Tegnap éjjel fél háromkor értem haza, s - rossz szokás – még bekapcsoltam a gépet.
És azt látom, hogy meghalt Cseh Tamás. Tüdőrákos volt, az elég egyirányú utca, s tudta mindenki, aki szerette, hogy mire kell készülni, mégis ledöbbentem. Hogy jajjmileszmost.
Akkor arra gondoltam, hogy ma lesz egy órám, megírom ide, milyen meghatározóan fontos volt nekem és meg nagyon sok ember szellemi fejlődéséhez Cseh Tamás (és Bereményi Géza) életműve. Nem lennék az a gondolkodó, felelősségre törekvő ember, ha nem tanultam volna meg iszonyú pontossággal tőle, milyen volt az olyan emberek élete mint az enyém, akik a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években éltek. A kilencvenes évekről már saját lenyomatom is van. S megírom azt, mennyire sajnálok mindenkit, akinek nem a magyar az anyanyelve, és erről a roppant gazdagságról lecsúszott.
Egy darabig turkáltam a dalaiban, aztán fél négykor lefeküdtem.
Nyitott ablaknál alszom, s amint elvackolódtam, női sikoltozást hallottam. Először reméltem, hogy viháncolás, de nem az volt. Valakit nagyon csúnyán vertek. Kiálltam az erkélyre, hogy jól hallom-e?
Jól hallottam. Nem a tévé volt.
Lementem az utcára a mobillal, hogy megpróbáljam bemérni, hogy hol történhet, aztán hívjak rendőrt. Gondoltam, hogy valamivel megdobom a gyanús ablakokat, hátha kiderül, de nem találtam semmi megfelelő tárgyat. A szembe lévő házban három helyen is égett a villany, egy darabig még jöttek halkabb hangok valahonnan, aztán már hiába füleltem, csönd volt. Húsz perc után feladtam.
Arra nem lehet kihívni hajnali négykor a két kerületi rendőrjárőr felét, hogy egy fél órája egy húszlakásos házból úgy hallottam valaki vert valakit.
Volt egy ismerősöm, aki minden este azért aludt el a tévé előtt, mert a szomszédban verték a családot. Ilyennek képzelem a minden résztvevőre kiterjedő kárhozatot.
Úgyhogy ezt írtam, nem amit szerettem volna. Más most nincs.

Cseh Tamástól:

Illegalitás (Nagyon jó humora van, igazi rendszerváltás kori anekdota.)
Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza (Ez is nagyon vicces.)

Budapest (Alapmű.)

Nincsen más (Ez már nem vicces, hanem szomorú. És gyönyörű.)

Micsoda útjaim (Ha csak egyet nézel meg, ez legyen az. Torokszorító.)