Szinte elképzelem az MSZP marketingeseit, akik a hosszú értekezleten egyszercsak a homlokukra csapnak, és a biztos sikertől előre elszoruló hangon felvonyítanak: igeeeen, megvan! Legyen valami ingyenes! Erre harapni fog a nép, meglátjátok! Macchiavelli kispályás labdaszedő volt hozzánk képest!

A nép meg nem harap. Megtanulta ugyanis, hogy ha már az országot is kirohasztották alóla, akkor még a legmélyebb álmából felzörrentve se dőljön be az ilyen hülyeségeknek.

De ha a nép nem harap, harap majd más. Ott tartunk már, hogy szegény Horváth Csabát jó hírestül, szocialista agytrösztöstül és soha fel nem mutatott városvezetői eredményestül már a VEKE is erőből akarja lepöckölni a pályáról. Közleményük vezérfonala – mely a leegyszerűsítő továbbközlésekben már egyedüli mondanivalóként jön át –, hogy bizonyám, ekkor a BKV költségvetéséből ennyi és ennyimillárd fog hiányozni, közgazdasági nonszensz, összeomlás, kaki.

Ez így, ebben a formában ugyanolyan leegyszerűsítésnek hangzik, mint azok a lehurrogások, amiket a VEKE kapott, amikor nagyon helyesen, szakmailag kifogástalanul és állhatatosan szembehelyezkedett a mai budapesti városvezetéssel – benne Horváth Csabával – és fellépett a tömegközlekedés állandó drágítása ellen. Az ócsítás után hiányzó sok tízmilliárdot fő problémává tenni pont annyira értelmetlen, mint a tarifaemelések indoklásakor meg a bliccelés elleni harc idején dobálózni azokkal a milliárdokkal, amelyek soha a büdös életben nem folynának be a BKV-hoz. 

Ha megint ott tartunk, hogy azt méricskéljük, az utasok mennyit fizetnek a szolgáltatásért, akkor eleve nonszensz, hogy a BKV költségvetésének ma is csak alig több, mint felét állják az utasok. Akkor emeljük kétszeresére a bérletek árát? Tudjuk jól, nem az számít, mekkora jegyárral lehet beszorozni a ma tömegközlekedők számát, hanem mindig az adott tarifaszint mellett fizetőképes és fizetni hajlandó kereslet, illetve az autós közlekedés vonzerejének ellenpontozása a döntő. 

Már mindenki unja, de továbbra is igaz: a tömegközlekedés a természeti és az épített környezetet kímélő rendszer, a mindenkire kiterjedő nagyvárosi mobilitás egyedüli fenntartható formája. Emellett a tömegközlekedést nem csak az utasok használják, hanem mindenki, aki egy mai városban még levegőt és helyet kap. Éppen ezért most már a társadalmi esélyegyenlőség érveit is hangoztatva ki kell állni a tömegközlekedés olcsóbbá (nem ingyenessé!) tétele mellett. Nem azért, mert mi vagyunk a szegények jótevői, hanem azért, mert ez össztársadalmi szinten igen messze van a nonszensztől: megéri.

Horváth Csaba marketingesei nem így gondolkodtak, az biztos, és a saját korábbi hibáikból se tanulnak. Hosszú távú jelenlétükkel a budapesti tömegközlekedési stratégiaalkotásban szerencsére nem kell számolni, de ha másra nem is jók, a hattyúdalukat még megéri a jövőbe mutató mondandóval kommentálni.