aug
06

Darth Illés

Illés Zoltán államtitkárként ugyanazt csinálja, ami ellen évtizedekig küzdött. Van-e visszaút a sötét oldalról?

 

Sok visszás dolog történt a Fidesz-kormány hatalomba lépése óta. A legszembetűnőbb az a „forradalmi” lendület, ahogy a közhivatalokat, a független intézményeket és a kormány felügyelete alatt álló intézményeket megtisztítják az „előző rendszerben” szolgált vezetőktől és beosztottaktól. Mint az látható volt, gyakran nem sikerült minőségi helyettesítést találni, a legfontosabb jellemző egyébként sem a szakértelem, hanem a párthűség volt.

Mégis, még ebben a nagy tisztogatásban is elszomorító az, ami a volt Környezetvédelmi Minsztériumban zajlik Illés Zoltán államtitkár uralma alatt. Az csak egy dolog, hogy állítólag a hivatalban konkrétan a terror hangulata uralkodik. Egy pisszenés, vagy rossz helyre tett kávéscsésze, és máris csattan a verbális korbács. Ez csak azt jelzi, hogy Illés Zoltán mint személy alkalmatlan egy nagyobb hivatal vezetésére. Ami viszont már az egész országra tartozik, az az, hogy mint egy kényúr rugdal ki az alárendelt intézményekből embereket. Indoklás nélkül, persze, erre jogszabály ad neki lehetőséget.

A jogszabály az alól azonban nem ad felmentést, hogy a szakmának és a választóknak megindokolja, vajon miért rúg ki olyan nemzetipark-vezetőket, akik jól végezték a munkájukat, megbecsült vezetők és természetvédelmi szakemberek. Ez nem jogi, ez erkölcsi és politikai kötelesség.

Az pedig, hogy szétveri a természetvédelmi őrszolgálatot, ami a nemzeti parkokat védi, már egyszerűen a zöld értékek és érdekek elárulása. Illés Zoltán, bár mindenki tudta, hogy nehéz ember, mindig is nagy becsben állt a zöld mozgalmon belül, mert a maga kicsi elszabadult hajóágyú módján sok fontos kérdésben kiállt, a veszélyes hulladékoktól kezdve Pakson át a Pepó Pál által kirúgott nemzeti parki vezető, Aradi Csaba ügyében. Most ennek, úgy tűnik vége. Illés átállt a sötét oldalra. Az őrszolgálatok gyengítése ugyanis azon lobbiknak az érdeke, akik 1) szeretnének kicsit többet horgászni a nemzeti parkok területén, 2) szeretnének kicsit többet vadászni ugyanott, 3) szemet vetettek azokra a földekre, amelyeket a park kezel és fenntartható módon (azaz nem intenzíven) művel.

Egyszóval Illés jelenleg a zöld bárók és vadásztársaságok végrehajtója lett. (az utóbbiak lobbierejéről lehet fogalmunk, ha arra gondolunk, hogy minden korban a politikusok egyik kedvenc szórakozása a vadászat volt – a természet szeretetét ők ezen a kicsit erőszakos módon bírják csak gyakorolni). Végtelenül szomorú ez, hogy egy felelős vezető nem védi és nem gyarapítja a rá bízott területet, hanem szánt szándékkal tönkreteszi. Ilyen múlttal ezt nem lehet máshogy nevezni: ez árulás.

Maximum annyi reményünk van, hogy Anakin Skywalker példáján is láttuk: van visszatérés a sötét oldalról. Csak reméljük, ebben az esetben nem húsz év fog eltelni a visszafordulásig...

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetmas.blog.hu/api/trackback/id/tr62202574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beszóló 2010.08.06. 07:50:54

Lastres, komám!

Kicsit túlzásba estél az okok keresését illetően, szerintem.
Az biztos, hogy Illésnek ezen személycserérkől szóló döntései - amennyiben tényleg igaz, hogy az ügynek elkötelezett, becsületes, jó szakembereket cserélt le kisebb tudású, kevésbé az ügynek elkötelezettekre - nem örvenndetesek De hogy mndezt a horgász, vadász, ingatlanspekuláns lobbi érdekében tette, az nem bizonyított.
Az pedig hogy három személy leváltásával az álatala felügyelt területet tönkretette, szintén túlzás.

Lastres! Máskor megfontoltabban szoktál írni.

csak ezeket ne 2010.08.06. 09:07:57

@beszóló: Ugy ertetted, hogy meg nem bizonyitott?
Adj nekik fel evet es omleni fognak a bizonyitekok.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.06. 10:24:54

@beszóló: Ez valóban nem a leghiggadtabb írás, de nem is az akart lenni, mivel amit Illés művel, az felháborító.

Az okokat csak találgatjuk, sok pletyka kering. De mivel SEMMILYEN magyarázatot nem adtak sem az elbocsátásokra, sem az őrszolgálat jövőjére (azon kívül, hogy homályosan utalgattak valami gazdasági ügyekre), ezért igazán nem vehetik rossz néven, ha az ember saját magától próbál utánamenni. Én a hallott variációk közül ezt tartom a legvalószínűbbnek.

Nem a kirúgások önmagukban a tönkretétel (bár mivel utódjuk csak sokára lesz, elég jelentős a kár), az őrszolgálat megszüntetése viszont már nevezhető annak.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.06. 11:05:03

@beszóló: olvasd el "ígymegyez" kommentjét itt (alulról a harmadik), nagyon tanulságos:

mandiner.hu/cikk/20100731_nemzeti_parkok_vezetoit_menesztette_illes

A természetvédelmet mindengyik kormány bekóstolja, mert mindengyikben vannak olyan gazdasági lobbik, amelyeknek szúrja a szemét, akik ezekre az elég értékes területekre szívesen rámozdulnának. A miniszternek/ államtitkárnak az a feladata, hogy ezeknek a lobbiknak ellenálljon. Ha erre nem képes, sőt ő áll az ellenlobbi élére, akkor - lásd a bejegyzést.

beszóló 2010.08.07. 09:51:54

@Lastres:
A többi hozzászólás is tanulságos, de nem bizonyíték. Arra biztosan rámutatnak, hogy a nemzeti parkok világában is sok disznóság történik, sok az ellentmondás.
Elképedve olvastam pl., hogy a nemzeti parkok gazdálkodásának forrását, illetve annak egy részét az ellenérdekelt agrártárca biztosítja, esetenként a jogosan járó összegeket kényére-kedvrée visszatatja.

Úgy tűnik, mintha Illést védeni szeretném, pedig nem áll szándékomban, meg hát nem is szorul rá. Csak arra akartam felhívni a figyelmedet, hogy Illés az elmúlt kb.20 évben nagyon sokat és harcosan tett a zöld ügyért, sokszor szembe fordulva saját pártja és a mögötte álló gazdaság lobbi érdekeinek (lásd a Magyar Narancs eheti cikkét). Nem hinném, hogy mindezt megtagadná pusztán hatalmi mámotról megrészegedve vagy pártjának, miniszterének útmutatása nyomán.

meta_ · http://greenr.blog.hu/ 2010.08.08. 10:44:55

Elérted Nyakó színvonalát. Értem én, hogy toljátok a kampányt, de most akkor nézzük eddig mit csinált Illés:

- jól nekiment a hatóságoknak, felügyelőségeknek - ugye ez jó, mert amelyik hatóság engedélyez egy lápra Auchant, az ultragáz, nincs kompromisszum, hanem csakis csókolom

- Illés növelni akarja a fás területek arányát - 25%-ra, hoppá, nemzeti érdekből, hoppá

- az őrszolgálatról eddig az jelent meg, hogy valós hatalmat kapnak - pisztolyt, fegyvert, intézkedési jogkört - lehet, hogy para az átszervezés - de ameddig nincs konkrétum, felesleges így tüntetgetni

- ami a NP igazgatókat illeti, nincs annál viccesebb, mint amikor plecsnikre hivatkoznak, prezentálj egy elemzést, mit ÉRTEK el a menesztett igazgatók - én például úgy tudom, hogy Márkus alatt nőtt a falopások száma... na most akkor kombináld ezt össze az őrszolgálat átszervezésével

- mennyien voltak kint a tüntetésen, 3-an? ;)

- all-in-all: Illés végre azt csinálja, amit kell, sőt, még gyúrhatna bicepszre, hogy jobban üssön

Rossz nektek, hogy kiderült: a Fidesztől lesz magyar a paradicsom, Nektek meg nincsen témátok, csak ha elfoglaljátok a bal oldalt.

Jó munkát!

hulyeinformatikus 2010.08.08. 23:41:43

@meta_: Reális magyarázatnak tűnik, hogy a nemzeti parkok vezetésében felülreprezentált az LMP támogatottsága.
Ami önmagába egyáltalán nem jelent gondot.

Lastres meg mondjuk Ilés kerületében tevékenykedik.
Ott, ahol a Fideszes képviselő kilóra megvette a szavazókat:

vastagbor.blog.hu/2010/04/19/nem_ingyen_adjuk_mert_nem_szavazatot_vasarolunk

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.09. 00:35:09

@meta_: elérted a fideszes kincstári szövegek színvonalát.

Én nem tudom elfogadni, hogy a bosszú legitim indok lehet egy miniszter cselekedeteinél. Te tapsolhatsz neki, szíved joga.

Ellenzékből lehet hőbörögni, hogy ilyen korrupt meg olyan korrupt. De amikor ott ül a miniszteri székben, és kezében van MINDEN szükséges információ, akkor tessék napvilágra hozni, hogy ki miben volt korrupt, gazdálkodott rosszul. Mert ha nem teszi, akkor az "uralkodása" egyszerű önkény. A törvények és a jog fölé helyezi magát, mert azt gondolja, hogy nála van az igazság. Ez van, amikor forradalmárokat ültetnek állami pozíciókba (lásd pl. Che Guevara).

Az oké, hogy kirúgta a Főfelügyelőség vezetőjét - bár ott sem volt semmi konkrét vizsgálat, csak sommás sugalmazások.

Az őrszolgálatról már Szilágyi László LMP képviselő is feltett a parlamentben kérdéseket július közepén. Nagy kuss a válasz, meg ködösítés. Amit mi hallottunk a tervekről, az az, hogy besuvasztják a Felügyelőségek alá (amelyeknek a területi hatóköre kereszbe metszi a nemzeti parkokat több helyen), és háromszor annyi feladatot bíznak rájuk. Szerintem ha egy ilyen ügyben direkt ködösítenek, akkor igenis verni kell a tamtamot.

"én például úgy tudom, hogy Márkus alatt nőtt a falopások száma... na most akkor kombináld ezt össze az őrszolgálat átszervezésével "
Ha átszervezik és meggyengítik, még több lesz a falopás.

"- all-in-all: Illés végre azt csinálja, amit kell, sőt, még gyúrhatna bicepszre, hogy jobban üssön"

Gratulálok. Látod emiatt az elképesztő arrogancia miatt fog a fidesz kibaszott nagyot bukni 4 év múlva, akármennyi hivatalt és intézményt gyűr maga alá. Mert azt hiszi, hogy hitbizományba, uralkodásra kapta az országot, és nem arra, hogy szolgálja. Nem tanultak 2002-ből, amikor pedig az ország sokkal jobb gazdasági állapotban volt, mint most. Azt gondolják, hogy a "baloldali sajtó" meg a "hálózatok" okozták a bukásukat. Hát nem. A saját politikájuk.

"Rossz nektek, hogy kiderült: a Fidesztől lesz magyar a paradicsom,"
Nekem ez egyáltalán nem lenne rossz. Engem ugyanis az érdekel - szemben veled - , hogy a jó dolgok megvalósuljanak, és nem az, hogy ki csinálja. Te meg csak ebben a bosszú-spirálban bírsz gondolkodni.

"Nektek meg nincsen témátok, csak ha elfoglaljátok a bal oldalt."
Én örülnék a legjobban, ha a fidesz mindent megcsinálna, amit szeretnénk. De ettől nagyon messze vagyunk. Pl. a kampányfinanszírozás kérdéséhez hozzá se nyúltak - lopják tovább a milliárdokat a kampányra. És még sorolhatnám.

meta_ · http://greenr.blog.hu/ 2010.08.09. 08:51:10

@hulyeinformatikus: ez a poszt nem a választásokról és egy kerületről szól, maradjunk a témánál

@Lastres:

- nem vagyok fidesz-tag és mantra-gyáros

- milyen bosszú? - akkor írdd le, hogy Illés kin áll bosszút és miért?, esetleg elszerette az egyik NP igazgató a feleségét, vagy mi?, btw: miért nem rúgta ki akkor az összes NP igazgatót?

- ez nem bosszú, hanem "odacsapás" - szebb szó nem jut eszembe hirtelen, az hogy a minisztériumban elesik pár gyalog nem számít, pótolhatóak, a legtöbb semmihez sem értő karrierista volt, ezt gondolom te sem tagadod, mehettek isten hírével

- amit te felsorolsz, az nem szakpolitikai kérdés, hanem a demokrácia más értelmezése, mert ugye abból is sok van, nekem csak abból van elegem, hogy ti is azt mantrázzátok, amit Halmai Gáborustú' a ballib galeri: vége a demokráciának, búcsú a jogállamtól meg ilyesmi, nincs vége, csak OV másképp értelmezi, ha kell linkelek Che-n kívül más gondolkodót, C. Schmitt, Bodin stb.

- szóljatok Schiffernek, hogy a fentiek miatt - a demokrácia-deficit nyomatása - bukott ki az SZDSZ, okos ember, tanulhatna a történelemből

- "a törvények és a jog fölé helyezi magát, mert azt gondolja, hogy nála van az igazság" - örülnék ha végre Ti is felfognátok, hogy a liberalizmus nem egyenlő a demokráciával, sőt, ellentétes a kettő, bár azért ti is érzitek, hogy a kettő közül a demokrácia cikibb :)

- jó, akkor menjetek ki az utzára, hogy szar a JAT (jogalkotásról szóló törvény), mert senki nem hallgatja meg a civileket, azt aláírom, sőt ott leszek, és akkor frankón 4-emberes tüntetés lesz

- nekem is az eredmény a fontos, pont ezért írtam, hogy Illés meg a VM végre azt csinálja amit kell

- "Pl. a kampányfinanszírozás kérdéséhez hozzá se nyúltak - lopják tovább a milliárdokat a kampányra. És még sorolhatnám." - én nem állítottam, hogy Kánaán van, csak a poszt témájához szóltam hozzá, igen a kampányfinanszírozás gáz: FIDESZEStű', MASZOPOS-tú egészen az LMP-ig.

lasponya 2010.08.09. 20:53:28

Na,úgy tűnik,hogy egy nagyon fontos tény elkerülte a figyelmeteket,pedig OV már a legelején megmondta.
M.o.-n forradalom történt,a győztes forradalmár pedig nem magyaráz,nem is magyarázott soha,semilyen forradalomba.A forradalom az ilyen.a forradalmárok is ilyenek,semmi nem kényszerítí őket magyarázkodásra,egyeztetésre.Azt másnak hívják,pl demokráciának,vagy hasonlónak,nem forradalomnak.A Fidesz nem véletlenül találta ki a választási győzelmére,hogy forradalom.
Hogy mit várhatunk tőlük,hát azt amit 2002-ben abbahagytak,semmi mást.Aki nem tudja,vagy nem élte át,az lapozzon vissza.Érdekes dolgok történtek akkor is.2002-ben pedig biztosra vették,hogy választást nyernek.8 év szünet.

hulyeinformatikus 2010.08.10. 10:06:46

@meta_: "a demokrácia más értelmezése, mert ugye abból is sok van, nekem csak abból van elegem, hogy ti is azt mantrázzátok, amit Halmai Gáborustú' a ballib galeri: vége a demokráciának, búcsú a jogállamtól meg ilyesmi, nincs vége, csak OV másképp értelmezi"

Hogyne, Kádár is másképp értelmezte.
Ez már csak ilyen szubjektív műfaj.

"hogy a liberalizmus nem egyenlő a demokráciával, sőt, ellentétes a kettő, bár azért ti is érzitek, hogy a kettő közül a demokrácia cikibb :)"

www.google.hu/#hl=hu&q=liber%C3%A1lis+demokr%C3%A1cia&aq=f&aqi=g1&aql=&oq=&gs_rfai=&fp=e853083431764d08

hulyeinformatikus 2010.08.10. 10:08:32

@meta_: "ez a poszt nem a választásokról és egy kerületről szól, maradjunk a témánál"

Tehát, számodra ez elfogadható.

meta_ · http://greenr.blog.hu/ 2010.08.10. 18:20:32

@hulyeinformatikus:

"Tehát, számodra ez elfogadható."

Nem, azt írtam, hogy nem erről szól a poszt. Küldök egy logika 1.0 könyvet, hogy ne szillogizálj baromságokat.

Ezzel a wikip.-s linkkel meg rászolgáltál a nicknevedre. Böngészd csak tovább a wikipédiát, az a tuti.

hulyeinformatikus 2010.08.10. 20:00:10

@meta_: Melyik hozzászólásomban van wiki-s link?

hulyeinformatikus 2010.08.10. 23:18:26

imgfrm.index.hu/imgfrm/2/1/8/3/BIG_0007952183.jpg

Nem is tudtam, hogy gyurcsányi és Schiffer ilyen jó viszonyban vannak/voltak.

Galadhriel 2010.08.10. 23:33:24

Mi van itt fiúk, valami pártvitába sikerült beleolvasnom?

Meta, ha te zöld vagy, akkor milyen érv az, hogy Illés 25% erdőt akar: hoppá, nemzeti érdekből, hoppá.
Persze, hogy minden környezetvédő szeretne több erdőt, én 30%-ot is. De ez a "nemzeti érdek, hoppá" nagyon úgy hangzik, hogy aki bírálja Illést, az a nemzeti érdek ellensége.
Ha nem így gondolod, akkor jobb lenne kevesebb hoppá meg nemzeti érdek.
(Mit kíván a magyar nemzet? Magyar nemzeti hip-hip rap-et...)

Ez idáig vicces volt, de ez már kevésbé:
"az hogy a minisztériumban elesik pár gyalog nem számít"
Tudod ki mondta azt, hogy: ahol fát vágnak, ott hullik a forgács.
Sajnos Sztálin elvtárs.
Kérlek szépen, szégyelld magad egy kicsit.

De magára a tárgyra, Illésre térve:
"Illés Zoltán államtitkárként ugyanazt csinálja, ami ellen évtizedekig küzdött."
Illés küzdött volna bármikor is emberekért? Komolyan kérdem, emlékszik valaki ilyenre?
Mert amikor Pepó a főnöke (a föld és vidékügyi miniszter) utasítására átterelt ötven embert a másik minisztériumba, akkor Illés az OGY környezetvédelmi bizottság elnöke volt. És bizony, nem szólt a dolog ellen semmit.

Lastres, nem az a baj, hogy indulatos vagy, egy normális embernek elborul az agya, ha ennek a kis Pepó2-nek a dolgairól olvas. De miből gondoltad, hogy a balhézáson és az önfeledt intézkedésen kívül mást is fog csinálni?

beszóló 2010.08.11. 10:22:01

@hulyeinformatikus:
Ez a fénykép engem is meglepett.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.11. 11:29:48

@beszóló: az a fénykép 6 éves. Gyurcsány megjelent a Magyar Narancs születésnapi buliján, és lazázott. Akkor egyébként még nagyon népszerű volt...:)

@hulyeinformatikus: ha egy térben vannak, akkor már jóban vannak? Ez jó hír, mert én is ültem egyszer Orbán Viktor mögött egy előadáson, ezek szerint haverok vagyunk.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.08.11. 12:12:19

@Lastres: Én meg egyszer kezet fogtam Pokornival. Ez már nagyon komoly barátság, ugye? :-)

hulyeinformatikus 2010.08.11. 13:29:50

@Lastres: Gondolom, mióta lebeg, nem jársz el vele sörözni/csocsózni.

hulyeinformatikus 2010.08.11. 13:37:16

@Lastres: Gondolom Schiffer pedig MANCS rajongó.

hulyeinformatikus 2010.08.11. 13:39:37

@Lastres: Nem vagyok egy nagy csocsós, ki van a vörössel? :)

beszóló 2010.08.11. 13:42:31

@Lastres:

Gyurcsány nagyon népszerű volt 2004-ben????
Ezen a képen már miniszterelnök lehetett (hiszen miniszterelnöki fotósa készítette róla még a "lazázó" képeket is). Tehát a "demokratikus" puccsos hatalomátvétel után jártunk, amikor a fotó készült.
Ekkor már túl volt pl.a Zuschlag-féle alapítványhegyek ifjúsági miniszterként történő támogatásán.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.11. 15:38:13

@beszóló: Nem kell hüledezni, ne a mai szemüvegen keresztül nézz mindent.
Akkor váltotta a mindenki által tehetetlennek tartott Medgyessyt, és - főleg a baloldal - szimpatikusnak, dinamikusnak látta.
A Zuschlagos dolgok ekkorra már megtörténtek, de még nem derültek ki.

feuda3 2010.08.11. 17:28:52

@Galadhriel:

nem vagyok zöld, hanem öko, sőt ökokonzerv, ha nagyon érdekel

sőt mások is mondták, pld. M. Thatcher, ezek a rendszerváltáskori, félelemből táplálkozó érvek annyira gyengék..., nézzetek szét jobban a külföldi sajtóban, meglepődtök: ott is hullik a férgese, ha gyün az új korzos, gyerekorában úgy hívták politikai váltógazdaság

A nemzeti érdeket már nem tudom miért írtam. Illés nem környezetvédő, hanem miniszter, aki jó dolgokat csinál - jelentett be. Azért természetesen lehet ütni, hogy meg is valósítsa, de az a kirúgott egy-két embert dolog, más téma.

Mondom, ha Te prezentálsz valami kimutatást, tanulmányt stb. hogy miért ne kellett volna kirúgni az NP igazgatókat fejet hajtok...

Addig is jó szórakozást.

Galadhriel 2010.08.11. 21:41:53

"ha Te prezentálsz valami kimutatást miért ne kellett volna kirúgni az NP igazgatókat"

... miközben Illés, a felelős kormány államtitkára minden magyarázat nélkül randalíroz ...

Ugye, most csak viccelni próbáltál, kedves meta? feuda?

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.12. 09:38:21

Bocs, hogy csak most válaszolok a főbb felvetéseidre.

A bosszú abban az általános értelemben értendő, hogy eddig nem én uralkodhattam, ezért kirúgok mindenkit, akinek köze volt az előző irányításhoz.

"ez nem bosszú, hanem "odacsapás"" Ja, nem vak az a ló, csak vakmerő. Én viszont elutasítok minden hatalmi önkényt, akkor is, ha "felsőbb jóra" hivatkozik. Az egy-két gyalog közt meg kívánom, hogy legyen ott valamelyik barátod, rokonod, egyből nem beszélnél ilyen cinikusan az elkerülhetetlen és lényegtelen "elhullásokról". Az meg hogy a nagy részük semmihez sem értő karrierista lett volna, nevetséges, úgy beszélsz a KvVM dolgozóiról, hogy kibaszott lövésed sincs, hogy kik ők is mit csinálnak. Honnan ekkora az arcod? Jelentkeztél, és nem vettek fel, vagy mi?

Igen, a demokráciát is máshogy értelmezzük, ez nyilvánvaló. A ballibezést meg nyugodtan elhagyhatod, ugyanis az a putyini rendszer, amit OV bevezet, nem a csak a demokrácia liberális értelmezésével áll szemben, hanem az ökopolitikai felfogással, a szubszidiaritással is, mivel jelentősen leszűkíti a helyi közösségek önigazgatási jogát (ami egyébként rendes konzervatív elv is). Kétlem, hogy Carl Schmitt vagy bármelyik konzervatív gondolkodó tapsolt volna annak, hogy bevallottan alkalmatlan embereket ültetnek pozícióba csak azért, hogy megszerezzék.

Az SZDSZ nem a "demokrácia-deficit" hangoztatása miatt bukott ki, hanem mert elárulta saját elveit (korrumpálódott, feladta antikommunizmusát, stb.), és ezért a választói elfordultak tőle.

Én annak örülnék, ha felfognád végre, hogy itt nem "liberálisokkal" vitatkozol, és a ködszurkálás helyett (hogy így a hülye liberalizmus meg úgy) beszélgetnél, vitáznál. A liberalizmus egyébként nem egyenlő a demokráciával, persze, sőt, de ettől a megállapítástól még OV rendszere nem lesz számomra kívánatosabb, mert eddig senki se magyarázta el, miért kell szeretnem, hogy embereket hatalmi önkényből, magyarázat nélkül ki lehet rúgni. Ha ez része a "nem-liberális" demokráciának, akkor én abból köszönöm, nem kérek.

A JAT módosítása (hogy a civilek több teret kapjanak) eddig minden programunkban benne volt.

"Illés meg a VM végre azt csinálja amit kell"

Na akkor itt a feladat, az Audi Natura 2000 területre akar építkezni, lássuk, elég tökös-e :)
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=454192

hulyeinformatikus 2010.08.12. 09:48:57

@Lastres: "hogy bevallottan alkalmatlan embereket ültetnek pozícióba csak azért, hogy megszerezzék."

Meg sem nevezték ezeket az embereket, honnan tudhatnánk, hogy alkalmatlanok?
Pont olyan elfogult vagy, mint Illés a leváltásoknál.

Azt gondolom, hogy nemzeti parkok igazgatócseréjének kérdése még annyira sem érdekli a választókat, mint Sukoró.
Jó lenne végre már valami tényleg fontos, az emberek életét nagy mértékben befolyásoló kérdéssel foglalkozni..egészségügy, oktatás, nyugdíjrendszer.

hulyeinformatikus 2010.08.12. 09:57:01

@Lastres: "Az egykori HM-lőtér - mivel a Natura 2000 hálózat része - a védett területek közé tartozik."

Gondolom egy katonai lőtér kifejezetten természetbarát létesítmény.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.12. 12:00:19

@hulyeinformatikus: nem konkrétan az új NP vezetőkre gondoltam, hanem az ÁSZ elnökére, a Versenyhivatal elnökére, a Magyar Energiahivatal elnökére, a Köztársasági Elnökre és az egyik alkotmánybíróra. És tényleg túloztam, nem "bevallottan", hanem "láthatóan".

Az lehet, hogy a NP-ok nem érdeklik a választók nagy részét, de az LMP bázisát igenis. És akkor kell reagálni, amikor a dolgok történnek.

Sukoró pedig szerintem érdekli a "zembereket". S nem kevésbé húsbavágó kérdés a minőségi élet szempontjából, hogy nagybefektetők és a kormány különböző paktumok alapján azt tesznek a lakókörnyezeteddel, amit akarnak, mint az általad említett fontos dolgok.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.12. 12:02:51

@hulyeinformatikus: nem, önmagában nem egy környezetbarát létesítmény, de az élet produkál meglepetéseket, mint ahogy pl. a déli határsáv katonai okok miatt zárt terület volt, épp ezért maradt érintetlen.

A konkrét terület pedig:
"A győri Audi gyárral határos volt győrszentiváni lőtér (évek óta elhagyott) területe a HM kezelésében van (volt). A természetvédelmi szempontból páratlan értékekkel bíró gönyüi homokvidék „Kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területként” jelenleg a „Natura 2000” hálózat része (HUFH 2009 nyt.sz.) Megannyi védett és fokozottan védett növény és állat élőhelyként az Országos Területrendezési Terv alapján az országos ökológiai hálózat magterülete."
www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=24975

hulyeinformatikus 2010.08.12. 12:19:56

@Lastres: Kevesen szeretnek elaknásított területeken piknikezni.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.12. 12:36:53

@hulyeinformatikus: ez megint információhiány (hogy finom legyek). Egy lőtéren nincsenek aknák, különben nem tudnák a lövést gyakorolni. Elvileg fel nem robbant lövedékek lehetnek, de az is ritka (egy gyakorlat után azért a tűzszerészek ezeket fel szokták szedni).

Amúgy meg egy természeti területnek nem az a legfőbb attribútuma, hogy ott piknikezni lehet, hanem hogy megőriz neked olyan ökológiai szolgáltatásokat, mint biodeverzitás, tiszta víz, tiszta levegő, termőtalaj, amelyek mesterséges helyettesítése ingen drága vagy lehetetlen.

Éhesló 2010.08.12. 20:49:35

A természetvédelem ügye olyan jól állt Illés előtt, olyan jól dolgoztak az őrök, a felügyelők, és kedves rátermett főnökeik, hogy nem volt tömeges és minden következmény nélküli erdőlopás, tarvágás, erőművi erdőégetés, nem adtak ki engedélyeket ártéri építkezésekre, nem hanyagoltak, loptak el árvízi védműveket, zsilipeket.
Ez után ha az összes ebbe a minisztériumba kövesedett balféket kivágta volna, sem járt volna el elég keményen.
De nem rúgta ki mindet.
A mégyéktől sem.
Máshonnan sem.
Ezért nem is változik semmi, csak a szart pofozzák még habosabbra, míg el nem lepi őket fejtetőig.

Lastres meg itt rinyál pár tehetetlen és neveletlen kirúgottért, akinek bíró előtt lenne a helye az elmúlt nyolc évért.....
4-8 év múlva meg majd kevesli a kirúgásokat.
No ennyit is ér.

hulyeinformatikus 2010.08.13. 06:51:50

@Lastres: Olvasd vissza, hogy mire írhattam.

hulyeinformatikus 2010.08.13. 06:58:09

@Éhesló: Érzésem szerint ezeket nem nemzeti parkok területén követték el.
Az mondjuk valóban katasztrófa, hogy például a Mecseken minden következmény nélkül, tarvágásokkal biztosítják az erőmű "biomassza" programját.

9mmPara 2010.08.14. 21:43:24

Néhány mondat, amit talán érthetőbbé teszi, hogy nem feltétlenül mond ellent egymásnak a Natura2000 besorolás és a lőtéri lét.

Lőtér alapvetően bármi lehet, amire az illetékes hatóság megadja ezt az engedélyt (nem olyan nagyon egyszerű megszerezni, volt olyan, hogy a rendőrség a saját lőterének az engedélyét vonta vissza, így hozzánk jártak lőni a kékek). Az engedélyben meg van határozva, hogy milyen fegyverrel, milyen lőszerrel szabad puffogtatni - a lövedékek anyaga általában ólom és réz. A civil lőtereken jellemzően van egy szobaszerűen zárt rész, ahol a légfegyveres lövészet folyik. A lőlap mögött van golyófogó, vagy legalább a fal. Onnan anyag nemigen jut ki a környezetbe. Gyakori az a megoldás, hogy a lövedékek egy vasdobozba potyognak bele és évente egyszer-egyszer elviszik az egészet a MÉH-be.
A szabadtéri lőtereken pedig általában van egy jó méretes földbucka (lődomb), ami a golyófogó szerepét tölti be. A talajba legfeljebb 20-25 centire hatol be a lövedék, ott éri beszivárgó esővíz, hólé, ilyesmi, néhány év alatt elporlik, elszivárog. Ez nem épp környezetkímélő dolog, a legnépszerűbb "durrogós" lőszer a .22LR kb. 2,5 g ólom, a tipikus nagy kaliberű durrogós a 9mm Parabellum ~10 g ólom -- viszont kis területre koncentrálódik: a legnagyobb civil lőterek is legfeljebb pár hektáros, elzárt területek.
Csak viszonyításul: azok a vadászok, akiknek természetszeretét kétségbe vonni istenkáromlás, egyetlen sörétes lövéssel 25-30 gramm ólmot szórnak szét, plusz az eldobott hüvely műanyagja és reze. És mindezt terítik sok-sok hektáron. Annak idején a JATE ökotanszék-vezetője mesélte nekem, hogy bekerített természetvédelmi területnek azon a részén, ahol vadászterülettel volt határos, a bepotyogó sörétek miatt a "tiszta" oldalhoz képest 20-szoros ólommenyiséget mértek.

A katonai lőterek sok szempontból külön állatfaj. Nem tudom, hogy a győrszentiváni pont milyen, de van bokorugró lövészetre, tüzérségi gyakorlásra, repülősök, helikopteresek, rakétások céljára. Jellemzően sok-sok hektárosak és általában nincsenek lezárva, csak a lövészet idejére -- már csak ezért sem nagyon szoktak aknákat ottfelejteni. A környezetterhelés jelentős része nem magából a lövészetből, hanem az ott mászkáló járművekből származik. Gázolaj+taposás. Istenigazából nem különbözik lényegesen akármelyik erdő-, szántó- vagy rétműveléstől. Hát istenem, néha puffogtatnak is, cserébe viszont nem permeteznek és nem is műtrágyáznak.

Összefoglalva: egy (volt) katonai lőtér biztosan nem az érintetlen őstermészet, de jó eséllyel áll hozzá közel. Mindenesetre közelebb, mint akármilyen gyár telepeként.

hulyeinformatikus 2010.08.15. 09:38:42

@9mmPara: Az aknákat Lastres értette félre, a déli határvidéket ilyenekkel szórták végig, ezért maradhatott "érintetlen".

Persze, elsősorban én is katonai forgalomra gondoltam (a mecseki lokátornál is elsősorban ez zavarta a zöldeket, itt most szemet hunyhatunk?).

"Mindenesetre közelebb, mint akármilyen gyár telepeként."

Társadalmi (gazdasági) szempontból a kettő összehasonlíthatatlan.
Az Audi eddig több, mint 3 milliárd Eurót invesztált az országba, ők adják a teljes magyar GDP közel 10%-át, legalább 15.000 embernek adnak munkát.

9mmPara 2010.08.15. 10:33:34

@hulyeinformatikus:
"Társadalmi (gazdasági) szempontból a kettő összehasonlíthatatlan."
No, itt kezdünk erősen ingoványos talajra (pl. védett láprétre) tévedni. Gazdasági szempont=társadalmi szempont? Gazdasági érdek=társadalmi érdek? Gazdasági hatékonyság=társadalmi hasznosság?
Össze lehet a két dolgot fésülni, ha axiómaként feltesszük, hogy az a társadalmi érdek, hogy a társadalom minél több tagja minél nagyobb mennyiségben (és értékben) tudjon anyagi javakat birtokolni, továbbá szolgáltatásokat igénybe venni. De szerintem nem ez a társadalmi érdek.

Belekaphatunk egyes szegmensekbe: az Audi 15.000 embernek ad munkát. Ha ez jó, akkor a MÁV még jobb, de a legjobb a közhivatalnoki szféránk, sőt a kádári rendszer volt a legeslegjobb (egyszer még KMK is bírtam lenni). A több, mint 3 Mrd eurós invesztíció is szép, de szerintem a BÉT-en jó pár alapkezelő ennél többet mozgatott. És persze mellé kell tenni, hogy az invesztíció jelentése nem az, hogy ajándék, hanem olyan pénz, aminél többet akarok visszaszerezni -- így vagy úgy.
Ehhez illusztrációként: sok évvel ezelőtt, még EU előtti időkben az egyik legnagyobb elektronikai cég magyar gyárában voltam fehérgalléros bérrabszolga. Vámszabadterület, meg minden, akkoriban szokásos hajcihő. Nekünk minden egyes szállítmányt legeslegkésőbb délután fél kettőig el kellett küldenünk a vámudvarba, különben a vámosok nem voltak hajlandók aznap elengedni a kocsit és évekbe tellett, mire egyáltalán hajlandók voltak a saját költségünkön felépített és felszerelt irodájukat nálunk igénybe venni (ez azt jelentette, hogy fél négyig hajlandók voltak ott tartózkodni). Ebben az időben az Audinak saját, 24 órás vámhivatala volt. Ők valahogy el tudták érni.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a befektetés és a foglalkoztatás _önmagukban_ -- bármennyire hasznos varázsszavak, főként választások idején -- korántsem nyújtanak hosszú távon is működő megoldást a társadalomnak. A GDP nevű csodaindikátort pedig folyamatosan érik -- szerintem értelmes -- kritikák.

hulyeinformatikus 2010.08.15. 23:52:03

"hogy az a társadalmi érdek, hogy a társadalom minél több tagja minél nagyobb mennyiségben (és értékben) tudjon anyagi javakat birtokolni, továbbá szolgáltatásokat igénybe venni. "

Miért ne lenne társadalmi érdek?!
Az életszínvonal, hogy egy zöldek által stigmatizált szót mondjak: a fogyasztás növekedése _önmagában_ pozitívum (mert hosszabb, egészségesebb, gondtalanabb életet tudnak élni, több időt szocializációval, családi-baráti kapcsolatokkal...gondolom ezt felesleges feszegetnünk), más kérdés, hogy járHAT olyan materiális és szellemi anomáliákkal, ami ezt igencsak árnyalja.
De ennek nem feltétlenül kell így lennie, a kijelentésed sem foglalkozott ezzel.

"Belekaphatunk egyes szegmensekbe: az Audi 15.000 embernek ad munkát. Ha ez jó, akkor a MÁV még jobb, de a legjobb a közhivatalnoki szféránk, sőt a kádári rendszer volt a legeslegjobb (egyszer még KMK is bírtam lenni)."

Az Audi már csak azért is jó, mert a következő korrupt, drága és ócska MÁV-ot is részben finanszírozza.

hulyeinformatikus 2010.08.15. 23:54:04

"Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a befektetés és a foglalkoztatás _önmagukban_ -- bármennyire hasznos varázsszavak, főként választások idején -- korántsem nyújtanak hosszú távon is működő megoldást a társadalomnak"

Mire?
Éppen az egyik legnagyobb problémánk az alacsony foglalkoztatási ráta és a vele járó társadalmi, gazdasági és konkrét embereket érintő mentális problémák.

aum 2010.08.16. 14:38:37

A baj az, hogy hiába a GDP közel 10%-át állítja elő, de közben csak 15 ezer embernek ad munkát és elhanyagolható mértékű adót fizet. Ez általában igaz az exportvezérelt összeszerelő multikra.
Összességében a multik csak a foglalkoztatottak 15%-át alkalmazzák és bár papíron ők állítják elő a GDP felét, de az adókedvezmények miatt nem ők tartják el az országot. Eközben a hazai kkv-kat halálra adóztatják, pedig ők foglalkoztatnak nagyon sok embert. Mindez pont az ellenkezője a nyugati viszonyoknak.
A kérdés az, hogyan lehet az élőmunkaterheket csökkenteni és ezzel helyzetbe hozni a kkv-kat úgy, hogy közben szigorú költségvetési politikát is kell folytatni. Talán a Széchenyi-terv a megoldás, de ez már egy másik téma.

hulyeinformatikus 2010.08.16. 21:34:45

"A jó hír, hogy az idén ismét egymilliónál több új autó kibocsátásával számol az Audi.A cég tavaly mintegy 950 ezer új autót gyártott, ami 5,4 százalékos csökkenés a 2008-as rekordévhez képest. A társaság forgalma 12,7 százalékkal 29,840 milliárd euróra csökkent, adózás előtti eredménye 1,928 milliárd euró volt, amely 39,3 százalékkal kevesebb az előző évinél, míg a 1,347 milliárd eurós adózott eredmény 38,9 százalékos csökkenést jelez."

1,9238 milliárd euró - 1,347 millárd euró = 0,5768 milliárd euró, 260 Ft-os euró áron: 149,968 milliárd Ft.

Tehát, az összes társasági adó 33%-át ők adták.

hulyeinformatikus 2010.08.16. 21:39:12

@aum: Leírom még egyszer a lényeget, blog motor nem rögzítette az előző hozzászólásom. :-(
5.000 embert közvetlenül foglalkoztat, 10.000 embert magyar KKV-s beszállítóin keresztül.
Azért nem foglalkoztat többet, mert hatékonyan működik.
Nem vetélytársa egyetlen magyar KKV-nak sem.

Ez az "összeszerelő multi" tavaly 48 milliárd Ft-ot költött itthon K+F-re, megkockáztatom, hogy többet, mint a teljes KKV szektor, összesen.

aum 2010.08.18. 10:38:28

@hulyeinformatikus: Bocs, ezek nem a magyarországi gyártás, hanem a teljes Audi cégcsoport számai!
A győri Audi adózás előtti eredménye 290 millió euró (kb. 80 milliárd Ft) volt. Az adózott eredmény 78,9 milliárd forint, vagyis gyakorlatilag nem fizettek adót. Nézz utána, ez az igazság. A KKV-k több társasági adót fizetnek, mint a multik.
Adó-vám-illeték szakirányon diplomáztam, eléggé vágom a számokat.

A kutatás-fejlesztés 48 milliárdja is irreális, nem hinném, hogy 200-nál több mérnöknek adnának munkát itthon. Jobb ha tudod, hogy a multik itthoni K+F tevékenysége jórészt lokalizálás (dokumentációk, szabványok fordítása) és tesztelés, rosszabb esetben a K+F pályázati pénzek lenyúlása.
Nem hallottam, hogy az Audi bármely műszaki megoldását magyarok oldották volna meg. Persze hülyék lennének a német mérnöki tudást lepasszolni hozzánk.

feuda3 2010.08.19. 23:18:48

@Lastres: tévedás, Carl Schmitt tapsolt volna...
OV intézkedései nem építik le a demokráciát, még egyszer leírhatom, hogy ez az érvelés ugyanoda fog elvezetni, ahová az SZDSZ-t vetette a sors. A "demokrácia-deficit" alatt azt értettem, amit te is helyesen megállapítottál a madárkákkal kapcsolatban. Putyini rencer, ez? Ez olyan, mintha a francia gazdatüntetéseket akarnád a magyarokéhoz hasonlítani...

Az LMP definiálja magát a klasszikus emberjogi-kiterjesztős liberális hagyomány folytatójának. Egy elvhű konzervatív ezt is kikéri magának... :)

"Én viszont elutasítok minden hatalmi önkényt, akkor is, ha "felsőbb jóra" hivatkozik." -> pld. ez egy tipikus libsi mantra, Kiss János & Rawls meg a többiek értéksemleges-állam koncepciója. Amit szintén nem fogadok el, sőt ebben látom a problémát.

Te is szalmabábúzni akarsz? Említettem, hogy nincs Kánaán, és nem foglaltam állást a nekem tetsző berendezkedés és OV intézkedései között. Csupán azt állítom, hogy ez nem a demó vége.

A Natura-s ügyet figyelem, valós probléma, most kiderülhet, hogy Illés csak bejelentőzött vagy komolyan gondol valamit. Ha szerveztek tüntetést megyek, valós probléma. Csak ne legyen már civilnek álcázott LMP-s sajtótájékoztató a dolog. Köszi.

Szerinted mekkora kedvvel pályáztam volna az elmúlt 8 évben bármilyen minisztériumba? Lyaly, hagyjuk már az érzelmi szálakat, gondolom te is ismered a szoci minisztériumokat, én még rúgdosnék ki embereket.

Csak sajna nem látom, hogy fasza gyerekeket vennének fel - hanem práter utcai iskolaigazgatókat. Látod, nem vagyok kincstáros...

meta_ · http://greenr.blog.hu/ 2010.08.19. 23:24:50

@Galadhriel:

a törvény megengedi, tudod: rule of law, és egy nemrégi hír: brit tudósok bebizonyították, a tojás volt előbb a tyúknál

jaj, bocsánat a névért, meta_ a rendes, kösz h szóltál

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.20. 02:44:25

@feuda3: Igen, az LMP az emberjogi liberalizmust is tolja. Bár én nem ezért vagyok benne. És jó kérdés, hogy az az LMP Alapító Nyilatkozatban ugyanilyen súllyal szereplő közösség-elvűséggel hogyan és miként egyeztethető össze. Mert én éppen azért kezdtem ökológiai közgazdaságtannal foglalkozni, mert zavart a mainstreamben, hogy mindent az egyénre és annak akaratára/vágyaira vezetnek vissza.

Azt továbbra sem értem, hogy bármilyen, a bázisdemokráciára, a nem-konzervatív demokrácia felfogásra utaló dolgot miért minősítesz szdsz-esnek.

Különösen hogy az önkény elutasítása egy XX. század végi magyar párt múló hülyesége lenne... Kicsit régebbi érzés és gondolat.

Annak örülök, ha jössz tüntetni, és nagy valószínűséggel (93%) az LMP nem fog rátelepedni a civilek ellenében, ha ezt sérelmeznék, ennél jobban tiszteljük őket.

meta_ · http://greenr.blog.hu/ 2010.08.20. 06:33:34

"Mert én éppen azért kezdtem ökológiai közgazdaságtannal foglalkozni, mert zavart a mainstreamben, hogy mindent az egyénre és annak akaratára/vágyaira vezetnek vissza."
-> riszpekt.

"És jó kérdés, hogy az az LMP Alapító Nyilatkozatban ugyanilyen súllyal szereplő közösség-elvűséggel hogyan és miként egyeztethető össze."
-> sehogy. Az első generációs jogok védelme alap, azok nincsenek különösebb veszélyben. A második generációs jogokat még valahogy lenyelem. De a harmadik generációs jogok emlegetése - amiben élen jártok -, akkora katyvasz, hogy elfogadhatatlan. Btw: a 20. századi liberalizmus ezirányba moccant el. Amúgy az óliberalizmussal nincsen semmi bajom. Sőt.

És engedd meg: az LMP megjelenése pont azért rossz, mert miattatok léptünk be a postenvironmentalizmus-ba. Az önálló zöld tematika elvesztette a varázsát, így nem marad más, mint a klasszikus polfil-ai ideológiák. Amit mára üdvözlök.

"Azt továbbra sem értem, hogy bármilyen, a bázisdemokráciára, a nem-konzervatív demokrácia felfogásra utaló dolgot miért minősítesz szdsz-esnek.
Különösen hogy az önkény elutasítása egy XX. század végi magyar párt múló hülyesége lenne... Kicsit régebbi érzés és gondolat."

-> Lars von Tier Dogville c. filmjében a helyi közösség bázisdemokrata alapon megegyezik, hogy erkölcstelennek ítálik az "idegent" és kiutasítják. Ez jó, mert fennmarad a közösség döntéskohéziója. Hogy is mondják ezt a közgazdaságtanban? Szűkös erőforrások, valamit valamiért? :)

Én csak konzekvens vagyok a felfogásomban, konzervativazmus = értékelvűség.

Miért pont 93% az esély? Szerintem 99,9%:)

hulyeinformatikus 2010.08.22. 21:44:00

@Lastres: "Annak örülök, ha jössz tüntetni, és nagy valószínűséggel (93%) az LMP nem fog rátelepedni a civilek ellenében, ha ezt sérelmeznék, ennél jobban tiszteljük őket."

indafoto.hu/pite/image/3809015-9fd291b7/162763

"Ezért kérjük, hogy ne hozzatok pártlogós cuccokat, pártokat éltető vagy szídó transzparenseket, ne kampányoljatok, meg se próbáljatok kopogtatócédulát gyűjteni vagy agitprop anyagokat osztogatni."

hulyeinformatikus 2010.08.22. 21:46:08

@Lastres: "Mert én éppen azért kezdtem ökológiai közgazdaságtannal foglalkozni, mert zavart a mainstreamben, hogy mindent az egyénre és annak akaratára/vágyaira vezetnek vissza."

Szóval lesz majd alternatív közgazdaságtan, alternatív fizika meg alternatív matematika?

index.hu/belfold/budapest/2010/08/22/az_lmp_szineiben_indul_a_fizikusok_mumusa/

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.23. 01:33:11

@hulyeinformatikus: Az Oktogonon minden nap ott volt a stand több hétig. Megkérdeztük a CM szervezőit, hogy zavarná-e őket, rátelepülésnek vennék-e, és azt mondták, hogy nem.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.23. 01:35:49

@hulyeinformatikus: a közgazdaságtam társadalomtudomány, amit nem lehet a fizikához/matematikához hasonlítani.
Nem lesz alternatív fizika egyébként az LMP-ben sem, Égely egy helyi jelölt, nem lesz köze a szakmai dolgokhoz. Ha ilyen szándékkal vállalta a jelöltséget, akkor csalódni fog.

Galadhriel 2010.08.23. 02:31:35

@Lastres: Az a kínos, hogy Egely mester lelkesen emlegette a találmányát, ami a kipufogó végén a CO2-t szénre és oxigénre bontja. Persze az országban senki nem foglalkozott a találmányával, de az LMP megértette a dolog jelentőségét - mondta.

Tehát van egy csodaszerkentyű, ami eltünteti a CO2-t, de nyilván kicsit több energia felhasználásával, mint amennyi előtte a motorban felszabadult. Gondolom a CO2-t akkumulátorban tárolt energiával bontja Egely, amivel kb. föltalálta az elektromos autót, de van még az autóban egy belsőégésű motor (CO2 keletkezik), hogy meg ennek az ellentéte (CO2-t bont az ő találmánya). Nettó 0 kibocsátás, némi nettó ostobaság árán.

A dolog tehát úgy áll, hogy ezt az eszetlenséget eddig csak az LMP karolta fel - tudtuk meg az LMP képviselőjelöltjétől.

Tudom, hogy az LMP demokratikus, és nem lehet egy jelölttől megszabadulni egy elnöki döntéssel, ahogy ez jobboldalt működik (Fidesznél meg a Jobbiknál pláne). Az MSZP is sokszor beleszaladt a nagyeszű helyi elvtársak döntései nyomán ilyen kínos helyzetbe. De biztos, hogy az LMP-nek szorosan követni kell őket az ilyen helyzetekben?

Galadhriel 2010.08.23. 02:48:40

On:

@Lastres: A múltkor sok mindenre válaszoltál, de egy kérdés kimaradt. Igaz, egy kommentem végére tettem, most javítom a hibát, hogy lássad.

Azt írod a posztban: "Illés Zoltán államtitkárként ugyanazt csinálja, ami ellen évtizedekig küzdött."
Kérdésem: Illés küzdött bármikor is emberekért?

Mert amikor Pepó átterelte ötven emberét a másik minisztériumba (t9örténetesen az FVM-be), akkor Illés az OGY környezetvédelmi bizottság elnöke volt. És bizony, nem szólt a dolog ellen semmit. (Kósza hírek szerint valamennyire mégiscsak szólt: néhány Fidesz-közeli embert kimentett a deportáltak közül.)

Szóval miért remélünk bármit is tőle (szakmait, emberségest vagy ésszerű szervezetirányítást)?

S amikor a környezetvédelem beolvasztásakor azt mondták a kétharmadosok, hogy megszűnt ugyan az önálló környezetvédelmi szervezet, de van személyes garancia (mármint Illés) ...

Ha válaszolnál, plz.
Esetleg: most a nyári szusszanás idején, született-e valami LMP-álláspont ebben ...

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.23. 02:51:35

@Galadhriel: igen, teljes baromságokat mond. Kínos. Állítólag helyben nagyon aktív lokálpatrióta. Arról nem volt szó, hogy el kezd hülyeségeket nyilatkozni, mint hogy az LMP egyetért fantazmagóriáival.

hulyeinformatikus 2010.08.23. 07:00:15

@Lastres: "Arról nem volt szó, hogy el kezd hülyeségeket nyilatkozni,"

Mintha évek óta nem ezt tenné.

hulyeinformatikus 2010.08.23. 07:01:32

@Galadhriel: "Tudom, hogy az LMP demokratikus, és nem lehet egy jelölttől megszabadulni egy elnöki döntéssel, ahogy ez jobboldalt működik (Fidesznél meg a Jobbiknál pláne)."

Ne legyünk naivak.

Galadhriel 2010.08.29. 02:49:35

@hulyeinformatikus: Igazad volt, tényleg naiv voltam, hittem a fiúk józan eszében. Azt gondoltam, hogy az LMP belső demokráciája miatt nem állította le senki, hogy ez a 1/2-kegyelmű képviselőjelöltté válhasson.

A legújabb posztból viszont kiderült, hogy a Mester indítását jóváhagyta valamilyen középponti bizottság is. Azzal a bölcs megfontolással, amivel Lastres is okosított minket: Egely egy helyi jelölt, nem lesz köze a szakmai dolgokhoz.

Mintha ez így működne. Egy pártbeli bizottság megmondja, hogy mit gondoljunk a párt valamelyik díszes tagjáról.

Lastres! Én tényleg naiv voltam egy kicsit, de ez a politikai analfabétaság már fáj.

És ha lennél szíves válaszolni az illéses kérdésemre, plz...
S ha még nem tudnátok, szólok, hogy ez a Pepó2 kedves fiú elkezdte a kirúgásokat a minisztériumban is.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.29. 11:21:50

Nem így működött, amint látható volt. Működött a belső kritika és annak nyomán a visszacsatolás és javítás. Ha ez neked nem elég, sajnálom.

"Mintha ez így működne. Egy pártbeli bizottság megmondja, hogy mit gondoljunk a párt valamelyik díszes tagjáról."
Mit mondott meg? Ki? Teljesen el vagy tévedve. A Választmány elsőre nem avatkozott be, mert NINCS AZ ALAPSZABÁLY szerint jogköre! NINCS! Nem szóhat bele a helyi jelöltekbe! Képzeld el, ez egy ilyen párt.
Aztán amikor a hülyegyerek interjút adott, és kiderült, hogy nem helyi ügyekkel akar foglalkozni, hanem az LMP-t ugródeszkának akarja használni, akkor le lett állítva. De akkor is az Országos Választmány csak nyomást gyakorolhatott, dönteni a helyiek döntöttek.
Ez a bázisdemokrácia, ha nem tetszik, lehet szavazni a fideszre. Csókolom.
Az LMP pedig amatőr, politikai analfabéta, de én épp ezt szeretem benne. Mert a profikat ma úgy hívják, hogy Orbán Viktor, Hagyó Miklós, Semján Zsolt, Szanyi Tibor... ha meg akarjuk változtatni a politikát, új etikát, bevezetni, ahol pl. nem a másik sárbatiporása a mindenáron elérendő cél, akkor szerintem épp nem a "profizmus" a legfontosabb, hanem a becsületesség és a "fairness", hogy szépen mondjam magyarul.

Egyéb kérdésekre szept. 3 után válaszolok.

hulyeinformatikus 2010.08.29. 12:09:19

@Lastres: A cédula vásárlás vagy a fekete munka ennek az "új etikának" vagy "becsületességnek" a része?
Orbánnak, vagy Zsótinak 20 éve volt, hogy a béka segge alá erodálja a nevét.
Ebből a szempontból LMP is lendületben van.. :/

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.08.29. 20:03:23

@hulyeinformatikus: A becsületesség azt jelenti, hogy azt az embert, ha valóban így volt a beszélgetés, úgy fogják kivágni, mint macskát szarni. Mint Faith Balázst tavasszal. Más pártban viszont elkennék az ügyet, esetleg (nagyon esetleg) ugyan visszavonnák a fickót az első vonalból, de a surranón hamar visszatérne. Itt nem fog, hidd el. Ebben különbözik ez a párt a többitől. Azt senki nem garantálhatja, hogy egyetlen tisztességtelen ember sem lép be.

hulyeinformatikus 2010.08.29. 22:37:11

@bm613: "A becsületesség azt jelenti, hogy azt az embert, ha valóban így volt a beszélgetés, úgy fogják kivágni, mint macskát szarni"

Pontosan tudjátok, hogy ki szerepel a beszélgetésben.
Eddig mi tartott vissza, hogy nevesítve kivágjátok?

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.08.29. 22:39:43

@hulyeinformatikus: Az, kedves hülye, hogy nem bizonyosodott még be, hogy bármi rosszat is tett volna. Ennél eggyel valószínűbb, hogy a Jobbik manipulálta a felvételeket. Márpedig beláthatod, hogy egy rágalmazás miatt kirúgni valakit nem a méltányos eljárások közül való.

hulyeinformatikus 2010.08.29. 22:57:08

@Lastres: Jobb megoldás két hetet elmoralizálni rajta, négy egymásnak ellentmondó sajtónyilatkozatot kiadni, majd beismerni és lemondatni a végén.

"EZÉRT tudok adni darabjáért 150 forintot"

Gondolod, hogy kiló kenyér szerepelt az eredetiben?

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.08.31. 09:43:34

@hulyeinformatikus: Nem valószínű, de ettől még nincs statárium. Szabályok vannak, amelyek alapján megtörténik a vizsgálat, és ha az derül ki, hogy igaz a vád, akkor meglesz a következménye. Faith Balázsnál sem 5 percig tartott, de meglett.

Galadhriel 2010.09.10. 15:05:18

@Lastres: "Egyéb kérdésekre szept. 3 után válaszolok."

Plíííz.

(Gondolom hallottál róla, hogy azóta a minisztériumból is rúgják ki az embereket.)

Galadhriel 2010.09.11. 18:12:46

@Lastres: Igaza lett lasponyának? "M.o.-n forradalom történt,a győztes forradalmár pedig nem magyaráz"

Galadhriel 2010.09.17. 23:36:54

Ha valakit még érdekel a természetvédelem:

Illés a Természetvédelmi Őrszolgálat megszűnésével kapcsolatban fejtette ki: „Szerintem Magyarországon eddig sem dolgoztak valódi természetvédelmi őrök.”

Az államtitkár szerint százfős testület esetén tíz-tíz ranger juthat minden nemzeti parkba és ezzel már érzékelhető védelmet lehet biztosítani.

index.hu/belfold/2010/09/17/chuck_norrisokkal_vedene_a_nemzeti_parkokat_illes/
süti beállítások módosítása