Amikor az LMP a nyilvánosság elé lép, azzal a nehézséggel találja szemben magát, hogy ha nem használja azt a nyelvet, melyet a jelenlegi politikai és média-elit használ, akkor egyszerűen kívül kerül a nyilvánosság határain, ignoranciába vagy közönybe fullad, ha pedig – a szabályokat betartva, a jelenleg rendelkezésre álló sémák mentén – képes áttörni e közöny falait, akkor azon nyomban azonosítani lehet mindazokkal, akiktől olyannyira különbözni szeretne.

Tipikus példája volt ennek az Európai Parlamenti választások alatt megjelent néhány LMP-s óriásplakát. Noha az LMP kampányának költségvetése összesen kevesebb mint 20 millió forint volt, és ez az összeg is javarészt kisadományokból tevődött ki, az óriásplakátok láttán sokan azt kérdezték: honnan telik nekik erre.

(Nyilván, akik ezt kérdezték, egyáltalán nem voltak kíváncsiak a válaszra, mert ha azok lettek volna, megtekinthették volna az erre vonatkozó adatokat az LMP honlapján.)

Mások, akiknek tekintetét elkerülte az a mintegy 125 óriásplakát, melyet sikerült elhelyezni országszerte, azt a kérdést szegezték a gyanútlan LMP-s torkának, hogy hogyan akar egy párt így bármit is, ha még arra sem képes, hogy láthatóvá tegye magát.

A sémák hatalma

A szociálpszichológusok régen tudják, és kísérletekkel is bizonyították, hogy sokkal könnyebben értjük meg azokat a tartalmakat, melyek ismerős, bejáratott sémáinkhoz igazodnak, mint azokat, melyek újszerűen tálalják a mondanivalót.

A szórakoztató irodalomban vagy a népszerű filmiparban tudatosan használják azokat a közönség által unalomig ismert, sematikus forgatókönyveket, melyek dekódolása nem igényel túl sok szellemi erőfeszítést, a művészi, világnézeti, vagy más szellemi újítások pedig gyakran azért maradnak visszhangtalanok saját korukban, mert az új szemlélet, az új reprezentációs mód feldolgozásához időre van szükség.

Egy kultúrát alapvetően határoz meg az, hogy milyen sémákban és forgatókönyvekben gondolkodik, a mindenkori értelmiségnek pedig, ha van szerepe, hát az, hogy mennyire képes új, a világ változásához jobban igazodó szellemi mintázatokat felkínálni és megértetni a társadalom nagyobb egészével.

Politikai életünk értelmezése is ilyen sémák mentén történik. A rendszerváltás felkavaró időszaka után kirajzolódott néhány tipikus értelmezési mód, néhány tipikus forgatókönyv, melyet aztán minden különösebb szellemi megerőltetés nélkül alkalmaztunk az elmúlt 20 évben. Hatalmas innováció nem történt sem a politikai értékek megfogalmazásában, sem abban a tömegtájékoztatási módban, ahogy a közéletet tálaljuk.

Ennek eredményeként elmondhatjuk, hogy össztársadalmilag létrehoztuk a cinizmus, a szkepszis és a lemondás önsorsrontó politikai kultúráját, míg a politikai tájékoztatás egyre inkább infotainment-té, szórakoztató hírszolgáltatássá alakult, engedelmeskedve a piaci törvényeknek: „gyorsan, közérthetően, olcsón!”

A tradíció megtörése, a megszokott gondolkodási sémák átalakítása igen költséges folyamat, melyet a modern tömegtájékoztatás nem finanszíroz, a kurrens politikai intézményekben meggyökerezett elitnek pedig nem érdeke. Egy újonnan jövő politikai formáció, mely újra kívánja artikulálni mind a politikai értékeket, mind a kommunikáció szabályait, igen erős mentális, pénzügyi, politikai és kulturális falakba ütközik. Különösen akkor, ha zászlójára nem mást tűz, mint pontosan ezt a megújító szándékot, a megszokottól való eltérést.

LMP-értelmezések

Noha az LMP megjelenését kísérő tipikus reakciók megérdemelnének egy reprezentációelméleti kutatást, itt most mindössze néhány olyan sajátosságra hívnám fel a figyelmet, melyek tipikus politikai forgatókönyveket tükröznek:

    * Összeesküvés-elméletek

Az LMP mögött egy másik párt áll, mely a saját céljaira használja fondorlatosan az LMP-t. Hogy pontosan mire és hogyan, azt még nem lehet tudni, de előbb-utóbb ki fog derülni.

Gyakorlatilag minden jelenlegi pártot összefüggésbe hoztak már vele, és mindig az az elmélet mögötti szemlélet, hogy a jelenlegi politikai elit annyira erős és annyira kreatív, hogy képes egy halom jó szándékú aktivistát a saját érdekei szerint kihasználni. Az ilyen elméletek olyan hatalommal ruházzák fel a jelenlegi politikusokat, és olyan magatehetetlennek és ostobának tételezik a társadalmat és azon belül az aktív demokratákat, melyet minden diktátor megirigyelhetne.

Ha következetesek vagyunk az ilyen hozzáállásban, gyakorlatilag bedobhatjuk a törölközőt, hiszen teljesen ki vagyunk szolgáltatva a mindenkori hatalomnak. Sajnos ez az önsorsrontó és paranoid világkép annyira magától értetődő, hogy szinte nem is kell magyarázni!

    * A maroknyi lelkes bölcsész elmélete

Egy másik értelmezés szerint az LMP egy maroknyi lelkes civil (vagy bölcsész, civil vagy belvárosi értelmiségi), akik ugyan sokat tudnak beszélni a kávéházakban, de politikai érdekérvényesítési képességük nulla.

Ezen elméletek hirdetői általában szeretik figyelmen kívül hagyni az olyan tényeket, mint hogy az LMP előállt egy válságkezelési programmal, rendelkezik a nézeteit összefoglaló alapdokumentumokkal, sikerrel elindult az Európai Uniós választásokon és ott szinte a semmiből 2.7 százalékot hozott, rendelkezik egyre növekvő vidéki bázissal és programjának egyik kulcseleme a vidékfejlesztés.

Ez a szemlélet szereti az társas-társadalmi életet pragmatista farkasok harcának tekinteni, és azokat, akik valamiben hisznek gyenge és idealista bárányként feltüntetni.

Ugyanennek a szemléletnek az egyik alváltozata a „cipész maradj a kaptafánál” hozzáállás, mely szerint a civileknek a civil szektorból kellene tudni politikai változást elérniük. Én nagyon örülnék, ha egyszer valaki részletesen kifejtené nekem azt, hogy ezt miként lehet.

    * Az LMP az ami, de úgysincs semmi esélyük

Van aztán egy olyan réteg, mely nem rest tájékozódni, és új szemléleteket és ismereteket szintetizálni, és így az LMP-ről többé-kevésbé reális képe van, ám annyira elkeseredett és reménytelen, hogy nem tud hinni abban, hogy egy alulról jövő, részvételen alapuló, a közösségi gondolkodást középpontba helyező párt képes lehet áttörni a jelenlegi arcvonalakat.

Nekem személy szerint ez a hozzáállás a legfájóbb, mert pont ezekre az emberekre lenne a leginkább szükség ahhoz, hogy sikerüljön változást elérni. Szívből remélem, hogy egyre többen lesznek közülük, akik képesek félretenni a lemondás és reménytelenség (zivataros) évszázadainak tradícióját, és helyette felismerni azt az erőt, mely egy aktív közösségben rejlik.