jan
25

Ez a bejegyzés nincs is

Itt a kampány. Ezt azon is érzem, hogy egyre többször olvasom, hogy az LMP nem létező opció az országgyűlési választásokon, azért mert nincs is. Nincs kommunikációja, ismert arca és nincs vezére sem. Még botránya sincsen. Hát meg lehet az ilyenekben bízni?

Az a párt, aminek nincs botránya az nincs is. Az a politikus pedig, aki nem ült legalább három frakcióban, nem voltak hajmeresztő hajtűkanyarjai, nem volt sereghajtó a politikusok népszerűségi listáján és nem emlegették eleget az édesanyját meg nyilván nem ért hozzá. Ide dörzsölt politikusok kellenek, vagy legalább valami szexbotrány, ha a mutyihoz vagy a bicskanyitogató ötletekhez, a költségvetés vagy mondjuk az egészségügy elkúrásához lúzerek voltunk. Fel is hívom a kampányfőnököt, hogy kisorsoljuk kinek a fiókjába rejtsünk birkavaginát.

Vagy legalább masírozni kéne már egy kicsit. Azt mondják, hogy aki nem látszik, az nincs is, mi több alkalmatlan kormányzásra és ellenzékiségre egyaránt. Viszont, ha már látszunk, akkor nyilván felesleges olyan ódivatú hülyeséggel szöszmötölni, mint, hogy gazdasági elképzelések, színvak esélyteremtési program a leszakadók felzárkóztatására, horribile dictu: értékrend. Az ilyesmi nem feltétele a politikai sikernek, sokkal inkább gátja. Például, ha magasról szarunk a pár évvel, hónappal ezelőtti ideológiánkra a lehetőségek olyan széles tárháza tárul fel előttünk, mint a néhai legádázabb ideológia ellenféllel való összebútorozás. Ők hozzák a pénzt, mi a mérhető támogatottságot, a listás helyeket meg majd elosztjuk valahogy. Felszedhetnénk a macsaköveket is, program, elképzelés ahhoz sem kell, de a proteszt-jelleg meg a médiavisszhang az megvolna. De az is lehet, hogy le kéne igazolni valami playmate-et. Ők mindig a címlapon vannak.

Néha azt is javasolják, hogy felejtsük el a civil szférában bizonyított, közügyekkel lelkiismereti okokból foglalkozó politikust, mint olyat. Helyettük úgy nevezett „szakértő politikusokra” van szükség. A „szakértő politikus” meg onnan ismerszik meg, hogy mindig a közéleti pocsolya tetején lebeg, mint a döglött hal, és ha le is süllyed egy időre az iszapba, csak felpüffed annyira, hogy ismét felússzon a felszínre. Ja és még ismerik is, mert lehetetlen tőle megszabadulni. 20 éve itt van velünk (ha nem több), na vele kell valami újat kezdeni. Hitelesen.

Sok hülyeséget láttam már, de még nekem is szokatlan lenne azokra hallgatni, akik egyszerre mondják, hogy szellőztessünk ki és hogy mentsünk már át néhány politikust azokból, akik ide juttattak bennünket, vagy vegyük át a módszereiket, mert anélkül nem fog menni. Új politikát új emberekkel, új elképzelésekkel, botránypolitizálás nélkül lehet érvényre juttatni. És ezt ne kelljen még egyszer elmondanom.

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetmas.blog.hu/api/trackback/id/tr611700970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.01.25. 16:40:09

Ezt még sokszor meg fogjuk kapni. De ennek a fele jóindulatú, és várakozásból fakad.

2010.01.25. 16:57:57

na most az lmp-vel az a baj, hogy ha olyan, mint a többi párt, akkor jön a "mitől is lesz más a politika?". ha meg nem olyan, akkor meg miért nem olyan, elitpárt, stb.

Kopiás Attila Steve 2010.01.25. 17:28:24

Like. Amúgy az LMP az a párt, ami attól válik a legláthatóbbá, hogy állandóan leírják róla, hogy nem látható. :+)

lmpslany · http://lmpdunakanyar.blog.hu 2010.01.25. 17:30:06

Én nem azt mondom, hogy a liberálisoknak az lmp-re kéne szavazniuk, de ezt olvastátok már?
index.hu/velemeny/2010/01/25/befogott_orral_halkan_anyazva/
én utána hangosan anyáztam...

dirtyharry 2010.01.25. 17:55:20

@óvadóc:idézem a cikket zanzásítva: "ó, hogy én mennyire utálom a pártokat meg a politikusokat, jajdeszarnekem. fúbazmeg, itt nincsenek is olyan utálnivaló politikusok! akkor ez nem is párt ne szavazzunk rájuk! ó, hogy én mennyire utálom a pártokat meg a politikusokat, jajdeszarnekem." :)

sztd 2010.01.25. 18:52:12

Akkor külsősként is beszólnék, mert kicsit megszólítva érzem magam.
Bár én még annyira sem vagyok látható a világ előtt, mint egy egységsugarú LMP-s (nemhogy maga a párt), de egy ilyen beszólást én is megeresztettem a közelmúltban pont ezen a blogon.

Az nem feltétlenül baj (szerintem), hogy nem ismert politikusok a tagok, a szexbotrány gondolom vicc volt de a masírozás szerintem jó ötlet (ha a fizikai megjelenést látjuk meg benne, és nem a ütemes lépésekre és vezényszóra való félelemkeltő felvonulást).
Egészen pontosan valami olyat képzelnék el, hogy a kistérségi központok közterein (vagy akár az összes faluban) el lehetne mondani az embereknek szóban(!), hogy miért szavazzanak ők ott az LMP-re (pl. az Alföld elsivatagosodása ellen így és így akar fellépni, a házak hőszigetelését így akarja támogatni, a térségbe ilyen munkahelyteremtést képzel el... az ötleteket nyilván nem tőlem kell venni).

A teljes igazság az, hogy Karácsony Gergely szerintem személyével is áttörte a hallgatás falát, szóval a korábbi véleményem is idejétmúltnak tűnik.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.01.25. 19:52:34

Az LMP egyre jobban látszódik, de mivel a párt parlamentbe jutásában sok az ellenérdekelt, ezért továbbra is maad ez a vád és az LMP is kimarad a médiából. Bár lehet, hogy nem csak performanszok kellenének.

Karatekid 2010.01.26. 08:28:48

Én sok sok év után végre találtam egy olyan pártot, amivel azonosulni tudok. És ez nálam RETTENETESEN nagy szó, mert utálok mindent, ami a politikával kapcsolatos, és az utóbbi 8 évben, csak ültem és bámultam, hogy mi történik. PONT azért választottam az LMP-t most lelkesen életemben először, mert MÁS. És ha ezt elvesztené, akkor tényleg elveszteném, az emberekbe fektetett hitemet. Épp ezért mindent megteszek, hogy látható legyen, és ami azt illeti már sikerült is egy haverom beszerveznem szavazónak. Hajrá LMP, és nagyon drukkolok nektek!

Pollack 2010.01.26. 09:31:42

@Karatekid: Azt hiszem mindannyiunk nevében beszélhetek, amikor azt mondom, hogy ha nem lenne más, akkor nem is csinálnánk. Ha pedig ez megváltozna, akkor nagyon sok hagynánk abba. :)

netopi2 2010.01.26. 09:58:43

Hát ez elég szánalmas lett ...
Könyörgöm, mégis mit tett le az LMP az asztalra?

Van programotok? Nincs.
Legalábbis a "Zöld élénkítés" nevű bullshitgenerátor biztosan nem az, főleg mert ilyen kitételeket is tartalmaz:
"Az áfakulcs három százalékpontos emelése (230 Mrd Ft)"

Csak nektek megsúgom, hogy már régen 25% az áfa, ami az uniós maximum is egyben. Ezt akarjátok még három százalékkal emelni? Az EU-n kívül is van élet, ugyebár ...

Szóval dolgozzatok még egy kicsit mert jelenleg olyanok vagytok mint egy harmadszorra utóvizsgázó elsőéves szabadbölcsész aki azon háborog, hogy nem ismerik el a tehetségét :D

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.01.26. 10:55:26

@netopi2: hát ez a hozzászólás szánalmas lett...

Zöld Élénkítés: 2009. február. ÁFA kulcs akkor: 20% (nyáron emelték vissza 25-re). Küldjek egy naptárt esetleg?

Bullshit generátor: ismersz esetleg másik pártot, amelyik ennyire konkrét számításokkal támasztotta alá programját? Ja nem? Akkor köszi a hozzászólást.

S egyébként mit tettünk le? (az általános programokon - Agenda, EP program - túl)
1. Cián törvény parlamenti elfogadása
2. Vasúti és közlekedési program
3. Sukoró elleni sorozatos tiltakozás, beadványok, feljelentések
4. Kocsis BKV vezér MVM-es tevékenységei miatt perelés, hogy adják ki a dokumentumokat
5. Nagyon sok helyi szintű akcióhoz csatlakoztunk, Pátytól Dunakeszin át Bátaszékig.

Egy parlamenten kívüli párttól ez elég jó.

netopi2 2010.01.26. 11:09:56

@Lastres: "Zöld Élénkítés: 2009. február."

Pontosan, tehát azóta nincsen gazdasági programotok. Kb évente egyszer nem ártana frissíteni, nem gondolod?

"Egy parlamenten kívüli párttól ez elég jó."
Ha a féltudású bukott elithez méritek magatokat akkor tényleg kár volt felvenni az egyébként is ultragáz "Lehet más" nevet.

Mert ti sem vagytok mások, egy hangyányit sem.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.01.26. 11:25:11

@netopi2: Istenem, mennyire erőlködsz. Szánalmas.

"Pontosan, tehát azóta nincsen gazdasági programotok."
Még pontosabban: azóta van gazdasági programunk. (legpontosabban 2008 ősze óta, amikor az Agenda született, mert a Zöld Élénkítés csak a fejlesztési program, nem terjed ki mindenre).

Nagyon röhelyes egyébként, amikor beírod, hogy nincs programunk, aztán pofára esel, akkor meg az nem jó, hogy már 11 hónapja született. Ha bemutatjuk 2 hét múlva a frissített változatot, akkor mibe fogsz belekötni?

Ha taszít a lehetmás jelszó, mit keresel itt? Mazochizmus?

dirtyharry 2010.01.26. 13:23:56

Kurvára unalmas ám a "lehet másra" felfűzött, mindig eredetinek és újszerűnek gondolt, de igazából már baszott mód elcsépelt szóviccek elsütése.

A "Lehet más a politika" pártnév a "Lehet más a világ" parafrázisa, ami meg nem más, mint a nemzetközi zöld, zöldközeli, alterglob mozgalom egyik jelmondata.

Aki populista bullshitet, marketing-pártnevet lát bele, annak jó eséllyel teljesen kimaradt az a politikai vetületel is bíró világméretű mozgalom, aminek magyar részéből nőtt ki az LMP, mint párt.

törzsmókus 2010.01.26. 16:37:21

@dirtyharry: szerény becsléseim szerint a felnőtt magyar lakosságnak jó, ha néhány ezrelékének mond bármit is az, hogy LMV. nekik egyértelmű az összecsengés, de az 5%-hoz ennél jóval több kell.

dirtyharry 2010.01.26. 17:12:02

@törzsmókus: hát ez az! miért gondolja mindenki, hogy a névvel céloztuk be az 5 százalékot? még egyszer: ez nem marketing bullshit, hanem amolyan közös nevező, az LMP-t létrehozó pár száz ember identitásának a része. ha például virtigli komcsik lennénk (ahogy azt rózsamisi az szdsz öngyilkos kommentelő alakulata [csak egy maradt] szokta mondani, legalább akkora meggyőződéssel, mint a jobbikos trollsereg az új szdsz mantrát) akkor lehet, hogy "világ proletárjai egyesüljetek" lenne a nevünk, de minthogy zöldek és zöldközeliek vagyunk így maradt az LMV-vel való szójáték. az önmagában nem zavaró, hogy az egyszeri kommentelőnek ez nem esik le (miért is kéne leesnie?), de legalább az elemzők elmélyedhetnének annyira a témában, hogy minimális ismeretekkel rendelkeznek arról, amiről épp osztják az észt.

Galadhriel 2010.01.26. 21:34:41

@dirtyharry:
Én egy kicsit komolyabb bajnak tartom ezt az LMP nevet. Merthogy valóban szójáték. Nemcsak az "egyszeri kommentelőnek nem esik le", ahogy mondod, de az egyszeri szavazónak sem mond sokat.

Persze, rá lehet játszani egy kis negatív kampánnyal, hogy fúj Bokros (bár őróla tudjuk, mit akar), hogy váltani kell, de ezt ma sokan mondják, ez önmagában nem nagy ötlet.
Meg persze lehet mondani, hogy épp valami MÁSt akartok, de ott van ez a valami ... ami miatt a dolog bizonytalan.

Sajnos látszik, hogy ez a közös nevező, az LMP-t létrehozó pár száz ember számára.
Talán a program, ami talán hamarosan megjelenik. Meg egy kampányarc.

hulyeinformatikus 2010.01.27. 16:56:26

@netopi2: "Csak nektek megsúgom, hogy már régen 25% az áfa, ami az uniós maximum is egyben"

Ez egy veretes baromság, hol hallottad?
Az EU a minimális szintet szabja meg, ennek 5%-nak kell lennie.

eu2004.hu/index.php?op=magazin&id=178

Az EP program és az Agenda tartalmilag lényeges
gyengébb, mint mondjuk a Fidesz EP választási programja (útobbi terjedelmében vagy háromszor ekkora úgy, hogy az LMP-é tele van szép stock fotókkal. :-)).

"Még pontosabban: azóta van gazdasági programunk."

Ami rendkívül hajazz a Jobbikéra, abban is egyetlen szám van, az oldalszámok. :-)

hulyeinformatikus 2010.01.27. 16:59:11

@Lastres: "2. Vasúti és közlekedési program"

Ezt hol lehet elérni?

hulyeinformatikus 2010.01.27. 17:10:02

@Pollack: "Azt hiszem mindannyiunk nevében beszélhetek, amikor azt mondom, hogy ha nem lenne más, akkor nem is csinálnánk."

Mitől más ez? Vagy ilyenről álmodtatok?

Feljelentjükagyurcsányt, szívecskéket lobogtatunk vezényszóra a Parlament előtt, jelmezben eljátsszuk Bokros Lalát, lemossuk a politikusok autóját, leszbikus álesküvőt tartunk, lézerrel lőjük a parlamentet, miközben kergetnek a rendőrök, felgyújtunk egy autót a mobil posta elleni tiltakozás jelképeként, kitiltjuk a szocialista politikusokat bivalybasznádról

Egy r=0 átlagszavazónak joggal az lehet az érzése, hogy ez valami retardáltak óvodája és szinte reszketne, hogy ezek hatalom közelébe ne kerüljenek.

valaki76 (törölt) 2010.01.27. 17:24:32

@hulyeinformatikus:

Miért reszketne? Nem tűnik olyan nagyon veszélyesnek az LMP.

Meg aztán lehet, hogy mindössze „pedagógiai” okból fog az LMP-re szavazni – ezzel nagyon jól lehet demonstrálni azt, hogy nyitott a pálya: be is lehet kerülni, ki is lehet kerülni… (a parlamentbe, ill. a parlamentből)

Anno, a német zöldek sokkal radikálisabb retorikával kerültek be a Bundestag-ba, meglehetősen idealista hangvételt ütöttek meg, performanszok is voltak – ma jó úton vannak afelé, hogy tömegpárttá váljanak…

hulyeinformatikus 2010.01.27. 17:27:31

@valaki76: Mert egy normális ember aligha cselekszik úgy, ahogy leírtam?!

Tehát, a hatalomért mindent lehet, a cél szentesíti az eszközt?

Lumiere75 2010.01.27. 17:57:39

@Galadhriel: Én is megvárom az LMP programját, addig nem tudom különösebben véleményezni, hogy miben mások mint a többiek. Azt viszont utálom, hogy negatív kampányba kezdtek az MDF-SZDSZ miatt. Ebben speciel nem mások mint a többiek. Mert a többiek is mindig a másikat emlegetik mint ellenpélda. Az Ep kampányban az SZDSz pl. odaadta minden óriásplakát felét a nagy ellenségének, mekkora barom, fatális kommunikációs hiba. Remélem az LMP megérti, hogy ebben a helyzetben amiben most van csak elcseszni lehet a pozíciót ha a protest szavazatokra nyomul és nem olyan programot hirdet ami mellett lehet szavazni. Pont az impotens marakodásból van elegünk és a konszenzusnélküliségből adódó mozdulatlanságból. A klímaváltozás pedig nem elegendő magában programnak, hacsaknem bontják le konkrétumokra, hogy itt Magyarországon konkrétan mi az a 3 dolog amit bevállalnak, hogy 4 év alatt megcsinálják, akkor is ha ellenzékben lesznek. Jövő héten minden kiderül, meglátjuk tudnak-e élni a lehetőséggel. Szerintem az lesz a befutó idén, aki kimarad a másikra való mutogatásból és valóságalapú programot dolgoz ki. Mindenesetre izgalommal várom a programot

valaki76 (törölt) 2010.01.27. 19:10:33

@hulyeinformatikus:

Nem láttam a performanszokat, de úgy gondolom egy olcsó kampányba akár még ez is belefér (az se nagyon fair, hogy más milliárdokból kampányol).

valaki76 (törölt) 2010.01.27. 19:16:11

@Lumiere75: A klímaváltozás topic-cal nekem is tele van a hócipőm, nem szerencsés dolog ezt előtérbe tolni. „Földhözragadtabb”, konkrétabb dolgok kellenek.

steverubellreborn 2010.01.27. 21:28:52

@hulyeinformatikus:
ahhoz képest,hogy ennyire kevsének tattod az LMP-t nekem úgy tűnik,hogy non-stop LMP-as kiadványokat falsz,sőt a mellkasodban is zöld szív dobog.

steverubellreborn 2010.01.27. 21:29:24

ahhoz képest,hogy ennyire kevésnek tartod az LMP-t nekem úgy tűnik,hogy non-stop LMP-as kiadványokat falsz,sőt a mellkasodban is zöld szív dobog.

hulyeinformatikus 2010.01.27. 22:43:11

@Lastres: LoL, 6 oldalas a "vasút és közlekedési program".

hulyeinformatikus 2010.01.27. 22:45:30

@valaki76: Ízlések és pofonok. Nekem inkább botox ildikó, mint ezek a performanszok.

Surko 2010.01.27. 23:15:56

@hulyeinformatikus: Nem értek veled egyet.

Egy kis költségvetésből gazdálkodó pártnak szerinted milyen más lehetősége lenne arra, hogy a botrányokra éhes média figyelmét felhívja magára?

XY az LMP-től hiába hív össze egy sajtótájékoztatót, az önmagában nem üti meg a média ingerküszöbét, így az üzenet nem jut el a választókhoz.

Szerintem semmi baj nincs a performanszokkal, feltéve, ha van mögötte-mellette tartalom is.

És az LMP esetében van.

hulyeinformatikus 2010.01.28. 08:26:19

@Surko: Gondolom a koncepció az, hogy ezekkel a választok azon többségét próbálják - az országos médiát felhasználva - elérni, akik számára az LMP tökéletesen ismeretlen.
Mivel talán 1-2 került át a médiába (amennyit láttam ezekből állítom, hogy a hírek közlése előtt ezek átmennek a nagy pártok csatornáin..), mondhatjuk, hogy a célját nem éri, de a komolyabban érdeklődők (akik ellátogatnak, sőt kommentelnek ide és a honlapra) egy részében biztosan visszatetszést kell.
Pedig most rájuk lenne igazán szüksége az LMP-nek, mert egy választás lebonyolításához iszonyatos humán és pénzbeli erőforrások kellenek, amikből, ha jól sejtem nem dúskál az LMP.

sztd 2010.01.28. 11:16:38

@dirtyharry: Gondolom akkor le lehet vonni a következtetést, hogy a KÖZÉRTHETŐSÉG az első számú szempont.
Azt nyilván nem mondom, hogy a Duna-Tisza közében ugyanarról kell beszélni, mint Józsefvárosban, de mindenhol személyesen el kell mondani, hogy miért lenne neki [a szavazónak] jó az LMP.
@Lumiere75: Alapvető tévedésnek gondolom (sajnos), hogy az emberek nem akarnak botrányt látni. Szerintem is inkább arra figyelnek.
@Surko: Nektek alapvetően nem a média szavazatára van szükségetek, hanem a választópolgárokéra. Szóval el kell menni a kis és közepes településekre, és beszélni hozzájuk. Az nem baj, ha nincs ismert arc, hisz az átleg politika iránt nem érdekldő polgár úgysem ismer 8-10 politikusnál többet.
Tudom, hogy nem a Jobbik a mintakép, de ők sem azért kerültek be a köztudatba, mert a média agyonharsogta őket. Az agyonharsogás csak utána következett.

Azt is tudom, hogy ez nehéz feladat, de állítólag több száz korábban civilként aktívan tevékenykedő az alapító, szóval nem tűnik megoldhatatlannak.

sztd 2010.01.28. 11:51:17

@sztd: Ha már közérthetőség!
Hányan értik azt a szót, hogy zöldenergia (nem az ide hozzászólókra gondolok).

vagy: [személyszállítási törvény]
"az adott viszonylatokban preferált személyszállítási módokat és az állam és az önkormányzatok finanszírozási szerepét rögzítő jogszabályt."
lehetmas.hu/hirek/978

A fogalmazás nekem is nehéz, és én személy szerint kifejezetten élvezem a bonyolultan megfogalmazott mondatokat. Az emberek esetében viszont az a tapasztalatom, hogy nem értik sokszor amit mondani akarok. (Az is igaz, hogy a honlapon rövidsége miatt jó a tálalás, hiszen akárki nem téved ide.)

hulyeinformatikus 2010.01.28. 11:53:34

@sztd: "Szóval el kell menni a kis és közepes településekre, és beszélni hozzájuk"

Megyénként 5 - 10 emberrel ezt nem fogod tudni megcsinálni.

hulyeinformatikus 2010.01.28. 11:55:55

@hulyeinformatikus: Azokra kell koncentrálni, ahol kevés ráfordítással sok embert tudsz elérni.
Ez Budapest és a nagyvárosok.

steverubellreborn 2010.01.28. 13:29:48

@hulyeinformatikus:

"de a komolyabban érdeklődők"

te annak tartod magadat?

Lumiere75 2010.01.28. 16:08:55

@sztd: Lehet, hogy alapvető tévedésnek gondolod, én viszont kipróbáltam és tudom, hogy az emberek szívesebben állnak pozítív ügy mellé, mint állandó konfliktus mellé. Nem könnyű felmutatni pozítív ügyet akkor, amikor a huhogás vált az alapvető kommunikációs eszközzé? Nem is állítottam, hogy az. 50 évvel a klímakatasztrófa előtt állni és ezt tudva megőrizni a humorérzékünket miközben vadul keresed a megoldást, ja kérem szépen az nem egy lottó ötös.

hulyeinformatikus 2010.01.28. 16:16:40

@steverubellreborn: Én annak tartottam magam. Ami az EP választások óta történik, azzal nem tudok azonosulni.

hulyeinformatikus 2010.01.28. 16:24:38

@Lumiere75: "Nem könnyű felmutatni pozítív ügyet akkor, amikor a huhogás vált az alapvető kommunikációs eszközzé?"

Bokros fikázása nem pozitív ügy.
El vannak ők egymással, kart-karrba öltve fogják kikatapultálni magukat a parlamentből.

hulyeinformatikus 2010.01.28. 16:34:50

@sztd: (szerintem elég borzasztó a honlap, de ez itt off)

Engem borzasztóan untatnak a magyar politikusok unalmas,
soha sem átérezhető, sohasem emberközeli, sohasem negyszerű, sohasem lelkesítő, múltba révedő komcsi-nácizásról szóló beszédei.

Nézzétek meg Obama beszédeit: közhelyes, gyakran hatásvadász, lózungokkal teli, egyszerű mint a faék.
És épp ezért érthető, szerethető, emberközeli - nagyszerű és lelkesítő.

valaki76 (törölt) 2010.01.28. 16:52:41

@Lumiere75:

Jaj ne!! Csak a klímakatasztrófát ne!!

És ezt amellett mondom, hogy – más megfontolásból –
a vonatkozó megoldási javaslatok döntő többségével egyetértek.

Ez a klímakatasztrófás izé totál spekulatív!!!

valaki76 (törölt) 2010.01.28. 16:57:33

Kb. ennyit kellene hangsúlyozni:
• Egészséges lakókörnyezet
• Egészséges munkakörnyezet
• Életminőség
• És GAZDASÁGI szempontból – a tovagyűrűző hatásokkal együtt – fenntartható projektek.

Különösképpen a legutolsó pont fontos mivel, ha valaki elkezdi a negatív externáliákat és a közvetett szubvenciókat számba venni pillanatok az összes környezetszennyező projektnél eljut oda, hogy a szóban fogó projekt gazdaságtalan…

Surko 2010.01.28. 17:31:53

@sztd: "Tudom, hogy nem a Jobbik a mintakép, de ők sem azért kerültek be a köztudatba, mert a média agyonharsogta őket. Az agyonharsogás csak utána következett."

Nem értek veled egyet.

Szerintem a Jobbik őrületesen nagy médiafigyelmet kapott a Gárda megalapítása óta. És gyakorlatilag ezzel párhuzamosan nőtt meg a népszerűsége is.

Hogyan másként került volna be a "köztudatba", ha nem a média "harsogása" által?

Az egyszerűen nem állja meg a helyét, hogy a média nem foglalkozott a Jobbikkal, vagy szándékosan "elhallgatta" volna a róluk szóló híreket. Egy fenét.
A botrányokra olyan éhes média a Gárdával kapcsolatos legapróbb rezdülésekre is ráharapott, nem egy alkalommal hozták címlapon az országos napilapok és fő hírként foglalkoztak vele a kereskedelmi híradók.

A Jobbik nagyon tudatosan használta a botránykeltést a mádia meghekkelésére. Ügyesen érték el, hogy nap, mint nap benne legyenek a közbeszédben, mindig legyen friss történés körülöttük.

A negatív hír is hír, a baloldalinak nevezett sajtó figyelme is fokozta a népszerűségüket, nem beszélve pl. az EP választásról, amikor az SZDSZ a saját plakátjain is őket propagálta...
A Jobbik pont attól válhatott komoly tényezővé, hogy az ellenfelei és a média komoly tényezőként foglalkozott vele.

Az LMP legnagyobb problémája, hogy nem figyelnek rá. Ehhez pedig kell valami, ami képes felkelteni a figyelmet.

Ilyenek a performanszok.

pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2010.01.28. 17:36:35

természetesen nem "erkölcsileg", de valahogyan mégis igaz az, hogy akinek nincs botránya, az nincs. Egy-egy jól sikerült megmozdulással magára vonhatná a figyelmet az LMP. Legalább annyira bizonyosan, hogy bejusson a Parlamentbe.

hulyeinformatikus 2010.01.28. 19:02:04

@pizarro: Tehát NEM lehet más a politika. Nincs más út.

Surko 2010.01.28. 20:21:45

@hulyeinformatikus:

1. A Parlamenten kívülről nem nagyon lehet megváltoztatni a politikát...

2. Nem az a kérdés, hogy hogyan kommunikálsz, hanem az, hogy mit kommunikálsz.

Szerintem.

Engem nem a performanszok zavarnak, hanem az, hogy nem ismerem még mindig a programot :(

steverubellreborn 2010.01.28. 22:55:44

@hulyeinformatikus:
ja persze,még azt is mondd,hogy te vagy az LMP élő lelkismerete.mi nem tetszik egyébként?

sztd 2010.01.29. 00:14:36

@hulyeinformatikus:
"Megyénként 5 - 10 emberrel ezt nem fogod tudni megcsinálni."
10 ember, az 5x2. Ha a két ember heti 5 helyszínt látogat, az hetente 25 település. Ha nem minden kisfaluban jelensz meg, csak a kistérségi központokban, akkor az 150 kistérséggel számolva egy nap alatt is megoldható. (Azt nem mondtam, hogy egyszerű.)
Óriási hibának tartom, hogy a hatékonyságra menve Budapestből indulsz ki. Bpesten az emberek sokszor a szomszédot sem ismerik. Ha embercsoportosulás van, akkor az egy buszmegálló. Nem állítom, hogy el kell felejteni, de itt a személyes kapcsolatteremtés az zaklatás, szóval a személyesség előnye elenyészik. Itt tényleg csak a média számít.

"Nézzétek meg Obama beszédeit: közhelyes, gyakran hatásvadász, lózungokkal teli, egyszerű mint a faék.
És épp ezért érthető, szerethető, emberközeli - nagyszerű és lelkesítő."
Ezzel tökéletesen egyetértek.

@Surko: A Jobbik az Index szerint decemberben hiperaktív volt, és napi 3 településen jelent meg (ebből amúgy nem sok jött át). A médiában valóban figyelmet kapott, és tényleg hekkelte, de a vidéki eredmény a falvakban való személyes megjelenésének köszönhető.
Pl. Ózdon a helyiek szerint az volt a döntő, hogy a romák rátámadtak egy HELYI gárdatoborzásra, és nekik kellett visszavonulni.

"Nem az a kérdés, hogy hogyan kommunikálsz, hanem az, hogy mit kommunikálsz."
Végső soron az a kérdés, hogy mit teszel. Az, hogy hogyan kommunikálsz, és, hogy mit kommunikálsz, egymástól nem elválasztható.
Ezért kockázatos a folyamatos fikázás. Nem csak a fikázottról szól, hanem a fikázóról is.

@valaki76:
Én a klímaváltozástól mint olyantól nem ijednék meg. Pl. a Duna-Tisza Közében szerintem támogatnák az öntözőcsatornák ötletét. (Feltételezve, hogy az LMP valóban hajlandó ezért kiállni.)

Obamának természetes, hogy zuhan a népszerűsége. Most intézkedik.

@Lumiere75: Csakhogy az embereknek nem melléállni kell, hanem csak egy x-et húzni. Ez sokkal passzívabb dolog. Előtte pedig hallani kell róla, ami még passzívabb. Az az érzésem, hogy amit kipróbáltál, az a cselekvő kiállás volt valami mellett.
Azt nem mondtam, hogy pozitív gondolatokat ne mondjanak, vagy, hogy ne legyen az összhatás pozitív.

hulyeinformatikus 2010.01.29. 09:21:40

@steverubellreborn: Olyan az MSZP-nek van, amikor 10% alá kerülnek.

hulyeinformatikus 2010.01.29. 10:33:13

@sztd: "Ha a két ember heti 5 helyszínt látogat, az hetente 25 település"

Remek elmélet, gyakorlatban ez miért nem működik?
Semmit nem hallani a megyémben (egy olyan megyéről van szó, ahol az EP választáson országos eredmény felett ért el a párt) tevékenykedő alapszervezetről és nem lennék meglepve, ha ez máshol is így lenne...
Bár azt hiszem a megyénkénti 10 aktivista is túlzás volt, összehasonlításként a Fidesz nem sokkal több emberrel vitt végig egy nagyvárosi választókerületet.

Ha Budapesten kiállsz egy forgalmas csomópontra, fél nap alatt potenciálisan tízezreket érhetsz el.
Vidéken ehhez 30 falút kell végigjárnod, ez persze rengeteg idő és pénz.
És persze teljesen más üzenetek és kommunikációs mód kell, ami teljesen hiányzik az LMP-ből.
Klíma változással, biogazdálkodással, fenntartható fejlődéssel, ökopártal odamenni öngyilkosság.

Egyébként pontosan a fordítottját tapasztaltam, vidéken sokkal inkább zárkózottabbak az emberek, ha a politika szót meghallják.

hulyeinformatikus 2010.01.29. 10:37:52

@hulyeinformatikus: Apropó, miért nem látni egyetlen LMP-s kiadványban, logon, honlapon sem a nemzeti trikolórt?

hulyeinformatikus 2010.01.29. 10:44:20

@sztd: "A Jobbik az Index szerint decemberben hiperaktív volt, és napi 3 településen jelent meg"

Belegondoltál, hogy a Jobbiknak nagyjából két nagyság rendel több aktivistája, kapcsolati hálója, cím adatbázisa van, hogy az isten tudja honnan érkező pénzügyi forrásokról ne is beszéljünk..

sztd 2010.01.29. 11:52:08

@hulyeinformatikus:
"Ha Budapesten kiállsz egy forgalmas csomópontra, fél nap alatt potenciálisan tízezreket érhetsz el."

Szerintem potenciálisan ezek az emberek észre sem vesznek. Egy vagy a sok hülye közül.
Ha egy 5000 lakosú településen meghirdetsz egy ilyet, du. 2-re, amire elmegy 60 ember, akkor őket elérted, és tovább viszik a hírt a családnak, a szomszédnak stb.
Minél kisebb a település, annál többen mennek el.

A Jobbiknak sem az Isten teremtette oda az aktivistákat, hanem évek óta szervezik őket. Jó kérdés, hogy az LMP ezt teszi-e az elmúlt hónapokban. Lehet, hogy csak én nem látom.
Ez tényleg időigényes, de sok pénz nem feltétlenül kell hozzá. (Ilyenkor télen meg van lőve az ember, de szerencsés esetben szervezhető szabad térre ingyen.)

steverubellreborn 2010.01.30. 02:24:36

@hulyeinformatikus:

ha lenne rajta akkor az lenne a gondod,hogy miért van rajta ennyiszer.

Josssse 2010.01.30. 13:38:01

Örülök, hogy megszületett ez a bejegyzés, illetve érdeklődve olvastam a hozzászólásokat. Most már látom, hogy nem csak én figyelem aggódva az LMP kampányát, ha van ilyen. Az EU kampány nagyon szimpatikus volt annak idején. De most egyenlőre nekem is az a kellemetlen érzésem, hogy az LMP nem más, mint olyan emberek gyülekezete, akik egy pohár bor mellett katarzisok sorozatán mennek keresztül, miközben szóban megváltják a világot. Valószínűleg képesek ködös tekintettel maradandó igazságokat maguk elé motyogni, de valahogy ez mindig úgy sikerül, hogy azt csak a téma iránt aktívan érdeklődők értsék meg. Azt is látom, hogy lehet egy amatőr színjátszó testülete is az LMP-nek, mert sokszor fellépnek valamilyen performanszokkal. Ez szintén tök jó, de egyrészt a szintén amatőr színjátszó testület a szomszéd faluból izgalmasabb tartalommal szokott szolgálni, másrészt a hatodik ilyen performansz után ez már uncsi egy kicsit. Nem bír hír értékkel.

Nem látom, és ezért egyre kevésbé hiszem el, hogy ez a párt egy létező, és komolyan vehető politikai formáció. Ha felmegyek az LMP honlapjára rengeteg érdekes, értelmes és vonzó dologot olvashatok. Viszont ha bekapcsolom a TV-t szokásos esti butulás céljából nem látom LMP-t sehol. Ha véletlenül veszek valamilyen hetilapot, vagy napilapot, szintén nem látom sehol az LMP-t. Online médiában sem látlak viszont titeket. Az országban jártamban, keltemben szintén nem találkozom sehol az LMP-vel. (Annál inkább "monnyon le" plakátokkal, változást, és megváltást ígérő plakátokkal, és komolynak látszó öltönyös úriembereket, és hölgyeket bemutató plakátokkal.) Azt hiszem én a politika iránt aktívabban érdeklődő vagyok. De ha nekem nem látszik az LMP, el tudom képzelni, hogy mennyire látszik a szomszédaimnak, meg azoknak az embereknek, akik maximum Fókuszból, meg a Story magazinból tájékozódnak a világ dolgairól. (éppen most hallottam egyébként a rádióban, hogy a Torgyán kisgazda koalíció ma tartotta alakuló gyűlését. 1,5 percig beszélt róla a rádió, tehát számomra már most nagyobb publicitást kapott ez a formáció, mint az LMP)

Pedig szerintem a párt alapértékei nagyon jók, és támogathatóak. Sőt támogatandóak. Viszont egy párt nem utolsó sorban attól lesz párt, hogy képes "levinni" a szántó-vető, meg dokkmunkás ember szintjére az értékeit, és képes velük (is) beszavaztatni magát a törvényhozó testületbe. Magyarul képes érvényesülni a politikai porondon. Értem én, hogy más a politika, de azért annyira ne legyen már más, hogy ne is létezzen, ne is értsem. (Persze el tudok képzelni egy olyan forgatókönyvet, hogy csak a magasan képzett értelmiségi réteg szavazataira apellálva próbál érvényesülni egy párt, de szerintem ez az 5% eléréséhez kevés)

Én egyébként abszolút szimpatizáns vagyok. Menni fog a KC, netán néhány ismerősömtől is menni fog, illetve tudom hová kell húzni az x-et. Ezenkívül rendszeresen támogatom is az LMP-t. Viszont éppen ilyen minőségemben, talán mondhatom: ez eddig kevés kedves LMP. Én ennél többet várok. Nagyon nehéz elérni azt az 5%-ot, de nem lehetetlen. Egyetértek azzal, hogy sok múlik az aktivistákon, de szerintem méginkább több múlik azokon, akik képesek aktivizálni az aktivistákat. És ez a párt felelőssége. Én szívesem megmondanám azt is, hogy kellene aktivizálni a passzív szavazókat, de őszintén szólva fogalmam sincs. Viszont tudom idézni korábbi főnökeim idevágó mondatait: "Nem érdekel hogy csinálja, oldja meg. Ezért fizetjük."

Ehhez kívánok sok sikert. Várom én is a jövőhetet, hogy lássam mi sül ki a kampányszervezők boszorkánykonyhájából.

senkifalvi 2010.01.30. 14:01:54

@sztd: a kis településen 60-an akkor mennek el,ha az az ember hívja őket,aki a segélyeket osztja,az ingyenfát küldi,stb

Josssse 2010.01.30. 14:50:14

@senkifalvi: Hát vagy egyáltalán ismerős valahonnan, és megbízható. Olyan, aki el tudja mondani érthetően, mit akar, és akinek adnak a véleményére, és nem csak a löki a süket dumát. Más szóval: véleményformáló helyi szinten.

Josssse 2010.01.30. 14:53:18

@Josssse: A Fidesznek, a Jobbiknak, és talán még az MSzPnek is vannak ilyen emberei vidéken, de az LMP ilyen embereit én nem látom sehol sajnos.

steverubellreborn 2010.01.30. 21:27:04

"Viszont ha bekapcsolom a TV-t szokásos esti butulás céljából nem látom LMP-t sehol. Ha véletlenül veszek valamilyen hetilapot, vagy napilapot, szintén nem látom sehol az LMP-t. Online médiában sem látlak viszont titeket. Az országban jártamban, keltemben szintén nem találkozom sehol az LMP-vel. ("

Akkor alapoan olvasd a HVG -t,168 órát, Hírszerzőt, Népszabadságot nézd az M1-et.Az nyilvánvaló,hogy több száz milliós hírdetési felületekre az LMP-nem telik, ill a sajtó egy része nem is akarjs tudomásul a létét.Tipikus új, kis párt sors.

Surko 2010.01.31. 23:10:34

@sztd: "Végső soron az a kérdés, hogy mit teszel. Az, hogy hogyan kommunikálsz, és, hogy mit kommunikálsz, egymástól nem elválasztható.
Ezért kockázatos a folyamatos fikázás. Nem csak a fikázottról szól, hanem a fikázóról is."

Ezzel egyetértek.

Ezért is sajnálom, hogy ilyen jelenik meg, mint a fenti posztban:

"A „szakértő politikus” meg onnan ismerszik meg, hogy mindig a közéleti pocsolya tetején lebeg, mint a döglött hal, és ha le is süllyed egy időre az iszapba, csak felpüffed annyira, hogy ismét felússzon a felszínre. Ja és még ismerik is, mert lehetetlen tőle megszabadulni. 20 éve itt van velünk (ha nem több), na vele kell valami újat kezdeni. Hitelesen."

Félreérthetetlenül Bokrosra utal az ominózus mondat. Ami azért gáz, mert nem személyekkel kellene hadakozni, pláne nem ilyen stílusban sértegetve az illetőt, hanem az illető által képviseltekkel vitába szállni.

De persze amíg az LMP-nek nincs programja, addig nyilván a tartalmi vita nem lehetséges. Így marad a személyeskedés és a sértegetés... Persze kérdés, hogy ettől más lesz-e a politika...

Lehet Bokrossal egyetérteni, meg egyet nem érteni, csak ha valaki nem ért egyet, akkor vitába kellene vele szállni. Ő ugyanis azon kevés hazai politikus (feltéve, hogy őt politikusnak lehet nevezni) egyike, akinek ismert, hogy mit is képvisel.
Ezt Orbánról, vagy Mesterházyról nem lehet elmondani.

A kampánynak a politikai párbeszédről, vitáról, programok és jövőképek ütköztetéséről kell(ene) szólnia.

Ahogy Bokros is vitára hívja Orbánt, vagy Ungár Klára az alig létező SZEMA (Szabad Emberek Magyarországért)vezére vitára hívja Bokrost.
www.szema.hu/sajto/rolunk/bokros-lajos-vallalja-a-vitat-ungar-klaraval-index-2010-01-29/

Az LMP-nek viszont egyelőre csak "püffedő hal" színvonalú személyeskedésre futja...

Surko 2010.01.31. 23:55:10

Mindeközben a hülyeség kampánya tovább dübörög a 'cocialistáknál:

A héten a félárú nyugdíjas vonaljegy után megint az osztogatás fogalomkörében leledzenek a szegfűsök.

Mesterházytól idézve:
"A Fidesszel kapcsolatos mondandóinál valamivel kevesebb időt szánt saját nyugdíjas programjának ismertetésére, amelynek előre összefoglalta a lényegét: az MSZP adni akar, a Fidesz elvenni."

Áhá. Tehát akkor a 'cocialisták az aktívaktól akarnak elvenni, hogy a nyugdíjasoknak adjanak.

Hiszen aki az államkasszából még többet akar osztani, azt valakinek be is kell fizetni oda.

Az MSZP adót akar emelni? :))

Na ha valakinek tényleg semmi koncepciója nincsen az ország jövőjét illetően, akkor azok a szocialisták. Sebaj a voksvásárláshoz azért még értenek...

valaki76 (törölt) 2010.02.01. 09:42:10

@Surko: Azért arról ne feledkezzünk el, hogy kis hazánkban az első számú kedvezményezett a bankrendszer.

hulyeinformatikus 2010.02.01. 10:58:42

@Josssse: Nincs idő ilyen embereket gyűjteni.
Van bő két hónap a választásig, ha nem azokra a helyekre koncentrál az LMP, ahol a leghatékonyabban tud kampányolni, akkor esélye sem lesz a választáson, de még az induláshoz sem.

hulyeinformatikus 2010.02.01. 11:04:46

@steverubellreborn: folyamatosan az szdsz utódpárt szerepét kell hárítania az LMP-nek (azoknak, akik az szdsz-ben a patás-kénköves liberalizmus képviselőjét látják).
Ez egy jó adu lenne ellenük.

Egyébként nem gondolom, hogy a magyar zászló bárkit is jogosan zavarhatna.
Az LMP a magyar parlamentbe szeretne bekerülni, a magyar emberek képviseletérét.

Mondom ezt liberálisként.

hulyeinformatikus 2010.02.01. 11:08:30

@Surko: A valóság talaján álló programokat a Fidesztől sem láttam mostanában. Ide csatlakozhatna a Jobbik is.
Elvannak ők egymással.

Surko 2010.02.01. 20:27:42

@valaki76: "Azért arról ne feledkezzünk el, hogy kis hazánkban az első számú kedvezményezett a bankrendszer."

Már megint egy sommás kijelentés...

Már miért is lenne a hazai bankrendszer kedvezményezett???

Surko 2010.02.01. 21:13:02

Február 13-án végre kezdetét veszi a valódi politikai kampány: Ungár Klára és Bokros Lajos nyílt tartalmi politikai vitát folytat Magyarország jövőjéről, a lehetséges fejlődési irányokról és eltérő jövőképekről.

www.szema.hu/sajto/tolunk/szema-februar-13-an-vitazik-a-szema-es-az-mdf-a-magyarorszag-gazdasagi-es-tarsadalmi-problemaira-adott-valaszokrol/

Na végre. Ennek kellene a normának lenni.

valaki76 (törölt) 2010.02.01. 21:38:23

@Surko:

Sommás kijelentés, de nem alaptalan.

Elég, ha csak az alábbiakra célzok:
· Belső érték nélküli pénz
· Kétszintű bankrendszer
· Monetáris politika
· Pénzmonopólium
· Részleges tartalékolású bankrendszer
· Kötelező tartalékráta
· Pénzmultiplikáció

A modern kétszintű bankrendszer lényegében ÁLLAMI SEGÍTSÉGGEL megvalósított hitelexpanzióról szól, amely kétségkívül alkalmas a gazdasági növekedés mesterséges „felpörgetésére”, ugyanakkor azonban már középtávon is DESTABILIZÁLJA a pénzügyi rendszert. (elvégre ez lényegében PILÓTAJÁTÉK, ahol az állam „készfizető kezesként” áll a kereskedelmi bankok mögé…)

Az államilag támogatott pénzmultiplikáció és az infláció tekintetében pedig sohasem szabad elfelejteni, hogy ebben a folyamatban törvényszerűen vannak VESZTESEK és NYERTESEK.

A nyertesek közel vannak a pénzteremtés folyamatához ergo az államilag támogatott pénzteremtés folyamata kapcsán a bankrendszer (és a pénzügyi közvetítő rendszer) szereplői tesznek szert a legnagyobb extraprofitra, de a vállalati szféra legnagyobb szereplői is átlagon felül profitálnak a rendszer által biztosított előnyökből.

A vesztesek mindössze az infláció áldásos hatásaival szembesülnek, esetleg kivehetik a részüket – az adórendszeren keresztül – a bankmentés áldásos folyamatából…

Természetesen az igaz, hogy a kétszintű bankrendszer az üzleti ciklus konjunktúra időszaka idején OLCSÓ HITELT biztosít a gazdaság számára – ez azonban nem egyértelműen pozitív, hiszen az olcsó hitel SÍK HÜLYE PROJEKTEK megvalósítására ösztönöz (pl. ingatlan panamák, gazdaságtalan presztízsberuházások), ill. felelőtlen politikai döntések számára nyújt táptalajt (pl. Magyarország 2002 és 2006 között – jól felhasználtuk az olcsó hiteleket –
fogyasztásra)

A bankrendszer állami támogatás nélkül – tehát jegybank és pénzmultiplikáció nélkül, TELJES TARTALÉKOLÁSÚ bankrendszer és aranystandard rendszer mellett – mindössze a jelenlegi súlya töredékét képviselné – ergo ez a legmasszívabban szubvencionált ágazat

És ott olyan ínyencségeket még meg sem említettünk, mint pl. a kamattámogatott hitel, számviteli szabályozás „kedvező” átalakítása, a kereskedelmi bankok áldásos hatása a tőzsdeindex alakulására, pl. a „quantitaive easing” keretében biztosított pénzeszközök fialtatása a tőzsdén, stb.

És aki az állam tervező szerepét kritizálja az miért nem érvényesíti ugyanezeket az elveket a monetáris politika és a kétszintű bankrendszer tekintetében is? Ez se egy nagy sikertörténet…

hulyeinformatikus 2010.02.01. 22:04:17

@valaki76: Nem semmi, már csak Mátyás király hiányzik belőle.
Nagyjából ilyennek képzelem el egy LMP kormány gazdaságpolitikáját. :-O

hulyeinformatikus 2010.02.01. 22:08:25

@hulyeinformatikus:

Igaz, már ő is a zsidó-multinacionális-karvalytőkét támogatta:

hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9nzt%C3%B6rt%C3%A9net

valaki76 (törölt) 2010.02.01. 22:19:23

@hulyeinformatikus:

Ennek semmi köze sincs az LMP programjához.

És sajnos van benne egy hatalmas adag igazság…

en.wikipedia.org/wiki/Austrian_business_cycle_theory

PS: Felettébb fárasztanak már a „mainstream” piaci közgazdászok, szakpolitikusuk, unom őket én nincs sok respektjük a szememben.

(egy Bokros-Ungár vitától mindössze üres frázisokat várok, nem érdekel az egész…)

Nyugodtan lehet az osztrák közgazdasági iskola teóriáit eretneknek minősíteni, mindenestre az tény, hogy ezekben a körökben már 2006 tájékán tényként kezelték a jelzálogpiaci váláság közelgő kirobbanását, mindössze a pontos időpontban tévedtek (a legtöbben már 2006 folyamán várták, a „boom” csak 2007-ben tetőzött)

steverubellreborn 2010.02.01. 22:20:14

@hulyeinformatikus:
Én inkább egy jó és megvalósítható kormányprogramra szavazok amin nem szerepel az általad kifogásolt szimbólum,mint egy semmitmondó soronként címerrel ellátott lózunggyüjteményre.
Szeretnélm ha egy hajdan jelentős,komoly döntáshozói pozicióban lévő szadeszosat mondanál az LMP-ben!

steverubellreborn 2010.02.01. 22:21:31

@hulyeinformatikus:
mint liberális beszélsz a zsidó-multincaionális karvaytőkéről.DDDD

valaki76 (törölt) 2010.02.01. 22:24:36

@hulyeinformatikus:

Ezt jobb lenne, ha megmagyaráznád…

Az osztrák közgazdasági iskola „vegytiszta” liberalizmust képvisel és voltak benne szép számmal zsidók is (pl. néhány vezéregyéniség: Ludwig von Mises, Murray N Rothbard, Friedrich Hayek – ő közgazdasági Nobel díjat is kapott)

Ja és az állami pénzteremtéssel mindössze annyi bajuk, hogy eredendően instabilnak tartják az efféle rendszert… Lehet vitatkozni a gondolataikkal…

valaki76 (törölt) 2010.02.02. 09:46:13

@hulyeinformatikus:

Egyébként én nem aranypénzrendszerre, hanem aranystandard rendszerre utaltam, a kettő nem ugyanaz (a bankjegy mögött az aranyban kifejezett fémsúly a pénzláb.
Pénzlábhányados=Aranyparitás)

www.fvt.hu/wiki/P%E9nz%FCgy/Aranystandard

Mo-n a legutolsó aranystandardon alapuló fizetőeszköz az 1927-ben bevezetett pengő volt. Kibocsátásakor 1 kg arany értéke 3800 pengő volt.

Vagyis 1 „1927-es” pengő a mai aranyárakat figyelembe véve 1985 forintot ér; a mai aranyárak a demonetizálás következtében viszonylag alacsonyak, tehát az „1927-es” pengő 1927-ben jóval magasabb értéket képviselt, mint amelyet a mai aranyár sugall. Ezen a ponton érthetővé válik a korabeli sláger, mely szerint „havi 200 pengő fixel az ember könnyen viccel”

hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_peng%C5%91#Bevezet.C3.A9se

Egyébként az aranystandard rendszer értékeit általában mindenki el szokta ismerni (pl. árstabilitás, árfolyamkockázat kiküszöbölése)

HÁTRÁNYAKÉNT általában a pénzkínálat merevségét szokták megjelölni (itt nem nagyon lehet multiplikálni a pénzkínálatot) ez állítólag kezelhetetlen DEFLÁCIÓS veszélyt hordoz magában, amely recesszióba taszíthatja a gazdaságot.

en.wikipedia.org/wiki/Gold_standard#Advantages

Ezzel azért némiképpen ellentétben áll az, hogy a klasszikus aranystandard rendszerhez kötődő legsúlyosabb válság – az 1873-as – az 1929-es Nagy Gazdasági Válsággal összehasonlítva viszonylag csekély pusztítást okozott (az USÁ-ban négy évig tartott, 25%-os defláció mellett 5%-os GDP visszaeséssel járt együtt.)

Érdekes adalék az is e témakörben, hogy pl. az USA lényegében az I. vh-ig jegybank nélkül működött (1912-ben alapították meg a FED-et). Ehhez képest meglepően dinamikus gazdasági rendszert alakított ki

Az I vh előtt az európai jegybankok is viszonylag korlátozott monetáris politikai eszköztárral rendelkeztek, ennek ellenére ezt az időszakot nem nevezném „terméketlennek”, elég, ha valaki Mo kapcsán a dualizmus korára gondol, amelyet a következők jellemeztek:
- gyors urbanizálódás (pl. Budapest világváros lett)
- nemzetközi működő tőke befektetések
- vasúti hálózat kiépítése
- ármentesítés
- gyors indusztrializáció
- általánosságban: viszonylag gyors gazdasági növekedés

A teljes tartalékolású bankrendszert mindössze ellenpéldának említettem meg, lényegében 1800 után ez a gyakorlat eltűnt a banküzemtanból, a klasszikus aranystandard rendszer idején már részleges tartalékolású bankrendszer működött, ahol a túlzott kilengéseket pontosan az aranyparitás akadályozta meg.

en.wikipedia.org/wiki/Full-reserve_banking

PS: a fene se tudja, hogy mi a jó, de érdekesek az „eretnek” gondolatok is:)

hulyeinformatikus 2010.02.02. 16:43:39

@valaki76: Rendben, este majd foglalkozhatunk okkultizmussal. :-D

valaki76 (törölt) 2010.02.02. 16:50:16

@hulyeinformatikus:

Az pl. monetáris politika fedőnéven fut:)

valaki76 (törölt) 2010.02.02. 16:54:43

@hulyeinformatikus:

Apropó egyébként te – program szinten – mit tartasz kívánatosnak? Mi lenne az a nagy tuti dolog?

Clevinger 2010.02.02. 18:39:25

1: Kormányváltást akarok, ergo MSZP-re hadd ne szavazzak
2: Nálam kicsit a FIDESZ is lejáratta magát de Dunába vizet amúgy sem öntenék, hadd ne szavazzak rájuk
3: SZDSZ, MDF nálam már nem oszt nem szoroz, hadd ne...
4: Imádom a hazámat, büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, de felsőbbrendűnek nem tartom magam más népek, nemzetek kárára. meg túl vegyes is ez a Kárpát medence ahhoz, hogy helyénvaló legyen az ilyesmi szerintem, szóval Jobbikra meg SOHA nem fogok voksolni.

A működő demokráciához kell a többpártrendszer, és ha semmiféle programja nem lenne LMP-nek, de van, mégpedig nagyon is jó, akkor is leszavaznék rá.

www.youtube.com/user/lehetmas#p/c/AF7B7460CF904C3D

www.youtube.com/user/lehetmas#p/c/AF7B7460CF904C3D/1/PjPFjZKfyHQ

Galadhriel 2010.02.02. 20:15:24

Hahó, van ott valaki?

Ez az utolsó poszt múlt hétfőn készült. Azóta nem történt semmi az LMPnél? Mondjuk jelöltállítás, esetleg egy program?

Leguanember 2010.02.02. 22:51:25

Kedves Galadhriel!
Amit látni szeretnél, az itt van: lehetmas.hu
Itt a blogon jobb felül olvasható egy rövid leírás, abból kiderül, hogy melyik weblap mire van.

Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek rá, ne haragudj: Sima d-vel foglalt volt a nickneved, azért dh? Mert ha nem, és szeretnéd helyesen használni, akkor h nélkül tedd. Lásd itt, hogy miért: hu.wikipedia.org/wiki/Galadriel

Surko 2010.02.03. 00:52:30

@valaki76: "És aki az állam tervező szerepét kritizálja az miért nem érvényesíti ugyanezeket az elveket a monetáris politika és a kétszintű bankrendszer tekintetében is? Ez se egy nagy sikertörténet… "

Sajnálattal tapasztalom, hogy még mindig nem olvastad el a múltkor belinkelt írásomat, ami az ars poeticám lényegét tartalmazza.
lehetmas.blog.hu/2009/07/30/focimeccs_biroval

Ebből ugyanis kiderül, hogy nagyon is kritikus vagyok a mai pénzügyi szabályozással és felügyelettel. A magyar jegybanknak is komoly felelőssége van abban, hogy a deviza hitelezés ilyen mértékben csúcsrajárt és ezáltal veszélybe sodorta a pénzügyi stabilitást.

A jegybank óriásit hibázott véleményem szerint, amikor az infláció elleni küzdelemben nem a pénzmennyiség szabályozására helyezte a hangsúlyt, hanem a forint árfolyamra és ezen keresztül az importált árakra.

Ha ugyanis a pénzmennyiség szabályozását tekintette volna elsődlegesnek, akkor nyilván nem követte volna el azt a hibát, hogy a forint kamatokat az egekbe emelve ölbe tett kézzel figyelje, hogy a kontrollja alá nem tartozó idegen devizában folyjék tovább szabadon a hitelkereslet korlátlan kielégítése.
Azzal ugyanis, hogy a bankrendszer devizahitelezésre állt át, a jegybank gyakorlatilag a forint kamatok mozgatásával semmiféle érdemi ráhatást nem tudott gyakorolni a hitelkínálatra, nem tudta visszafogni a hitelexpanziót. (Hiszen ő a forinthiteleket tudta csak drágítani, de senki nem abban adósodott el.)

Már réges-régen korlátozni kellett volna a deviza hitelezést amikor láthatóvá vált, hogy évente 20% feletti mértékben bővül a hitelpiac. Egy ilyen expanzió nyilvánvalóan nem volt fenntartható. A buborék nálunk is fújódni kezdett.

A korlátozás módja lehetett volna:
- deviza hitelek mögött többlet tartalékolás előírása
- deviza hiteleknél alacsonyabb LTV (hitel/fedezet arány) maximálása

Így a hazai pénzügyi felügyelet teljesítménye rendkívül lehangoló.
Részben épp ezért is vagyok pesszimista, mert ez is azt bizonyítja, hogy nem működik az "intelligens központi tervezés". Pedig sok esetben szükség lenne rá.

Mondom ezt alapvetően liberálisként.

Sajnos azonban a deviza hitelexpőanzió visszafogásának az lett volna az ára, hogy a gazdaság még annyira sem teljesített volna, mint ahogyan. És ezt a politikai árat nem merte a jegybank felvállalni.

Surko 2010.02.03. 01:06:46

@valaki76: Azért ne beszéljünk "korlátlan pénzteremtésről" a pénzmultiplikáció és a kétszintű bankrendszer kapcsán.

Az vitathatatlan tény, hogy a "jegybankpénzt" a kereskedelmi banki rendszer megtöbbszörözi, eddig OK. De csak egy bizonyos szorzóig, de nem a végtelenig.

Csak, hogy azok is értsék, akik nem értenek a közgazdasághoz, itt az alábbi esetről van szó:
- van 10 forintnyi pénz (és nincs egy bank sem)
- megjelennek a bankok és előírnak 10% kötelező tartalékolást
- beteszem a 10 forintomat a bankba
- a bank 1 forint tartalékot képez belőle, és 9 forintot kihitelez
- így a gazdaságban már 10+9 forintnyi virtuális számlapénz lesz
- a 9 forintot valaki megkapja, majd ő is beteszi a bankba
- a bank 0,9 forint tartalékot képez, és 8,1 forintot kihitelez
- már 10+9+8,1=27,1 forintnyi számlapénz van a rendszerben

A lényeg, hogy ez így megy egészen addig, ameddig el nem fogy az eredeti "jegybankpénz" a tartalékalapban
- azaz a vége az, hogy a 10 forint mind tartalékban van, és 90 forintnyi "hitelpénz" van a rendszerben
- azaz a "hitelpénz" = jegybankpénz * tartalékolási ráta reciproka

De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy itt van pl. kis hazánk, ahol a hitel/ betét mutató összbankrendszer szinten 150%.
Azaz verhetjük magunkat, hogy így hitelezzenek a bankok, meg úgy, csakhogy az az igazság, hogy már így is tovább nyújtózkodtunk, mint ameddig a takarónk ért. A hazai hitelállomány 1/3-da nem belföldi megtakarításokból származik, hanem külföldi hitelekből. Elsősorban a kereskedelmi bankok külföldi anyabankjaiban tárolt szorgos osztrák, olasz és német állampolgárok megtakarításaiból.

Épp ezért butaság az, amit Róna Péter sugallmaz, hogy ne vegyünk tudomást a külföldről, vonjuk meg a betétbiztosítást a nem hitelező bankoktól és vegyük állami kézbe a hitelportfóliójukat. Ugyanis ha át is vesszük a hitelportfóliójukat, sőt még a belföldi betéteiket is, akkor is finanszírozatlan marad az eszközállomány egy része.
Kérdés, hogy ki és miből fizesse ezt?

valaki76 (törölt) 2010.02.03. 11:27:27

@Surko:

De olvastam és nálam már akkor is az alábbi gondolat vágta ki a biztosítékot:

„Egy szó, mint száz, a jelenlegi válságot is a piaci logika váltotta ki. A piac önmagára hagyva sajnos hajlamos az ilyesmire. A piac olyan, mint a gyerek. Tehetséges és kreatív, de ha magára hagyjuk, kárt tesz magában”

Ez ugyanis téves diagnózis, a válság mögött nem a „szabad piac”, hanem félresikerült állami beavatkozás van.

A „szabad piac” önmagában nem képes ilyen kisiklásokra.

Ennek kapcsán idéztem az osztrák közgazdasági iskola által jegyzett üzleti ciklus elméletet, amely sajnos az utóbbi évek, évtizedek tükrében rendkívül logikusnak tűnik…

Persze az általuk vallott krédó nagyon kényelmetlen, elvégre ők mindössze annyit mondanak végkövetkeztetésként, hogy

az „ingyen ebédhez” hasonlóan „olcsó hitel” sincsen…

Előbb utóbb valaki kamatostul meg fogja fizetni a mesterségesen kialakított konjunktúra árát…

Az „egyenlegen” persze lehet vitatkozni, lehet, hogy összességében az általuk kritizált felelőtlenség összességében pozitív szaldóval jár együtt, az alapmechanizmus tekintetében az alapjában igazuk van…

valaki76 (törölt) 2010.02.03. 11:45:08

@Surko: A pénzteremtés kapcsán nagyon ingoványos talajra tévedünk, az alap bankrendszer tekintetében (valószínűleg) igazad van.

De mi van pl. a bankokhoz kötődő pénzügyi közvetítőkkel, akik pl. a toxikus jelzáloghitelek mögé értékpapírokat pakoltak, amelyeket a hitelminősítők kiváló AAA értékeléssel láttak el?

Mi van a számviteli szabályokkal, amelyek a bankok eszközállománya esetében alapvetően az aktuális tőzsdei értéket követték?

(tehát a „boom” időszakában tőzsdei spekulációval mozogtak együtt, érdekes módon a „bust” időszakában – egészen konkrétan, pl. a múlt évben megvalósított stressz teszteknél már nem követték ezt a gyakorlatot… Kényelmetlen lett volna átárazni /radikálisan leértékelni az eszközöket…)

Mi van a jegybank nyíltpiaci műveleteivel?

Ezek egyébként csak kérdések. Afféle hangos gondolkodás… Mélységében nem értek a témához, a 2008-as történések azonban nagyon leértékelték a szemben a „hivatalos” „szakértőket”…

valaki76 (törölt) 2010.02.03. 11:47:34

@Surko: Az a benyomás alakult ki bennem, hogy a jelenlegi rendszer tele van tőkeáttétellel…

Minél inkább a dolgok mögé nézel annál riasztóbb a kép…

valaki76 (törölt) 2010.02.03. 11:57:13

@Surko: Miért kéne mindenképpen olcsón hitelezni a bankoknak?

Miért nem lehet olyan rendszert kialakítani ahol kisebb a hitelszükséglet?

Pl. lakáspolitika: tulajdonszerzés helyett a LAKHATÁST is lehetne támogatni…

Kis hazánk jelenleg a sub-prime (toxikus) jelzáloghitelek paradicsoma, a magyar „modell mentén” a tulajdonszerzés és az ezzel együtt járó 20-30 éves devizahiteles eladósodás lényegében kötelező…

Miért kell ennek mindenképpen így lennie?

Budapesten 1914 (és bizonyos tekintetben 1945) előtt csak a felsőközéposztálytól felfelé vásároltak az emberek öröklakást. a többiek bérlakásban laktak… (mi több a gazdagok jelentős rése is bérlakásban lakott) És ez nem volt feltétlenül rossz… Egy harmincéves svájci frankban denominált jelzáloghitellel feltétlenül versenyképes…

Galadhriel 2010.02.03. 19:37:34

Kedves Leguanember, Ti tényleg reménytelenek vagytok!

Szólok, hogy csaphatnátok valami hírverést itt is (kongresszus, jelöltek miegymás). Erre menetrendszerűen jön a panelszöveg, hogy ott a Párt Hivatalos Honlapja, kéretik az ügyfeleknek oda fordulni.

Állítólag Nektek a net az erősségetek. Ehhez képest aki érdeklődik, az menjen és olvasgassa a hivatalos közleményeiteket. Hogy a kampányfőnökötök mit levelez a Postával.

Itt meg arról lamentál egyiktek, hogy a választók miért nem szavaznak az LMP-re.

Amatőrség, meg egy kis elmaradhatatlan kioktatás.

(Egyébként éles a szemed meg az elméd, a "Galadriel" valóban foglalt volt. Írhattam volna a név után mondjuk 1362-t, merthogy G. valamilyen időszámítás sz. ekkor született, de a "h" barátságosabbnak tűnt.)

No, még egy. Az szimpatikus, hogy minden 3. jelölt nő. (Bár jobban mutatna a nő-ffi-ffi felállás, mint a ffi-ffi-nő, főleg a lista elején, de így is sokkal jobbak vagytok a hazai átlagnál.)

lostrider · http://apamsecret.blog.hu/ 2010.02.17. 17:28:22

Nyilván, ha valaki ide ír, akkor az LMP érdekli. Sőt, megkockáztatom, hogy a többség izgul az LMP sikeréért, vagy ha nem is az LMP sikeréért, azért a sikerért, ami az LMP által is vállalt értékrend sikere jelent. Ha aktivista lennék, akkor nekem sem tetszene, hogy dolgozok mint az őrült, és akkor itt jön egy-két net-huszár, akik kioktatnak, hogy nem vagyunk láthatóak, mire - én mint járatos és erre érzékeny aktivista - megmutatom, hogy itt és itt jelen vagyunk... A közvélemény számára az LMP egyelőre nem vagy nem igazán létezik. A köz most jelent esetben én vagyok. Nyilván Karácsony Gergő megjelenése ezen kéne, hogy változtasson. Nem azért, mert ő önmagában egy akkora celeb-ikon, hogy szavazók figyelmének fókusza az LMP-re fog koncentrálódni, hanem mert talán egy picit ért a politikai kommunikációhoz, még ha nem is kifejezetten kommunikátor vagy kommunikációs stratéga. Az idő rövid, én nem sem érzem hangsúlyosnak az LMP jelenlétét, pedig jobban rezdülök rá, ha valahol felbukkan. Gyerünk, hajrá!
Csak egy kis kitérő: a Jobbik egyészt nagyon erős volt már régóta a neten, sok aktivistával dolgozik terepen és a virtuális hálón, van egy "civil" háttér országa, jól integrált korábbi formációkat és szimpatizánsokat, jól tudott széllel szembe menni, és a széltől megtáltosodik, a politikai bulvárban bámulatos (lényegében greenpeace filozófia), és fontos, hogy egy-két el(le)hazudott problémával telibe talált egy pár milliós választói bázist, és ezeket a kérdéseket egyedül tette fel, és egyedül is válaszolta meg. Bár nagyon távol áll tőlem a Jobbik, mégis érdemes mindezeken elgondolkodni: vajon ezekből mi hiányzik vagy mi vállalhatatlan az LMP számára? Nem értem (de nem is ismerem, szívesen meghallgatom a bennfentes véleményeket), hogy zöld civil szervezetekkel miért nincs erős informális együttműködés, nyilván innen már lenne civil bázis és hátország, akár lényegesen jelentősebb a Jobbiknál. (A Humanista Párt meg mondjuk minek?!) Tehát én ezt elvileg adottnak venném, mégis hiányzó szem jelenleg - legalábbis láthatóan - az LMP-nél. Az internetes jelenlét, gerilla marketinggel csak ötletes aktivistákat igényel, és máris mehetne... Megint csak hiányzik. Nyilván nem kell lemenni politikai bulvárba, de egy-két látványos performance elkélt volna. Ehhez pedig - és itt érzem a legnagyobb hiányosságot - meg kell tudni fogalmazni három-öt hangsúlyos üzenetet: nyilván két oldalról korlátos. Egyrészt, hogy a résztvevők szerint mi ez, másrészt, hogy ebből a társadalom szerint melyik hangsúlyos. Nem a válaszokból, hanem problémákból kell kiindulni. Megint kicsit Jobbik: a "cigány-kérdés" a lényeg, és nem a válaszuk. A válasz sokak számára nem válasz, de a kérdés feltevése önmagában olyan volt, hogy az emberekhez közel került. Az LMP-nek lehet, hogy vannak érdekes, okos és alátámasztott válaszai, kérdés, hogy vannak-e izgalmas kérdései. Ha csak egy szűk kört izgatnak ezek a kérdések, akkor belterjes, budai bölcsész buli lesz ebből. Ha viszont a kérdés, a probléma sokakat - mondjuk 5%-ot - érdekel, és ehhez az LMP társul, akkor válik a választó elérhetővé. Szerintem jelen pillanatban az LMP ide nem jutott még el.
Én először a néven akadtam fel: Lehet Más a Politika... Mi van? Ez egy MDF reload? Hogy a két nagy hülye, de én más vagyok?! Mert korábban ez ment... Mindenki hüje csak én nem?! Nem az a baj, hogy az LMP heterogén, hanem hogy magát másokhoz képest határozta meg a politikai palettán: bármennyire is csábító, de ilyen közhelyes ellenérzésből nem lehet megélni. Most már mindegy, a név marad, de ebből a kezdeti csacskaságból ki kéne lépni.
Az LMP mindezek ellenére kezdi definiálni önmagát. Kezdi elérni azokat, akik ezzel a gondolattal aktívan szimpatizálnak. De ez nagyon kevés egy választási értékelhető eredményhez. Ha én adnék tanácsot kb ezeket a kérdéseket venném végig.
- Nem kell kormány program! Ennek a látszata is felesleges energia pazarlás, érdekes műhely tanulmány, szellemi kihívás, nem több. Az LMP jó esetben ellenzék lesz, tehát nem a kormányképesség látszatát kell keltenie, hanem hogy miért akarjuk ott látni a parlamentben.
- Látható, de még inkább érezhető, hogy milyen érték mentén kezd kirajzolódni, nem világos, kicsit konfúz, de ezért valami kezd lenni. Ebből mi az, ami az átlag választót érdekli: tessék meghatározni! 5 százalékot nem lehet elérni, de még megközelíteni sem a klímakatasztrófával való fenyegetéssel, meg génmanipláció ellenességgel. De még egy biciklis városkép sem fog ennyit hozni. Van-e olyan 3-5 kérdés, ami nem csak a belső kör számára izgalmas, hanem a "panel proli" és a "gumicsizmás" is érti? Nyilván nincs olyan, ami 80%-ot hoz. Akkor legyen kiválasztva az a célközönség, ahol, akik köz az 5% reálisan elérhető, és számukra mi lehet a fő üzenet. (Ha másban nem is Karácsonynak ebben van tapasztalata.)
- Nyilván ezekre kell egy hatékony, ötletes, egyedi gerilla marketinget felépíteni, ami az LMP békés, vidám és mosolygós politikájával összeegyeztethető. Nem is feltétlenül válaszokat adnék - a probléma a lényeges. Mi az a probléma, az a kavics, ami az 5% cipőjét is nyomja, és ezt tudják az LMP-vel azonosítani.
(Pesszimistább pillanataimban azt hiszem, hogy nincs ilyen. Nem azért nem érik el a zöld formációk az 5 %-ot, mert amatőrök, mert szürkék, mert röhejesek, hanem mert a társadalom demokratikusan nem kíváncsi erre. És ekkor - ez a nagy kérdés - be lehet-e vetni a cickós csajokat, a tisztes őszes halántékokat, hogy erre legyen meg az 5%? Szerintem akár igen. Népszavazással nem lett volna ombudsman. Ha kell adjon el egy életérzést az LMP, ami aztán felelősséggel képvisel olyan értékeket, amely mindenki számára, évek múltán alap lesz. A német zöldek az atom-elleni félelemből, fél-hippi mozgalomból tudtak eljutni oda, hogy ma már az értékek jelentős része alapkövetelmény. Nyilván a hetvenes évek német választója nem szimpatizált ezzel, ma pedig nincs olyan se jobb, se bal oldalon, akinek ez ne lenne természetes. Míg a zöldek nyakkendősek lettek, addig a német társadalom zöldebb - egy picit, sokszor még mindig csak a szavak szintjén, de ott már igen. Ma ilyen meglovagolható radikalizmus a zöld értékek körében nincs, viszont rengeteg mindennapi életbe beépült érték már megjelent: fizetsz a zöldövezetért, a biokajáért, a napelemért, áldozatot vállalsz a szelektív hulladékgyűjtésért, stb. Nyilván, ez egy célközönség - de az viszont erre érzékeny. Ez nem zöld politika, de a politika szerintem életérzésből adható el. Nem annyira racionális műfaj ez, mint sokan gondolják.)
Addig is hajrá, gyerünk!

lostrider · http://apamsecret.blog.hu/ 2010.02.18. 08:14:22

Bár nem tudom, hogyan keveredett ide, de azért két gondolat a bankrendszerről:
- a toxikus eszközöket ne keverjük ide, mert ez nem más, mint hozzá nem értő populizmus: a magyar bankrendszert nem jellemzik, nem véletlen, hogy az első hullám nem érintette a magyar bankokat (tipikus befektetési bank gyakorlatilag nincs Magyarországon) - lehet ezt a rendszert kritizálni, de ez nem a magyar rendszer kritikája (a nagy tudású guruk 5 éve pont az ellenkezőjét csinálták: milyen elmaradott a magyar bankrendszer, hogy még mindig a betétgyűjtés-hitelezés kettőségére helyezi a hangsúlyt);
- bár igaz, amit surko ír, hogy a német, osztrák, belga, stb. megtakarítások kerültek nálunk kihitelezésre, de csak részben emiatt olyan-amilyen a betét-hitel arányt (most magasnak tartjuk ezt az arányt, de korábban meg alacsonynak... változnak az idők!), a másik ok, hogy a tőkepiaci források ma már igen jelentősek: gondoljunk csak bele, a tipikus nyugat-európai átlagpolgár 5-10 év munkaviszony után több 10 000 EUR-os megtakarítással rendelkezik, ennek egy részét tőkepiaci instrumokba helyezi, mert hosszútávon takarít meg + (ez részben Mo-n is így van)nyugdíj alapok. Tehát a források ma már nem csak betét, hanem tőkepiaci oldalról is teljesen természetesek.

hamm-mer · http://hamm-mer.2010.try.hu/ 2010.02.25. 15:18:50

"az LMP nem létező opció az országgyűlési választásokon, azért mert nincs is. Nincs kommunikációja, ismert arca és nincs vezére sem. Még botránya sincsen."
ezen már én is filóztam.
Én nem tanultam kommunikációt,meg hasonlókat,de ha valaki ért ehhez akkor az Madonna.
Szóval valami jó szaftos szexbotrány nem árthatna... ;-)
süti beállítások módosítása