máj
20

Kampányfinanszírozás


Az LMP első választási megmérettetése előtt áll.
Még ott a tojáshéj a fenekünkön, de már mérhető a támogatottságunk, sőt a Gallup szerint előzzük az szdsz-t. Tetemes mennyiségű kopogtatócédulát gyűjtöttünk össze teljesen tiszta módon. Van egy minőségi EP programunk, ezzel se sok párt dicsekedhet. Bebizonyítottuk, hogy életképesek vagyunk.

A honlapon követhető felajánlásokból egy pöpec, de rendkívül költséghatékony kampányt állítottunk össze. Ahová nem tudtunk önkéntes munkát szervezni, ott óriási árengedményeket kaptunk, tényleg jó gazda módjára bánunk a ránk bízott pénzekkel. De mivel nem jött be minden megígért forint, néhány dologhoz további támogatókat keresünk.

Kész van a kampányújságunk következő száma, és nem tudjuk, mehet-e nyomdába. Plakátjaink egy részét lehet, hogy választás előtt beszedik, ha nem tudjuk meghosszabbítani. Hiába van betervezve a következő három hétre egy negyvenkilenc vidéki helyszínt bejáró turnénk (egy nap két-három helyszín, Sárvártól-Bátaszékig; listavezetőink a vonaton fognak aludni), ha nem lesz pénzünk terembérletre, és hiába van ingyen reklámidő az MTV-n, ha nem tudunk egy rendes szpotot odaadni. Aki közülünk pénzt kap a munkájáért, most bennhagyja jó részét a kasszában.

Úgyhogy most nagyon sok múlik rajtatok. Arra kérünk benneteket, nyúljatok a zsebetekbe. Nem a jövő héten, mert akkor nektek már kevesebb pénzetek lesz, és nekünk most kell kifizetni a számlákat. Keressetek a rokonok, cédulaadók között mecénást erre a kis időre. Használjátok, terjesszétek a plusz egy forintos kampányt. Ne higgyétek, hogy nélkületek sikeresek leszünk.

Úgy hajtsátok ezt, mint a kopogtatócédulákat a véghajrában, hiszen hiába volt az a huszáros roham, ha pont a végjátékban nem tudunk eljutni az emberekhez. Sok potenciális adományozó azt mondta korábban, szépek vagyunk és jók, de majd menjünk vissza, ha már letettünk valamit az asztalra. Hát most letettünk. Menjünk vissza hozzájuk!

Pénzt szerezni egyáltalán nem reménytelen. Az LMP-Humanista Párt összefogás felverekedte magát az A-ligába, és egyértelműen benne van a pakliban, hogy június 7-én nagyon nagy meglepetést okozunk. Ne feledjétek: ezer forint is számít. Sőt, semmi más nem számít, csak az az ezer forint, amit ahhoz szerzel, hogy helyzetbe kerülve berúgjuk a gólt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetmas.blog.hu/api/trackback/id/tr21134252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

boldogember 2009.05.20. 22:05:44

pár napja felszólítottam néhány ismerősömet a plusz egyes kampányra, ha nem hazudtak, abból 5-en adakoztak is

ha ügyesek lesztek, még választás előtt pár plusz egyest fogok tudni szerezni

végül is nem rossz érzés pártot finanszírozni :-)

popeye99 2009.05.20. 22:15:26

Nálatok ki a Pilóta?

http://hu.wikipedia.org/wiki/Pil%C3%B3taj%C3%A1t%C3%A9k

Kérdi ezt Popeye a tengerész.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.05.20. 22:24:35

@popeye99: Ez hogy jön ide? Tilos egy pártnak pénzt adni?

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.05.20. 22:26:01

Ja hogy ugyanaz a seggfej vagy, aki a múltkor famk néven ugatott... miért engedi vajon a névváltást a blog.hu?

alfredo 2009.05.21. 13:04:41

Az index.hu-n arról írnak, vandál módon kampányol az LMP, mert mint a mellékelt fotókon is látható - a többi párthoz hasonlóan - közterületeken, pl. villanyolszlopokon helyez el plakátokat (pontosabban a plakátoknál jóval kisebb méretű szivecskéket).

Idézet: "A mostani választási kampányban azonban feltűntek olyan politikai erők, amelyek számára úgy tűnik, még idegen a politikai kultúra ezen területe".


Ezek félnek...


index.hu/belfold/budapest/2009/05/21/vandal_modon_kampanyol_a_jobbik_es_az_lmp/

marokkó marci 2009.05.21. 13:13:30

@alfredo:
nem, eddig csak a jobbik kampányolt az lmpén kívül így. mitől kéne félnie másoknak? van okuk? ezt hagyd abba, mert vérciki...
végre szembesült az lmp is azzal, hogy a politika nem könnyű dolog, ha MÁSKÉPPEN akarja csinálni, azért bizony keményen meg kell dolgoznia. nem elég a korrupt politikai elitről beszélni folyton.
az önkorrekció nagyon fontos dolog, és eddig az lmp ebben nem olt tul jo. pl, CMen cédulgyüjtés, drogpolitika...

Amad 2009.05.21. 13:14:54

Az LMP-nek nem kéne a közgáz könyvtárában (egyetemi területen) szórnia a propagandáját. Szerintem ez konkrét törvénysértés.

Pomme 2009.05.21. 13:17:41

Én már kétszer tejeltem, de most is fogok, máshogy egyszerűen nem is tudnék segíteni, annyira nincs időm...

Be köll tóni a szekeret, nehogy megálljunk a cél előtt!

alfredo 2009.05.21. 13:54:10

@marokkó marci: Elkerülte a figyelmedet, hogy az 1990-es választások óta a többi párt elég sokszor, elég brutális módon, mindent teleragasztva kampányolt. Úgyhogy tételesen hamis az a felvetés, miszerint eddig csak az LMP és a Jobbik kampányolt volna. Ezekről (mármint az eddigi kampányok létezéséről) tehát nem tudtál? Kétlem...

Amiről viszont én nem tudok, amikről még írtál: "CMen cédulagyűjtés, drogpolitika". Mármint, hogy mi történt és mi az, amit kifogásolsz.

@Amad: Ha ez igaz, ha tényleg szórták ott, akkor azt tényleg nem kellene.

elhincha1885 (törölt) 2009.05.21. 14:05:29

A Jobbik a fcimeccseken kampányol több stadionon belül, magánterületen, a klubok hallgatólagos beleegyezésével...legalábbis erre utal, hogy nem kaptam választ az e-mail-re, amit írtam egy fővárosi klubnak emiatt.
Érdekes kérdés mi számít más rendezvényének( lásd CM kérdés). Például ha tömeg gyülekezik vagy tart, távozik rendezvényre/ről az nem, ugye? Ott miért ne lehetne osztogatni?
Könyvtár környékén kampányolni lehet, felesleges és törvényellenes is a könyvtárBAN.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.05.21. 14:16:39

@elhincha1885: Azt hiszem, Amadnak nem a könyvtár, hanem az oktatási intézmény a problémája.

elhincha1885 (törölt) 2009.05.21. 14:27:39

@bm613: ok:) én is úgy értettem. De oktatási intézmény környékén lehet kampányolni?

alfredo 2009.05.21. 14:38:01

@elhincha1885: Úh, ez érdekes kérdés, bár nem tudom itt épp van-e valami korlátozó szabály.


off
De eszembe jut a szegedi eset, ahol kaszinót akartak nyitni, de egy óvoda 200 m-es körzetén belül volt a leendő kaszinó épülete. Így ugye nem lehetett. Az önkormányzat azonban emgoldotta a dolgot: bezárta az ovit. Kaszinó jöhet...
on

marokkó marci 2009.05.21. 15:05:40

@alfredo:
igen, tényleg kellet várni majdnem 20 évet, hogy kialakuljon egy kultúrája a kampányolásnak. de a jobbikon és az lmpén kívül mindenki betartja a szabályokat, és hihetetlen gáz azt mondani, hogy mások is ezt csináják, mert akkor mitől is más??
ráadádul nem is csinálja senki anácikon kívül még. budapest teli vann, amugyy nem esztétikus, de ektávolítható fatűblafelületekkel, amikre lehet ragasztani. a szabályokatmeg nehgy már azrt szegje meg az lmp, mert nincs pénze. ez annyira mély...
a CMen kopogtatókat gyűjtött az lmp. persze törvényes, csak potosan lyan mint amikor a fidesz a templook előtt szórólapozik.
a drogpolitikáról meg a melegkérdéről meg annyit, h sztem sokunk kapott kisebb sokkot, amikor schiffer politikusként finoman szolva más dolgokról besél, mint annak előtte. az lmp a tasz vitájára el se küldött senkit, mondván, h nem aktuális.
és valaki tudja, h hol érhető el az lmpnek adományozók névsora? csak mert schiffer valami iylesmiről bezsélt a napkeltében.

Kafferbivaly Balambér 2009.05.21. 15:07:00

Sziasztok,

Nem találtam az oldalatokon (lehetmas.hu/hirek/312) szórólap nagyságú kampányanyagot.
Mivel a kopicédula gyűjtéshez kilógatott A4-es plakát egy napnál sosem tartott tovább a lépcsőház faliújságján, (fél) levelezólap (A6/A7) nagyságú szórólapra gondoltam, amivel "spammelni" tudnám a lépcsőház postaládáit pl."Óriásplakát helyett" címszóval. (Ha jól számoltam egy óriásplakát (Euro 5,04x2,38 m) 1544 db A7 (772 db A6) szórólapnak felel meg, papírvastagságról nem is beszélve. Meg az újrahasznosítás jegyében az aljára odakerülhetne, hogy "Ha elolvasta adja tovább, ha nem akkor is..."

Szerintem vagyunk jópáran szimpatizánsok, akik aktivistának túl kiábrándultak vagyunk, de postaláda lefedettségi "passzivista" feladatokat szívesen vállalnánk. A kopicédula gyűjtéshez hasonlóan Google térképen is számon lehetne tartani a "passzivista" lefedettséget.

Ha jó ötletnek tartjátok, akár a levlistán is szétküldhetnétek, hátha másoknak is lenne kedve...

Üdv
K

alfredo 2009.05.21. 15:23:32

@marokkó marci:
Marci, Te kevered a szezont a fazonnal! Egyrészt vannak a lelkes aktivisták, akik plakátolnak. Sokszor olyan helyekre is, ahová nem kellene, hiába igazítják el őket. Az LMP aktivistái is túlzásba estek, ha sokkal kisebb mértékben is, mint a - korábbi kampányokon tapasztalt módon - a tradícionális pártokéi. Ez azonban még nem politika, hanem aktivistai tevékenység. Mindjárt más a helyzet, ha az bizonyosodna be, az LMP politikusai direkte felkérték az aktivistákat a szabálysértő plakátolásra. Erről azonban nem tudunk.

Az azonban visszatetsző, hogy miközben a nagypártok kampánya sokszor egészen durva, vandál módon folyik, addig jön egy új párt, szintén hibát követve el a kampányában és azt levandálozzák. Hihetetlen!

Más. lehet, hogy én vagyok a gyenge :), de ezt a CMen esetet nem ismerem, még mindig nem jött át nekem, miről van szó.
Hogy pedig Schiffer pártpolitikusként nem ugyanazt mondja, mint magánemebrként az szerintem korrekt dolog. Legalábbis abból a vetületből mindenképpen, hogy az LMP nem azonos Schifferrel, úgyhogy, ha a párt nevében szólall meg, akkor a párt véleményét mondja el, ne a sajátját! Az lenne a felháborító, ha nem így lenne.

marokkó marci 2009.05.21. 15:33:19

@alfredo:
sztem a CMes történet érthető.
sztem nem lesz új ember valaki, attól még, h politizál. nézd meg eörsi istvánt, TGMet vagy akár Kis Jánsot. Van olyan, hogy valaki a saját véleményét képviseli. sztem ez a korrekt, és az a felháborító, ha kinn is vagyok benn is vgayok játékot űzi. Demszky pl azért annyira idegesítő, mert az elmúlt 10 évebn nem konrtézan nem önálló gondolkodó embe, hanem valami egészen fura. addig lehet megbízni egy politikusban, amíg hiszel neki. ha schiffer pártkatona lett, akkor nem hiszek neki.

boldogember 2009.05.21. 15:45:01

@alfredo: Helló, a CM-en az volt, h volt két olyan állandó cédulagyűjtő pontunk, amit a CM idején nem zártunk be, hanem üzemeltettünk. Illetve csináltunk egy mozgósító videót az aktivistáinknak, szimpatizásnainknak, amin azt mondtuk, úgyis jönnek a CM-re, hozzák magukkal a kopogtatócédulát és adják le a két pont valamelyikén. Mindkét aktusról kikértük Kükü véleményét, az egyikről Sinyáét is, akik bár nem voltak nyugodtak, de azt mondták, h szerintük rendben. Aztán kiderült, h tévedtünk: mivel a CM deklaráltan politikamentes, ezért több bringás erősen kiakadt.
Tanultunk belőle.

Karcolt lendület 2009.05.21. 16:03:19

@Kafferbivaly Balambér:
Az szerintem is jó lenne, ha lenne A6-os méretű letölthető szórólap - akár külön fekete-fehérek ill. színesek, azt sokan tudnák használni.

Más:
Biztos végiggondoltátok, de a road-showt tényleg muszáj pénzért bérelhető helyeken tartani, kampányrendezvényként parkokban nem lehet?

@marokkó marci:
Ez szinttől függ, Schiffer az LMP egyik vezető arca. Ő a szervezet magyar hangja és nem magát képviseli egyik nyilatkozatában sem, hanem a pártot. Így nem szabad (gyakorlatilag tilos) olyan véleményének hangot adni, ami nem a párt álláspontja egy kérdésben. Ugyanis amit mond, azt a párt álláspontjának fogják értelmezni: miközben a programjukban esetleg egész más van a témáról. (TGM és Kis János újságírók, mint pl. Bayer - magukat képviselik, Eörsinél egyáltalán nem vagyok biztos, hogy mindig a saját véleményét képviselte...)

A drog-kérdéssel csesztetés pedig SZDSZ-taktika: ez az ő témájuk, nem az LMP-é. Nem érdemes belemenni, bármilyen álláspont születne, azt lejáratásra használnák. (Miközben az SZDSZ 6 év kormányzás alatt szinte lószart nem tett az ügyben, hogy a Fidesz féle zérótoleranciát megváltoztassák.)

A CM-en pedig ahogy olvastam két helyen volt probléma: az egyiken tényleg túlbuzgó aktivisták nyomultak, a másikon - az Oktogonnál KA Steve-ék - viszont kb. három hétig mindennap kint sátraztak, valójában a CM ment keresztül rajtuk. (Ilyen erővel az összes politikai óriás-plakátot is le kellett volna szedni a CM útvonalán.)

marokkó marci 2009.05.21. 16:43:44

@Karcolt lendület:
Kis János az szdsz elnöke volt, és sztem mindent vállal abból, amiket akkor képviselt. Újságíró, így konkrétan sohanem volt, ő a CEU tanára, és az egyik legejelentősebb filozófus.
Nézz utána, hogy ki volt Eörsi István, mert sztem ha tudnád, hitelességét nem vonnád kétségbe. Politikai morált érdemes lenne tőle tanulni.
TGM se újságíró, ő is filozófus, és hidd el, hogy egy pártban megfér több vélemény. PL Hack Péter hiába volt az SZDSZ egyik arca, mégis más volt az álláspontja mondjuk a halálbüntetésről, és nem is tagadta.
Nem szeretném a szadit védeni, de a korrektség kedvéért, emlékszem a név szerinti szavazásra ahol új dorgtörvényt hoztak, ami nem kis teljesítmény, ismerve a szoci poliikusokat és szavazókat. emlékeim szerint az AB eltörölte a törvényt.

NEm gondolnám, h csesztetés számonkérni azt, amiben láthatólag gyáva az lmp. én értem,h ivády gábor vagy a vidék nem rajong az emberi jogi kérdések feszegetéséért, és az lmp most tényleg be akar jutni a parlamentbe. csak nem értem, hogy ez az attitűd mitől lenne kevésbé megalkuvó, mitől más pártoké?
én nem akarok nagyobb államot, sőt, én nem akarok államot, de ez az én magánvéleményem. tehát nem rajongomaz lmp etatizmusáért. ettől még fontosnak érezném, hogy egy baloldali zöld pártja végre legyen az országnak. de eddig az lmp öszahasolíthatatlan a tényleg bátor és merész politikával indító német zöldekkel.

alfredo 2009.05.21. 16:46:21

@marokkó marci: "sztem a CMes történet érthető."

Elhiszem. Csak épp fogalmam sincs miről van szó. Csecsemőnek minden vicc új és attól, hogy te érted én még nem tudom kiszopni a kisujjamból, miről beszélsz.

szerintem sem lesz pusztán attól új ember valaki, hogy politizál. De más a magánvélemény és mást a képviselt szervezet véleménye. Ha valaki egy párt tagja, akkor az azt jelenti, a párt irányvonalával nagymértékben egyetért. No de lehetséges lenne, hogy minden egyes tag 100%-ig értsen egyet a párt minden egyes rezdülésével?

alfredo 2009.05.21. 16:48:44

@boldogember: Bakker, könyörgöm,i az a CM!!!!????? Eddig senki nem mondta el nekem még ezt sem, aztán azt várják, hogy értsem meg, ami ott történt!!!!!!
A Te kommentedből is csak feltételezni tudom, talán a Critical Mass rövidítése. De eddig még erre sem találtam utalást.

Galadhriel 2009.05.21. 16:59:28

@alfredo: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090420/cm-es-politika
Irtó hosszú, de érdekes!

Bartoki 2009.05.21. 18:13:34

Szerintem a mostani helyzetben jól jönne egy olyan nyilatkozat az LMP-től hogy:

"Túlbuzgó aktivistáink ragasztottak a kandeláberre, azonnal odacsapunk nekik hogy menjenek ki és szedjék le szépen".

Persze utána meg is kellene csinálni. :)

Másik megoldás lehetne egy youtube-os demonstrációs videó hogy a különleges ragasztónak köszönhetően a matricák könnyen, egyben, szétszakadás nélkül leszedhetőek majd az ilyen felületekről, és direkt csak az ingyen médiacirkusz miatt lett csinálva az egész. Hol marad a kreatív kampány? :O Ez pont beleillene... :)

Bartoki 2009.05.21. 18:18:28

Egyébként ma este az m1-en az ESTE-ben (22:00-22:50) az LMP szerepel - Szabó Tímea.

Karcolt lendület 2009.05.21. 19:05:02

@Galadhriel:
Végigolvastam.
Elnézést kérek minden öntudatos CM-résztvevőtől, de ez vihar egy pohár vízben. Miközben szerintem még igazuk sincs: átment az útvonaluk két LMP-gyűjtőponton (ahogy vszeg több politikai plakát mellett is), erre bocsánatkérést várnak az elempésektől. Már miért kellene bocsánatot kérni olyan dologért, ami még hibának is csak szolidan nevezhető, bűnnek meg semmiképp.

-Samael · http://lmpgyor.blog.hu/ 2009.05.21. 20:42:40

Az LMP-s plakátragasztásról annyit, hogy nekik nincsenek 100 millióik kampánycélokra (még a jobbik is pénzben jobban áll) ezért is tartanak ilyen "partizánakciókat" .
Ahova nézek mindenhol a fidesz meg az mszp óriásplakátja néz le rám az óriásposzterről. Az LMP ekkora előnnyel szemben szerintem nagyon jól is teszi, ha néha "vadkampányol" kevés pénz, és meg kell oldani, hogy sok ember megismerje őket.
Remélem az SZDSZ tényleg megy a süllyesztőbe, és helyette az LMP jön fel, a jobbik meg nem viszi semmire.
Akkor végre lehetne más a politika....

prometheus_X 2009.05.21. 23:18:31

@marokkó marci: Teljesen más az szdsz felfogása ebben a kérdésben mint a többi párté, kár egy kivétellel izmozni. Egyetlen olyan pártot sem tudsz mutatni, amelyiknek a nyilvános képviselői egy bármilyen interjúban a saját álláspontjukat ismertetik a párt álláspontja helyett kivéve akkor, ha az nem esik egybe a tényleges magánvéleménnyel, ami viszont nagyon ritka. Ez csak az szdsz neoliberál felfogására jellemző és meg is lehet nézni, hogy hova vezette ez az abnormális felfogás a pártot.
Amikor valakinek az a felelőssége, hogy képviselje tizen/huszon/száz-akárhány ember hosszú hetek alatt megszületett kompromisszumos véleményét (álláspontját) egy adott kérdésben, akkor a személyes véleménynek nincs helye. A demokrata felfogáshoz az is hozzátartozik tudod, hogy a képviselő is elfogadja, és a választó is, hogy ha a véleményével kisebbségbe marad. Ezt sajnálatos - és nagyon ellentmondásos - módon sem az szdsz-nek, és ezek szerint neked sem sikerült eddig elsajátítani.

De felteszek egy sokkal egyszerűbben megválaszolható kérdést: szerinted teljességgel kizárható az, hogy megváltozik valakinek a véleménye egy hosszas vita hatására valamiben? Vagy ha nem, akkor egy vitának mi más értelme van még ezen kívül?

prometheus_X 2009.05.21. 23:20:53

"kivéve akkor, ha az nem esik egybe" = kivéve akkor, ha csak nem esik egybe

pardon.

prometheus_X 2009.05.21. 23:28:18

Kampány vandalizmus ügyileg pedig az a véleményem, hogy a minimum egy nyilvános bocsánatkérés lenne valami olyan formán megfogalmazva, hogy egyértelmű legyen, a párt nem tud felelősséget vállalni minden aktivistája idiótaságáért.

Ebben a kérdésben nagyon kár azzal védekezni, hogy a többiek is. Szerintem az LMP támogatói nem azért támogatják a pártot, hogy a többiek múltja legyen a politikai mérce a jövő Magyarországán, hanem azért, mert változtatni akarnak ezen a mércén. El kell felejteni a többi posztkomcsi és poszkomcsi-kiszolgáló párt létezését és túl kell rajtuk lépni. Nem szabad velük sem példálozni, sem azzal védekezni hogy de ők is. Ha a szomszédom brutálisan megveri a nejét mert ellent mond neki, akkor nem fogom én is ugyanezt tenni csak azért mert a szomszéd egy primitív büdös gyökér! Főleg azért nem, mert akkor lesüllyednék a szintjére. Nem?

Nils. H 2009.05.22. 00:35:29

A képeslap ötlet jó! Mindenképpen legyen!!!

Kafferbivaly Balambér 2009.05.22. 09:55:31

@hunor76: Köszi. Amikor írtam még nem volt fenn. Minden kívánságom így teljesüljön.

Mindenki!
végre felkerült a szórólap is, szerintem fekete fehérben sem rossz:
http://lehetmas.hu/upload/10/10/200905/LMP_EP-szorolap.pdf
Még mindig kevés az ismertségség, de postaládája mindenkinek van. És talán 5 perce is a szomszédokéira...

dave01 2009.05.22. 11:28:27

MSZP-Ep kampányfilmek: tök jók! Itt az igazság!

http://www.youtube.com/watch?v=_sJOUdEGqTk&feature=channel_page

http://www.youtube.com/watch?v=utC9c-G9r8A&feature=channel_page

NÉZZÉTEK MEG!

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2009.05.22. 15:48:05

@marokkó marci: "ettől még fontosnak érezném, hogy egy baloldali zöld pártja végre legyen az országnak."

Szerintem ott tévedsz, hogy az LMP nem egy baloldali zöld párt. A német zöldekkel ellentétben nem a baloldalra, hanem középre pozicionálja magát.

Bartoki 2009.05.22. 16:49:53

@Kafferbivaly Balambér:

Lehet hogy jó ötletnek tűnik a spammelés, de azért csak nagyon óvatosan az ilyesmivel... Én pl. elég rosszul reagálok ha papír-spamet kapok.

De ha pl. a saját postaládádra kiragasztod, akkor mindenki ugyanúgy látja, és így mégsem olyan tolakodó a dolog...

alfredo 2009.05.22. 17:19:24

@marokkó marci: Akkor fogok kiábrándulni az LMP-ből, ha baloldali lesz! Nem az. Megkérdezték Schiffert, hová pozícionálja az LMP-t a többi párthoz képest: balra, jobbra? Azt válaszolta: előre. Azaz az LMP-t nem akarja elhelyezni a beteg magyar bal-jobb felosztásban, még véletlenül sem. Beteg magyar politikai bal-jobb felosztás: ahol nem az a jobboldali, aki a jobboldali ideológiákat, hanem aki a Fideszt követi (amely néhány éve éppen nemzeti baloldali párt). Ahol baloldalinak nevezik a fulljobboldali szdsz-t, csak azért, mert egy szocialista nevű (egyébként szavazóbáziásaban valóban baloldali, effektíve azonban jobboldali) párttal nőtt össze.

Én pl.nemzeti jobboldali és liberális vagyok, de nincs ilyen párt. Az LMP viszont alkalmas, hiszen a beteges, korhadt pártstruktúrában, politikai világunkban jelenik meg üde szíbfoltként. lehet, hogy maga is korhadttá válik majdan, jelenleg azonban ők az új remény.

-Samael · http://lmpgyor.blog.hu/ 2009.05.23. 08:16:10

Nem lesz, sem baloldali, sem jobboldali. Ettől nem kell félni. Mint ahogy a környezetvédelem sem osztható le jobb-bal oldalra. A Klímaváltozás, és a Környezetszennyezés, globális problémák, mint ahogy a gazdasági válság is.
A jobbozás, baloldalizás a két nagy párt trükkje, a szavazatmaximalizálás érdekében "Ha nem szavazok a Fideszre, akkor a kommunisták győznek" "Ha nem szavazok az MSZP-re akkor azorbán nyer"
Globális problémákról nem beszélni kell, hanem cselekedni, nem elég a sárdobálás, és az üres igéretek. a két kartel párt 20 évig nem csinált semmit, csak bolonditotta a népet, itt az ideje, hogy végre legyen egy párt ami valóban teljesíti a programját. Emlékezhettek a mi viktorunkra is, aki amikor hatalmon volt, mennyire élénken vetette bele magát a változásokba, aztán pár hónap után, minden maradt a régi.

jakab a buga 2009.05.26. 09:17:01

érdekes dolog a pártok finanszírozása, javaslom nézzetek be ide, lesznek még meglepő részletek: paalcili.blog.hu/

paalcili 2009.06.03. 09:33:54

Biztosan Réti keze van a dologban, az SZDSZ után most az MSZP lopja ki rajta keresztül a (kampány)pénzeket gőzerővel...(bocsi,inkább bőszen vágtázva)
süti beállítások módosítása