nov
22

Maguk alatt a fát

Mostanában, mikor a nemzeti együttműködés kormánya minden héten nekiesik a demokratikus jogállam egy-egy intézményének, mindezt az ország közvéleményének (pár mitugrász értelmiségit kivéve) teljes közönye mellett, talán nem ártana egy pillanatra visszatérni az alapokhoz és…

már
09

Zsanett

Történt vala, hogy egy fiatal nő azzal ment be a rendőrségre, hogy két rendőr a Kiskörúttól pár sarokra három másik társaságában megerőszakolta. Ez egy elég hihetetlen és abszurd történet, de ha azt vesszük, hogy 2006 őszén nem sokkal korábban nagy nyílvánosság előtt…

dec
15

Európa utolsó diktatúrája

Bár nagy felhajtás és ünneplés nincs körülötte, de mégis mostanság érünk a rendszerváltás 20 éves jubileumához. Sajnos manapság sokan érzik úgy, hogy nincs ezen mit ünnepelnünk. Sokan vannak a csalódottak, általános a kiábrándultság. Persze nem tökéletes a rendszer,…

júl
22

Kurta kocsma

Én nem vagyok valami nagy kocsmajáró, pesti éjszakai arc, de a terézvárosi szesztilalom (este tíz után minden vendéglátóhely zárva) azért elég meredek. Verókéknak jó pár húzásuk van, tejtestvérére, Hunvaldra már egyszer kitértünk, de ő is megérne pár feketemisét, - itt…

jún
16

A hatodik koporsó

„A hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik.” – mondta Orbán Viktor 1989. június 16-án.És milyen igaza volt.De hogyan kellene elhangzania e beszédnek 2009. június 16-án?  Valahogy…

máj
25

Villámposzt a szakszolgálati szakértelemről

Van ez a Kivágóné, akit a fővárosi szocialista frakció azért vett fel, hogy a megérdemelten börtönben ülő Hunvald pótlásával biztosítani tudják a költségvetés megszavazáshoz szükséges többséget. Rendkívül bonyolult munka, láttam saját szememmel: a frakcióvezető minden…

máj
24

A frakcióvezetők már megbeszélték

A hivatali ügyintézés tragikomikus volta közismert. Most abból kaptunk egy merítést, milyen az, amikor az ember a választások kapcsán szeretne listát állító pártként alapvető infókhoz jutni. Elég rossz. Az ügy, amiért belevetettem magam az önkormányzati labirintusba, az…

már
18

Egyszerű poszt

Ez egy nagyon egyszerű poszt lesz. Csak azt szeretnénk mondani, hogy: Nem. Nem tartjuk elfogadhatónak, tolerálhatónak, menthetőnek, előfordulhatónak, hogy hangoskodó tüntetőket meztelenre vetkőztessenek és tornáztassanak. Ha eltakarják transzparensükkel GYF-et a rajongók elől,…

süti beállítások módosítása