jún
13

Korrupció miatt bukik az EU projekt?

Demszky Gábor nemrég kijelentette, hogy ha törik, ha szakad, a Margit híd felújítását elkezdik a tenderen nyertes, az eredeti ár dupláját kaszálni kívánó fővállalkozóval. Cserébe egyes projektek elhalasztását lebegtette meg, ami többek szerint egyértelmű utalás az 1-es és a 3-as villamos felújítását és meghosszabbítását tartalmazó EU projektre.

Az első, még csak nem is a legfontosabb kérdés, ami felmerül, hogy vajon miért kerülhet a felújítás kétszer annyiba, mint amit az eredeti tervek tartalmaztak? A tervező volt a hülye, vagy minket néznek annak? Ha korrekt az új összeg, akkor miért "csak" 6 milliárdot kapunk az EU-tól? A kérdéseket lehetne még folytatni.

A szánalmas magyarázkodásba még az is belefért, hogy az acél ára növekedett (helyesen: csökkent), vagy hogy csak két vállalkozó adott be ajánlatot (gazdasági válság esetén különösen hihetően hangzik az érdektelenség).

Üzleti titok

Ezzel kapcsolatban az igazi üvegzsebű demokrata, Demszky a következőt bírta nyilatkozni: "Arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül a Margit híd felújítása, üzleti titokra hivatkozva nem kívánt válaszolni." Érthető, nem?

Közpénzből épül, kifejezetten gyanús az árkülönbözet, erre a magát liberálisnak tartó (bár ezzel csupán a liberalizmus lejáratására alkalmas) városvezető kijelenti, hogy "kuss, ez a mi titkunk". A BKV aktuális vezérének hírhedt elszólása óta persze sejtjük, hogy miért szükséges a titkolózás. Jó eséllyel megnőttek azok a bizonyos "alkotmányos költségek", hiszen már csak 1 év van hátra a húsosfazék mellett.

Egyet fizet, nullát kap, hármat bukik akció!

Igenám, de ha bukik a villamosprojekt, onnét kezdve ez az egész nem egy szimpla kis korrupciógyanús ügy. Ugyanis bukunk egy rakás EU-támogatást is.

És ezzel megérkeztünk a fontosabb kérdéshez. Ugyanis az, hogy miért annyi, amennyi, vagy hogy ki hibázott (nagyobbat), és mennyi a kenőpénz, ezek mind viszonylag ártalmatlan, kis összegről szóló kérdések. A tét itt az, hogy kifizetünk-e még kb. 10-15 milliárdot valamire, ami bűzlik. Ez egy sima kettőt fizet, egyet kap akció.

De ez semmi a villamosprojekt bebuktatásához képest, ahol 33 milliárd forintnyi EU-támogatást bukhat el az ország. Érti mindeki, ugye? Elverjük az önrészt valami kétes ügyre, emiatt gyakorlatilag bukjuk az egész projektet.

Hűtlen kezelés?

Nem vagyok jogász, fogalmam sincs, megvan-e a tényállás. De az igazságérzetem azt diktálja, hogy amint ezt hivatalosan bejelentik, fel kell jelenteni az egész bandát hűtlen kezelésért.

Meddig lehet még elmenni? Miért nem lehet megérteni, hogy van egy határ, amit nem lehet átlépni? Elvtársak: máshol is lopnak, csak ott épül is valami. Legalább ennyit kérünk erre a kis időre, ami még hátravan. Aztán 2010-ben majd jövünk és rendet teremtünk a korrupció területén (is). Mert ami sok, az sok.

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetmas.blog.hu/api/trackback/id/tr931175122

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: NEOKONzervativ.blog.hu 2009.06.14. 00:59:09

Látjuk de nem vesszük észreMindennek az a fránya pénz az oka, ha nem lenne, akkor persze ki kellene találni, de így, hogy van mindenféléket meg lehet csinálni, csak azért, hogy több legyen belőle a mi zsebünkben. Megalkotta a jó politikus a saját szája íz…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kosinva 2009.06.13. 14:37:52

Ha az LMP feljelenti Demszkyéket akkor azzal csak jól jár LMP is, meg Budapest is. LMP azért mert innentől ha az SZDSZ frontemberét betámadja, akkor a Jobbik harsoghatja hogy az LMP egy SZDSZ kreálmány, öngólokat fog magának rúgni és persze nem utolsó sorban egy ilyen perrel azért média nyilvánosságot is kaphat a párt, így tovább növeli az LMP ismeretségét országszerte. A budapestiek meg talán azért járhatnak jól, mert ha fény derül az igazságra, főpolgármestert és barátai lehúzhatják magukat a WC-n az SZDSZ-szel együtt és egy kicsit lehet a következő városvezetés nem csak a saját zsebére és érdekeire gondol, hanem a budapestiek dolgait is szem előtt tartja.

werjio 2009.06.13. 14:57:08

Asszem kezdem érteni a működéseteket - habár az arrogancia kezdettől fogva zavar, zavart sok írásotokban - talán ez a civil szervezetes működés hagyománya "bajom van vele - feljelentem", ami tulajdonképpen, működhet.

Csak ez a fura érzésem ne lenne, h te is Geri küzdelemként éled meg a politikát, mint az Orbánék.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2009.06.13. 16:36:38

Szerintem a feljelentés mellett mást is kellene mutatni.

Mondjuk árnyékkormányt játszani a nagy nyilvánosság előtt, azaz lefojtatni azt az érdekegyeztetést, ahol civil szereplők kimondják ezeket a kérdéseket. A "lehetmás" egy más stílust is jelenthet. Meghallgathatnánk ezeket a gazdaságossági érveket civilektől, egy civil hang azt is didaktikusan elmagyarázhatná (542-ig alkalommal), hogy itt költségvetésileg megterhelik a jövő generációkat. Nem beszélve arról, hogy itt szó van olyan beruházásokról (1-es villamos), ami folyik már egy ideje. Azt pl ki fogja kifizetni, hogy a 7-es buszos herce-hurca után ugyanott METRO lesz? Igaz az lassabb lesz egy kicsit, de legalább 600 milliárdba kerül! Hülyének is megéri! Nemhogy az unokáimnak!

Sokszor a közlekedéspolitikában jártas emberektől megkapom ezügyben, hogy ez demagóg érvelés a részemről, de szerintem meg az kamu, hogy a demoráciában lehet titkolózni! Normális lenne az érintettek és a szakértők széles körű vitája!

Normális egyeztetés! Alternatívák közötti mérlegelés!

Ebben mutasson az LMP árnyékkormányként egy modellt!

Némi nyilvános fórumra gondolok, és kb. 3 TV vitára, ami bemutatja, hogy mire jutottak a műhelymunkák - fórumok szereplői.

Ha az LMP egyedül előáll a megoldással, akkor nincsen új politikai stílus! Ha felmutatja, hogy lehet közösen eredményt felmutatni a döntés előkészítésben! Akkor hiteles képet ad arról, hogy: "Lehet más a Politika!"

Kosinva 2009.06.13. 17:45:31

@Saman: Hát egyenlőre az LMP-nek sajtónyilvánosságot kellene kapnia, mert alig szerepel valahol és akkor is negatív szereplőként. Én szerintem egy Heti Válaszos interjú egy LMP-s vezetővel és egy másik LMP-s által publikált publicisztika a Hírszerzőn sokat lendítene a párt ismeretségén, főleg hogy a Heti Válasz és a Hírszerző igencsak hiteles média.

werjio 2009.06.13. 18:41:49

Udv Saman,

Valami ilyesmi otlet az amit en a blogpostokban szivesen latnek. Nagyon meg lehetne fontolniuk amit javasolsz. Tovabbgondolva szerintem az a kerdes, hogy egy arnyekkormanyféle munka kivitelezesebe fektetnek energiat vagy kampanyra es valasztasra koncentralnak es szamomra itt el is jott egy valaszvonal. Vagy a 'Kie lesz az 50% féle csak keruljunk be a parlamentbe es ott majd megmutatjuk' vonalon tulkepp bedarálódnak a rendszerbe, vagy a te javaslatodban is kirajzolodo érdemi munkát már most el is kezdik.

Az utobbi szamomra sokkal inkább megfelel az LMP Alapitojaban felvazolt elveknek, mint az hogy az eroforrások szükössege okán inkabb a folyamatos kampanyolasnak, mások támadásának adnak nagy prioritást. Hozzáteszem nem tudom milyen munkák folynak a háttérben de hozzánk ez nem jut el - ez szintén olyasmi amit az Alapito Nyil. alapján szeretnének megoldani, azaz az információkat elerhetove tenni es bevonni az allampolgarokat a döntési folyamatokba. Pl. en szivesen latnek kérdéseket a postokban, ami beinditja a blog kozossegeben lévö potenciálokat, pl. hogy mi mit latunk jó iránynak a választásokig az LMP szamara, vagy bármi ehhez hasonló.

Ha most epp egy LMP párttag olvassa a javaslatomat és olyasmi gondolata támadt, hogy 'na még csak az kéne, hogy a forumozók még ebbe is beleszóljanak', akkor az azt jelenti, hogy az ö fejében a reszveteli demokracia még nem kelt életre. Hiszen ha egy párt döntéseinél ezt nem valósitjátok meg, akkor hogyan mehet ez majd egy ország dönteseinel, ami miatt ez a párt végulis megalakult.

En most, a valasztasok okán es a szerevezet neve miatt jovok el erre a blogra egy hete. A ket honlapon eleg lassan jutottam el a - szerintem nagyon jol megirt, de tagolatlan - alapdokumentumokig (Alapito, EU program, Alapszabalyzat). Szerintem ezeket joval nagyobb hangsullyal, olvashatobban kene megjeleniteni a honlapon. A doksikat atolvastam, az Alapito erdekes reszeit kijegyzeteltem es feltoltodtem tole, eldontottem hogy nem szeretnek párttag lenni, de szivesen lennek az az allampolgar akikrol irnak, akiket ideje bevonni a dontesekbe az informaciok elerhetove tételével.

Azóta a honlapokon (blog és lehetmas.hu) egyszeruen nem talaltam még olyan postot ami:
- segitene abban hogy mivel tudok hozzajarulni a folyamatokhoz
- tajekoztatna talalkozokrol
- tajekoztatna arrol hogy mi tortenik most a partton belul (itt en akár felvetnék kérdéseket a kozosségnek, akik most frissen érkeztek, és ide normalis stilusban nyugodtan befer egy olyan megjegyzes hogy mas partokbol nem kerunk megkeresest, fika nelkul)
- az en esetleges hozzajarulasomra nem csak ugy buzditana, hogy hozzak még szavazókat (elnezest ha volt masmilyen, nem találtam meg)

Tehát amit én eddig tapasztaltam az mintha azt mutatná, hogy maga párt mükodese még el kell sajátitsa a reszveteli demokracia mukodeset, mondjuk az elkovetkezendo ot evben, hogy nyugodt szivvel tudjon kiallni 10 millio ember ele es azt mondja, igen tudjuk mit szeretnek es mar kiforrott tapasztalatunk is van benne.

Azaz en a partvezetes helyeben a kampany helyett erre fokuszalnek, ha jol mukodik, akkor ugyis magatol generalja a tamogatokat, az allampolgarokat akik szeretnenek reszt vallalni a dontesekben es a part bejut a parlamentbe es ott folytathatja. Ha nem jut be, akkor pedig az egy nagyon jo lehetoseg arra, hogy tovabbfejlessze sajat mukodeset (részv. demokrácia elvén), vagy akar az arnyekkormany szerepeben nepszerusodjon.

werjio 2009.06.13. 19:30:20

@werjio: Kiegészítés:
- természetesen az Alapszabályzat nem tagolatlan, (inkább az Alapító) és az EU program sem, azt egyszerűen a kis betű miatt nehéz olvasni (pedig mindhárom nagyon értékes)
- itt fent valahol arra gondoltam, hogy "igen, már tudjuk mit szeretnénk és már..."

Aradebil 2009.06.13. 22:43:22

@Kosinva: "főleg hogy a Heti Válasz és a Hírszerző igencsak hiteles média."

:DDDDDDDDDDDDDDDDD

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.06.13. 22:53:56

@Aradebil: Poénnak elment :D
Viszont a tények nem tagadhatók: jelenleg sok olyan ember szavaz a fideszre, akik nem elkötelezett rajongók, csak elégedetlenek a kormánnyal. Ezek egy része nyilván rákapott a fideszes sajtóra, így az ő elérésükben hasznos lehet az ottani megjelenés. No de kérdem én: van erre szerintetek lehetőség, ha egyszer a fidesz nem érdekelt benne?

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2009.06.14. 00:28:36

Semennyire nem tudom elképzelni, hogy 2 interjú hogyan foglalhatja el az időt és a teret más tevékenységektől!

Mindenkivel 96 órás mélyinterjút terveznek? Még a jövő héten belépőkkel is?

Kedves Kosinga!

Ha megelégszünk azzal, hogy a sajtó nyilatkozatképesnek nézi 3 tagunkat, azzal még nem győzzük meg az embereket arról, hogy nekünk kellene adni a kormányrudat.

Ahogy a focit gólra játsszák, úgy a politikát meg arra, hogy kinek adnak kormányzati többséget a szavazópolgárok!

Szép dolog, hogy még a Heti Válasz is ... mondjuk a marginális civil lelkem örülne ilyesminek, de a párt nem él meg pár cikkből.

Mikor csinálunk saját médiát? Ennek jó bevezetője lehetne az, amit javasoltam.

Részvételi demokrácia műsorokat a médiába! hazsnáljuk fel az Igazlátó Nap, meg a Civitas Vitakörök, meg a Debate, meg az Állampolgári Tanács módszerek kereteit és nyomjuk az embereknek, hogy mit kellene csinálni 20 éve.

Ezt csináltuk eddig média támogatás nélkül, mint civil.

Ha komoly párt akarunk lenni, komoly részvételi demokrácia facilitáló erő, akkor ennek a lehető legnagyobb nyilvánosság az egyik technikai feltétele.

Most hogy a média tele van azzal, hogy az EU választásokat két erő nyerte meg, a JOBBIK és az LMP, igen is elő lehet állni ilyen javaslatokkal.

Ráadásul ez közelebb visz ahhoz, hogy kormányképes erőnek tűnjünk.

prometheus_X 2009.06.14. 00:44:14

@Saman: Maximálisan és mindenben egyetértek. Szívem szerint akár technológiai megoldásokkal is támogatnám, időm és pénzem szerint azonban sajnos jelenleg HHH vagyok :S. Persze, ez nem végleges, a felvetéseink pedig mondjon akárki akármit, szerintem mérlegre valóak a részvétel kérdéskörében. Technológiát más is nyújthat, valódi demokráciát egyelőre kizárólag az LMP, amit szerintem halaszthatatlanul be kéne látnia, elsősorban tettekkel, nem szavakkal.

Kosinva 2009.06.14. 01:00:36

Az embereknél csak felkell kelteni az érdeklődést, hogy az LMP létezik. A Hírszerző egy kissé jobboldali liberális lap, míg a Heti Válasz egy polgári konzervatív újság. Példának mondtam ezt, mert erre két újságra az emberek vevők, így sokakat meglehet a párttal ismertetni. A Hírszerző néhány szerkesztője láthatóan még valamennyire szimpatizál is az LMP-vel. A Heti Válaszos szerkesztők se állnak szerintem ettől messze, főleg ha még kettőt belerúghatnak az SZDSZ-be. A Fidesznek meg lehet, hogy valamennyire érdekében áll, hogy az LMP, ha képes rá, a kormányból kiábrándult, de a Fideszre semmiképp se szavazó volt MSZP-s szavazók, akik most Jobbikosok átcsalogassa az LMP-hez, akivel a Fidesz inkább szívesen működne együtt majd pl. a parlementbe mint az őt Zsideszező Jobbikkal.

Amúgy a LMP-nek média nyilvánosság kell, különben a legtöbb ember soha a büdös életben nem fogja megismerni a pártot, mert a kereskedelmi tv-knek úgy látszik nyomos okuk van hogy az SZDSZ szerepeljen 4. erőként és ne az LMP, akit ez ténylegesen megilletne ez a cím most perpillanat.

Vagy legalább hírt kellene kavarni, hogy az LMP bepereli Demszkyéket. Amire ráugorna a média, a jobboldali média, kivéve a szélsőjobbos (akik nem kedvelik az LMP-t), pedig valószínűleg az LMP pártjára állna és ha Demszkyék kapnának a fejükre, szerintem néhány tízezer szavazóval biztos több lenne a párt szavazó tábora, de lehet többel is.

iecs 2009.06.14. 03:01:58

@werijo Egyetértek azzal amit írtál. Egész pontosan azzal a részével, hogy mi hiányzik - tehát mit kéne megcsinálni. Úgy gondolom, hogy pont amiatt, hogy az LMP viselkedik egyedül úgy a magyar politikában (meg a Jobbik, de az egész más), mint egy modern párt, akik képesek használni olyan vívmányokat, mint például az internet, nagyon nagy szükség lenne arra, hogy ezzel az előnnyel éljünk is. A választások előtt pl. a Facebook-ob még tapasztaltam is valamiféle aktivitást, de azóta (sajnos) csak a blog postok alatt tud, ilyen komment formában egy értelmes beszélgetés, véleményformálás kialakulni. Ez a mondott előny elpazarlása.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2009.06.14. 16:45:25

Egy sor hozzászólásban azt olvasom, hogy Heti Válasz cikkek fogják növelni az LMP ismertségét.

Ezen már rég túl vagyunk gyerekek!

Én 30 cikkben olvastam, hogy az LMP a választások egyik nagy nyertese. Vélhetőleg a 20%-os ismertséget felnyomja 60%-ra.

Aki olvas, az szembesült azzal, hogy ez a párt létezik! Ez a párt szereplő lett!

Eddig küzdeni kellett a nyilvánosságért most már jön!

werjio 2009.06.14. 18:04:20

@iecs:

Így van, például lehetne úgy használnia a netet, hogy minden munkacsoport feltesz infót arról amin dolgozik, és lenne egy saját blogja mindegyiknek, amin lehet követni a fejleményeket. Ezekhez szivesen hozzájárulnék, de ami fontosabb, ez az LMP célja is (részlet az Alapító Nyilatkozatból):

"Választott vezetőink mindannyiunk általi ellenőrzése, s az ennek segítségével a képviseleti rendszerben megvalósuló közösségi önrendelkezés elbukik a politikai, gazdasági és médiaelit oligarchikus működésén, s ezzel szemben csak a kisszámú, erkölcsi és szakmai önállóságát makacsul őrző szerkesztőségre és újságíróra számíthatunk. A nyilvánosság hiánya, valamint az információk visszatartása nem csupán országos, hanem helyi szinten is szembeötlő.

A polgárok jól informált részvételének alapfeltétele, hogy a hatalom sáncain kívül és belül levők azonos információs helyzetben vegyenek részt a különféle közpolitikákat érintő nyilvános vitákban. Ehhez az egyes hatalmi ágaknak, az önkormányzatoknak, a közfontosságú döntéshozatali folyamatoknak átláthatóaknak kell lenniük."

Tehát tulajdonképpen mint egy LMP-re voksoló állampolgár, aki egyetért az Alapító Nyil-ban szerepeltekkel, szeretnélek titeket megkérni, hogy tájékoztassátok a szavazókat arról, hogy milyen tevékenységek folynak párton belül a közjóért, hogyan támogathatnánk a döntési folyamatokat.

Szintén egy idézet az Alapítóból:
"a saját sorsuk iránt felelős, felnőtt állampolgároknak vissza kell hódítaniuk a demokratikus politikát, helyre kell állítaniuk a szó eredeti jelentését, ami nem más, mint a közösség önrendelkezése a közjóról zajló szabad közbeszélgetés alapján"

werjio 2009.06.14. 18:09:13

A lényeget meg is ismétlem azoknak akik a rövid kommenteket szeretik:


Tehát tulajdonképpen mint egy LMP-re voksoló állampolgár, aki egyetért az Alapító Nyil-ban szerepeltekkel, szeretnélek titeket megkérni, hogy tájékoztassátok a szavazókat arról, hogy milyen tevékenységek folynak párton belül a közjóért, hogyan támogathatnánk a döntési folyamatokat.

Éhesló 2009.06.15. 11:18:23

Kíváncsian várom a feljelentést.
A többiről majd ezt követően......

pgeri 2009.06.15. 14:13:22

@Éhesló: a döntés tudtommal ma fog megszületni. A többiről majd ezt követően. :-)

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2009.06.16. 09:22:51

Új hír, hogy bicikliút sem lesz a hídon. Ezt már tényleg nagyon nem értem.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.06.16. 10:06:39

@Lastres: Ez önmagában nem tragédia. Nagyon sok olyan bicikliút van, aminek az egyetlen funkciója az, hogy az autósok útjából eltüntesse a bicikliseket, miközben valójában kerékpározásra alkalmatlan. Néhol keményen büntetnek is a rendőrök, ha egy biciklis ilyenkor az úton megy, ahova pedig való volna.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2009.06.16. 10:32:00

@bm613: igen, ismerem ezt az elképzelést, hogy nem bicikliutak kellenek, hanem hogy a biciklistákat is elfogadják normális közlekedőnek. Nem tudom, mennyire reális ez. Én például nem biciklizem a belvárosban, mert egyszerűen félek.
És nyilván nem egy járdára felfestett alibi bicikliútra gondoltam.
De például azt sem tudjuk, hogy a Margit-hídon lesznek-e elég széles sávok, hogy egy autós megelőzzön egy biciklist...

clownfish 2009.06.16. 10:41:54

@Lastres: Budán bicózok edzésre az egérút vonalán a hegyekből albertfalvára, és teljesen korrekt az autósok hozzáállása. egyébként miért is büntetnek a rendőrök, ha nem bicikliúton mész? én attól akadok ki, ha sétálgatnak, amikor suhannék lejtőn lefele, de pár bambuló emberke miatt lassítanom oder kerülnöm kell a saját utamon. pedig ott van mellette a járda.

a margit híd nagyon széles, ezzel sosem volt baj, szigetre simán lehet menni bringával, úgy hogy bőven elférnek a gyalogosok... a járdán!

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.06.16. 14:58:20

@clownfish: "egyébként miért is büntetnek a rendőrök, ha nem bicikliúton mész?"
Mert az a szabály, hogy ha van bicikliút, akkor az úton tilos, mindenféle további tiltó tábla nélkül is. Bp-en nem jellemző a büntetés, de állítólag pl. Szentendrén és Kismaroson nagyon is. Pedig csak annyi kéne, hogy ne legyen kötelező... a nagy része úgyis fölmenne rá, aki meg nem, az 99 %-ban olyan volna, aki nem zavarja az autózást. Ja és ha igen: akkor meg mi a f...om van? A biciklizést bezzeg szabad hátráltatni, de a szent autósokat nem... (félreértések elkerülése végett közlöm, hogy nekem is van autóm)
Fontos különbség: ha gyalog- és kerékpárút van, akkor elvileg ha a gyalogosok zavarnák a kerékpározást, szabad helyette az úton menni. No de... ítéld meg, hogy a rendőr mit fog gondolni: jogosan érezted-e soknak a gyalogost...

clownfish 2009.06.16. 15:28:15

na ilyesmi érzéseket váltott ki belőlem is. :D

Bartoki 2009.06.17. 14:31:57

@clownfish: "én attól akadok ki, ha sétálgatnak, amikor suhannék lejtőn lefele, de pár bambuló emberke miatt lassítanom oder kerülnöm kell a saját utamon. pedig ott van mellette a járda."

Na, hát pont ugyanígy akadnak ki azok is, akik suhannának a megengedett 50/70-nel, de a biciklist kell kerülgetni. Ezek szerint átérzed a problémát. :)

De még hogy kiakadnak az a kisebbik baj, ráadásul veszélyes is.

Pont egy Egér úton, ahol van rá hely bőven, és a külön bicikliút/biciklisáv lenne a jó megoldás (vagy már van? nemtom, nem járok arrafelé)

Bartoki 2009.06.17. 14:34:25

@bm613: "A biciklizést bezzeg szabad hátráltatni, de a szent autósokat nem..."

Naa, ne csináljunk már ebből is szomszéd tehene kérdést... :)
Engem nem zavarna ha a rendőr a bicikliúton sétafikálóknak is odaszólna... Lehet hogy az lenne a megoldás?

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.06.17. 16:04:22

@Bartoki: Nem így értem. Arra gondoltam, hogy a bicikliseket egyszerűen elzavarják ezekkel a szar "bicikliutakkal" az autósok elől, hogy ne legyenek útban, miközben arra nem gondolnak, hogy egy ilyenen még egyéb zavaró hatások nélkül is sokkal lassabban lehet biciklizni, mint az úton. Azt képzelik, hogy a biciklis csak szórakozik, tehát ráér lassabb és/vagy hosszabb útvonalra. Hiszen csak karikázni akar. De ha én a biciklimmel el akarok jutni A pontból B pontba, akkor rohadtul ki tudnak ezzel velem tolni. Illetve tudnának, ha nem tojnék rá nagy ívben... minap egy Pesthez közeli településre mentem egy ismerőshöz. Nem jártam arrafelé még, csak térképről néztem ki az utat. A semmi közepén az M0 fölötti felüljárónál egyszer csak ott volt a főutakon gyakori háromrészes tábla, miszerint lassú járművel, kerékpárral meg még nem tudom mivel tilos behajtani. (mellesleg ez egy olyan felüljáró, ahol van hely kikerülni a kerékpárost, tehát még csak nem is zavarja a forgalmat; a traktor kitiltása ebből a szempontból már inkább érthető) Ha szabályos lettem volna, több km-es kitérőre kényszerülök ismeretlen helyen. Ugyanígy kint van a tiltás az Esztergomba vezető 117-es úton is egy helyen, ebbe is belefutottam nemrég. Semmi oka nincs, alternatíva meg még annyi sem akad, mint a fent említett helyen. És ha jeleznék is a kerülőutat, akkor sem biztos, hogy mondjuk egy 115 km-es kiruccanáson (tényleg annyi volt :)) egy a tiltások bűvöletében élő faszkalap illetékes elvtárs miatt szeretnék még 3-4 km-rel többet menni.

Bartoki 2009.06.17. 17:23:52

@bm613:

Szerintem az ilyen tiltások ellen az lenne a jó, ha minden forgalmas főút eleve 1-1.5 méteres aszfaltozott leállósávval rendelkezne. Ez a motorizált forgalomnak is jó lenne, sok balesetveszélyes helyzetet lehetne vele megelőzni: traktor, teheraudó lehúzódhatna hogy könnyebb legyen megelőzni (pl. akkor lehetne tőle látni :), de egy elrontott előzés esetén is lenne hova "menekülni".

Az már csak a pláne, hogy sokkal biztonságosabb lenne (mindenki szempontjából) a bicajozás is.

Persze épülhet, sőt épüljön is különálló bicikliút is ahol erre van igény (mégiscsak jobb legalább pár méterrel a forgalomtól tekerni).

Magyarországon viszont mindig is az "építünk egy jó szűk főutat, aztán majd tiltunk" szemlélet dívott, de pl. Szlovákiában már a szocializmus alatt is épültek ilyen főutak.

Akkor vissza az eredetihez: :)

"Pedig csak annyi kéne, hogy ne legyen kötelező... a nagy része úgyis fölmenne rá, aki meg nem, az 99 %-ban olyan volna, aki nem zavarja az autózást. Ja és ha igen: akkor meg mi a f...om van? A biciklizést bezzeg szabad hátráltatni, de a szent autósokat nem..."

Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy nem jó szemlélet bárki mást azon az alapon hátráltatni, hogy de bezzeg én is hátráltatva vagyok akkor legyen ő is.

Ez olyan mint a dögöljön meg a szomszéd tehene, ha már az enyém is megdöglött. :)

A gyalogosokat nem tudom miért vettem oda - azt hiszem összekevertem clownfish hozzászólásával.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.06.17. 18:34:54

@Bartoki: "
Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy nem jó szemlélet bárki mást azon az alapon hátráltatni, hogy de bezzeg én is hátráltatva vagyok akkor legyen ő is.

Ez olyan mint a dögöljön meg a szomszéd tehene, ha már az enyém is megdöglött. :)"
Nem. Arról van szó, hogy az autós tehenét minden körülmények közt védi a jelenlegi szabályozás, miközben a biciklisé megdögölhet. Itt-ott lehetne ezen nyugodtan változtatni. Egy tehén marad így is, úgy is. Persze, az autósok többen vannak. De nekik max. lassabb lesz picivel az előrejutás, ha megengedik a biciklizést olyan helyeken, ahol most nem, míg a biciklis ezzel a tiltással komoly kerülőkre kényszerül, ha betart minden szabályt.

Bartoki 2009.06.17. 19:15:57

@bm613: "Arról van szó, hogy az autós tehenét minden körülmények közt védi a jelenlegi szabályozás, miközben a biciklisé megdögölhet."

:O

"De nekik max. lassabb lesz picivel az előrejutás, ha megengedik a biciklizést olyan helyeken, ahol most nem, míg a biciklis ezzel a tiltással komoly kerülőkre kényszerül, ha betart minden szabályt."

Nem ismerem az idézett konkrét utakat (pl. mennyire forgalmasak), ezért nem konkrét, hanem általános a véleményem: Van egy olyan sejtésem hogy sok helyen (nem mindenütt, de sok helyen) ez nem csak a picit lassabb haladásról szól, de biztonsági kérdés is.

Szóval attól függ hány emberéletet ér meg 100 km rövidítés?

Igaz, emberéleteket már most is áldozunk:

Jelenleg évente kb. 26 milliárd utaskilométer tevődik meg itthon személyautóval. Ez egy hasból becslés az 1.3 milliárd literes benzin és 1.3 milliárd literes gázolaj fogyasztás egy részéből, 8 literes fogyasztással, átlagosan 1.3 utassal.

Ezalatt kb. 1000 halálos áldozat van, ennek írjuk a kétharmadát a személyautók rovására.

Ezek szerint az autós közlekedésben kb. 39 millió utaskilométerre esik 1 halálos áldozat.

Van egy olyan sejtésem hogy a 3-as vagy 4-es úton kerékpározva ennél legalább 1000-szer, de lehet hogy 10e vagy 100e-szer rosszabb szám jönne ki. :(

Mondom, a megoldás szerintem is a lassú járművel való közlekedés biztonságossá tétele (és megengedése) mindenhol, ahol igény lenne rá. De az első nélkül nem volna szabad meglépni a másodikat...

Éhesló 2009.06.17. 22:13:02

@pgeri: 2 nap eltelt. Mi történt? Van feljelentés?
Lehet más a politika?

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2009.06.17. 23:03:22

Komolyan - sorompóba kellene álljon néhány jogász, és rálépni a városvezetés köpönyege szélére!
Ott van a városháza-projekt is, ami szintén penetránsan bűzlik - semmire nincs pénz, de most kell új városháza és pláza a park helyére...
A szadesz és az mszp eszementen termelik ki a közpénzekből a választási pénz - sorompóba kell állnunk mindannyiunknak!

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.06.17. 23:37:24

@Bartoki: Nem biztonsági kérdés. A bicikliseket tudatosan száműzték sok útról, kizárólag a gépjárműforgalom érdekében. Félelmetesnek látszhat kívülállók számára a forgalomban biciklizni, de tény, hogy rendkívül ritka az ilyen együtt haladásnál történő baleset. Lehet, hogy zavarja az autóst a biciklis, de látja, és szinte soha nem üti el. Pont az elkülönített bicikliutak és a közutak sokszor az autós számára váratlanul felbukkanó találkozási pontjai a legveszélyesebbek.
Az országút más kérdés a nagy sebesség miatt. Azt olyan szélesre kell építeni, hogy elférjen a szélén egy elkülönített fél sávon a biciklis. Országúton nem jelentkeznek a bicikliút fő hátrányai, a fent említett veszélyes, és a gyors haladást lehetetlenné tevő találkozási pontok, melyek városban max. párszáz méterenként követik egymást.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2009.06.17. 23:39:13

@bm613: Ja és említettem az előző beírásnál a 2 országúti tiltó táblás példánál, hogy mindkét esetben bőven van hely kerékpár számára az út szélén. A traktor tényleg problémás lehetne forgalmas időszakban, amikor nem lehet kikerülni a szembesávban, de a bicikli még akkor sem.
süti beállítások módosítása