Mentsük meg a Dunakeszi tőzeglápot
A nemrégiben szélesebb nyilvánosság elé került Dunakeszi tőzegláp kálváriája jellemző és kiábrándító látleletet ad a hazai természetvédelmi hatóságok működéséről, az önkormányzatok területkezelési és rendeletalkotási szokásairól, a szabályozások kijátszhatóságáról. A több évre visszanyúló történet részleteiről jó néhány cikk jelent meg a közelmúltban, illetve a lápot évek óta védeni próbáló civilek honlapján is tájékozódhatunk a jelenlegi helyzetig vezető történésekről, ezért a múltbeli eseményeket most csak futólag tekinteném át, illetve kiemelnék néhány szempontot a szombati demonstráció (melyről a részletes információkat lásd a bejegyzés végén) háttere gyanánt.
A Dunakeszi tőzegtavak az egykori nagyobb, összefüggő, mozaikos természeti terület maradványaként bújnak meg Budapest és Dunakeszi határában, egy nagy Auchan hipermarket és egy jelenleg horgásztóként működő bányató közt. A 90es évek elején a tőzegtavak még egy kiterjedt, lápos – homokbuckás, védett fajokban gazdag terület részei voltak, amelynek nagy része 1998-ban áldozatául esett az M0-ás autópálya miatti építkezéseknek. A Dunakeszi tőzegtavak kis foltja azonban megmaradt, és az egyre növekvő forgalmú urbanizált területbe kis oázisként ékelődve továbbra is kitartóan biztosít élőhelyet számos növény- és állatfajnak. Él itt tőzegpáfrány és számos fűz faj, tavi szivacs, pettyes gőte és mocsári teknős, fészkelnek és táplálkoznak különféle énekes és vízimadarak.
A szomszédos Auchan azonban bővíteni akarja az áruház és a parkolója területét, ami egy hipermarkettől tulajdonképpen érthető is. A jóhiszemű állampolgár azt gondolná, hogy azért vannak a törvények és a hatóságok, hogy minden szereplő tudja, meddig nyújtózkodhat… Az események azonban mást mutatnak: Dunakeszi önkormányzata 2006-ban egy huszárvágással gazdasági-ipari övezetté nyilvánította a Nemzeti Ökológiai Hálózat részét képező, az ex lege védett lápot is tartalmazó területet, illetve a természetvédelmi hatóságot képviselő Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2009 júniusában egyszerűen nem létezőnek ítélte a lápot, holott az előző években több nemzeti park szakértői bizonyították ennek ellenkezőjét. A Hatóság ezt a kafkai ítéletét egy olyan új szakértői véleményre alapozta, amely egészen egyszerűen nem a lápot, hanem a mellette fekvő földnyelvet jellemezte, és erre az apró hibára a civilek beadványban fel is hívták a figyelmet. Mindhiába.
Ennyi a történet dióhéjban. A láp státusza tehát bizonytalan, az Auchan pedig parkolót szeretne. A legutóbbi információink szerint a bővítést és a parkoló építését egy időre elhalasztották, de ez a helyzetet cseppet sem oldja meg, hiszen a láp hivatalosan nem létezik, bármikor feltölthetik betonnal, ha a jelenlegi tulajdonosnak kedve tartja.
De miért is olyan nagy baj ez, miért rossz nekünk, ha eltűnnek a Dunakeszi tőzegtavak? Először is mert az élet, a biológiai sokféleség önmagában érték. Mert ha egy tavaszi reggelen kimegyünk sétálni a lakóhelyünk határába, és érezzük a virágzó fák illatát, halljuk a madarak énekét, az nyugalommal tölt el minket, felfrissít, csökkenti a szorongásainkat, eszünkbe juttatja nagymamánknál töltött gyerekkorunk emlékeit, és máris jobb kedvvel indulunk munkába, nagyobb lesz a teljesítményünk, és valószínűleg gyomorfekélyt is kisebb eséllyel szerzünk be a stresszes hétköznapok során. Amivel mellesleg egyértelműen költségeket takarítunk meg a nemzetgazdaság számára.
A kulturális és rekreációs értékeken túlmenően egy-egy ilyen természetes élőhelyfoltban fennmaradt állat és növényvilág konkrét hasznot is hajthat számunkra, például az itt fészkelő, búvóhelyet találó madarak megeszik a kártevők lárváit a kertünkben. A vizes élőhelyeknek emellett fontos szerepük lehet a környékbeli kisvizek vízellátottságának szabályozásában is, hiszen minden felszíni víztest egy nagyobb helyi vízkörforgalomba van beágyazva, így aztánpontos vizsgálatok nélkül (de néha azokkal sem) sosem tudhatjuk, egy-egy vizes élőhely kiszárítása - vagy éppen lebetonozása - hány környékbeli patakot, halastavat, kutat száríthat ki, vagy éppen okozhatja a vizük elszennyeződését egy természetes szűrőfunkció megsemmisítése miatt. A vizes élőhelyeknek szerepük van a helyi mikroklíma szabályozásában, és a koppenhágai klímacsúcs miatt most amúgy is sokat hangoztatott széndioxid megkötést is említhetném mint konkrét hasznot, de ez nemcsak a szóban forgó lápra, minden természetes élőhelyre érvényes persze.
A fentiekben csak kiragadott példaként említett, de még sokkal hosszabban sorolható, a természeti környezetnek az emberek számára biztosított konkrét „juttatások” fontosságát felismerve a tudomány ezeket elnevezte ökoszisztéma szolgáltatásoknak, és ökológusok, közgazdászok, szociológusok együtt vizsgálják ezek mibenlétét, értékelésüknek lehetőségeit. Az talán nyilvánvaló, hogy a biológiai sokféleség által nyújtott ökoszisztéma szolgáltatásokat veszünk igénybe akkor, amikor kirándulni vagy vitorlázni megyünk, de abba már kevesen gondolnak bele, hogy akkor is ezekre támaszkodunk, amikor méhek által beporzott gyümölcsfák termését esszük, vagy ha tüzelőt használunk, sőt, élelmiszerekben, tiszta levegőben és ivóvízben is a természet szabályozó és ellátó funkcióinak jóvoltából részesülhetünk.
Könnyű belátni, hogy hová vezethet a természeti környezetünk egyre kiterjedtebb rombolása, amelynek baljós jelei a világ egyre több pontján jelentkeznek kisebb-nagyobb környezeti ártalmak, olykor katasztrófák formájában. Ráadásul mindebből komoly gazdasági kárunk is származik, hiszen még ha részben vagy ideiglenesen ki is tudjuk váltani technológiai megoldásokkal azt, amit a természet ingyen, „ajándékba” ad nekünk, az mindig súlyos költségekkel jár.
De ahelyett, hogy belemennék a tudományos közéletben zajló, az ökoszisztéma szolgáltatások pénzbeli értékelésének értelméről folytatott vitába, még valamire szeretném felhívni a figyelmet. A természeti táj közös örökségünk része, amiért felelősséggel tartozunk, és amelyet erkölcsi kötelességünk megőrizni a következő generációk számára. Ez akkor is így lenne, ha a pillanatnyi gazdasági érdekek épp az ellenkezőjét támasztanák alá. Hiszen mondjuk az Esztergomi Bazilika sem hajt túl nagy közvetlen anyagi hasznot, sokkal jövedelmezőbb volna fantasztikus panorámával rendelkező wellness hotelt nyitni a helyén. Szerencsére ez azért legtöbbünknek mégsem jutna eszébe.
Demonstráció a helyszínen: december 12. szombat, 11 óra
Az LMP is fontosnak tartja maradék természetes területeink megőrzését és a hatályos törvények betartását. Kérek mindenkit, aki hasonlóan vélekedik, jöjjön el szombaton 11 órától Dunakeszi alsó vasútállomás felől gyalogosan is megközelíthető, a 322. számú út körforgalmától észak felé kiágazó, forgalomnak át nem adott útszakaszhoz.
Akadályozzuk meg közösen a törvények kijátszását és az értelmetlen természetpusztítást!