jún
13

Korrupció miatt bukik az EU projekt?

Demszky Gábor nemrég kijelentette, hogy ha törik, ha szakad, a Margit híd felújítását elkezdik a tenderen nyertes, az eredeti ár dupláját kaszálni kívánó fővállalkozóval. Cserébe egyes projektek elhalasztását lebegtette meg, ami többek szerint egyértelmű utalás az 1-es és a 3-as villamos felújítását és meghosszabbítását tartalmazó EU projektre.

Az első, még csak nem is a legfontosabb kérdés, ami felmerül, hogy vajon miért kerülhet a felújítás kétszer annyiba, mint amit az eredeti tervek tartalmaztak? A tervező volt a hülye, vagy minket néznek annak? Ha korrekt az új összeg, akkor miért "csak" 6 milliárdot kapunk az EU-tól? A kérdéseket lehetne még folytatni.

A szánalmas magyarázkodásba még az is belefért, hogy az acél ára növekedett (helyesen: csökkent), vagy hogy csak két vállalkozó adott be ajánlatot (gazdasági válság esetén különösen hihetően hangzik az érdektelenség).

jún
10

Kié lesz a maradék 50%?

Tanulságos EP választás áll mögöttünk, ez tény. Mivel a pártok eredményeit keresztbe-kasul elemezték már mindenféle politológusok és szakértők, így ezt meg sem kísérlem egyszerű mérnökként. Meg hát nem is annyira lényeges. A lényeg ugyanis inkább az, hogy most kb. 35% szavazott, azaz 65% otthon maradt. Való igaz, olyan sosem volt, hogy mindenki szavazzon, de egy országgyűlési választáson a 70%-os részvétel nem ritka. Az pont a mostani kétszerese.

jún
08

Az ancien regime hajótöröttjeinek

Nagy Feró és a Beatrice: Nem kell! 


A tegnapi választáson bebizonyosodott, hogy az LMP csillaga erősen felívelőben van.
Miként az is, hogy a parlamenti pártok egy részének meg leáldozóban, fontos lépéseket tettek megérdemelt helyük, a történelem roncstemetője felé.
És ez egyre inkább így lesz.

Ha az előttünk álló időszak nehézségeire gondolok, nem én vagyok az egyetlen, akinek a legkellemetlenebb feladatnak az tűnik, hogy elhajtsuk a kiesett pártok zsugorodó húsosfazekai mellől kiszorult, és sikerünk szagára hozzánk csapódó kóbor szerencsevadászokat, ingyenélőket, udvaroncokat. Róluk, hozzátok szól ez a bejegyzés.

jún
07

Közösen sikerült elindítani a változást! Köszönjük!

A Lehet Más a Politika és a Humanista Párt 2,6 százalékot ért el a 2009-es európai parlamenti választáson. Ezzel az eredménnyel az LMP végérvényesen felkerült Magyarország politikai térképére. A kampány során az LMP-HP egyik fontos szlogenje az volt, hogy „Indítsd el a változást!” Úgy gondoljuk, hogy a változás elindult. Köszönjük nektek!


Az LMP-HP most olyan jó eredményt ért el, ami a rendszerváltás óta példátlan, hiszen ilyen rövid idő alatt, gyakorlatilag a teljes ismeretlenségből ez még senkinek sem sikerült.

Az LMP egy valódi alulról szerveződő mozgalom, mely óriási utat tett meg idáig. Egy hosszú folyamat elején vagyunk, melynek ez a mostani EP-választás egy korai állomása volt. Felkerültünk a hazai politika térképére, és mindenhol, ahol lehetőségünk volt elmondani, hogyan látjuk az ország helyzetét és erre milyen megoldásokat kínálunk, ott a bejutási küszöb fölött teljesítettünk. Kiemelkedően jól szerepeltünk Budapesten is, ahol összességében 4,9%-ot értünk el. Csak az elmúlt hónapban több mint 60 helyen jártunk az országban, és azt tapasztaltuk, hogy az emberek igenis hisznek abban, hogy lehet más a politika. Ezt a munkát kell folytatnunk.

Hálásak vagyunk annak a rengeteg támogatónak, több száz aktivistának és nem utolsó sorban annak a több tízezer szavazónak, akik segítették munkánkat és megtiszteltek minket bizalmukkal. Köszönjük!

Ez az eredmény nem csak siker, felelősség is. Még nagyon sok munka áll előttünk. Annyit ígérhetünk: folytatjuk!

jún
05

Kampányzáró poszt

Drága barátaink! Elmondtunk már mindent, amit tudtunk. Hogy mit akarunk, hogy miért lenne az jó, hogy miért hiszünk benne, hogy mit remélünk. Ettől a perctől kezdve kampánycsend van, szerte az országban leteszik a csirizesvödröt az embereink.

Vasárnap hattól pedig szavazás. Hetes lista. Hetedikén.

Mivel személyes ismerősöknek, barátoknak lehet kampánycsendben is írni, telefonon ez ügyben lehet velük beszélni, ezért arra kérünk, tedd meg, hogy beszélsz mindenkivel, aki rokonszenvez az LMP+HP listával, hogy jöjjenek el. A Tárki igazgatója mai nyilatkozata szerint, ha bejutásról van szó, mi okozhatunk meglepetéseket.

Hát okozzunk kellemes meglepetést! Ha mindenki eljön, aki szeret minket, még a lista hátrább lévő szereplői is csomagolhatnak.

Vasárnap este pedig találkozunk a Corvin tetőn, hogy együtt izguljuk végig az eredményhirdetést. Addig is köszönet mindenkinek a hősies munkáért, családjainknak a tanusított türelemért.
Ajánlott olvasmány: Az utolsó felvonás

Ajánlott videó: Nem elég morogni!

jún
05

Az utolsó felvonás


Ma Debrecenben döbbentem le, hogy a Piac utcát gyakorlatilag az LMP uralja. Tegnap Pécsett, múlt héten Kaposvárott volt részem egy halál profin összerakott választási rendezvényben. Ugyancsak ma, Pinczés Bálinték úgy beszéltek szép számú közönség előtt Szegeden, hogy ott folyamatosan változott a helyi koordinátor, alig van helyi szervezet. Mile Lajosék meghódították  BAZ-megyét, Gergácz Ildikó a semmiből hozott össze egy közösséget Vasban és így tovább. A szimpatizánsi kör csinált LMP-fórumot Ajkán, Hatvanban. Békéscsaba teleplakátolva. Ma este a Belgában Nagy Tamás azt mondta, hogy azért volna jó még egy hét, mert most kezdenek beindulni olyan kisebb településeken "LMP-sejtek", mint pl. Létavértes. Olyan városokban látszódunk - Szécsény, Dunaújváros, Komló - ahol szervezetileg nem is vagyunk - még - jelen. Elnézést, hogy a kései órán már nem tudok mindent és mindenkit számba venni.

Mindezt azért mondom el,mert az elmúlt húsz hónapban ezerszer hallottam,hogy "lelkesedésből nem fogtok még országos hálózatot sem létrehozni". És megcsináltuk, megcsináltátok!
Áprilisban több "elemző" megjósolta, hogy nem fogjuk összegyűjteni az ajánlószelvényeket. És erre is képesek voltunk!

jún
05

Nem elég morogni

jún
05

Van zöld válasz a válságra!

Összetett válságjelenségről, szociális hálóról, paradigma-váltásról éppúgy beszélt a Magyarországra látogató Phillippe Lamberts, mint a zöld new deal-ről. Az Európai Zöld Párt (EGP) szóvivője biztos benne, hogy ha sikerül megértetnünk az emberekkel a szemléletváltás jelentőségét, véget vethetünk a kilátástalanságnak és az esetleges szélsőséges térnyerésnek is.

Ma nem csak gazdasági válság, hanem egy nagyon speciális krízis sújtja az országokat, amely demonstrálja, hogy az a fejlődési modell, amelyet a nyugati világ kijelölt magának, hová vezet. Éppen ez az, amire az EGP már régóta figyelmeztet. Most viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy itt az utolsó lehetőség a változtatásra. A zöldek nem csak a problémákat sorolják, de megoldásokat is kínálnak. Lamberts pártja biztos benne, hogy reális lehetőség van zöld munkahelyeket teremteni, ahogy például Németország is tette az elmúlt években, amikor közel félmillió zöld beruházáshoz kapcsolódó munkahelyet hozott létre.

Címkék: rovat környezet
süti beállítások módosítása