Nem nehéz kitalálni, hogy ilyen címmel a vasárnapi választás győzteséről írok, azonban, hogy mégis rácáfoljak a trivialitásra, hadd foglalkozzam az elején röviden az LMP-vel. Meg a végén is. De a győztesről is lesz szó!

Ami minket illet: majdnem sikerült

Karácsony Gergely helyében a vasárnapi sajtótájékoztatón kevésbé kerteltem volna, kevésbé próbáltam volna a „hagyományos politikus” módjára szépíteni a tényeket. Az LMP vidéki beágyazódásának és budapesti megerősödésének terve majdnem teljesült (az előbbi nem volt meglepetés, már jelöltből sem sikerült sokat állítani), azaz nem teljesült.

S ha jelöltállítás: a várakozásokhoz képest gyenge eredményt nem csak magunknak köszönhetjük. A saját esetleges hibáink kötelezően sorra kerülő elemzésén túl még egyszer érdemes felidézni, hogy a jelöltállításból a Fidesz által elfogadott új választási rendszer golyózta ki majdnem teljesen az LMP-t (szerencsére ez is csak majdnem sikerült). Miközben jóval több kopogtatócédulát gyűjtöttünk az országgyűlési választásoknál, s igen sok helyen tudtunk volna jelöltet állítani a régi szabályok szerint az önkormányzati választásokon is, ez az új, a „régi, nagy” pártoknak kedvező szabályozás mellett igen kevés jelölt állításához volt elég.

Hangsúlyos a „régi, nagy”. A beágyazottság és az egész országra kiterjedő hálózatok terén – fülkeforradalom ide vagy oda – a Fidesz és az MSZP egyaránt messze kiemelkedik a mezőnyből. Nyilván nem hülyék a Fidesz stratégái, úgyhogy világosan tudták, hogy az új szabályok ezt a régi, kétpárti küzdelmet betonozzák be. Szintén ezt erősítette az önkormányzati képviselők számának jelentős csökkentése, mely a 10% körüli kispártoknak jellemzően mindössze egy, néhol két mandátumot juttat.

Nem is történt más, mint amit várni lehetett; vasárnap az MSZP mint második párt megerősödött (nem a Fideszhez, hanem a másik két országos ellenzéki párthoz képest). A Fidesznek sikerült tehát ismét jó tanítványként viselkednie, és pitiáner, rövidlátó politikai érdekből a posztkommunista világ, a posztkommunista valóság egy újabb szeletét „a szarból” visszahoznia.

Csak nehogy megint kilépjen az utódpárt az ügyeletes, mindig verhető pofozógép szerepéből!

A győztesnek igaza van

Ami pedig a győztes igazságát illeti, nem arról a banális okosságról fogok beszélni, miszerint egy párt, mondjuk, egy kétharmados országos győzelem után még a saját választói többségét is becsaphatja, s munka helyett leöntheti az országot saját, nem képesség alapján válogatott kádereivel, schmittpalikkal, giccses együttműködési nyilatkozatokkal. Nem is arról, hogy mi mindent meg lehet majd tenni – akár a saját választóik ellen is – Budapesten és a többi önkormányzatban anélkül, hogy bárki keresztbe tudna feküdni. Arról a győztes narratíváról ejtek szót, ami a Fidesz és Orbán Viktor eddigi két évtizedét nem túl hízelgően értékelte.

Nemcsak Orbán Viktor mondhatja azt, hogy mostantól arra szavaztatok, amit majd csinálunk. A baloldal hivatalos rettegőgépezetének lájtos vége is elégedetten dőlhet hátra. Mostantól az is igaz, amit ők az első Fidesz-kormányról mondtak. Akkor is, ha akkor még nem volt igaz. A Fidesz Orbán Viktor erős egyszemélyi uralma alatt áll, ellenvélemény nincs, s a hűség százszor fontosabb a hozzáértésnél, a gépezetet kőkemény hatalomvágy jellemzi stb. – ismerős szöveg, ami az elmúlt hónapok alatt feketén-fehéren megvalósult. Szintén igaz, hogy rendszerváltó, demokratikus hagyományok ide vagy oda, nincsenek meg a korábban hangoztatott erkölcsi gátak a Fidesz előtt. Nincsenek olyan határok, amelyeket a Fidesz mint egy „rendszerváltó, demokratikus párt” ne lépne át. Amihez ereje van, és a pillanatnyi érdeke diktálja, azt megteszi akkor is, ha pár éve még máshogy korteskedett, szigorúan „értékalapon”.

Ez utóbbi tanulság nem csak nekem fontos (én magam is azon a véleményen voltam egészen a szupercinikusan elnevezett „Nemzeti Együttműködés Rendszerének” megalapításáig, hogy a Fidesz számára adott egy demokratikus szellemiségű erkölcsi játéktér, amelyen szigorúan elmegy a határokig, ha kormányon van, de tovább nem, ezért lehet akár kétharmados többséget is adni a kezébe). Fontos ez a Fidesznek magának is. Ugyanis ha most az történik, amire per pillanat számtalan jel mutat – őszintén remélem, nincs igazam! –, és kreálnak a vörös helyett egy piros-fehér-zöld vagy egy narancssárga Kádár-rendszert (itt most ne egy az egyben a pártállamra gondoljunk, hanem az akkori gondolkodásmód, a gazdasági-társadalmi mechanizmusok, a mutyivilág, az oligarchikus kormányzás, a néphülyítés és a punnyadtság jelenbe való átültetésére, amit már az MSZP-ben is annyira poshadtnak és megvetendőnek gondoltunk), akkor a szokásos hatalomtechnikai eszközökkel még kihúzhatják egy vagy két, esetleg három ciklusig, de ennek eredményeképpen az ország tovább süllyed, hiába gondoljuk most is, hogy nincs lejjebb.

Hogyan tovább?

Miután a Fidesz a budapesti közgyűlésbeli többséget is – ha vékonyan is – megszerezte, LMP-sként a lehetőségeink is kisebbek lesznek arra, hogy befolyásoljuk a dolgok menetét. Persze igyekszünk ott lenni, igyekszünk mindenre figyelni, a jót követelni, a rosszat elutasítani és javaslatokat adni, de a győztes többség lényegében szabadon dönti el, hogy végül hogy szavaz. Bizakodhatunk a jelenlétünk erejében, a javaslatainkban és az együttműködésben sok fővárosi kerületben és pár megyei, nagyvárosi és egyéb önkormányzatban is. Hozzáértő és lelkes képviselőink vesznek részt az önkormányzatok munkájában, de ez sajnos alapvetően egy mennyiségi játszma.

A budapesti párbeszédben azonban különösen bizakodhatunk, mivel Tarlós István együttműködést ígért az ellenzéknek, ugyanakkor ezt készpénznek csak akkor vehetjük, ha már tényleg megtapasztaltuk. Győzelme pillanatában Orbán Viktor is szerénységről, Gyurcsány Ferenc pedig dübörgő gazdaságról beszélt...

De bízzunk abban, hogy igaz a szóbeszéd: Tarlós István, noha mindenkinek kemény ellenfél és nagy szervező, nem az a fajta politikus. Most legalább három évnyi kampánymentes építkezés jön, mégpedig olyan építkezés, ahol nem a pártépítés, hanem Budapest és az ország építése a fő cél. S ebben kell keresni a mindenkori együttműködést Budapesten is, elvégre a második legjobb párt – ez mondjuk, a notóriusan megújulni képtelen utódpárt és a nyíltan nem teljesen demokratikus Jobbik mellett nem volt nehéz – és a második legjobb Budapest-program győzött. :-)