Kék ló
Olvasom, hogy a szocialisták módosítanák a munka törvénykönyvét. Plafont szabnának a végkielégítéseknek, hogy ne legyenek többé olyan botrányok, mint a BKV-nál.
Én utálom, ha hülyét tettetnek és még engem is hülyének néznek.
Nem a végkielégítés gyakorlata a baj. Adják.
De ne pofátlan mértékben, jogosulatlanul. Ne olyannak, akinek nem jár mert nyugdíjas, mert továbbra is a cégnél dolgozik, vagy mert olyan minősíthetetlen munkát végzett, hogy a produktumát fintorogva tolták el, miután letette azt a nehéz keményfa asztalra.
Az a baj, hogy nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a vérlázító végkielégítéseket nem hülyeségből vagy jó szívből szokás adni az állami vállalatoknál. Ahogy a hirdetéseket sem az alapján rendelik meg, hogy az hol jut el több emberhez vagy a célközönséghez, hanem az alapján, hogy kinek a cége/sajtóterméke profitál az üzletből, és az csurgat-e vissza illetve nyal-e segget.
Ha politikusok fordítják el a fejüket, amikor közpénzeket szórnak, akkor közben odatartanak legalább egy zsebet.
A sajátjukat, a pártét, vagy mindkettőt.
Ha összevesznek azon, hogy kié az a remek kis fejőstehén és sorra juttatják el a sajtóhoz a másik viselt dolgait, az nekünk jó.
De utána ne nézzenek hülyének, és ne csináljanak úgy, mintha a végkielégítéssel, mint intézménnyel vagy annak szabályozatlanságával lenne a baj, és nem azzal, hogy maguknak lopnak és a sajátjainak osztogatnak, mert akkor olyat teszek, mint félszemű Joe, amikor kékre festették a lovát.
Nem, nem kék lovon fogok hazamenni.
