Hétvégén a somogyvámosi Krisna-völgyben jártam. Jómagam nem vagyok hívő, sem a keresztény Istenben, sem Jahvéban, sem Allahban ennek megfelelően Krisnában sem hiszek. Nem hiszek abban, hogy van valami emberek feletti, aki vagy ami dönt a világon mindenről. Ezért alapvetően tartózkodom az összes vallástól, ez alól talán csak a buddhizmus kivétel, amelyik azt tanítja, hogy önmagunkban és ne egy felettes erőben keressük a boldogságot. Persze Zarathusztra zoroasztriánus perzsa próféta morális minimum tanítását én is elfogadom és magaménak vallom. „Válaszd az igazságot, szállj szembe a hazugsággal és törekedj mindig a jó gondolatokra, jó szavakra és jó tettekre.”
 
Én ezért az emberekben hiszek. És ez volt a hétvégi túrám legfőbb tapasztalata is. A Krisna-völgy tulajdonképpen egy kolostor és egy biofarm ötvözete, ahol körülbelül 150-en élnek. Kik egyedül szerzetesként, kik a családjukkal. Az egész terület hihetetlenül rendezett, mindenfelé kis pavilonok és tavacskák, fák, bokrok és virágágyások díszelegnek. A völgynek saját tehenészete, méhészete és szántója meg legelője van. Ahogy sétáltam befelé érett tököket láttam a földeken, amelyek később immár kirántva visszaköszöntek a tányéromon ebédidőben. Minden hihetetlenül békés és nyugodt. Senki nem rohan, mindenki mosolyog, és persze köszön a másiknak – „Hare Krisna”.
 
Látható és érezhető, hogy igazi, nagybetűs KÖZÖSSÉGGEL van dolgunk, ahol az emberek figyelnek egymásra, tesznek a másikért. A szentélybe csak mezítláb lehet belépni, mégsem viszi be senki magával a cipőjét, hanem bátran kint hagyják az ajtó előtt. A házak körül nincsen kerítés. Nem látni jelét mohóságnak és irigységnek, bűnnek, agresszivitásnak vagy szimpla rosszakaratnak. Ahogy megérkeztem azonnal megszólítottak, útbaigazítottak, megmutatták a szentélyt és meginvitáltak a másnap reggeli legfőbb áhítatukra, amely hajnali fél ötkor veszi kezdetét. Ezen a völgy minden tagja részt vesz, közösen indítják a napot.
 
Ahogy ezt megtapasztaltam, az volt az érzésem, hogy ez nem Krisna műve, nem a hittől ilyen békések és kedvesek ezek az emberek, hanem önmaguktól. A jól szervezett közösség az ami megfogott, nem a transzcendens erő. Este naplementekor ücsörögve az egyik kistó partján erőt vett rajtam az érzés, hogy szívesen maradnék még. Jó volt ott lenni. Pedig Krisnában még mindig nem hiszek. :)
 
Hiszen ez vallástól független, mert egy keresztény kolostor vagy akár egy kis falu tagjai is ugyanígy alkotnak összetartó közösséget, csakúgy, mint egy buddhista rend, vagy egy zsidó kibuc lakói. Ez lehetett az az érzés, amely a ’60-as években a hippi mozgalom kialakulásához vezethetett, akiket más néven a béke gyermekeinek is neveztek.
 
Persze ne tegyünk úgy, mintha ez csak valami egzotikus közösség, vagy vallás privilégiuma lenne. Hazánk keresztény templomai és gyülekezetei ugyanezt a közösségszervező munkát folytatták évszázadokon keresztül. A falvakban és városokban a vasárnapi mise vagy istentisztelet mindig összehozta a közösség tagjait, akik ennek következtében figyeltek a másikra, segítették egymást. Mára sajnos ez a közösségszervező erő eltűnt. (Abba most ne menjünk bele, mert nincs értelme, hogy ez miért vagy ki miatt történt.) Ateistaként nem az „isteni ige” iránti vágy elapadását sajnálom, hanem annak a tevékenységnek a megszűnését, amely azt tanította, hogy figyeljünk a másikra, ne lopjunk, ne öljünk és szeressük felebarátainkat.
 
Ráadásul ma azok a szervezetek is hiányoznak, amelyek korábban az egyház mellett vagy helyett más módon szervezték a közösségeket, elsősorban a fiatalokat. A cserkészet, vagy a levente mozgalom, később pedig az úttörők összefogták a fiatalokat, és közösséggé formálták őket. Azon túl persze, hogy mindezeknek nem kevés ideológiai töltete is volt, azért nagyon fontos és hasznos munkát végeztek. A mai tinédzserek teljes szabadságot élveznek, de elveszítettek olyan élményeket, mint a közös zánkai táborozás.
A nagy szabadság pedig komoly felelősséggel is jár, hiszen nekik kell eldönteniük, hogy mihez kezdenek a szabadidejükben, és bizony ennek következménye – saját tapasztalatból tudom – néha rossz útra tévelyedés… Dohányzás a közeli játszótéren, éjszakába nyúló játékgépezés a játéktermekben, és persze egyre inkább a drog. (Ez utóbbival én már nem éltem.)
 
Mindemellett persze az igény megvan a közösségre, hiszen a rossz dolgokat is általában csoportosan, barátokkal „követik el” a fiatalok. De ugyanennek a közösség utáni vágynak a megtestesülése a Magyar Gárda megalakulása is szerintem. A Gárda sok negatív tulajdonsága mellett közös együttlétekre, közösségi élményekre nyújt alkalmat a részt vevők számára. Soha semmi nem fekete-fehér.
 
Egy szó, mint száz, napjaink egyik komoly hiányossága szerintem az, hogy nincsenek tömegszerű, átfogó közösségi kezdeményezések, nem tanuljuk meg, hogy hogyan működik egy közösség. Ennek következtében pedig természetes, hogy nem fogunk tudni össztársadalmi szinten sem közösségként működni, EGYÜTT-működni.
 
P.S. Ezért is tartom jó kezdeményezésnek az LMP-t, mert alkalmat és lehetőséget teremt arra, hogy hasonlóan gondolkodó emberek egymásra találjanak. Remélem lesz alkalmunk hamarosan személyesen is találkozni! Jó lenne.