Most legyenek etnikai kisebbségek, vagy ne?
Hallatlan dolog történt a minap Szlovákiában. A parlament elfogadta a „hazafiassági törvényt”, ami lényegében a nemzeti jelképek kötelező imádatát erősíti az állam összes polgára számára. Noha ilyen törvények teljesen háborítatlanul születnek és vannak érvényben a fejlett világban is – esetleg enyhébb változatokban –, hiszen a nemzeti jelképek tiszteletét normális jelenségnek tartjuk, joggal vagyunk mi magyarok érzékenyek az ilyesmire, és joggal háborodunk fel.
Rettentően előremutató és a hazafiasságot növelő dolog lehet egy szlovákiai magyar számára a szolvák himuszt énekelni minden tanítási hét elején, vagy éjjel-nappal bámulni a kötelezően kirakott szlovák állami jelképeket. Be kell, hogy valljam, én ebben a helyzetben napról napra csak egyre gyűlöletesebbnek találnám ezeket. De hogy közelebbről elemezni tudjuk a felháborodásunkat, végezzünk egy gondolatkísérletet! Mi lenne, ha a magyar törvényhozás döntene úgy, hogy magyar nemzeti jelképekkel kell kidekorálni minden tantermet, és minden oktatási hét elején a magyar himnuszt kell énekelni? Hát, azok, akik idehaza joggal felháborodtak a szlovák példán, nagy részben semmi kivetnivalót nem találnának ezen. Sőt, örülnének. Pedig hiába van nálunk – az ismert sajnálatos történelmi okokból kifolyólag – sokkal kevesebb nemzetiségi, nekik ez pont ugyanolyan rossz lenne, mint a határon túli magyaroknak.
Nyilvánvaló, hogy itt is egy olyan frusztrált helyzet alakult ki, ahol végre meg kellene haladni az ellentéteket, és valami nagyon új megközelítésben kell kezelni a problémát. Látszik, hogy mindkét félnek igaza van, de igazából egyiknek sem (a sehol sem helyes szélsőséges megnyilvánulásoktól, amelyek mostanában Szlovákiában a kormányzat szintjét is elérték és az idézetthez hasonló szabályok buzgó gyártásában is testet öltenek, tekintsünk el, azokban senkinek sincs igaza). Ahelyett, hogy folytatnánk az adok-kapok politikáját, ki kell lépni az ördögi körből.
Erről írtam régebben, amikor azt javasoltam, hogy az EU-n belül gyengítsük a nemzetállamot és erősítsük a nemzetet. Mert olyan megoldást kell találni, ami innen és onnan nézve is kielégítő, amiben szinte mindegy, hogy ki melyik oldalára születik a piros vonalnak, ugyanúgy teljességben megélhesse etnikai hovatartozását. Mitől szlovákabb valaki, mert egy mesterségesen meghúzott vonal északi oldalán él? Mitől magyarabb valaki, mert délen? Ugyanolyan intenzitással kellene tudnia hozzáférni a saját kultúrájához minden szlováknak és minden magyarnak a határ mindkét oldalán.
Ha nem így lesz, maradnak az etnikai tisztogatás puha formái, amelyek onnan kezdve, hogy magyarként magyar többségű területen sem hagyják, hogy az anyanyelveden elboldogulj a hivatalokban és a boltban, vagy hogy nincs Mérges pókok támadása 12. magyarul a tévében, egészen odáig tart, hogy elkezdenek büntetni azért, ha magyarul beszélsz. Végül majd a nagy adok-kapok végén csak-csak beolvad minden kisebbség az „uralkodó” nemzetbe. Az eszközök erősségén már csak a beolvadás sebessége múlik, és a végén mindenki ülhet a saját, homogén szószában.
Jó lenne így folytatni? Vagy legyen más?
