jún
05

Az utolsó felvonás


Ma Debrecenben döbbentem le, hogy a Piac utcát gyakorlatilag az LMP uralja. Tegnap Pécsett, múlt héten Kaposvárott volt részem egy halál profin összerakott választási rendezvényben. Ugyancsak ma, Pinczés Bálinték úgy beszéltek szép számú közönség előtt Szegeden, hogy ott folyamatosan változott a helyi koordinátor, alig van helyi szervezet. Mile Lajosék meghódították  BAZ-megyét, Gergácz Ildikó a semmiből hozott össze egy közösséget Vasban és így tovább. A szimpatizánsi kör csinált LMP-fórumot Ajkán, Hatvanban. Békéscsaba teleplakátolva. Ma este a Belgában Nagy Tamás azt mondta, hogy azért volna jó még egy hét, mert most kezdenek beindulni olyan kisebb településeken "LMP-sejtek", mint pl. Létavértes. Olyan városokban látszódunk - Szécsény, Dunaújváros, Komló - ahol szervezetileg nem is vagyunk - még - jelen. Elnézést, hogy a kései órán már nem tudok mindent és mindenkit számba venni.

Mindezt azért mondom el,mert az elmúlt húsz hónapban ezerszer hallottam,hogy "lelkesedésből nem fogtok még országos hálózatot sem létrehozni". És megcsináltuk, megcsináltátok!
Áprilisban több "elemző" megjósolta, hogy nem fogjuk összegyűjteni az ajánlószelvényeket. És erre is képesek voltunk!

Az utolsó mérések 8-10 nappal ezelőttiek és rendre 2%-ra lőnek be minket. Mindegyik elismeri, hogy a relatív ismeretlenség egyben óriási tartalékokat is jelenthet. Ezek a felmérések tehát a múlt hét előtt keletkeztek: csak a múlt héten vagy harminc helyen volt LMP-rendezvény, helyi médiamegjelenés (három hét alatt több mint hatvan fellépésünk volt szerte az országban). Magyarul nem kizárt, hogy ezt a hetet már 3% körül kezdtük. A 2004-es, ill. a 2006-os voksolások előtt az MDF-et sem taksálták többre. Tehát anélkül, hogy jósolgatnék, pusztán annyit jegyeznék meg: van értelme az utolsó pillanatig teljes gőzzel hajtani!

Nagyon sok olyan ember adta oda áprilisban a kopogtatócetlijét, aki az elmúlt húsz évben még soha senkinek, és nagyon sok olyan, aki az utóbbi két-három alkalommal már szavazni sem ment el. Ez egy óriási megelőlegezett bizalom és ugyanekkora felelősség.

Az a tétje a vasárnapi voksolásnak, hogy bebizonyítsuk a szkeptikus millióknak és nem utolsósorban saját magunknak, hogy igenis lehet másként: nem igaz az, hogy Magyarországon a politika a milliárdosok kiváltsága, nem igaz az, hogy csak sztráda-pénzekkel lehet beleszólni a közügyekbe! Az a tét, hogy a régi pártok ne csak a szélsőjobboldalról kapjanak figyelmeztetést: lejárt az időtök! Ha sikerül: történelmet írunk. Megtörjük azt, amit mindenki feltörhetetlennek hisz.

Az, amit idáig el tudtunk érni, az az egész LMP és tágabb holdudvara közös sikere. Akkor leszünk sikeresek vasárnap is, ha a következő napokban közülünk minden egyes ember az áprilisi lendülettel mozgósítja saját kapcsolatrendszerét! Ha elmondjátok a barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, hogy miért nem megoldás a beletörődés.

Az utolsó felvonás első lépését megtettük: az ötszáz fősre kalibrált zöld Élő Szívdobbánson, a Kossuth téren már rég elfogyott a hatszázadik zöld karton, mikor még mindig jöttek az emberek.

Schiffer András

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetmas.blog.hu/api/trackback/id/tr841163470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elhinchaviola 2009.06.04. 21:18:47

Jó hallani, hogy ilyen sokan voltunk, még ha nem is "kétmillióan" a téren. 600? érdekes. Mi elég szellősen álltunk,hatan a pitvarban, a chilei turisták gyűrűjében:)

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2009.06.04. 21:23:03

@elhinchaviola: Igen, kb. hatszázan voltunk. 600 db zöld karton volt, és mind elfogyott, a későn jövőknek nem is jutott.

Nálunk meg tömve volt a "pitvar" (szektor).

szinha 2009.06.05. 00:32:53

Gratulálok a szép eredményekhez. Had meséljek el egy aranyos történetet: Múlt héten felhívott anyukám, hogy hazamegyek-e júnis 7-én szavazni, mert szívesen látna. Azt válaszoltam, hogy sajnos nem tudom kire leadni a voksomat, mert teljesen kiábrándultam a magyar politikából, nem vezet sehova, és csak ellentéteket szít a társadalomban. Teljesen egyetértett velem, ő sem készült a szavazásra, ugyanúgy tanácstalan és csalódott mint én. A napokban hallottam az LMP-ről, 3 napja a honlapot bújom. Ma reggel felhívtam Anyut, hogy mégis hazalátogatok, mert találtam egy elveimmel azonos értékeket képviselő szervezetet, úgy hívják, hogy LMP, nézze meg a neten. Anyu nagyot kacagott, azt mondta Ő is rátok talált, és de jó, hogy megyek, mert akkor el tudom vinni Őt is és a barátnőit is szavazni:)) Nagyon jó időben, nagyon jó programmal érkeztetek, sok embert húztatok ki ezzel a kilátástalanság gödréből, köszönjük Nektek. A vasárnapi családi ebédnél nagyon fogunk szurkolni a további sikerekhez.

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2009.06.05. 06:25:10

@lehetszmas: Szánalmasak vagytok. Beijedtek a mostani parlamenti pártok. Félnek tőlük, és most megpróbálnak bemocskolni minket. De az LMP-ben egyre több a lendület. Ezt bizonyítja a tegnapi Nagy Szívdobbanás is. Érzem:
vimeo.com/5005521

Szegény mostani politikai elit nem tudja hova tenni az LMP-t, ugyanakkor már fél is. Arról, hogy liberális, konzervatív vagy milyen az LMP tegjobban talán az ökopolitikai gyorstalpaló ad áttekintést:
magyarinfo.blog.hu/2008/08/06/p603240

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2009.06.05. 06:28:33

@szinha: Nagyon jó, hogy ránk találtál, és köszönjük, hogy megosztottad velünk ezt a történetet! A kampánycsend előtti utolsó napon beszélj még húsz ismerősöddel, és hívd el őket is szavazni vasárnapra! Ehhez segítségül itt a kampányvideónk:
www.youtube.com/watch?v=Nd3X4OL4YYQ&feature=channel_page

Esetleg az LMP irodában tudnak még adni a srácok kampányújságot és szórólapot is.

sétáló bárányfelhők 2009.06.05. 08:54:23

Heves megyében kis falukban plakátolok, szórólapozok szimpatizásként, és az a tapasztalat, hogy szívesen veszik általában az emberek, amikor megtudják, hogy nem a "szokásos" pártoknak ragasztok. De sajnos sokat letépnek, gyakran másnap sem látni már amit előző este kitettem.... :-(

Falvakban, csak a buszmegálló + az egyetlen hirdetőtábla amin érdemes ragasztani, illetve kocsmába, boltba szórólapot kihelyezni, általában mindent elvisznek, remélem nem tüzellőnek... :-)

Hajrá, és ha már 1% lesz, akkor is nagyott tettünk!

unabomber 2009.06.05. 09:05:10

Sziasztok,

elég sok tökfejet kell itt elviselnünk a blogjainkon, ezt a "lehetszmás" nevű provokátort azért ki kellene moderálni. Amikor Rózsa Misi a saját nevén ügyködik, legalább mindenki tudja, miről van szó. Ezt a tetüséget viszont nem kellene eltűrnünk.

Ugyanakkor örülök neki. Ebből is látszik, hogy haladunk. Az SzDSz-es fiúk meg nem szégyenlősek, sose voltak:))

Bernics Gábor 2009.06.05. 09:22:19

@lehetszmas: "Eddig is elutasítottuk a nagyobb közösséggel szemben az egyén elsôbbségét hirdetô, kártékony liberális politikát, és ezután is el fogjuk utasítani."

Remélem ez nem hivatalos álláspont.

Bernics Gábor 2009.06.05. 09:23:40

@unabomber: Egyetértek, első olvasásra engem is megtévesztett a név.

sétáló bárányfelhők 2009.06.05. 10:08:48

@lehetszmas: Gratulálok, ez aztán nyílt provokáció, már ideáig süllyedt a demokrata, liberális, toleráns párt? Vagy a szimpatizánsai...
Más nevében véleményt írni, gyalázkodni, ha már az elhallgattatás nem megy?
Remélem meg lesz a jutalma a hétvégén és jövőre....

Karcolt lendület 2009.06.05. 11:04:39

@unabomber:
A vicc, hogy ez még szavazatokat is hozhat, hisz annyira lejáratták a liberalizmust a tevékenységükkel, hogy aki attól félt, hogy az LMP is (SZDSZ-i értelemben vett) liberális, azt ez megnyugtatja és bátran rak egy x-et rátok. ;-)

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2009.06.05. 11:39:30

Este a hiradóban láttuk a különböző pártok kampányzárójából - felháboritó volt, hogy mig a jobbik Krisztinája egy hosszú szószt mondott, a dobbanó szivről csak egy vágóképnyi jelent meg. A média aljas manővere - nagyon jól tudják, hogy a régi, ócska pártoknak az LMP jelenthet valódi alternativát - ezért elhallgatják.

Pollack 2009.06.05. 12:19:20

Az újabb szdsz-es trollt is kitiltottam.
Takarodjanak el innen!

szbéla 2009.06.05. 13:40:44

Sztem nem kellene kitiltani őket, magukról állítanak ki bizonyítványt, így meg azt mondhatják, hogy itt cenzúra van. Az meg sztem@Pollack: nem jó

szbéla 2009.06.05. 13:41:21

Sztem nem kellene kitiltani őket, magukról állítanak ki bizonyítványt, így meg azt mondhatják, hogy itt cenzúra van. Az meg sztem@Pollack: nem jó

szbéla 2009.06.05. 13:42:53

bocs, a szövegírás közben akartam jelezni, kinek írtam, így aztán Pollack kétszer is szerepel.

Az évek meg a rutin 2009.06.05. 13:51:49

@szinha: Nekem az a hozzáállás tetszett borzasztóan, hogy már a kopogtatógyűjtésnél olyan ismerősök, akikről tudtam és tudom, hogy pl. elkötelezett fideszesek, az LMP-nek adták a cédulát, mert érzik, hogy szükség van rá a hazai politikai térképen. Közülük ketten is mondták, hogy mivel ez nem parlamenti voksolás, vasárnap a Lehet Más a Politikát tüntetik ki a bizalmukkal.
Innen is köszönöm és további hasonló észjárású polgártársam csatlakozását is előre thanx!

szbéla 2009.06.05. 14:04:59

@Az évek meg a rutin: soha nem tudtam felfogni, hogy lehet valaki elkötelezett mondjuk fideszes és közben egy másik pártra szavaz. Az oké, hogy valaki bizonytalan, vagy kiábrándult a politikából, s sikerül meggyőzni, hogy az LMP -re szavazzon, de ez hihetetlen.

Pollack 2009.06.05. 15:41:52

@szbéla: Amíg akármilyen néven csinálják, addig nem olyan nagy gond. De amint "lehetszmás" néven kommentelgetnek, azon nyomban nyilvánvaló, hogy túllépnek egy határvonalat.
Elég megtévesztő lehet a név...

elhinchaviola 2009.06.05. 18:41:28

@szbéla: Teljesen egyetértek. Az utcai tapasztalataink ( BP, 15.ker.) azt mutatják: a fideszeseket nem lehet meggyőzni, ők a leginkább elkötelezettek, szerintem számukra a politika már-már vallási kategória,ott pedig nincs helye kétkedésnek, kérdéseknek. Kiábrándult baloldaliak és még a jobbikosok közt és inkább elfogadják a létjogosultságunkat.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2009.06.05. 19:33:53

Ma délután felhivott az egyik legjobb barátnőm, aki meggyőződéses szadeszes volt két évtizeden át, hogy családilag egységesen LMP-re szavaznak, csak azt sajnálja, hogy alig lehet látni ezt a pártot... aki nem internetfüggő, mint én is, sokkal kevesebbet tud a pártról. Mindenesetre, felhivott, kvázi rábeszélni... Vasárnap elcipelem egy teljesen apolitikus ismerősöm szavazni - sosem megy el, de nekem most megigérte...

-Samael · http://lmpgyor.blog.hu/ 2009.06.05. 19:54:10

@sétáló bárányfelhők: ez mindenhol így van. sajnos a kistelepülésekre még nincs kapacitás. Azt a pár hirdetőtáblát amit kitesznek, hamar leragasztják a nagyok, akik teljes országos lefedettséggel rendelkeznek.

-Samael · http://lmpgyor.blog.hu/ 2009.06.05. 19:56:46

@unabomber: rózsa misi kommandója és a jobbik kuruckommando az utolsó napokban akcióba lendült. az érzem blogon, hülyébbnél hülyébb neveken írogatnak, pld Érzed? Fingottam. :)

sétáló bárányfelhők 2009.06.05. 21:34:42

@-Samael: Nálunk ez azért nem így van, a masszív jobbik jelenléten kívül, fideszes kis plakátokkal lehet találkozni, és ma láttam egy szocisat is, tudod: "az én értékrendem nem változik".... Miért van, volt??!! :-)

Más nem nagyon, és nagyon gyorsan leszedik az emberek, vagy az önkormányzat?! nem tudom....

takszi 2009.06.05. 21:46:29

Kitartás! Némely kommentet elolvasva nehéz lehet megőrizni legfontosabb elveiteket. És ugyan ez van, a blog világán túl is. Szerintem kevesen vállalnák ezt be, például én sem. Dehát ez alkat kérdése. Senki se felejtse el a lényeget, és akkor menni fog.

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2009.06.05. 22:21:57

@-Samael: Érdekes, a szülőfalumban egyetlen plakát sem volt - még fideszes és jobbikos sem. Ezért csak szórólapokat toltam a postaládákba, amíg el nem fogytak.

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2009.06.05. 22:32:49

@Amichay: Mai termés:
Rauschenberger Péter a Nap-Keltében erzem.blog.hu/2009/06/05/rauschenberger_peter_a_nap_kelteben

+ Szabó Tímea szerepelt ma a DunaTV-n a listavezetők vitáján

+ Ma este az ESTE c. műsorban (a kampánycsend előtti utolsó politikai
műsorban) a vendég Phillippe Lambert, az EGP elnöke.

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2009.06.05. 23:11:13

DunaTV: EP-listavezetők vitája - vágatlan változat (Szabó Tímea volt a legjobb)

www.dunatv.hu/video/videoplayer?vid=560935

OftF 2009.06.07. 23:28:56

Gratulálok az eredményhez!
Jövőre ez meglesz.

kismagyarfocilaz · http://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu 2009.06.07. 23:52:14

Úgy volt, hogy tán senkire se fogok már szavazni, aztán az utolsó pillanatban rátok tettem.
Szerintem szép eredmény, folytassátok.

werjio 2009.06.07. 23:57:00

Szerintem nagyszerű, hogy vagytok, nagyszerű volt rátok szavaznom, nagyszerű éreznem, hogy jót akartok és nagyszerű tudnom, hogy még 75000 ember így gondolja.

Szeretnélek megkérni titeket, hogy képviseljetek engem és azt a 75000 embert aki rátok szavazott, mert 75000 ember SOK.

Szeretnélek megkérni titeket hogy képviseljetek azzal, hogy továbbra is a szívetekben érzitek, hogy jót akartok és már nagyon sokan mások is így éreznek.

Nyugodtan, egészen nyugodtan félretehetitek mindazt, amit elkeseredettségnek, félelemnek vagy bizonytalanságnak szoktak hívni az emberek, mert a nehezén már túl vagytok, mert elindult egy folyamat. Egy ilyen folyamat és változás fenntartásához 2 ember elég, akik egyszerre gondolják és érzik ugyanazt, mellettetek pedig ennél sokkal sokkal több van.

Egyszerűen csak lépkedjetek tovább ezen az úton és menni fog. Higgyétek el, hogy mindaz a változás amit majd egyszer a parlamentben elmondva fogtok létrehozni, az már most elindult. Nincs hova siettetni, mivel megy magától és meg fog történni.

Érzitek, hogy jót akartok? :)

Csak ez a lényeg, ez hozza a változást.

Minden minden jót!

Nemdundi 2009.06.08. 00:15:02

Skacok, könyörgöm egy normális honlapért! Ez egy vicc! Arcokat szeretnénk látni, akiket szerethetünk. Mondjuk, így is rátok szavaztam, de akkor is!

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2009.06.08. 00:17:31

Gratulálok az eredményhez! Ebből ,meg lehet csinálni az 5%-ot jövőre!

További sok kitartást, és tízszer annyi aktivistát!

Hatalmas eredmény elsőnek lenni a kapu döngetők között!

Gigantikus eredmény az első megmérettetésnél ráverni az SZDSZ-re!

takszi 2009.06.08. 00:44:44

Gratulálok!
Nekem több szempontból lesújtó volt az egész. De rögtön felcsillant a szemem mikor végre a neten megtaláltam a ti eredményeteket is. Azért örültem hogy az SZDSZ fölött látlak benneteket, mert így már komoly eredmény fűződik a nevetekhez. Remélem senki nem felejti majd ezt el a választásokon.

párka 2009.06.08. 06:58:37

Biztosan reagál majd valaki a "frontemberek" közül is, de úgy látszik, én ébredtem először:-)Jó volt olvasni a kommenteket! Köszönünk minden támogatást. Nézegettem a részadatokat, és egyáltalán nem reménytelen a helyzet. Egyértelmű a korreláció az intenzívebb megjelenés/ismertség és a kapott szavazatok között. Egy alapos értékelés után kidolgozott stratégiával szerintem nyugodtan számíthatunk a támogatók számának lényeges emelkedésére az országgyűlési választásokon. Az is látszik, hogy a programunk nem ment át vidéken. Kevés volt a médiamegjelenés, a pénz, az erő az országos hatáshoz. De elkezdődött!

bryan 2009.06.08. 09:44:10

@párka:
Ha beszélsz a "frontemberekkel", érdemes lenne szóli nekik, hogy a lehetmas.hu nem elérhető...
Grat az eredményhez, remélem a 2010-es választás második fordulója után is ilyen jó lesz a hangulat. :)

sétáló bárányfelhők 2009.06.08. 10:27:02

@párka: Én is gratulálok Nektek, illetve nekünk szavazóknak, más gondolkodást remélőknek. Bizony, ha időben kezditek a felkészülést, és szélesebb "rajongói klubotok" van, akkor még jobb lett volna vidéken is. De ne óriás plakátokba gondolkodjatok mint a többi, hanem az emberek személyes megszólításában, a populista jelszavak helyett, az értelmes beszélgetésekre, hogy legyne már más, és akkor minden sikerülhet. ez persze hosszabb út, de tartósabb is, az előbbin már sokan járnak, az utóbbira lenne szükség, szerintem. :-)

csak így tovább!

párka 2009.06.08. 15:00:35

@sétáló bárányfelhők: Már csak a pénzhiány miatt is ebben kell gondolkodnunk, de a "részvétel" mint programunk kulcsfogalma is erre indít. Ez csupán idő és energia kérdése, és ha tovább növekedik a segítő aktivisták száma, akkor lesz mindkettő:-)

sétáló bárányfelhők 2009.06.08. 15:55:07

@párka: Akkor megnyugodtam... :-) Értelmes emberekből, értelmes célhoz, tisztességes eszközökkel nincs hiány, csak idő kell neki...

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2009.06.08. 18:09:03

@Nemdundi: ez a blog. A hivatalos honlap a lehetmas.hu.
vagy az nem tetszik?

Will-O-The-Wisp · http://www.will-o-thewisp.gr/ 2009.06.09. 07:45:37

@sétáló bárányfelhők: Teljesen egyetértek! Az adatok tegnap reggeli gyors áttekintése alapján látszik, hogy ahol jelen volt az LMP, ahol volt lehetőség megismerniük az embereknek a pártot, jelentősen több szavazatot szereztünk. Különösen ott, ahol személyes kapcsolat is volt, ahol az ismerpsöket is mozgósítani tudtuk.

Azt hiszem, a választási eredmények részletes elemzése még világosabban megmutatja majd, hogyan is kell erősítenünk a hálózatépítést. Mindenesetre én a szerves fejlődés híve vagyok. És ehhez a mostani 2,6% ideális. Se nem kevés, se nem sok. Pont jó.

sétáló bárányfelhők 2009.06.09. 12:22:33

@Will-O-The-Wisp: Tökéletesen egyetértek veled: Ha most bejutottatok volna, akkor az túl könnyű siker lenne, és nem is buktatok el, lsd:SZDSZ megverése. Hasonlóan én is láttam, ahol volt agitációm, plakátozásom, illetve beszélgetés, ott, ha csak 1 % is, ami 2-3 embert jelent, nagyobb lett az eredmény. Szóval érdemes hálózatot kiépíteni, főleg nálatok nincsen milliárdos vállalkozás, vagy vállalkozó, ugye? :-)
süti beállítások módosítása