júl
05

NENY

Sokan (körülbelül a 2010-es parlamenti választásokon szavazatot leadók 53%-a) gondolták úgy, hogy a rendszerváltás letéteményese és a gazdaság reménybeli talpraállítója a Fidesz. Ezen remények minél előbbi kiteljesítése helyett azonban az új, kétharmados többség első intézkedése az volt, hogy a parlamenttel elfogadtatta a „nemzeti együttműködés nyilatkozatát”. Ez a felesleges, de annál magabiztosabb pócselekvés akkor még tűnhetett viccnek vagy pillanatnyi elmezavarnak.

Valaki nyilván nagyon elvesztette az arányérzékét, amikor egy nagyarányú választási győzelem okait országgyűlési határozatba foglalta ahelyett, hogy – ha már deklaráció – elérendő célokat, erkölcsi alapvetést vagy valami hasonlót helyezett volna az új ciklus elé. De nem. Az országgyűlési többség egy olyan szövegű határozatban, amely legfeljebb egy közepes kortesprogram preambulumába való, kimondta, hogy mire gondolva szavazott a magyar nép így vagy úgy.

Mi ez? Vágyvezérelt, kreatív történetírás? A politikai giccs csimborasszója? Az intézményesített bullshit? Alighanem mindegyik, de ez akkor egyelőre csak furcsa volt, senkinek sem ártott. E kétes értékű kortesszöveg parlamenti határozatként való áterőltetése logikájában hasonlít a Párt vezető szerepének becikkelyezéséhez, de súlyosságban azért még messze nem az. Baljóskodjék éjt nappallá téve az, akit ezért fizetnek.

Azonban most már ott tartunk, hogy a NEK messze nem 100%-os profizmussal építi a NER-t és ennek az aktuális fontos lépéseként a NENY-t kötelező lesz (vagy ajánlott, persze!) minden fontos közintézményben közszemlére tenni. Legalább ekkorában és ekkorában, noch dazu színesben (legyen szép az a nemzetiszín pántlika, de mi van, ha nincs színes nyomtatója a kiskukutyini önkormányzatnak?).

A posztkommunista rezsim ott indult el a végső bukás felé vezető úton, amikor már „komoly emberek” is kimondták, hogy ezek bármit is mondanak, az ellenfeleiknek van igazuk. A legsúlyosabb feltételezés, miszerint az MSZP-SZDSZ – tisztelet a nagyon kevés kivételnek! – egy érdekalapú, kontár banda, akiknek minden társadalmi és gazdasági kérdésben az kedvez, ha minden a lehető legjobban hasonlít a rendszerváltás előttre, igaz volt. Végre végük!

De most mi jön? A tömény koncepciótlanság, a kritikátlan szabálygyártás, az önmérséklet teljes hiánya, a személyi döntések ordenáré módon való elintézése – élen Schmitt „eb ura fakó” Pállal – mind mind olyan, mintha ama bizonyos bérrettegők hada írta és hangszerelte volna. Az önmagával már százféle vicces formában szövetséget kötő párt ráadásul nemzeti együttműködésként sulykolja azt, hogy kicsinyített önmagán, a KDNP-n kívül senkivel sem képes együttműködni.

Amikor a rosszabbul élünk, mint négy éve szlogenjével vagy a 14. havi nyugdíjjal még csak a kádárista kommunikációt tanulták a fiúk, akkor kezdődött el a most elérkezett jövő? Lehet velem vitatkozni, de úgy látom, az első Orbán-kormány – minden hibájával együtt – valóban magasra helyezte a mércét, valóban rászolgált az áprilisi reményekre. Mostanra viszont az ellenfeleiknek lett igazuk? Nyolc év ellenzékiség ennyire kibírhatatlan volt ép ésszel? 

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetmas.blog.hu/api/trackback/id/tr202130263

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Blogkonzultáció a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről 2010.07.09. 12:44:23

  Bár a NER fogalma már egy ideje megszületett a Fidesz háza táján, az új rendszer, annak elnevezése és a kísérőjelenségek körüli vita az elmúlt egy hétben került igazán a figyelem középpontjába, elsősorban a nyilatkozat kötelező kifüggesztésről s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.05. 21:36:21

Hírcsárda-botrány, gazdaságiválság-nyilatkozat, kötelező plakát... a koronyúsztatás semmi se volt. Szimbólumokat választott a nép politikusok (sőt államférfiak) helyett.

hulyeinformatikus 2010.07.06. 09:02:15

Ezek szánalmasabbak, mint gyurcsányék voltak.

darkgreen 2010.07.06. 20:59:23

"első Orbán-kormány – minden hibájával együtt – valóban magasra helyezte a mércét"

Naaaaa!!!! Ott folytatják ahol abbahagyták. Megszállják a demokratikus intézményrendszert, felszámolják a fékeket és ellensúlyokat. A baj az, hogy pontosan azt csinálják, amit 8 éve abbahagytak. Csak most semmi sem áll az útjukban.

Kosinva 2010.07.06. 23:02:47

A Fidesz demokrata konzervatív néppárt. A kétharmad megszerzésével most saját maga határait próbálgatja, sajnos néha nem a legjobb kormányzati kommunikációval, de mindenkit megnyugtatok nem lesz diktatúra, nem lesz Orbán képe kint a közhivataloknál, helyette a készülő komplexebb állami felmérések után és közben azokra épülő gazdasági ösztönző csomagok lesznek, amik egy konzervatív liberális gazdaságpolitikát jelent és amiből jó eséllyel fellendülés és növekedő pálya származhat.

hulyeinformatikus 2010.07.07. 10:45:19

@Kosinva: Magyarázd meg ezt, kérlek:

"„Magyarország volt korábban azon a pórázon, amit IMF-segélynek neveztek, és pontosan tudjuk, hogy ez Magyarország számára a szuverenitás egy részének elvesztését jelenti, s hogy a gazdaságpolitika alakításának fontos kérdéseiben Magyarország elveszíti az önállóságát. Magyar állampolgárként azt tudom mondani önöknek, hogy szégyen, hogy idejutottunk” – jelentette ki Orbán Viktor, emlékeztetve rá, hogy 1998-ban „szabadult meg” Magyarország az IMF-hitelektől, s tíz év elteltével ott tartunk, ahol 1998-ban voltunk."

..

"Orbán Viktor személyes gazdaságpolitikai tanácsadója az internetes lapnak elmondta: az a terv, hogy a jelenlegi, október végéig érvényes megállapodást két hónappal meghosszabbítják, majd 2011-re kötnének egy elővigyázatossági hitel szerződést. "Ez azt jelenti, hogy nincs szándéka a kormánynak lehívni a pénzt, mert fizetőképes, de egy ilyen megállapodás erősítené a piacok bizalmát, ami megjelenhet alacsonyabb kockázati felárakban, azaz a magyar állam olcsóbban juthatna kölcsönhöz a külföldi piacokon" - mondta Szapáry György."

elendem 2010.07.07. 15:53:42

@Kosinva: Nagyon tiszteletre méltó a kiállásod a fidesz mellett. Tényleg.
Nekem az a problémám, hogy a Fidesz demokratikusnak mondja magát, de amit tesz, az nem demokratikus (erről szól a cikk is többek között).
Nem az a baj, hogy győzőtt, és most azt csinál, amit akar, hanem hogy ideológiát gyárt hozzá. Megszavazta magának ezt a nemzeti maszlagot és most úgy csinál, mintha igaz lenne. (Értsd jól: a nemzet számomra nem maszlag; ez a dokumentum a maszlag)De csak amolyan kommunista módra: én vagyok a nép, a népé a hatalom, a népé az igazság, ha véletlenül nincs igazam, és ezt kimondod, akkor a nép ellensége vagy, mivel a nép én vagyok.
Az, hogy a KDNP bokréta a Fidesz kalapján, még nem jelent nemzeti összefogást.

hulyeinformatikus 2010.07.08. 09:00:05

@elendem:

www.origo.hu/itthon/20100707-orban-viktor-felszabadult-v olt-az-lmp-frakcioulesen.html

"Több mint másfél órásra nyúlt az eredetileg 40-50 percesre tervezett szerdai LMP-frakcióülés, melyen a párt meghívására részt vett Orbán Viktor miniszterelnök - mondta az [origo]-nak az ülés után Jávor Benedek LMP-s képviselő. Jávor szerint az ülés azért tartott sokáig, mert Orbán beszédet tartott, amelyben vázolta a kormány filozófiáját. Az LMP-s politikus szerint a miniszterelnök a frakcióülésen végig felszabadult volt, élvezte a helyzetet, és amikor vitás ügyek kerültek elő, akkor sem veszítette el a magabiztosságát.

Az [origo]-nak az ülés után egy neve elhallgatását kérő LMP-s politikus azt mondta: láthatóan nagyon erős vízió van Orbán fejében az országról, amit nem lehet megingatni, ennek ellenére se legyőzni, se meggyőzni nem akarta az LMP-t."

Eddig ugyebár az volt az LMP-s mantra, hogy az elmúlt 20 évért a teljes politikai elit felelős.
Most, hogy az LMP belépett a milliárdosok klubjába, a Fidesz antidemokratikus - különös tekintettel a fentiekre - lépéseiért felelősséget érezz-e?

kalapácstollú 2010.07.08. 11:46:20

@peetmaster: "Szimbólumokat választott a nép politikusok (sőt államférfiak) helyett."

Helyett? Úgy érted, eddig nyolc éven át államférfiak tetteiben "gyönyörködhettünk"? "Helyettük" jött a fidesz?
;)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.08. 21:45:36

@kalapácstollú: nem az eddigiek helyett, hanem a kínálkozó lehetőség, a régiek elzavarása, a Szavazófülke Forradalma által teremtett alkalom megragadása helyett.

Mondjuk olyan sokan nem is indultak, az LMP győzelme nem volt reális elgondolás. Bár szerettük volna :)

@hulyeinformatikus: 1. Ez k.va messze van a milliárdosok klubjától. 2. A Fidesz épp eleget lesz kritizálva, csak figyelj.

hulyeinformatikus 2010.07.09. 10:49:44

@peetmaster: Látom nem érted. A Fidesz mást sem csinált az elmúlt 16 ellenzékben eltöltött évében, mint - mindenféle konstruktivitást mellőzve - kritizálta a mindenkori kormányt.

Az LMP pedig kívülről ordibált, hogy márpediggittmindenkihibás, ellenzék-kormány, egykutya.

Tehát (LMP-s analógiával), ami most folyik az országban, azért pontosan ugyanolyan felelősséget kell vállalnia az LMP-nek, mint a Fidesznek.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.09. 15:05:14

@hulyeinformatikus: valóban nem értem. Az LMP csak másfél éve kiabál, abból két hónapja parlamenti törpepártként, aka. biodíszlet. Mit kérsz rajta számon?
A Fidesz legalább volt kormánypárt is, sokkal nagyobb ellenzéki párt is, most meg abszolút úr.

törzsmókus 2010.07.11. 01:46:15

@peetmaster: biodíszlet :D
kösz, ezt megjegyzem.
amúgy +1
hülye kezd a nevének megfelelően viselkedni (pedig régen mintha egész konstruktív lett volna)

hulyeinformatikus 2010.07.11. 09:19:17

@peetmaster: Azt, hogy a kvázi narancsdiktatúrájuk kiépítése ellen legjobb esetben is egy eleresztett sajtónyilatkozattal tiltakozik.
Naribot lesz LMP-ből? Fülkeforradalmár meggyőzte a frakciót?

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.11. 12:22:48

@hulyeinformatikus: na, csak figyelj. Jövő héten indul a kampány.

Éhesló 2010.07.12. 15:54:52

:)))
Jön a feketeleves.

Avatar 2010.07.15. 11:49:32

"Legalább ekkorában és ekkorában, noch dazu színesben (legyen szép az a nemzetiszín pántlika, de mi van, ha nincs színes nyomtatója a kiskukutyini önkormányzatnak?)."

Olyan nyomtatója nem sok önkormányzatnak van, ami tud 50*70-et. Esetleg A4-es méretben ki tudják nyomni, de az csak 210mm × 297mm, még az A3 297mm × 420mm-e, sőt az A2 420mm × 594mm-e is kevés.
A törvény betartásához legalább B2 500mm × 707mm méret kell, ilyet nem nyomtat magának az önkormányzat, hanem nyomdában nyomják.
Pl: budapestkave.blog.hu/2010/07/05/nemzeti_breking_igy_nyomtatjak_a_nyilatkozatot

(A pletyka azt mondja Kövér Lászlónak van nyomdája, és jól jött neki ez a megrendelés...)

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.07.17. 08:13:19

@Avatar: Ha jól emlékszem, a nyomda nem Kövér Lászlóé, hanem Szilárd nevű testvéréé.
süti beállítások módosítása