A filmvetítésekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel, bulikkal, közös zenéléssel tarkított egy hetes programot az idén 14. alkalommal rendezik meg. Ennek részét képezi a holnapi Meleg Méltóság Menet is. Ettől hangos a média, erről beszél mindenki. Vonulhatnak, vagy nem vonulhatnak. Sértik a közerkölcsöket, vagy nem sértik. Kell-e büszkének lenni arra, hogy valaki meleg, kell-e félniük a melegeknek, ha fel akarják vállalni identitásukat, és még több ezer kérdés kering a fejekben ezzel kapcsolatban.

A témáról írni anélkül, hogy valakikben visszatetszést keltsen, gyakorlatilag lehetelen. Korábbi posztunkban Pgeri gyülekezés jogi, emberijogi szempontból vizsgálva az ügyet, felvetette, hogy most épp egy betiltott kisebbség (gárda), szeretné betiltani, vagy legalábbis megzavarni egy másik kisebbség rendezvényét. Ez a magatartás számomra is érthetetlen, de kétségtelenül egyoldalúan vizsgáljuk a kérdést akkor, amikor a gárdát az LMBT közösséghez hasonlítjuk. (LMBT közösség, na ez az, amit a politikai korretség jegyében használunk, ha írni kell róla, pedig ezt a kifejezést magánbeszélgetés keretében, talán még soha, senki nem használta. Ismerek jó néhány saját neméhez vonzódó fiatalt. Általában gond nélkül buzizzák egymást.)

A Budapest Pride azonban jóval túlmutat gyülekezés jogi, emberijogi kérdéseken. A rendezvény célja éppen az, hogy felhívja a figyelmet a melegeket érintő kérdésekre. Hétfő óta több műhelyfoglalkozás volt a Pride keretében. Beszélgettek például arról, hogy hogyan kell fejleszteni a meleg közösséget. Volt Lelki Önsegítő Kör, beszélgetés a mai magyar leszbikus és meleg gyermekes családok helyzetéről, és arról is, hogy mennyire hatékonyan kommunikál kifelé, befelé a hazai melegsajtó. Ezen kívül még rengeteg, melegeket érintő kérdésről. Ma a melegek helyzete Magyarországon kétségtelenül problémás, ezért ülnek le beszélgetni róla. A beszélgetések teljesen nyilvánosak, nyugodtan elmehetne rájuk Ékes Ilona is, és elbeszélgethetne velük a közerkölcsről.

De ilyesmi nem történik. A többségnek fogalma sincs még arról sem, hogy ez egy egy hetes rendezvény. Ráadásul a héten volt már egy demonstráció is a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, az Összefogás a Demokráciáért és a Demokratikus Hálózat szervezésében, mely két évfordulóról is megemlékezett: 70 éve aznap tört ki II. világháború, s 2 éve tört rá társadalmunkra a Sándor-palotától a Magyar Gárda. Erről egyetlen cikket írtak. Senki sem számolt be, valószínűleg azért, mert még a Gárda sem tudott erről. Ha ők is ott lettek volna, akkor gondolom óriási hírverést kapott volna. Óriási a különbség a két kisebbség között, médiafigyelem szempontjából. A gárda masírozik, kiabál, és félelmet kelt, a média pedig rohan oda beszámolni.

A melegek, ha békésen demonstrálnak, nem halljuk meg őket, ha pedig ők felvonulnak, és szórakoznak, Urambocsá' megfogják egymás kezét, vagy csókolóznak, mint minden normális hetero pár az utcán, akkor a média rohan figyelni, hogy sértik-e a közerkölcsöt. És akkor arról már ne is beszéljünk, hogy tavaly úgy zajlott a menet, hogy abban nem volt semmi felháborító, ezért a média a tavalyelőtti vágóképeket használta.

Szóval miközben politikailag korrekt jelzőket keresünk rájuk, vagy az alkotmányos jogokkal foglalkozunk, itt egy közösség, aki meghalgatásra vár és figyelemért küzd. Miért van az, hogy mindenki róluk beszél, velük meg senki?

Aki teheti, menjen el ma 16:30-ra a Pszihodráma műhelyre, vagy 18 órától beszélgessenek Andy Harley-val, a UK Gay News főszerkesztőjével. Holnap a felvonulás után pedig buli lesz a Corvintetőn. Találkozzunk azokkal, akikről vitatkozunk, és figyeljünk rájuk, ha figyelmet kérnek. Így mindjárt eggyel közelebb kerülünk a megoldáshoz.

Zárópasszusként még annyit, hogy néhány héttel ezelőtt teljesen véletlenül belebotlottam az Amsterdam Gay Prideba. A csatornán a hajókon óriási buli volt, melegekek és heterók együtt szórakoztak, a folyóparton a gyerekek integettek, a környéken lakók pedig pezsgőspoharakkal, fürtökben lógtak kifelé az ablakokon. Minden üzletben rózsaszín lufik, fiatalokon „Gay for a day” póló, nagyon hangulatos volt az egész. És nem, nem voltak bőrtangás fiúk sem, akik egymás mellbimbóját harapdálták. Egy óriási színes, vidám karnevál volt. Nem lehetne itthon is inkább így?