Réges-régen barlangásztam, az volt az igazi. Sárban-vízben, mélységek fölött, néha egymásra bízva akár az életünket. Az volt életem első igazi közössége, nagyon sokat tanultam, magamról meg az emberekről, már csak azért is, mert nagyon sokfélék voltunk, segédmunkástól professzorig. Gyerekeim lettek, nem járok már barlangokba, van, akivel már évek óta nem találkoztam, de ha nagy bajban lennék, biztos őket hívnám.
Járok tornázni, egy anyuka tartja, anyukáknak, lehet vinni a kölköket is, játszanak, amíg mi ugrálunk. Pletykálunk, szoptatási és altatási kérdéseket vitatunk meg, kinőtt gyerekruhákat cserélünk egymás között. Jó csapat. Néha vigyázunk egymás gyerekeire is, egyszóval számíthatunk a többiekre.

Fiam elsős, az iskoláját pár család alapította, most már majd' 100 gyerek (és családjaik) tartoznak a közösséghez. Vannak közös programok, kirándulástól bálig, istentisztelettől futóversenyig. Vannak reformátusok, katolikusok, meg olyanok is, akik még nem döntötték el. Kell tenni is néha ezt-azt: kertrendezés, takarítás, teafőzés, mikor mi. Igazi csoda ez az iskola. Ha egy családba új jövevény érkezik, a közelebb állók megszervezik a komatálat: egy-két hétig ebédet visznek az egész családnak, hogy megkönnyítsék anyuka életét. Most összevissza, több helyszínen tanulnak az osztályok – de nemsokára elkészül az épületünk, adományokból, hitelből, a családok hozzájárulásából és kétkezi munkájából. Nemrég sódert lapátoltam a református pappal, az igazgatóval és egy közeli város polgármesterével (no és sok más szülővel) együtt. Ma, Magyarországon, van ilyen.
Biztos vagyok benne, hogy nem csak ez, hanem még sok más működő közösség létezik. Népdalkör, kertészklub, sportegyesület. Ha emberek összefognak, jó célokért, majdhogynem csodákra képesek. Meg kell dolgozni érte, hogy egy jó közösség része légy (néha még lapátolni is kell), de megéri, mert olyat ad, amit nem szerezhetsz meg máshogy. Hiszek abban, hogy ezeken a kis közösségeken is múlik – sőt, leginkább rajtuk múlik –, hogy más legyen az ország, hogy jobb legyen.

Hogy jön ez ide? Valahol az LMP is egy ilyen közösség. Kicsit kaotikus, kicsit könnyed, kicsit nem e világból való. Befogadó, hamar otthonra lelni benne. Aztán hamar össze lehet balhézni, és gyorsan kibékülni. Nem maradhat ez így, egyszer rendes párttá kell válni, de a mostani helyzetnek is van varázsa. Fura közösség ez, van akivel élőben még nem is nagyon találkoztam, de online egészen az életem része lett. Mások mindennap együtt kocsmáznak, és már több komplett kormányprogramot vetettek a söralátétre. Amikor szórólapozva, kopogtatva a hóban talpalok, és ronggyá ázik a cipőm, a zoknim, tudom, az ország másik felében van, akinek ugyanezért, ugyanígy fázik a lába. És hátha a végén még mi is csodát teszünk.