Bizonyos Roger Shinn írta egyszer, hogy „a történelmi haladásnak talán… az a legfontosabb következménye, hogy egyaránt fokozza az eredmények és a katasztrófa lehetőségét.”

Az ipari forradalom 18. századi kezdete óta az emberi szellem egy olyan gyorsaságú, intenzitású és elterjedtségű fejlődésnek vált a szemtanújává, melyhez foghatót az általunk ismert történelem során addig nem láthatott. Az azóta eltelt mintegy 200-300 év alatt az emberiség élete merőben átalakult, mely változás minőségében és mennyiségében is feldolgozhatatlannak bizonyul az egyének számára. A kora újkor emberének földrajzilag szűk látóköre globálissá vált, ciklikus életvitele homogenizálódott és lineárissá pályára állt, a befogadásra érdemes információk köre pedig végtelenül kiszélesedett, mely tényezők mind magukban hordozzák a katasztrófák előfeltételeit. Mindezek mellett a részek egésszé válása is felgyorsult, létrejöttek a középkor – feudálisan szétaprózott, majd centralizált – királyságainak helyén a nagyobb, s jobban szervezett (nemzet)államok, amik katasztrófát okozó hajlamát már megtapasztaltuk. Ez a típusú politikai egységesülés azonban a 20. században megrekedt, a keretek vajmi kevéssé változtak. A 2. világháborút követően úgy tűnt, hogy a világ két pólus mentén fog nem csak átrendeződni, hanem egyesülni is, mely két tömb majd egymással versenyezve, egymás ellenében fog fejlődni.

Az LMP számára jelenleg a legnagyobb kihívás, hogy össze tud-e gyűjteni mintegy 30 ezer kopogtatócédulát, hogy indulni tudjon a Humanista Párttal a következő, Európai Parlamenti választásokon. A kopogtatócédulás rendszer nyilvánvalóan a hatalomban már megszilárdult, nagy infrastruktúrával és ismertséggel rendelkező pártoknak kedvez, mellyel szemben csak komoly állampolgári elkötelezettséggel, és sok-sok önkéntes munkával lehet fellépni. Ahogy a kopogtatócédula-gyűjtő LMP-kommandó szereti megfogalmazni: „Ha te nem segítesz, más nem fogja megtenni!

Az újonnan alakult pártoknak az egyik legnehezebb feladatuk, hogy egyáltalán labdába tudjanak rúgni, azaz el tudjanak indulni a különböző választásokon. Ezt a magyar választási rendszer nem könnyíti meg számukra, ugyanis nálunk az indulás feltétele a megfelelő mennyiségű kopogtatócédula összegyűjtése. A helyzetet nehezíti, hogya választópolgárok jó része nincs is teljesen tisztában ennek jelentőségével, így kopogtatócédulájukat gyakran egyáltalán nem adják le.

Az LMP ezért minden olyan választópolgár segítségének örül, akik szívesen adnának esélyt annak, hogy ez a fiatal és friss erő megmutathassa magát a közélet fórumain.

Az akció, amihez nem lehet nem csatlakozni

"A FÖLD ÓRÁJA a világ legnagyobb klímavédelmi akciója. Március 28-án este közel egy milliárd ember kapcsolja le a villanyt világszerte, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás veszélyeire."

A Facebookon 400 magyar jelezte, hogy részt vesz az eseményen, az iwiw nyitóoldal visszaszámlál, ma este 20:30-ig, és minden valamire való médium arra kér, hogy csatlakozz te is, tölts sötétségben egy órát szombat este, ennyit igazán megtehetsz a bolygóért. És tényleg. Ennyit, igazán megtehetsz.

Közösségi színház a Dürerben

 A web2.0 után itt a színház2.0 is! Hiszen miért is kellene elfogadni,

hogy a színdarabok végét mindig egy ember, maga az író szabja meg?

Mennyivel izgalmasabb és tartalmasabb, amikor a jelenlévő tömeg a

saját érzelmeivel, hangulatával, élethelyzetével átszőve maga alakítja

a történet folyását! Tény, hogy az interaktív színház nem egészen új

találmány, de szerencsére mindig lehet csűrni-csavarni rajta. Először

is ezúttal egy tesztelőadást ajánlunk, ami már önmagában az

exkluzivitás élményét adja minden résztvevőnek, aki ellátogat ma este a

Momentán Házimozi happeningjére és tevékeny részt vállal a

cselekményből.

De miről is van szó? Talán még emlékeznek a kedves olvasók azokra a

szavazós tévéműsorokra, ahol egy brazil szappanopera kimeneteléről

lehetett szavazni, természetesen megadott szempontok alapján. Bár az

is izgalmas volt, a színház sokkal spontánabb kereteket ad a

cselekmény alakítására, és még csak megadott lehetőségek közül sem

kell választani.

Idegesít, hogy a sztorik mindig sablonosan végződnek? Hogy a főhősnő

és a főhős a darab végén mindig csókban forr össze? Hogy már az elején

tudod, hogy ki a gyilkos? Hogy a cselekmény kimenetelét

kristálytisztán látod, néhány mellékszáltól eltekintve? Vagy épp

csalódott leszel, ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzelted? A fene

az előre megírt színdarabokba, vedd kezedbe az irányítást!

25-én szerdán 7 órakor a Momentán társulat segítségével minden

megtörténhet a Dürer-kertben. A játékosok kreatív fantáziájának

puzzle-darabjai és a közönség javaslatai - a szerencsét és a véletlent

is segítségül hívva - egyetlen nagy történetté kovácsolódnak majd

össze. Majd az első felvonásban megelevenedő történet mozaikjaiból a

második felvonásban új sztori kerekedik. Hogy vidám lesz vagy szomorú,

drámai vagy akciódús, romantikus vagy ijesztő, kétszereplős

kamaradarab vagy egy nyüzsgő történelmi tabló, testközeli

hiperrealista teleregény vagy éppen egy nagy ívű hollywoodi történet?

Nos ezt honnan is lehetne tudni előre. Hiszen pont az a szép benne,

hogy a végeredmény mindenki együttgondolkodásából születik meg. Más

lesz, ha rossz lesz az idő, más ha kisüt a nap, más, ha az egyik néző

aznap kapott egy jó hírt, és az sem mindegy például, ki melyik lábbal

kelt fel aznap. És persze az sem, ki lesz ott. Más lesz ha ott leszel,

és más ha nem! De ha ott leszel, vállald a felelősséget:)

Játsszák: Boldoghy Borbála, Harsányi Bence, Kiskovács Attila, Molnár

Levente, Nemes Takách Kata, Simonyi Balázs, Tóth Barnabás, Várady

Zsuzsi éééés a zongoránál: Pirisi László

Miközben szerte Nyugaton új paradigmában kezdenek gondolkodni a kapitalizmus működtetői és ideológusai, idehaza fölerősödött a neolib nyomulás. Ennek számos aggasztó és mulatságos jelét láthatjuk. Aggasztó jel például, hogy a gazdasági elit egyes prominensei már nem elégednek meg vagyonuk megtöbbszörözésével, hanem egyre inkább a politikai pálya felé kacsintgatnak, sőt, nyíltan fenyegetik a magyar társadalmat, és kezdenek ukázokat adni a politikai elitnek, ami pedig mint eddig is, a bokáját csattogtatja. Mulatságos jelenség viszont az idejétmúlt és felettébb unalmas neolib halandzsa zökkenetlen hazai áradata. Mintha mi sem történt volna a glóbuszon az elmúlt években. Úgy tűnik, Magyarország ennek a szubkultúrának egyfajta skanzene marad. Az pedig tragikomikus, hogy a világon végigpusztító, ám mostanra visszaszorulóban lévő neolib-neokonzervatív járványt nálunk még a kelet-európai provincializmus szellemi nyomora is súlyosbítja. Nos, nagyjából ezt a jelenséget prezentálja számos cikk egyikeként Babarczy Eszter szinte iskolapéldaszerű írása. (Bokros tudja, mit kell tenni).

Ez egy nagyon egyszerű poszt lesz.

Csak azt szeretnénk mondani, hogy: Nem. Nem tartjuk elfogadhatónak, tolerálhatónak, menthetőnek, előfordulhatónak, hogy hangoskodó tüntetőket meztelenre vetkőztessenek és tornáztassanak. Ha eltakarják transzparensükkel GYF-et a rajongók elől, akkor sem. Ha azt kiabálják, hogy Gyurcsány takarodj, akkor sem. (Egyébként jóval tovább tudunk érvelni amellett, hogy takarodjon a fent nevezett úr, mint hogy ne.)

A március 15-i rendezvények, demonstrációk után több embert bevittek, és közülük kettőt elmondásuk szerint "meztelenre vetkőztettek és megaláztak”.

Egészen szokványos reggelre ébredtem péntek reggel is. A sötétítőn nem szűrődött át a napsütés ragyogása, s a zubogó eső sem nyomta el a kinti neszeket. Ám éreztem, hogy valami új van a levegőben. Valami szokatlan, valami, amit rég éreztem utoljára. A Föld műholdas képét nézegetve arra gondoltam, hogy biztos az áprilisira hajazó időjárás az oka ennek furcsa percepciónak. Aztán lefutottam a szokásos köröket a neten, közösségi oldalakat és e-maileket nézegetve, míg rá nem nyomtam az Index könyvjelzőjére. Az alábbi mondat fogadott a címlapon: „A magyarok fele úgy tudja, hogy a Fidesznek van programja”.

Először azt hittem, hogy tényleg április van, s ez egy elsejei tréfa, de neeem. Ez komoly. Persze én helyzetidegen módon röhögve fordultam le a székről, mit sem törődve a kijelentés komolyságával. Engem jobban érdekelt a komikusabb része. Ami valójában tragikomikus.

Azt mondja a Napi Online, hogy a pénzügyminisztérium azt tervezi hogy 300 és 700 ezer forint közötti összeggel támogassák az új autók vásárlását, ha valaki 10 évnél régebbi kocsiját cseréli le.

A hírt nem kommentálta a minisztérium, vagyis valószínűleg igaz. Ha nem, akkor elnézést a következőkért.

Gondolom három fő megfontolás áll az elképzelés mögött. Az egyik az, hogy válság van, és ilyenkor ösztönözni kell a vásárlást, és élénkíteni a gazdaságot. A másik az, hogy az új autók jellemzően kevésbé károsak. Remélem erre hivatkozva nem a környezetvédelmi alapból akarják finanszírozni az ötletet. A harmadik megfontolás az lehetett, amivel ezt a nehezen védhető döntést az autólobbi megfizette.

De hát normálisak ezek?

Ha már tényleg ennyi pénz van, akkor nem lehetne ugyanezt a két célt kicsit előremutatóbb módon ellátni? Mondjuk hogy támogassák a házak, lakások hőszigetelését? Vagy a hulladékok nagyobb arányú újrahasznosítását? Az ökológiai katasztrófa lappangó szakaszában ez indokoltabb, és számottevő megtakarításokat is jelentene az embereknek. Sokkal több élőmunkát generálna, mint a zömmel külföldön gyártott autók eladásának ösztönzése, - az autószalonokban dolgozókon kívül sok ember munkájáról nincsen szó, nem Németország vagyunk. Vagy fordítanák a pedagógusok fizetésére, biciklisávok készítésére, a kistelepülések szociális ellátására, adjanak örök BKV bérletet azoknak, akik leadják bezúzásra roncsaikat, de még ha a hazai gyártású ezüst köldökvakarók eladását ösztönöznék, az is jobb lenne.

Olyan ez, mint amikor a Hankook támogatását munkahelyteremtésként aposztrofálták: álláshelyenként 16 millió forintot fizetett az állam, anélkül hogy a gumigyár bármi garanciát vállalt volna a munkahelyek akár közép távú fenntartására is. Nagyon utálom, ha hülyének néznek.

Én nem több autót szeretnék, hanem kevesebbet. Budapesten már rég maximális limitet vezettem volna be az autóknak, a jelenlegi számuk alatt. Ha már éghajlat- és egészségvédelmi okokból nem lehet betiltani a túlvásárlásukat, ne támogassák. Ha már támogatják, ne az államcsőd előtti órákban, komikus színekkel fűszerezendő a tragédiánkat. Ha már erre fordítják utolsó pénzeinket, akkor keressenek egy országot, amivel nincs kiadatási egyezményünk. Ha már találtak, és látják, hogy ott milyen kellemetlen ott a klíma, meg rossz a közbiztonság, akkor lássák be, hogy ez macerás út lenne, és kezdjék el jóvá tenni mindazt a sok rosszat, amit okoztak.