„Sokan zöld selyempapírba csomagolt SZDSZ-nek titulálják őket. Van ebben valami, így bennem is él némi bizalmatlanság velük szemben. Amiért viszont mégsem veszem őket egy kalap alá a szalonképtelen erőkkel: csak a jövőben dől el, hogy az SZDSZ rossz, szélsőséges hagyományainak folytatói vagy a magyar liberalizmus megújítói akarnak-e lenni. Tény az is: a másik két párthoz képest mindenképp üdítő volt az a stílus, amelyet az elmúlt hetekben képviseltek.”

Ez Kövér László véleménye.

"Itten nagyobb baj van te Fülig Jimmy. Asz történt, hoty a Piszkos Fred dicsért téged! Aszt nehéz elbírni!"

Ez meg a mienk.

Gondolom, nincsenek sokan, akik ne fogadtak volna arra, hogy ha az LMP bejut a parlamentbe, akkor az elmúlt évek baloldala varázsütésre meg fogja kedvelni ezt a pártot. Hol van már az idétlen rizsa a fideszes trójai falóról és a komolytalan hippibandáról? (A „Fidesz Centrumja” – csak nem a vádló múltbeli machinációiról rántja le a leplet ez a vád?) Most jó kis együttműködési ajánlat van, nem is kisebb szereplőtől, mint a honi szavahihetőség és professzionális kormányzás apostolától, az MSZP-től.

Megtörtént a csoda, országosan 7,44 %-ot kapott az LMP.

Öt mandátumot szereztünk a területi listákról.

Budapesten harmadik pártként végeztünk, és 13 jelöltünk maradt állva a második fordulóra.

Addig is, amíg összeszedjük magunkat a nagy ünneplés után, nézzétek meg Schiffer Andrást, amint megköszöni a ránk adott szavazatokat.

Update:7,48!

"Ezzel együtt is meggyőződésem, hogy az LMP százszor hitelesebben képviseli a tőlem igencsak távol álló zöld, baloldali gondolatot, mint Dávid Ibolya, Demszky Gábor, Mesterházy Ernő és Retkes Attila politikai torzszülöttje a hozzám amúgy közel álló piacpárti ideológiát".

Ez Kóka János véleménye.

"Itten nagyobb baj van te Fülig Jimmy. Asz történt, hoty a Piszkos Fred dicsért téged! Aszt nehéz elbírni!"

Ez meg a mienk.

LK: Nemrégiben jelent meg a Vallástudományi Szemlében „Vallási identitás és környezeti attitűdök Magyarországon” című, a témában viszonylag úttörőnek mondható publikációd a vallásos közösségek környezetvédelemhez fűződő viszonyáról… mennyire mély a kötődésed a valláshoz?

JB: Akik közelről ismernek, tudják, nem vagyok gyakorló vallásos ember, nem járok vasárnaponként templomba, nem követem szó szerint a katolikus tanítást. Ha valaminek kellene vallanom magamat, leginkább talán keresőnek vallanám – mindeközben minden külső jel arra utal, hogy egy hard core klerikális reakciós vagyok … Pannonhalmára jártam egyházi gimnáziumba, a Pázmányon tanítok, vallás és ökológia programokat viszek, de nem úgy kötődöm a valláshoz, mint ahogy ez kívülről valószínűleg látszik. Amikor elkezdtem tanítani az egyetemen, ifjabb Zlinszky Jánossal a környezetjogot akartuk felfuttatni. Egy tanulmányt írtam a fenntarthatóság megvalósíthatóságáról demokratikus berendezkedés keretei között: amikor a közjó, a hosszú távú fenntarthatóság és a közakarat nem biztos, hogy találkoznak, arról, hogy ez a konfliktus milyen kérdéseket vet föl, milyen megoldásokat lehet találni. Így kezdtem el tanulmányozni a környezeti gondolkodás, környezeti etika, környezeti filozófia összefüggéseit. Ebben a kontextusban találtam rá a vallásos tanítás és a környezethez való viszony lehetséges kapcsolataira.

Ma a falvak és rosszabb helyzetű kisvárosok fiatalsága leginkább elvándorol. Nincs munka, nincs szórakozási és sportolási lehetőség, hiányos az infrastruktúra. Gyermeket nevelni sem olyan rózsás normális minőségű bölcsőde, óvoda és iskola hiányában. Mit kéne tenni, hogy újra vonzó legyen a vidéki élet? Hogy falvaink és leszakadófélben lévő kistérségeink ne csak az idős vagy helyzetükön változtatni képtelen rétegeket tudják megtartani?

Karrier vagy család? Esetleg kevésbé „törtetőknek”: munka vagy gyerek?

A nők már az állásinterjún szembesülnek hátrányos helyzetükkel – ha van gyerekük, pláne kicsi, netalántán több is, eleve baj („Ugye van kire bízni, ha beteg?”), ha nincs, ritkán nem kerül elő a kérdés: „És mikorra tervezi a családalapítást?” A munkáltatók részéről persze érthető a hozzáállás, de így aztán nincs mit csodálkozni, ha „fogy a magyar”, a foglalkoztatási mutatók pedig európai viszonylatban siralmasak. Aztán pedig hiába a szándék, a felmérések szerint a magyar házaspárok végül jóval kevesebb gyermeket vállalnak, mint amennyi eredetileg szándékukban volt. Ennek oka természetesen főleg anyagi természetű, hiszen dolgozni kéne, ha fel akarom nevelni a porontyokat, de ha gyerekem van, sokkal kevésbé jutok munkához.

Cigányság. Ez a szó azonnali negatív reakciókat vált ki. Hogyan jutottunk odáig, hogy emberek százezrei élnek teljes esélytelenségben? Hogy bizonyos környékekre sötétedés után még a mentő sem szívesen megy? És legfőképp: mi a megoldás?