Para egy pohár vízben
Bizonyos körökben nagy vihart kavart, hogy az LMP budakeszi szervezete önkormányzati képviselőjelöltként indította volna Egely Györgyöt egy egyéni körzetben. A lehetőség, hogy a honi fizikustársadalom köreiben általánosan sarlatánnak tartott "feltaláló" valóban képviselővé válhatott volna – tekintve, hogy a kompenzációs listán nem szerepelt a neve – még annál is alacsonyabb volt, mint annak, hogy mondjuk az elméleteit befogadja az Akadémia. Ennek ellenére mégis sokan úgy érezték, hogy a jelölés ténye önmagában értéktelenné teszi az LMP önkormányzatilag is releváns álláspontjait, eredményeit és elég ok arra, hogy mondjuk az ország más pontjain is megtagadják kopogtatócéduláikat a párttól.
Mivel a jelölésnél az adott körzet érdekeiről és nem az energiamegmaradás törvényéről lett volna szó és a helyi választmány is meggyőződött róla, hogy Egely úr a lakóhelyén egy megbecsült és tisztelt állampolgár hírében áll, az LMP vezetése nem látta szükségesnek, hogy felülbírálja a területi szervezet döntését a jelölésről. Egy az LMP szempontjából valóban nem feltétlenül szerencsésre sikeredett Index-interjú azonban meglehetősen felborzolta mind a külső, mind a belső nyilvánosságban a kedélyeket. Ennek láttán Egely György úgy döntött, hogy a felesleges feszültségek további növekedését elkerülendő eláll a jelöltségtől – ezt az LMP illetékes területi választmánya el is fogadta.
Eddig a történet. De mik ebből a tanulságok?
Kezdjük azzal, hogy az Index – illetve a hírt átvevő Barikád – olvasottságának ellenére az országban valószínűleg marginálisan kevés ember LMP-ről alkotott véleményét befolyásolta az incidens. Más kérdés, hogy az LMP tagságának illetve szimpatizánsainak körében vélhetőleg felülreprezentált fiatal technikai értelmiség a jelölést saját professzionális erkölcse elleni támadásnak véve elég markánsan és hangosan fejezte ki nemtetszését. Azon túl, hogy Egely György nézeteit ostorozták, melyeket a tudományos közösség eretneknek bélyegez, sokan azt is szemére vetették, hogy közönséges csaló, hiszen elméleteinek köntösébe öltöztetve a tudományosság látszatával pénzt húz ki hiszékeny emberek zsebéből. Ez pedig erkölcsileg alkalmatlanná teszi őt arra, hogy másokat bármilyen téren – például egy önkormányzati testületben – képviseljen.
És itt talán érdemes lenne megállni egy szóra.
Ugyanis ezzel a logikával valójában szinte mindenkit el kéne tiltani a közügyektől, aki mondjuk a gyógyszeriparban, kozmetikumiparban, élelmiszeriparban, pénzügyi szektorban, járműgyártásban, szórakoztatóiparban, lelkiüdvösségiparban, médiában, gasztronómiában stb. illetve ezeknek a beszállítói és értékesítői láncolatában dolgozik; vagy netán az egyetemeken, kutatóintézetekben, laborokban és az akadémián készíti az említettek által előállított termékekhez felhasznált tudományos ismereteket. Ugyanis se szeri, se száma azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak, amelyek fő hozzáadott értékét kizárólag a reklámszövegírók által gyártott, feltünően gyakran a tudományosság mázával leöntött csomagolások képezik. Ezek jó eséllyel kiszolgálják a fogyasztó lelki igényeit, de emellett vajmi kevés konkrét előnyt hoznak számára.
Csak egy apró példa: Vajon az Egely ellen őszintén felhördülők hány százaléka tiltakozik ugyanilyen hangosan az ellen, hogy évtizedek óta tele vannak a boltok és a reklámok mindenféle arckenőcsökkel, mosóporokkal, tisztítószerekkel (hogy csak a leggyakoribbakat említsem), amelyeket egy-kétévente "ÚJ!!!" csomagolásban találhatunk a polcokon, mindenféle tudományos eredményekre, újításokra hivatkozva? Miközben mindezen területeken az utolsó valódi áttörések kb. 30–40 évvel ezelőtt történtek. Vagy hányan tiltakoztak ugyanilyen őszinte felháborodással, amikor okos, megbecsült, mainstream közgazdászok magyarázták el a világ döntéshozóinak és az azokat megválasztó polgároknak, hogy milyen jó dolgok a származtatott értékpapírok, bízzunk csak bátran a piac kreativitásában… Hány okleveles, az Akadémia és az állam által szentesített tankönyveken és tanterveken nevelkedett, jólfésült, öltönyös bankszakember biztosította a fiatal családalapítókat arról, hogy a tudomány állása szerint milyen megbízható dolog a házukra vagy az autójukra devizahitelt felvenni? Mégis miért az örökmozgók, vagy CO2-kerekek fájnak nekünk annyira?
A tudomány, ezen belül a természettudomány egy szimbolikus világértelmező rendszer, melynek a mi társadalmunkban elég nagy a súlya. És feltehetőleg a haszna is. Ennek ellenére messze nem mindenható, az emberi szükségleteknek csak bizonyos részeit képes kielégíteni – és valójában azt se önmaga egyedül, hanem karöltve más rendszerekkel, mint például (mondjuk Ernst Cassirer nyomán) a vallás, a művészet, a mítosz, a nyelv… Ezt figyelembe véve elég fatális tévedés volna erkölcsi rendszereinket vagy politikai hitvallásunkat kizárólagosan a tudományra alapozni. Ugyanígy eléggé veszélyes tévedés egy embert erkölcsileg és politikailag kizárólag a tudomány intézményesített fősodrásához való viszonyának fényében megítélni.
Nyilván nem mindenki egy Galilei, aki kétségbe vonja a tudomány uralkodó elveit. De ugyanúgy, ahogy mondjuk az LMP számára vindikáljuk azt a jogot, hogy szembemehessünk a közgazdaságtanban uralkodó mainstream (de attól még nagyon tudományos) tanokkal, ugyanúgy szedjünk már össze legalább annyi toleranciát és emberséget, hogy ne tekintsünk a priori csaló gazembernek mindenkit, aki a természettudományok mainstream tanait nem fogadja el. Más lenne persze a helyzet, ha az LMP mondjuk energiapolitikai szakértőnek nevezte volna ki, de hát könyörgöm, nem erről lett volna szó. Vagy az amúgy nagyon is egzakt számítások hívei ennyire ne tudnának disztingválni, ha politikára kerül szó?
Azt meg, hogy arra, amire vállalkozott – nevezetesen a környékén élők képviseletére az LMP elvei mentén – mennyire képes, miért nem lehet az arra illetékesekre, nevezetesen az adott körzet választópolgáraira bízni? Ennyire szúrja a szemünket, hogy azok a voksolásnál talán nem a tudomány szent tehenének védelmét tartanák elsődleges szempontnak, hanem mondjuk közvetlen környezetük élhetőbbé tételét?
Az LMP azzal lépett színre, hogy a politikai döntéshozatalban megpróbáljon nagyobb teret kiharcolni a szakmaiságnak. Lehet, hogy ezzel első ránézésre szembenáll az, hogy listáján helyet biztosít valakinek, akit a "szakma" nem tart épp etalonjának. De talán az is része kéne legyen a szakmaiságnak, hogy nem az első benyomás avagy beidegződött klasszifikációk alapján alkotunk ítéletet, hanem a konkrét probléma, helyzet vagy személy alapos megvizsgálása után.