Ma nyújtotta be az LMP az Országgyűlésnek azt a javaslatot, ami fél éves moratóriumot rendelne el a pláza- és hipermarket építésekre. Mindezt azért, hogy ez idő alatt egy szigorúbb építési szabályozás születhessen.

Maga a moratórium csak akkor ér valamit, ha tényleg értelmes dolgokat tudunk alatta kitalálni. Ha körülnézünk Európa boldogabbik felén, van mit tanulnunk. A legtöbb helyen egy meghatározott eladótér-méret felett (ez Ausztriában kisebb településen 600 m2, nagyobb településen 800 m2) nem a helyi önkormányzat, hanem a tartományi építési hatóság engedélyezi a "bótot". Ez már egyből kiszűri a magyar vadkapitalista rendszer egyik legnagyobb hibáját, hogy elég valahogy „jóban lenni” egy önkormányzattal (maximum tízegynéhány fő), és akkor nem számít hatástanulmány, környezeti vagy városképi kár, a már létező boltok felének tönkremenetele, a haverok megszavazzák, s mehet az üzlet.

Az egyik településen például az önkormányzati földeket a közmunka keretében művelték, majd az ott megtermelt élelmiszert szintén közmunkában főzték be, amiből az iskolában ebédet adtak a gyerekeknek. Máshol a faluőrszolgálatot tartották fenn közmunkával, több romát is alkalmaztak, ami jelentősen javította a közösségen belüli megítélésüket és a közbiztonságot.

Egy ilyen program amellett, hogy helyben tartja a termelést és a fogyasztást, vagy csökkenti a településeken a szociális feszültségeket, az önbecsülés és az önrendelkezés érzését is megadja az embereknek. Csökken kiszolgáltatottságuk, az együtt elért eredmény pedig közösséggé alakítja az egy helyen élőket. A munkahely elvesztése az anyagi problémákon túl az önbecsülés, az önrendelkezés és a közösségben betöltött szerep elvesztésével fenyeget, a haszontalanság érzése pedig a mentális létminimum alá kényszeríti az embereket.

Foglalkoztatáspolitikusként, az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának tagjaként tisztában vagyok vele, hogy a közmunka-program nem jelent hosszú távú megoldást a tartós munkanélküliségre. Azonban egyik napról a másikra munkahelyeket megsemmisíteni olyan területeken, ahol az emberek már eddig is a létminimum küszöbén éltek, minden jóérzés és szolidaritás tagadása. Amíg ezeken a területeken nincs megoldva a beruházásfejlesztés, a kis- és középvállalkozásokat serkentő programok létrehozása, azaz amíg az állam az egyetlen foglalkoztató, addig nem lehet az emberektől elvenni még azt a keveset is, ami – ha ideiglenesen is – biztosítja a túlélésüket.

Az LMP a Fidesz szegényellenes politikája ellen már eddig is többször felemelte a szavát. A kormány és a legnagyobb politikai erők a szegényeket legszívesebben elfelejtenék. Jól mutatja ezt az is, hogy előttem politikus húsz éve járt utoljára a térségben kampányidőszakon kívül: 1991-ben G. Nagyné Maczó Ágnes. Magam is meglepődtem látogatásom viszonylag nagy médiavisszhangján, holott képviselőként, parlamenti bizottsági tagként nem tettem mást, mint találkoztam azokkal az emberekkel, akiket képviselek, és akikért felelősséggel tartozom.

Kaufer Virág
az LMP országgyűlési képviselője

Megszorítások várhatók többek között a közösségi közlekedésben, mondta ki Orbán Viktor a tiltott szavakat. Ennek örülnek az elemzők, és józan ésszel tényleg tudható, hogy valamit kezdeni kell, hiszen a nyugdíjeinstandból és válságadókból származó bevételek nem tartanak örökké. Személy szerint a várható lépések egy részével még egyet is értek.

De vajon a közlekedés miért került újra célkeresztbe? Népszerű dolog persze a MÁV és a BKV gazdaságtalanságával példálózni, de vajon van-e koncepció a megszorítások mögött, vagy csak ki lesz adva az ukáz, hogy holnaptól a vasút 50 milliárddal kevesebbet kap, oszt' jónapot? Ez utóbbi esetben kb. mennyi esély van arra, hogy nem agyatlan járatritkítások következnek? Félreértés ne essék, majdnem biztos vagyok benne, hogy a mai MÁV-Volán-BKV színvonalat kevesebb pénzből is ki lehetne hozni. De ehhez komoly átszervezésre, az átláthatóság radikális növelésére volna szükség. Nem fűnyíróra.

Ilyen ország pedig nincs. Van egy sokmilliárdos, nagy politikai befolyással megáldott ingatlanvállalkozónk, aki – illetve az összes illetékes beosztottja, az összes illetékes hatósági munkatárssal egyetemben – több méterrel „elnézett” egy telekhatárt. Egy telekhatárt, amely egészen véletlenül egy természetvédelmi terület határa is. Az eredmény több száz (ezer?) négyzetméternyi védett erdő kiirtása. Budapesten, egy olyan városban, amely, ugye, arról híres, hogy nem kell vigyázni a levegőjére meg a benne lakók életminőségére, mert az úgyis tutiszuper.

Először fel kellett mérni a területet az adásvételkor. Aztán a különböző engedélyezési eljárásokhoz számtalan olyan tervrajzot kellett készíteni, amelyen az épület telken belüli elhelyezkedését feltültetik. Aztán pontosan ki kellett tűzetni az új kerítés helyét (aztán, ha az új kerítés nem is a régivel azonos vonalban épült, nem kellene azzal szánalmaskodni, hogy a régi volt a minden földhivatali adatot felülbíráló vonatkoztatási alap). Ezen munkafázisok egy ilyen ingatlanvállalkozásban mind-mind lezajlottak anélkül, hogy bárki felfigyelt volna a differenciára?

És ez a vállalkozó éppen lerombolni készül egy belvárosi utcát!

Szerintem kevesen lesznek, akik meglepődnek azon, hogy a Véleményvezért a magyar internet legmegbízhatóbb elemzői egyikének tartom. Talán egyszer fordult elő, hogy nem értettem egyet a véleményükkel, de már arra sem emlékszem, hogy ez milyen téma volt (valószínűleg valami olyan gazdaságpolitikai tézis, amely nekem túl neoliberálisnak tűnt).

Van azonban néha egy kis elszomorító mellékzönge a mondanivalójukban, amely mintha az LMP érzelmi elutasításáról szólna. Nem szépítem a dolgot, lehetne az LMP professzionálisabb, lehetne gyakorlatiasabb, lehetne szervezettebb, hasonlíthatna jobban a hétköznapi ember által elvárt „párt” képre, és mindezek eredményeképpen ívelhetne a csillaga meredekebben felfelé, de a Véleményvezér részéről ezen hiányosságok tényszerű megállapításán túl én valamifelé lesajnálást és az LMP törekvéseinek ellhallgatását is érzem.

A Mandiner elég nagyra nem becsülhető szerzője (szerzőpárosa? :)) Kínai Kálmán és Trágár Tóni olyan videót illesztett be és ajánl hétvégi posztjában, mely mellett egészséges magyar(országi) ember nem mehet el tanulságlevonás nélkül.

Nem csak az Aprajafalvi Együttműködés Rendszerét láthatjuk viszont a videón, hanem a tábortüzes jelenetet is vidáman analizálhatja bárki, aki részt vett már LMP-s gyűléseken.

Ma kiiratkoztam a közösségből. Szerencsére a hozzám hasonló társadalomellenes népség zöme még hezitál, így mindössze öt percig tartott, sorba se kellett hozzá állni.

Indokaim között vannak demográfiaiak (Ratkó-unoka vagyok), gazdaságiak, politikaiak egyaránt. Döntésem persze nem racionális, hiszen az egyenlet ismeretlen tényezői többen vannak, mint az ismertek. Ráadásul nem is rajongok a magánnyugdíjpénztári rendszerért. Mondhatni, örömmel léptem volna vissza, ha szépen kérnek – és mutatnak valami hihetően működő alternatívát.

Amellett, hogy (én, a lusta) bízom benne, hogy csak lesznek olyan tökös csávók, akik elmennek az igazukért az európai bíróságokig, egyszerűen nem hiszem el, hogy a nyugdíjazásomig hátralévő nagyjából 30 esztendőben senki sem lesz, aki visszacsinálja ezt az egészet. Akár igen, akár nem, valószínűleg így is, úgy is csak abból fogok élni öregkoromban, amit magam tettem félre (esetleg, amivel a gyerekeim megszánnak), akkor meg miért ne próbáljam meg legalább ezt a keveset megtartani? Nem rajongok a holland biztosítókért, de jobban bízom bennük, mint a magyar állam fizetőképességében és tisztességében (bármilyen kormánya legyen is).

A döntés már megvolt tegnap este, de ma reggelre még álmodtam is egy vicceset. Azt, hogy előállítanak a zsaruk a magánnyugdíj miatt. Mielőtt még komolyabbra fordult volna az ügy, megszólalt a vekker, s félálomban arra jutottam, hogy mivel LMP-s önkormányzati képviselő vagyok, már mindegy, hogy az én káderlapomra rákerül-e még ez is. Pedig csak 14 voltam a rendszerváltáskor, és még mindig kiröhögöm a diktatúrával ijesztgető bérrettegtetőket. Lehet, hogy nem kéne, de ezt még csak a tudatalattim tudja?