Egyik kedvenc vicclapomat olvasva (annyit segítek hogy a címe 1 hét időtartamot jelent) megakadt a szemem egy neves filozófussal készült, politikai témákat feszegető interjún. Rögvest el is olvastam, a hasonló írások mindig számottevően képesek javítani a közérzetemen. Megerősítenek abbéli meggyőződésemben hogy Magyarországon két dologhoz ért mindenki: a focihoz és a politikához. Elgondolkodtató, hogy finoman szólva nem vagyunk a csúcson egyik műfajban sem.

Éppen azért mert ennyire elharapódzott a "hozzáértés" a társadalom minden rétegében, úgy gondolom, érdemes lenne osztályozni eme "szakértőket" a könnyebb felismerhetőség érdekében. Annyit azért hozzáfűznék hogy az alant említett típusokba nem mindenki tartozik bele az adott szakmából, de akinek inge az nyugodtan vegye magára.

- a Filozófus: A Filozófus régi, letűnt korokban többnyire megelégedett azzal hogy felvázolja az állam ideáltípusait, esetleg propagálja elképzeléseit, melyek elvezethetnek a szerinte tökéletes társadalmi berendezkedéshez. A mai Magyarországon viszont a Filozófus úgy érzi, hogy saját szakterületén szerzett tudása feljogosítja arra, hogy teljes magabiztossággal elemezzen aktuálpolitikai történéseket, pártprogramokat, politikusok személyiségét vagy bármit, ami kicsit is kapcsolódik ezekhez. A Filozófus egyik kedvenc szava a "demokrácia", ami már csak azért is érdekes, mert ezt rendre kis hazánk politikai berendezkedésével hozza összefüggésbe, ami némiképp alátámasztja azt a közvélekedést, hogy a Filozófus világának és a valóságnak a metszete igen kicsi, sőt, erősen konvergál a nullához. A Filozófus általában rendkívül gazdag képzelőerővel megáldott ember, és eme képességét akkor is kamatoztatja, ha politikáról van szó - mikor is Tolkien regényeit megszégyenítő fantáziáit ország-világ elé tárja.

- az Újságíró: A szakértők eme archetípusa könnyű helyzetben van, hiszen amint állást kap egy médiumnál, automatikusan az adott téma (esetünkben a politika) szakavatott ismerőjévé válik. Bármely politikai témához játszi könnyedséggel képes hozzászólni, és természetesen mindig igaza van. Mivel tévedhetetlen, az Újságíró véleménye magától értetődően atlényegül tudássá, amihez mindenkinek illik okosan bólogatnia, mint megfellebbezhetetlen univerzális igazsághoz. Ha a sors kifürkészhetetlen akaratából mégis valami olyan nagy ökörség jelenik meg az általa írott cikkben, ami miatt helyreigazítást kellene eszközölnie, ezt nyilvánvalóan nem fogja megtenni, hiszen mindig igaza van, és különben is nem ő volt, ráadásul nem is gondolta komolyan.

- a Közgazdász: A Közgazdász érdekes figura, mivel saját terepén meglehetősen könnyedén mozog, azonban hamar megváltozhat a helyzet, ha a politika ingoványos talajára téved. Annak ellenére hogy meglehetősen racionális ember, bizonyos rokonságot mutat a Filozófussal, amikor elkezdi fejtegetni azt hogy "mire reagálnának pozitívan a piacok". Ekkor beindulnak agyának azon részei, melyeket kénytelen volt elnyomni munkája során, és elszabadulnak legvadabb fantáziái, melyek kifejtése során még a politika mindenre képes világában is igen vad elképzelésnek számítanó forgatókönyveket vázol fel. Ezért annyira nem lehet hibáztatni, hiszen a Közgazdász univerzumát a piaccentrikus világkép tölti ki (túlhaladva a régen oly divatos geocentrikus, heliocentrikus, és még ki tudja milyen világképeket), melynek kifejtése viszont meghaladja eme írás kereteit.

- az Író: Az Író kiváló könyveket képes letenni az asztalra, még akkor is jó esély van erre, ha politikáról ír - úgy általában. Mert a baj ott kezdődik, ha az Író a pártokról ejt szót, avagy róluk ír valamit. Ugyanis ebben az esetben elhatalmasodik rajta vad gyűlölete, ami több dolog miatt törhet ki belőle: 1. vesztett a pártja egy választáson, 2. nyert a pártja egy választáson, 3. bármi más történt a pártjával. Az Író képes kedvenc pártját a földbe döngölni a nagyközönség előtt, ugyanakkor halálosan megsértődik abban az esetben, ha más teszi ezt. Az Írót ezen állapotában igen veszélyes megközelíteni, ezért páncél, sokkoló, járókeret (magunk elé tartva) stb. használata javallott.

- a Politológus: A Politológus a fény a politikai szakértelem kontárok által elsötétített egén. Elvileg. Ugyanakkor egészen sokan képesek orbitálisan nagy ostobaságokat mondani. Ennek pedig két oka lehet: vagy hiba csúszott a mátrixba, vagy pedig sokaknak nem csak a szívük, de a zsebük is egy adott párt felé húz. Lelkes honfitársaink dokumentálják is a szakértelem megnyilvánulásának eme eseteit, mintegy lenyomatként az utókornak, a szakma marxista-leninista hagyományokból építkező elfogulatlanságáról. Szerencsére van olyan is aki komolyan veszi a munkáját, mondjuk Török Gábor, aki csak egy elszólásával volt képes bekerülni a kétes dicsőségnek eme elébb említett panteonjába.

- a Politikus: A Politikus a kontárok alfája és omegája. Egyesíti magában az összes fentebb említett típus tulajdonságait, létrehozva a legveszélyesebb lényt, aki valaha politikáról beszélt. Szájának egy-egy mozdulatával képes veszettséget előidézni annak minden tünetével (nyáladzás, agresszió, rekedtté váló hang) vagy epilepsziát okozni az óvatlanoknál. Az azonnali agyhalálról már nem is beszélve. Nem lehet eléggé óvatosnak lenni eme típussal szemben, mert ezek a hatások a tévé képernyőjén keresztül is képesek elérni az embert. Ha nem tudjuk elkerülni az ilyetén ingereket, akkor nyugtató zene (fejhallgatóból), vagy nyugtató hatású teakeverék segíthet. Igaz, ezek csak tüneti kezelésre jók, így a tudomány mai állása szerint az egyetlen biztonságos módszer önmagunk megvakíttatása és forró ólom fülünkbe öntése. Ugyan rebesgetik azt is, hogy ezeket a lényeket vissza lehet űzni az alsóbb szférákba a négyévente esedékes választások segítségével, de ezt még nem próbálta senki az elmúlt 20 év alatt.