jan
12

A nemzeti együtt nem működés söpredéke

Ma kiiratkoztam a közösségből. Szerencsére a hozzám hasonló társadalomellenes népség zöme még hezitál, így mindössze öt percig tartott, sorba se kellett hozzá állni.

Indokaim között vannak demográfiaiak (Ratkó-unoka vagyok), gazdaságiak, politikaiak egyaránt. Döntésem persze nem racionális, hiszen az egyenlet ismeretlen tényezői többen vannak, mint az ismertek. Ráadásul nem is rajongok a magánnyugdíjpénztári rendszerért. Mondhatni, örömmel léptem volna vissza, ha szépen kérnek – és mutatnak valami hihetően működő alternatívát.

Amellett, hogy (én, a lusta) bízom benne, hogy csak lesznek olyan tökös csávók, akik elmennek az igazukért az európai bíróságokig, egyszerűen nem hiszem el, hogy a nyugdíjazásomig hátralévő nagyjából 30 esztendőben senki sem lesz, aki visszacsinálja ezt az egészet. Akár igen, akár nem, valószínűleg így is, úgy is csak abból fogok élni öregkoromban, amit magam tettem félre (esetleg, amivel a gyerekeim megszánnak), akkor meg miért ne próbáljam meg legalább ezt a keveset megtartani? Nem rajongok a holland biztosítókért, de jobban bízom bennük, mint a magyar állam fizetőképességében és tisztességében (bármilyen kormánya legyen is).

A döntés már megvolt tegnap este, de ma reggelre még álmodtam is egy vicceset. Azt, hogy előállítanak a zsaruk a magánnyugdíj miatt. Mielőtt még komolyabbra fordult volna az ügy, megszólalt a vekker, s félálomban arra jutottam, hogy mivel LMP-s önkormányzati képviselő vagyok, már mindegy, hogy az én káderlapomra rákerül-e még ez is. Pedig csak 14 voltam a rendszerváltáskor, és még mindig kiröhögöm a diktatúrával ijesztgető bérrettegtetőket. Lehet, hogy nem kéne, de ezt még csak a tudatalattim tudja?

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetmas.blog.hu/api/trackback/id/tr992578301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azAttis 2011.01.12. 14:04:50

Ezzel egy emberrel kevesebbnek kell nyugdíjat fizetnie az államnak. Ez mondjuk a többiek szempontjából előnyös.

MeeCee 2011.01.13. 09:44:38

@azAttis: a többieknek meg nem fog tudni fizetni az állam, same difference

9mmPara 2011.01.13. 10:38:37

Én éltem a Kádár-korszakban. Élhető, ha valaki abban szocializálódik, de a ma 35 év alattiak zöme pár hónapon belül megtébolyodna, ha hirtelen visszajönne.
Egyébként én is kiiratkoztam még tavaly. A lakosok túlnyomó többsége nem fog, ugyanis egyszerűen nem tud az egészről semmi érdemit.

Éhesló 2011.01.19. 20:26:01

Nos ez a magyar államnak tiszta nyereség.
Gratulálok hozzá, remélem sokan döntenek így!

Josef Lewis · https://progresivefunding.wordpress.com 2018.06.14. 02:08:13

aJó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

E-mail: progresiveloan@yahoo.com
Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm

...!!

Josef Lewis · https://progresivefunding.wordpress.com 2018.06.14. 02:12:04

Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

E-mail: progresiveloan@yahoo.com
Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm

??>>
süti beállítások módosítása