jan
20

Megszorításból nem lesz reform (sem)

Megszorítások várhatók többek között a közösségi közlekedésben, mondta ki Orbán Viktor a tiltott szavakat. Ennek örülnek az elemzők, és józan ésszel tényleg tudható, hogy valamit kezdeni kell, hiszen a nyugdíjeinstandból és válságadókból származó bevételek nem tartanak…

dec
22

Karácsonyi ajándék a budapesti tömegközlekedőknek – egyelőre nincs

Szívesen írnám legalább azt, hogy hoztunk is meg nem is, mert nagyon akartunk – de ez az eredményen sajnos nem változtat. Még a december 15-ei fővárosi közgyűlési ülésre nyújtottuk be a javaslatunkat, melyben a budapesti alkalmi tömegközlekedőket szerettük volna a mainál…

nov
05

Budapesti Közlekedési Krízis(kezelés)

Meg leszünk váltva, legalábbis közlekedésügyileg: ennek ígéretével lép fel a Fidesz, amikor – egyébként teljesen logikus módon – megszervezi a Budapesti Közlekedési Központot (sőt, a múlt idő a megfelelő, ugyanis az október 27-i közgyűlésen már el is fogadták a…

máj
11

Kinek van jobb híre?

Ki-ki attól függően, hogy mennyire látott már bele abba, hogyan dőlnek el szeretett fővárosunk fejlesztései, végignevette, illetve végigsírta a múlt hetet Horváth Csaba jó hírén, de – most már elárulom – inkább a sírás volt jogos. Ugyanis Horváth Csaba jó híre…

már
26

Programvita, 2. rész: élhető városok

  Szemét, faltól-falig beton utcák, omladozó vakolat, igénytelen közterek. Szmog, keresztbe-kasul parkoló autók, dugók, zsúfolt buszok, feszült emberek. Sokak szemében ez ma a város, és ez különösen igaz Budapestre. Pedig nem kéne százmilliárdokat költeni arra, hogy ez ne…

már
04

Fűnyírás helyett gondolkozzunk!

Dolgozunk, dolgozunk, de vannak dolgok, amelyek nem lehetnek mások. Például az MSZP. Mit ígérnek a „programjukban”? Sokmindent, de nekem a sok érdekesség közül azon akadt meg a szemem, hogy a GDP 1%-ára szorítanák le a tömegközlekedésre fordított pénzeket. Így, lazán.…

feb
08

A BKV és a szakadék széle

Miután Hagyó mester elesett a baráti tűzben, kikerült egy írás a hivatalos LMP honlapra arról, hogy ettől azért még nem lesz jó és átláthatóan működő közösségi közlekedés Budapesten és környékén. Érdekes fejleményeket vett az ügy ezek után. Talán még sosem…

nov
20

MÁV helyett európai vasutat!

Számtalan sebből vérzik a mai magyar vasút, aminek talán a legnagyobb ellensége - a féltudású politikusokon kívül - maga a MÁV, amely cég ma nem jelent mást, mint átláthatatlan mutyitengert, több tucat, végsősoron az állam vérét szívó leányvállalatot, az 1900-as évek…

süti beállítások módosítása