A hatodik koporsó
„A hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik.” – mondta Orbán Viktor 1989. június 16-án.
És milyen igaza volt.
De hogyan kellene elhangzania e beszédnek 2009. június 16-án? Valahogy így:
„Polgártársak!
Az elmúlt húsz év alatt a magyar nemzetnek nem volt egyszer sem bátorsága, hogy valóban elérje 1848-ban és 1956-ban kitűzött céljait: a politikai szabadságot és a valódi demokráciát. Céljaink máig nem változtak. Ma sem engedünk ’48-ból és ’56-ból, így nem engedhetünk ’89-ből sem.
Azok a fiatalok, akik ma egy működő demokrácia megteremtésén küzdenek Magyarországon, két okból emlékeznek meg Nagy Imre és társainak újratemetéséről. Mi tiszteljük azokat a rendszerváltókat, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik képesek voltak leszámolni az államszocializmussal.
De nem tiszteljük azokat, akik a nagy pénzek árnyékában vállalták, hogy a társadalmat morálisan és anyagilag megtizedelők sorába álljanak, akik néhány felügyelőbizottsági tagságért megtagadták azt a nemzetet, amely elfogadta őket, és bizalmát beléjük helyezte. Nem tiszteljük azokat, akik egy olyan új rendszert alakítottak ki, amely elhallgatta a régi rendszer bűneit és a bűnösöknek lehetőséget adott hatalmuk átmentésére; sem azokat, akik folytatták az elhallgatás és a titkos akták politikáját.
Nem tiszteljük azokat, akik bármikor képesek voltak politikai elveiket feladni azért, hogy rövidtávon szavazatokhoz jussanak.
Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és az öncélú hataloméhség összeegyeztethetetlen.
Jól tudjuk, a rendszerváltók egy része korunkbeli, hozzánk hasonló fiatal volt. De nem pusztán ezért félünk egy újabb, hetedik koporsótól. Mind a mai napig 1989 volt hazánk utolsó esélye, hogy a nyugati fejlődés útjára lépve valódi demokráciát, igazságos, szolidáris társadalmat és egészséges környezetet teremtsünk. A ma vállunkra nehézkedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy feladták a rendszerváltás eszméit, és belekényszerítettek minket egy zsákutcába, amelyből most megpróbálunk kiutat találni.
Valójában ekkor, az 1989-et követő 20 évben vette el tőlünk, mai fiataloktól jövőnket ez a néhány, hatalomban egymást váltogató parlamenti párt. De mi nem hagyjuk, hogy egy hetedik koporsóba temessenek bennünket, ahogy eltemették saját generációjukat a hatodik koporsóba.
Barátaim!
Mi, fiatalok sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy az előző rendszert hangosan bírálókról kiderül, hogy ugyanannak a kádári politikának a folytatói, míg a rendszerváltás előtti szocialista tervgazdaság hívei a neoliberális-neokonzervatív politika képviselőivé válnak.
Azt sem értjük, hogy azok a vezetők, akik a rendszerváltáskor az emberi jogok és a politikai szabadság harcosai voltak, ma korlátozzák mások szabadságát, és szinte tülekednek a jogsértők kitüntetésénél.
Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy húsz év után végre elindíthatjuk a változást, és nyugdíjazhatjuk régi pártjainkat. Csak a tevékeny állampolgároknak jár köszönet azért, hogy ma már működhetnek alternatívát kínáló politikai és civil szervezeteink. A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy az átláthatóságot és felelősségvállalást követelőkkel szemben, bár lehetőségeinél fogva ezt megtehetné, nem lép fel. Fel kellene lépnie ellenünk, de nem a pozíciójuk bebetonozását célzó, hanem a követeléseket oktalanná tevő módszerekkel.
Polgártársak!
Ma, 20 évvel a rendszerváltás és 19 évvel a III. köztársaság első kormányának felállása után esélyünk van arra, hogy új, konstruktív keretek közt érjük el mindazt, amit a rendszerváltók önhibájuk miatt nem tudtak elérni. Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a korrupt Mutyiországnak. Ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó elitet, hogy alávesse magát a törvényeknek, és ne a saját gazdagodásával foglalkozzon. Ha nem tévesztjük szem elől ’89 valódi eszméit, olyan képviselőket választhatunk magunknak, akik azonnal leállítják jövőnk felélését. Ha van bennünk elég mersz, ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor beteljesíthetjük a rendszerváltás akaratát. Senki sem hiheti, hogy ezek a pártok maguktól fognak megváltozni.
Emlékezzetek, 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén, Orbán Viktor, a demokratikus ellenzék egyik vezéralakja bátran kiállt az előző rendszer piszkos ügyei ellen. Csak négy év telt el, és saját pártja nem tudott elszámolni a rá bízott állami vagyonnal. Hat évre rá a kormánya kétes hátterű cégekkel kötött nagy összegű állami megbízásokat. Ezért nem érhetjük be a rendszerváltó politikusok semmire sem kötelező ígéreteivel.
Nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó pártok, ha akarják, se tudják ezt az állandó jogsértő magatartást alkalmazni ellenünk. Nincs más mód, hogy elkerüljük az újabb koporsókat, az újabb generációk elsüllyedését. Pártok vezetői, miniszterek és miniszternők, egykori forradalmárok és reformerek: eljátszottátok a politikai közösség bizalmát. A magyar fiatalok, akik előtt a rendszerváltás eszméi még ma is sérthetetlenek, nem vesznek példát rólatok.
Nem nyugodhatunk tovább!”
Az utolsó 100 komment: