagyjából:-) az ország egésze által ismert párt után következik. Ez nagyszerű eredmény, de azt gondolom, ez csak tovább sarkall mindenkit arra, hogy jövő péntekig elérje a párt, hogy elmehessek szavazni:-)

üdv,

Görög Balázs

hulyeinformatikus 2009.04.30. 23:27:42

@le a 20. századdal!: Kizárt az 50 ezres szám, akkor sokkal gördülékenyebben kellene menni a cédulagyűjtésnek.

Elég lenne, ha csak minden második szavazó keresne minket az 50.000-ből.
Ezek túlnyomó többségének internethasználónak kell lennie (mivel szinte kizárólag innen szerezhettek tudomást a pártról), meg kellett találniuk, hogy most a cédula gyűjtés a legfontosabb.
Vagy nem találták és beigazolódott, amit már szajkóztam: rossz a honlap.

BrianBrian 2009.05.01. 11:11:30

@hulyeinformatikus: vagy (és szerintem ez a legvalószínűbb) akkora intenzitással támogatnának, hogy mellénk (én LMP-tag vagyok) tennék az x-et júniusban, de akkorával nem, hogy kitöltsék-odaadják a cetlit. Ha csak azt nézzük, hogy az utóbbi mennyi utánajárás, hogy az ember kiadja címét-szülinapját ismeretleneknek, világossá válik, hogy ez más szint.

hunor76 2009.05.01. 12:12:23

@hulyeinformatikus: Ha minden ilyen egyszerű lenne. A honlap valóban kibírna egy kis fejlesztést (ehhez a felismeréshez még webszakember se kell), de ha egy dolgot pillanatnyilag egyértelműen meg lehet találni rajta, az a kopicetlizés és annak a fontossága.

Ezért inkább arra tippelnék, hogy a te feltételezésed hibás és az LMP-nek se a szimpatizánsi tábora sem a KC-vel támogatói nem olyan mértékben internetfüggők (ill. polit-junkiek), mint ahogy azt te feltételezed.

A kopogtatócédulagyűjtés tapasztalata épp hogy az, hogy nem elég abban bízni, hogy az emberek majd megtalálják az LMP-t a neten és attól amit ott olvasnak úgy felbuzdulnak, hogy egyből postázzák az ajánlószelvényüket - hanem hogy leginkább személyes megkereséssel lehet őket a támogatásra rávenni.

hulyeinformatikus 2009.05.02. 10:51:08

@hunor76: Mindenképpen internethasználóknak kell lennie, mert más csatornán aligha jutott volna el hozzájuk az LMP.

Igen, ezt magyaráztam Mártonnak már vagy két hete: nem elég az ígérvényekben bízni, el kell menni érte.

Túl kevesen vagyunk, ennyi aktivistával képtelenség lesz az országgyűlésin vagy önkormin elindulni.

rotox 2009.05.06. 15:32:11

Sokan nem adják a kopogtatócédulájukat az azon kötelezően szereplő személyes adatok miatt. Feltételezem, hogy ez a tudatos vélasztók esetében még inkább igaz. Hogy a logikai lánc teljes legyen: az LMP támogatói között feltételezésem szerint más pártokhoz képest felülreprezentáltak a tudatos szavazók. Egyébként hajrá!

senkifalvi 2009.05.11. 12:01:54

@hulyeinformatikus:
Én kis faluban lakom,itt sem sokan hallottak rólatok.Én is a neten informálódtam.
Részemről rátok fogok szavazni,ha másért nem,hogy a többiek ELLEN szavazzak...

Rózsa Misi 2009.05.12. 12:13:39

Az LMP támogatottsága nem mérhető, annyira jelentéktelen. Pedig nem kevés pénz lett az ismert arcokba beleölve, de ez sem hozott áttörést.

Pollack 2009.05.12. 13:53:09

Valaki beléd is jó sok pénzt öl, hogy még mindig ezt nyomatod. De persze, Teee nem gyalázkodsz. Nem hát, csak rágalmazol, valótlanságokat, sületlenségeket, és hülyeségeket szajkózol.

Rózsa Misi 2009.05.12. 15:18:41

De amikor beraknak mások linkeket arról, amikor Krausz Tamás is arról nyilatkozott, hogy az LMP-t az MSZP pénzelte, azt gyorsan törlitek. Vajon miért?

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.05.12. 17:37:33

@Rózsa Misi: Küldd el azt a linket. Google-be hiába írtam be, hogy "Krausz Tamás" LMP, egy ilyen se jött.

Pollack 2009.05.12. 18:58:18

Ne a szar kamudumával gyere, hogy ki lett törölve, mert nem lett.
Dobd ide a linket, vagy nyomd be minden topikba, netán küldd el magánban, s akkor magam rakom ki.
Vagy menjek be Krauszhoz BTK-ra és kérdezzem meg őt erről? :D
süti beállítások módosítása