dec
08

A miniszter félrebeszél

Az LMP szombaton – miután több körben kritizálta a CO2 kvóták eladásából származó bevételek felhasználását – demonstrációt tartott a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium előtt. A miniszter válasza erre egy kincstári sikerjelentés volt, amit az mszp.hu „az LMP eltévesztette a házszámot” címmel hozott le. 

Kedves Miniszter úr, nem az LMP tévedt el, hanem úgy látszik, Ön nem tudja, mi folyik a saját minisztériumában. 

A korábbi ombudsmani kritikára válaszul tíz napja elvitte a sajtót saját házába, és ott reklámozta a Klímabarát Otthon lakossági programot. Azt a programot, ami még nem is létezik, pályázni rá a legjobb esetben is csak hónapok múlva lehet, mert nincs megoldva, hogy ki fogja kezelni és milyen pénzből a pályázatokat.

Ez annyira unalmas. Amikor szorul a dolog, bedobnak egy kommunikációs trükköt, bejelentenek valamit, ami ugyan nem létezik, de akár létezhetne is. (Sőt, léteznie kellene.)

A nyáron eladott 8 milliárd forintnyi kvótáról „elfelejtettek” szólni. Ha valaki fel nem dobja, ezt simán elsikkasztják.

Nem tudom, hogy Szabó Imre miért gondolja, hogy egy zöld párt nem tudja hajszálpontosan, hogy mit csinál és mit nem csinál a Környezetvédelmi Minisztérium? És főleg a klímapolitikai államtitkárság. Ami zöld szempontból elvileg a leghasznosabb szervezeti egység lehetne a kormányzatban. Elvileg.

Abban igaza van a miniszternek, hogy a kormány – ezen belül elsősorban a pénzügyminiszter – megpróbálta azonnal lenyúlni a kvótapénzeket, amint azok befolytak (2008. ősze). De ezt, köszönhetően többek között a KvVM erőteljes lobbizásának, sikerült megakadályozni. 2009 májusára kiderült, hogy a Pénzügyminisztérium már nem ellenzi, hogy a pénzeket eredeti céljukra fordítsuk. Ami töketlenkedés azóta történt, az teljes egészében a KvVM-nek köszönhető – ami már csak azért is érthetetlen, mivel elvileg ez ő érdekük lett volna az egy éves késés minél hamarabbi behozása, a pénzek minél hamarabbi kihelyezése, a már szemöldöküket ráncoló belgák, spanyolok, és a potenciális vevő japánok megnyugtatása. És nem utolsó sorban rengeteg ember várja már ugrásra készen, hogy a válság miatt forrásaitól megfosztott Nemzeti Energiahatékonysági Program (NEP) folytatódjon. 

De úgy látszik, sokkal fontosabb volt egy saját bürokrácia felépítése, egy saját pénzosztó rendszer felállítása, ami ugye időbe telik.

110 MILLIÁRD FORINTUNKBA KERÜLT.

Bár a rendszert elnézve, lehet, hogy Csehországban jobb kezekbe került, mintha az itteni üvegzsebekbe folyt volna…

Alább a részletek.

„Az LMP eltévesztette a házszámot” című miniszteri közlemény néhány ponton, hm, hogy is mondjam – túl optimista.

"Ezért dolgozta ki és indította el hazánk az elsők között a Zöld Beruházási Rendszert (ZBR) és a Klímabarát Otthon Programot, ami pillanatnyilag az egyik leghatékonyabbnak tartott klímavédelmi eszköz. A zöldtárca vezetője a koppenhágai klímacsúcson is mindent megtesz majd azért, hogy Magyarországon minél több ehhez hasonló zöldítésre kerülhessen sor."

Az "elindította" elég erős szó. 2008 nyarán adtuk el a kvótákat. 2009 októberében ennek egy részét (15 milliárdot) a panelprogramba raktak, de abban eddig még 1 db támogatási szerződést nem írtak alá, 1 forint kifizetés nem történt, a pénz nagyobbik felére meg még ki sem írták a pályázatot.

A miniszternek nem Koppenhágában kellene harcolni, mert láthatóan a saját apparátusa az, amelyik képtelen megbirkózni a feladattal.

"A tárca ezért folytatja a Zöld Beruházási Rendszert és a Klímabarát Otthon Programot, hiszen e rendszer kidolgozásának köszönhető, hogy a piacon elsőként, másoknál lényegesen jobb áron sikerült kibocsátási kvótákat értékesíteni, melyekből azonnal mérhető kibocsátás csökkentést lehet elérni és otthonok ezrei válhatnak klímabaráttá."

Mekkora hazugság már. Nem folytat semmit, hisz még el sem indult! Pláne nem volt sehol semmiféle ZBR, amikor a kvótákat eladtuk.

"Szabó Imre környezetvédelmi miniszter szerint átlátható és hatékony a kvótabevételek felhasználása Magyarországon."

Ezt nem is kell nagyon kommentálni. Egy évig az is bizonytalan volt, hogy nem olvasztják-e be a költségvetésbe. Hogy ez nem történt meg, abban valóban vannak érdemei a zöldtárcának. Viszont sokáig titkolták, hogy mennyi is volt a bevétel. És a most nyáron eladott újabb adagról se tudtunk volna semmit, ha véletlenül ki nem pattan. Átlátható felhasználás? Amikor még azt is folyamatosan titkolták, hogy mennyi is az annyi?

"2009 közepén önálló klímapolitikai szakállamtitkárság is felállt többek között e projektek koordinálására."

Hát ez a lényeg. Ahelyett, hogy a klímapénzeket szépen odaadták volna első körben a működő programoknak (Panel, NEP, stb.), elkezdtek kiépíteni egy saját pénzelosztó rendszert. A gazdaságnak lehet, hogy nem jut ZBR, de újabb pár tucat bürokrata biztos álláshoz jut.

Mert mit csinál az önálló klímapolitikai szakállamtitkárság? Megmondom. Megpróbálja megakadályozni, hogy bárki más beleszólhasson a pénzek felhasználásába. És ennek érdekében képes fél évig szabotálni a lakossági program kiírását. Holott mindössze egy miniszteri rendelet módosítására lett volna szükség, ami 1 hónap alatt véghezvihető. Ehelyett itt állunk 2009 december végén, és a folyamat még mindig nem indult el (emlékeztetőként: a kvóta-eladások másfél éve történtek; legkésőbb 2009. májusára eldőlt, hogy a költségvetés mégsem nyeli le, az eredeti célra kell fordítani).   

"Értelmetlen elmaradt bevételekről beszélni - hangsúlyozta a miniszter."

A japánok velünk kezdtek el tárgyalni, majd a csehektől vettek kvótát, mert látták, hogy nem vagyunk képesek elindítani a programot; azaz nincs garancia arra, hogy klímavédelmi célokra költjük. 110 milliárd forinttól estünk el.

"A kvóták egy részét kemény zöldítési követelményekért cserébe megvásároló spanyol környezetvédelmi minisztérium delegációja is itt járt a héten, és elégedettségét fejezte ki a magyar Zöld Beruházási Rendszerrel."

Na persze. És melyik luxusétteremben itatták le szegény spanyolokat jó féle ágyas panyolaival, hogy ilyet nyilatkoztak? Esetleg levette őket a lábukról egy hasonló kommunikációs offenzíva, mint amikor a miniszter a saját házában mutatta be a nem létező pályázatot?

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetmas.blog.hu/api/trackback/id/tr601582776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darvon 2009.12.08. 20:51:58

Ez a beszéd! Sajnos ezek olyan témák, hogy a legtöbb embernek könnyű beetetni ezeket a csúsztatásokat, kevesen tájékozódnak ilyen ügyekben, még a sajtó sem foglalkozik vele. Ezért is tartom jónak, hogy a pénzügyi oldalát (is) hangsúlyozzátok, hátha így nem szarják le.
Persze az optimális az lenne, ha anélkül is érdekelné a népet a téma, hogy ez milliárdos veszteséggel/sikkasztással járna együtt, dehát még fiatal ehhez apró demokráciánk.

fidusz 2009.12.09. 05:22:51

Bocs, az ombudsman jelentését nem olvastam, viszont úgy tudom, a Zöld Beruházási Rendszer pályázatát már augusztusban kiírták (igaz, hogy az Index akkori híre szerint csak jövőre várható a pénz...). Mégsem írták ki a pályázatot?

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2009.12.09. 09:34:40

@fidusz: na látod, erről beszéltem. Téged is jól megkavartak.
Ami augusztusban megjelent, az a panel program folytatása, csak most "Klímabarát Otthon Panel Alprogram" a neve. A kormány kivette a panelprogramból a pénzt, belerakták a klímapénzt (14-15 milliárdot), és el kezdték reklámozni, mint valami nagy durranást. Oké, kitaláltak egy új szisztémát (klíma-plusz, vagy mi), ami annak ad több támogatást, aki több CO2-t takarít meg. Pályázatot beadni egyébként októbertől lehetett, elbírálás, meg minden, szóval ezért írta az Index, hogy a pályázó idén még nem kap pénzt.

De panel program eddig is volt, élelmesebb városok (pl. Nyíregyháza) már az összes paneljüket felújították (ott az önkormányzat is beszállt az önrészbe). Ami nagyon hiányzik, az egy olyan támogatás, mint ami Németországban van: aki napkollektort vagy hőszivattyút tesz fel, vagy szigeteli a házát, az kap x ezer eurót. Tehát a nem panel lakások támogatása. Erre lenne elvileg a NEP (Nemzeti Energiahatékonysági Program), amibe a kormány néha, ha eszébe jut, belecsurgat 1-1,5 milliárdot, amit 10 nap alatt elkapkodnak, majd kuss van egy évig. Ez a tragédia. Itt lakossági kereslet is lenne, meg kisiparosoknak is adhatna munkát (egy panel felújításához ugye azért nagyobb cég kell), meg az energiatudatosságot is növelné jobban... szóval itt nem bírják megtenni ugyanazt, mint a panelnél, hogy egyszerűen belerakják a klímapénzt. Nem tudom miért. (Talán a panellakók fontosabbak a mai kormánynak, mint a családiházasok?)

Rigo' 2009.12.09. 12:49:38

Nagyon jó cikk! Gratula. Igazán büszke vagyok az alaposságodra. A tények mondjuk nem tesznek boldoggá, de reklámozni kéne ezt a cikket mindenhol. Meg is teszem a magamét...

Frank'Leó 2009.12.10. 19:45:49

@Rigo': És dicsérjük meg a országgyűlési biztosi állásfoglalást!

Végigbogarásztak mindent, a pályázati útmutatókig bezárólag. Majd összefoglalták, előre válaszoltak a lehetséges ellenvetésekre (112 ezer karakter, egy kisregény mérete!).

Frank'Leó 2009.12.10. 19:47:16

@Frank'Leó:
Ja, és érdekes volna látni, mit válaszolt erre a "2009 közepén felállt önálló klímapolitikai szakállamtitkárság".

Ez vicces! Ezek szerint amióta van szakállamtitkárság, azóta nem megy a klímapolitika!
süti beállítások módosítása