Lebuktunk. Míg minden valamirevaló párt pénzt, sört, virslit, felügyelőbizottsági posztot és ki tudja mi más egyebet ad a kopogtatócédulákért, addig a Lehet Más a Politika pártnak van pofája, és nem csak ajánlószelvényt, de még pénzt is kér a támogatóitól. Mindezt szemérmetlenül, a nagy nyilvánosság előtt.

A magyar fogyasztóvédelem etalonjának, a Tékozló Homárnak egy műkedvelő, de költségtudatos olvasója igen nagy csalódást szenvedett el a minap – és mindezt, nem fogják kitalálni, pont az LMP kopogtatócédulás bulija kapcsán. Tamás lelkes híve a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt kampánynyitóján fellépett zenekaroknak. A politika bár távol áll tőle, aznap este úgy döntött, hogy "az ingyenes koncertek ígéretének nehéz ellenállni a világválság közepén". Világképe akkor omlott össze, mikor a helyszínen, az A38-on, azzal szembesült, hogy 1500 forint a mulatság ára.

Azt már a Homár is említette, hogy az LMP honlapján, plakátjain, fészbukos, iwiwes és egyéb beharangozóin mindenhol egyértelműen fel volt tüntetve, hogy "a belépő ára 1500 Ft, amit az LMP + HP európai parlamenti választási kampányára fordítunk", ezért ezt itt most nem is feszegetnénk.

Inkább azon méláznánk el egy pillanatra, hogy mi is az, hogy "ingyen".

Szegény Tamás nem is igazán hibáztatható nagyon, hiszen ebben az országban évtizedek óta minden kormány és (ha épp van) aktuális ellenzéke azt próbálja meg elhitetni az állampolgárokkal, hogy szinte minden – egészségügy, száznapos program, adócsökkentés, miegymás – ingyen van. A kapitalizmus kitörése óta ráadásul az összes reklám is arra játszik rá, hogy az emberek szeretik bármiről – mondjuk egy nyereményként belengetett kéthetes földközi tengeri útról – elhinni, hogy az ingyen van.

Hát, rossz hírünk van. Semmi sincs ingyen. Pénzzel, ellenszolgáltatásokkal, erőforrásokkal, munkával – előbb-utóbb valahogy mindenért fizetni kell.

Ha például egy konvencionális párt "ingyen" bulit szervez a támogatóinak, az is költségeket okoz neki, legfeljebb nem közvetlenül a rendezvényre ellátogatókon próbálja behajtani. Hanem odaadja neki mondjuk egy tehetős jóakaró. Aztán a jóakaró később a magyar államkasszából veszi ki a párttámogatásba befektetett pénzének sokszorosát – legyen az völgyhíd, kormányzati negyed, külföldi lottóbiznisz vagy bármi.

És azt a pénzt a mindenkori magyar kormány vajon honnan veszi? Tőled, kedves Tamás. Meg mindnyájunktól.

Mint az a +1 forint-os kampányából is kiderült, az LMP mindeddig az egyetlen magyar párt, aki nem csinál titkot abból, hogy a működésére és kampányköltségeire honnan szerzi a pénzt. És hogy amennyiben döntéshozó pozícióba emelik a választópolgárok, nem az lesz az első dolga, mint eddig minden magyar kormánynak a rendszerváltás óta, hogy névtelen támogatókat kárpótoljon a közösből, hanem hogy teljesítse a programjában vállalt igéreteit.

Töredelmesen beismerjük, ez a fajta viselkedés szokatlan a magyar politikában. Olyan más. Fejlettebb demokráciákban az ilyesmit úgy hívják, hogy "fundraising". Úgy tűnik, ennek a szónak a magyarosítására még várnunk kell egy ideig.